Kategória: Egyéb kategória

Úgy tűnik, Magyarország Ügyészsége politikus terheltek ügyében csak koncepciós eljárásokat tud folytatni függetlenül attól, hogy az illető bal- vagy jobboldali politikus-e. Mintha a megvádolt politikusok egy nagykoalíciós perközösség tagjai lennének tekintet nélkül arra, hogy korrupcióval, rendőrök elleni erőszakkal, hűtlen kezeléssel vádolják-e őket. Így nem csoda, ha hirtelen nem is emlékszem olyan politikusra, aki fölállt volna a tárgyaláson, és azt mondta volna: elkövettem, sajnálom, más okuljon a példámon, és ne csináljon ilyet. Még ha felvétel van arról, amit csinált, akkor is koncepciós a dolog. Bátran kiáll, és elmondja, hogy koncepciós per áldozata, politikai elítélt.

A koncepciós per olyan per, melyet előre megtervezett politikai koncepció szerint folytatnak le diktatúrákban, jelentős nyilvánossággal, céljuk a társadalom különböző rétegeinek elrettentése és megfélemlítése vagy megsemmisítése. A koncepciós perek jelentős részében a vádlottaktól fizikai és lelki kínzással, időnként tudattompító szerek alkalmazásával beismerő vallomást csikarnak ki.

Vagy nem figyeltem történelem órán, vagy Magyarország Ügyészsége által folytatott koncepciós perek új színt hoznak a koncepciós perek világába:

1/ Az ügyészség által kialakított vád koncepciója szerint ugyan bizonyítható, hogy a vádlott a terhére rótt cselekményt elkövette, de az ügyészség nagyon ravasz módon a mentő és enyhítő tanúkat is idézni indítványozza, illetve az ilyen okiratokat is csatolja a bizonyítékok mérlegelése érdekében.

2/ A sajtót általában maga a vádlott hívja oda a tárgyalásra, nem az ügyészség.

3/ A koncepciós perben a különböző fokú bíróságok eltérő módon értékelnek bizonyítékokat vagy jogszabályokat, eltérő ítéleteket hoznak, amely kifejezetten jellemző a koncepciós perek világára. Rajkot, Nagy Imrét, Mindszenty Józsefet is felmentették elsőfokon. Ja, nem.

4/ A koncepciós per áldozatát néha az a szerencsétlenség éri, hogy nem ítélik halálra végrehajtandó szabadságvesztésre, sőt, előzetes mentesítést kap a büntetett előélet alól.

5/ Az ügyészség a terheltet ravasz módon nem veri meg, és nem kínozza, sőt, előzetes letartóztatásban még az önkormányzati képviselői mandátumát is átveheti.

6/ Ha ellenzéki politikus, akkor azért folytat ellene koncepciós pert az ügyészség, ha kormánypárti, akkor meg azért.

7/ Ami a mai koncepciós perek közös fő sajátossága, hogy a vádlott és a védő szabadon szidhatja az ügyészséget a sajtóban, bírósági tárgyaláson, beadványaiban. Rohadt egy dolog ez a koncepciós eljárás.

Koncepciós per emlegetésével az a legnagyobb baj, hogy nem az ügyészséget sértik meg, hanem a bíróságot. Történelmi tapasztalat szerint a koncepciós perekben az ítélet mindig borítékolható volt, meglepetés egyszer sem született. Független bíróság mellett nincs értelme koncepciós pernek. Aki koncepciós pert kiált, az a bíróságról állítja azt, hogy elfogult. Akad persze, aki ettől sem riad vissza: ha fölmentik, győzött az igazság, ha elítélik, előre megmondta, hogy koncepciós az egész.

A Wikipédia Koncepciós per című szócikke szerint: „A koncepciós per köznapi értelmezését megnehezíti, hogy nemegyszer a nagy közérdeklődést kiváltó perek vádlottjai védekezésüket megkönnyítendő koncepciós pernek minősítik az ellenük folyó eljárást.”  Ezt is biztos az ügyészség szerkesztette bele koncepciósan.

A Mesterséges Intelligencia néha fölülírja a természetes intelligenciát. Magyarul megáll tőle az ész! Rég elhunyt színészek tűnnek fel új filmekben, csalók játszák el hozzátartozóink szerepét. Igen, a mesterséges intelligencia erre is képes.

Az unokázós csalónak, aki korábban is el tudta hitetni sírós hangján idős emberekkel, hogy a féltett poronty kér segítséget a hajnali órán, nem kell többé a hangjával zsonglőrködni. Képzeljük el, milyen távlatokat nyit előtte, ha valóban az unoka hangján fog megszólalni. Ehhez nem kell más, mint hangfelvételt szereznie a kedves rokon beszédhangjáról, azt a mestereséges intelligenciával elemeztetni, aki ami ezután képes leutánozni az eredeti hangot. Nincs többé akadálya, hogy a csaló a program segítségével az unoka hangján kérjen pénzt a déditől.

• Erzsikém, ma késem egy kicsit. Tegnap nem tudtam utalni a tudod melyik cégnek. Diktálnám a számlaszámot. Amíg be nem érek, utaljon át tízmilliót, nehogy már megbüntessenek a lejárt a határidő miatt – utasítja majd telefonon a csaló a titkárnőt a főnök hangján.

Az egyszeri magánnyomozó magánbűnöző, aki rendszerint olyan feladatokat vállal, hogy kompromittáló képeket készítsen férjről, feleségről, nem fog többé azzal vesződni, hogy prostikkal, dzsigolókkal, egyéb identitásokkal próbálja lépre csalni áldozatát. Elég néhány jó képfelvétel szerencsétlenről, egy jó program MI-vel felturbózva, és máris prezentálható az élethű felvétel, ahol a célszemély éppen egy Aliennel szexszel a nappaliban a nagyszülők portréja alatt.

Úgy tűnik, nem mi léptünk a virtuális világba, hanem a világunk vált virtuálissá.

Drágám, te most nekem hiszel, vagy a szemednek? – a lebukott férjekről szóló ezen elcsépelt vicc, egyre kevésbé lesz vicces, hiszen eljön az idő, amikor minden megkérdőjeleződhet, amit szemünkkel látunk, fülünkkel hallunk, agyunkkal elhiszünk.

A büntetőjog, a kriminalisztika analóg módon kullog a digitális utáni világban, de azért mégsem teljesen eszköztelen. Tegyük föl, hogy egy szemétláda ellopta az arcunkat, rámontírozta egy sértő képre, és kitette az internetre. Mitévők legyünk?

Tisztelt Nyomozó Hatóság!

Feljelentést teszek ismeretlen személy ellen

• a Btk. 226/A. §-ába ütköző becsület csorbítására alkalmas hamis képfelvétel készítése miatt valamint
• a Btk. 226/B. §-ába ütköző és a (2) bekezdés a) és b) pontja szerint minősülő nagy nyilvánosság előtt jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett, becsület csorbítására alkalmas hamis képfelvétel nyilvánosságra hozatala miatt

az alábbi tényállás alapján:

Ismeretlen személy megszerzett egy felvételt rólam, majd arcképemet egy olyan felvételre hamisította rá, amelyen két gorilla szeretkezik az állatkertben. Az arcomról készült felvételt a nagy hímgorilla feje helyére montírozták. A hamis felvételeken így úgy látszik, mintha a szeretkező gorillapár egyik tagjának arca az enyém lenne. Ez mélységesen sérti a becsületemet.

Ezt követően ismeretlen személy a hamis felvételt nyilvánosságra hozta a www.szeretkezogorillaktarskeresooldala.com internetes portálon.

A felvétel készítéséről a tegnapi napon szereztem tudomást egyik kollégámtól, így feljelentésem határidőn belüli magánindítványnak minősül. A felvételek nyilvánosságra kerülése óta kollégáim egyfolytában cikiztek, ezért kénytelen voltam a mai napon fölmondani a munkahelyemen.

Sértettként indítványozom, hogy a Nyomozó Hatóság a Be. 336. §-a alapján tegye meg a szükséges intézkedéseket soron kívül a hamis felvételek, mint elektronikus adatok ideiglenes eltávolítására.

Tisztelettel: Magilla gorilla

Ne legyen senkinek kétsége, mire a nyomozó hatóság a nyomozást elrendeli, az ügyészségen az előterjesztését megteszi, az ügyészség indítványozza, a nyomozási bíró pedig elrendeli az elektronikus adat ideiglenes eltávolítását, addig az ominózus felvétel három másik linken is megjelenik, valamint az ember összes barátja letölti. De azért ez is több a semminél.

Egy internetes hírportálon olvastam annak a hölgynek a történetét, akinek a fényképét ismeretlenek úgy manipulálták, hogy mögé helyeztek egy kardot tartó alakot, mintha az alak le akarná vágni a hölgy fejét, majd az egészet közzétették valami mocsok internetes oldalon. A majdnem feljelentő hölgy bement egy igazi rendőrségre, ahol találkozott egy majdnem rendőrrel, aki majdnem felvette a feljelentést, de inkább nem. A történet szerint a majdnem rendőr lebeszélte a hölgyet a feljelentésről, ha jól értettem, szerinte ez nem bűncselekmény, vagy úgy sem lesz belőle semmi, és még ki is cikizte a hölgyet, hogy miért zavarja az, hogy néhány éretlen személy a hölgyön szórakozik álnevén írt kommentekben.

Tegyük föl, hogy a majdnem feljelentő olyan cselekmény miatt akar feljelentést tenni, ami nem bűncselekmény, nos, ehhez is joga van, erre találták föl a feljelentést bűncselekmény hiánya miatt elutasító határozatot. Sajnos a mai napig nem veszett ki az olyan majdnem rendőr, aki olyan hatalmas energiát fektet a majdnem feljelentő elhajtásába, amely energia töredékével jegyzőkönyvbe foglalhatná az illető szavait. (Az okok taglalása külön bejegyzést igényelne.) Ez a majdnem rendőri magatartás különösen aggályos akkor, amikor a majdnem feljelentő valódi bűncselekmény miatt szeretne feljelentést tenni, mint – valószínűleg – esetünkben.   

A becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvétel készítése (Btk. 226/A. §) és a becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvétel nyilvánosságra hozatala (Btk. 226/B. §) pont az ilyen eseteket rendeli büntetni.

Sajnos az informatika fejlövésével fejlődésével egyre több ilyen esettel kell számolni. Van már olyan fényképezőgép (program), amely „levarázsolja” az emberről a ruhát. Ez a program valóban hiányzott még, és az emberiségnek biztosan nagy szüksége volt rá, sok problémánkat meg fogja oldani a klímaváltozástól az energiaválságon át a túlnépesedésig….

A „kedvencem” azonban a pornóipar újabb találmánya, amely „rizikós nyilvános meztelenkedés”, vagy milyen alcímen külön zsáner immár. A lényeg az, hogy a felvételen látszólag nyilvános helyen meztelenkednek, végeznek szexuális cselekményeket a szereplők. Képzelje el, ahogy sétál egy forgalmas utcán, és meglát egy kamiont. A kamion zárt rakodóterében egy kabrió autó van, a kabrióautóban pornószínészek esnek egymásnak. A kamion külső felületén is vannak kamerák, amelyek a környezetet veszik, majd az egész úgy áll össze, mintha a járókelők szeme láttára szexelne a pár (trió, négyes stb…).

Képzelje el, ahogy sétál az utcán (feleségével, gyerekével), látja is a kamiont, aminek az oldalán ott a figyelmeztetés, hogy felvétel zajlik. Talán még meg is áll, elmélkedik a feliraton, miközben azt rögzítik, hogy Ön bamba képpel, vagy álmodozva figyeli a pornócselekményt. Majd az egész bekerül egy pornófilmbe. Szerencsére nincsen a pornó Oscaron legjobb mellékszereplőnek járó díj, de ha lenne ilyen, esetleg Ön nyerné meg tudtán kívül a csodálkozó arckifejezése okán.

A „legszebb” az egészben, hogy ha kiderül a disznóság, a készítők azzal védekeznek, hogy ők figyelmeztették Önt a kamion oldalán: filmforgatás zajlik éppen, és azáltal, hogy Ön elsétált a kamion mellett, hozzájárult a felvétel elkészítéséhez.

Hogy a lónak a vegetáriánus tamburáját tennék a majdnem megmondtam hova, de szerencsére működésbe lépett az öncenzúrám!

Mármint a bírói függetlenség a bírói fizetéstől. Kis pénz, kis foci, kis ítélet? Elsőre úgy tűnik, hogy nem, vagy nem szabadna, hogy függjön. A bírónak függetlennek kell maradnia saját fizetése nagysága ellenére, (vagy ha úgy tetszik kicsinysége ellenére), mert egy bírót nem befolyásolhat más, csak a törvény. Csakhogy a bírói fizetés törvényen alapul, ebből következően a bíró a saját fizetésétől függ, minden mástól független. Ez buta poén volt, már bánom.

Milyen egy független bíró? A szememben a független bíró az unalmas bíró, aki végtelenül kiszámítható; előre tudni nála, ha ezt teszem, akkor ez lesz a következménye, ha meg azt teszem, akkor meg az lesz a következmény. Függetlenül attól, hogy gazdag vagyok-e vagy szegény, jóképű vagy rosszarcú, művelt-e vagy sudribunkó. Az ítéletnek akkor is függetlennek kell lenni, ha a bíró jókedvvel, bőséggel ébredt, akkor is, ha balsors tépte. Az unalmas bíró nem improvizál, nem próbálja helyrehozni, amit szerinte a jogalkotó elrontott, nem kezd olyan nyakatekert jogi indokolásba, amitől másnak leesik az álla, csakhogy bekerüljön a Bírósági Határozatok halhatatlanságának tárába.

Csakhogy a feneség abban áll, hogy az unalmas bíró – ismerek ilyet többet is – ha kibújik a talárból, nem unalmas ember lesz, hanem művelt, jóhumorú, emberséges ember, akinek a világ dolgairól véleménye van, figyelemmel kíséri a társadalmi folyamatokat, kiegyensúlyozott. A bíró taláron kívül folyamatosan képezi magát, olvasott, sőt, internetezett embertípus, akinek nemcsak a jogszabályokból kell fölkészülnie, nemcsak a szakirodalomból, hanem az egész társadalomból, hiszen az egyik nap önvezető autóval elkövetett baleset ügyében ítélkezik, másnap természetkárosításban, harmadnap foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésben (bármilyen foglalkozáséban).

Nem vállalhat másodállást, délután nem zugírászkodhat egy ügyvédi irodában, de még csak esti pincérkedést sem folytathat, pedig a vádlott szép borravalót adna biztosan. Ez az embertípus vállalja, hogy öt év egyetem után fogalmazóként eltölt szakvizsgával együtt négy évet olyan fizetésért, amiért biztonsági őrt nem lehetne fölvenni, majd eltölt legalább egy évet bírósági titkárként olyan fizetésért, amelyért már föl lehet venni biztonsági őrt ( fegyvertelent), és azután jöhet a hőn áhított bírói kinevezés. Ez a bírói kinevezés (nem is olyan) régen legalább anyagi, társadalmi megbecsülést hozott magával fizetés terén. Megbecsülést írtam, nem gazdagságot. Ma egy kezdő bíró azzal szembesül, hogy nincs olyan értelmiségi vádlottja, aki rosszabbul keresne nála, de valószínűleg azonos fizetési kategóriában van a vádlottat előállító rendőrrel is. És nem a szekunder irigység beszél belőle, hanem a bírói függetlenségi vágy legalább a szülői támogatástól való függetlenség iránt, immár tízévnyi kezdő értelmiségi lét után.

Sajnos ebből nagyon hamar politikai kérdés lesz, pedig egyáltalán nem politikai kérdés ez. A rendszerváltás óta folyamatos kihívás, hogy a közszféra mely elhanyagolt elemeinek a fizetését kell felemelni, hogy azután öt évig majd csönd legyen nekik. A rendszerváltás óta nem sikerült az arányokat beállítani: ha egy egység sebészprofesszor egyenlő egy egység kúria bíróval, akkor egy középiskolai tanerő hány nyomozótisztnek felel meg.

Nyugi, a bírák fizetéstől függetlenül függetlenek maradnak, legfeljebb igazságtalanul fogják szobafogságra ítélni azt a büdös kölküket, aki ha nagy lesz, bírói pályára készül…

Egy korábbi bejegyzésben már szó volt arról, vannak esetek, amikor a
bizonyításnál is fontosabb a biztonság. Ilyen például az emberölés előkészülete.
A sértett azon természetjogon alapuló igénye, hogy életben maradjon, megelőzi
az állam azon büntetőjogi igényét, hogy egy leendő gyilkost hosszú évekre
lecsukjon. Vagyis tájékoztatni kell a sértettet az ellene készülő
bűncselekményről, személyi védelmet kell ajánlani neki. Ez általában így van
minden erőszakos bűncselekmény előkészülete esetén.
Bár emlékszem egy esetre, amikor nem így történt. Hiteltérdemlő információnk
volt arról, hogy két elkövető ki akar rabolni egy kábítószerkereskedőt, mivel azt
remélték, hogy a kábítószerdíler rengeteg készpénzt tart magánál. A nagy terv az
volt, hogy ketten lerohanják bűnözőtársukat, megfenyegetik egy elektromos
sokkolóval, ha ellenáll, akkor egy kicsit rápirítanak az eszközzel.
A rablás előkészületének büntetési tétele két évig terjedő szabadságvesztés, a
befejezett rablásé illetve a rablás kísérletéé két évtől nyolc évig terjedő
szabadságvesztés. A leendő kábítószerkereskedő sértettnek ilyenkor nem igazán
szól egy nyomozó. Mit is mondhatna? Úgy hallottuk, hogy kábítószerrel
kereskedsz, és azt is hallottuk, hogy két másik jómadár ki akar rabolni, de mi
majd megvédünk… Ez nem hangzik túl jól, különösen úgy, hogy a tervezett
rablás helye és ideje ismert volt a lehallgatásból, így alappal lehetett számítani
arra, hogy a hatóság a helyszínen meg tudja állítani.
Csakhogy. Amikor a rablójelöltek kiszállnak a gépjárműből a megfelelő
eszközökkel, ez még csak előkészület. A kísérlethez az kell, hogy legalább
megfenyegessék a sértettet, a befejezett rabláshoz pedig az, hogy a sértett át is
adja a pénzét. Tiszta sor; úgy tűnik, csak várni kell, hogy a dolgok szépen
eljussanak a végkifejletig. Igen ám, de mi történik, ha a sértett nem adja a nehéz
kereskedői tevékenységből származó suskát, és a rablók használni
kényszerülnek a sokkolót? Mi tagadás, voltak olyan hangok, hogy a
kábítószerkereskedőnek nem árt egy kis sokkhatás, mert megérdemelné.
Természetesen föl sem merült, hogy engedni kellene azt, hogy a rablók
elektromos sokkolót alkalmazzanak a sértettel szemben. A filmeken egy ilyen
sokkoló használata után az áldozat föláll, lesimítja meredező hajzatát, és éli
tovább az életét. Az életben esetleg megáll a pacemakere, kiugrik a szeme, ha az
áram a halántékán éri, esetleg esés közben koppan a feje a betonon, és…

A kommandósok nem zárták ki, hogy a fenyegetést követően időben odaérnek
ötven méternyire, mielőtt az elkövető használni tudná a sokkolót, majd a
tényleg? kérdésre, a persze, hogy nem volt a válasz. Megfeledkeztem saját
tételemről, hogy hülye kérdésre, hülye válasz érkezik. Így azután maradt az
előkészület, vagyis az elkövetők elfogása, mielőtt a sértetthez léphettek volna.
Mi lett volna, ha a sértett nem bűnöző? Valószínűleg tájékoztattuk volna az
ellene készülő bűncselekményről. Ha vagányabb az illető, még a fenyegetést is
vállalta volna azzal, hogy egyből átadja a bűnjelet a pénzt, a sokkolást
elkerülendő.

(folytatjuk)

Mi az, ami nem hivatali vesztegetés, nem hivatali visszaélés, mégis sérti a hivatal működését? A homályzóna. Az integritási kockázat. A hivatalos személyt úgy képzeljük el, mint egy robotot, aki döntéseit kizárólag érzelemmentesen, a szenvtelen logika, a törvények szelleme, a hivatali szervezeti célok mentén hozza meg érdekmentesen. Ugyanakkor a hivatalos személytől méltán várjuk el, hogy legyen tájékozott a politikában, legyen tisztában a társadalmi, gazdasági folyamatokkal, olvasson híreket. Ennek ellenére tegyen úgy, mint egy hűvös kívülálló, vagyis döntéseit ne befolyásolják újságcikkek, a politikai nézetei, személyes társadalmi és gazdasági helyzete, viselkedjen úgy, mint egy mesterséges intelligencia. Elsőre lehetetlen feladatnak tűnik. Másodikra is.

A hivatalos személy nem mesterséges személy, vannak érzelmei, ha nem mutatja ki, akkor is. Semmivel nem kap több árut a piacon pusztán azért, mert ő hivatalos személy, ha meg mégis, akkor az nagy baj. A hivatalos személynek vannak barátai, rokonai, akik elmondják; kívülről nézve, mekkora hülye ő, mármint a hivatalos személy. Ugyanakkor a hivatalos személy rokonai, barátai is kapcsolatba kerülhetnek a hivatallal, ilyenkor jól jön a hülye a háznál. Minden eljárási törvény szabályozza, milyen rokoni fok mellett köteles a hivatalos személy az elfogultságát bejelenteni, és kizáratni magát az eljárásból. Ugyanakkor minden eljárási törvény tartalmaz egy homályzónát, ahol a hivatalos személy maga döntheti el, képes-e elfogulatlanul ellátni a feladatát a körülmények ellenére, avagy sem. Ilyen például a barátok, iskolatársak, távoli rokonok köre.

Mondok egy példát: egy kisebb településen nagy valószínűséggel minden jogász – bíró, ügyész, ügyvéd vádlott – ismeri egymást, ugyanazon vendéglátóipari egységbe egyetemre jártak, a gyerekeik ugyanannak az óvodának, iskolának a neveltjei, feleségük, férjük ugyanahhoz a fodrászhoz, kozmetikushoz jár. (Igen, már sok férfi is jár kozmetikushoz.) Ha minden hivatalos személy minden ilyen „összefonódás” esetén kizáratná magát elfogultság miatt, akkor előbb-utóbb minden város egy másik város ügyeit intézhetné csak, később minden vármegye csak a másik vármegye ügyeiben járhatna el, hiszen ha mindenki munkakapcsolatba kerül a másikkal, megkedveli a másiket, megszereti, vagy éppen megutálja a másikat, elfogult lesz. Ugyanakkor egy nagyvárosban is előfordulhat, hogy a hivatalos személyek jó munkaviszonyba kerülnek egymással, esetleg baráti viszonyba. Nincsen ezzel baj, ha mindenki rendesen végzi a munkáját. Gondolná az ember. Ugyanakkor képzeljük el azt a szituációt, amikor köztudott, hogy egy ügyész minden héten együtt bulizik egy ügyvéddel. És képzeljük el, amikor ez az ügyvéd a vádlottat védi, a tárgyalás szünetében a gyerekek nyaralásáról beszélgetnek a sértett füle hallatára. Ha ezek után az ügyész ejti a vádat, soha senki nem fogja tudni a sértettnek elmagyarázni, hogy a vád tárgyává tett cselekmény nem is volt bűncselekmény.

Az integritási probléma valahol ott végződik, ahol a hivatali visszaélés kezdődik. Még nem bűncselekmény, de már szervezeti kockázat. Annak kockázata, hogy a hivatalos személy – akár önmaga előtt is tagadva – olyan helyzetben van, hogy döntéseiben már nemcsak a szabályok játszanak szerepet.  

A törvény szerint a költségvetési szerv (vagyis a hivatalos személy munkahelyének) vezetője köteles szabályozni a szervezeti integritást sértő események kezelésének eljárásrendjét, valamint az integrált kockázatkezelés eljárásrendjét. A szervezeti integritást sértő események kezelésének eljárásrendje tartalmazza:

– a bejelentett kockázatok és események előzetes értékelésének módszertanát,

– a bejelentés kivizsgálásához szükséges információk összegyűjtésének módját,

– az érintettek meghallgatásának eljárási szabályait,

– a vonatkozó dokumentumok átvizsgálásának szabályait,

– a szervezeti integritást sértő események elhárításához szükséges intézkedéseket,

– az alkalmazható jogkövetkezményeket,

– a bejelentő szervezeten belüli védelmére, illetve elismerésére, valamint a vizsgálat eredményéről való tájékoztatására vonatkozó szabályokat és

– a szervezeti integritást sértő események bekövetkezésének megelőzésére kialakított eljárási szabályokat.

A költségvetési szerv vezetőjének felelőssége olyan belső kontrollrendszer kialakítása, amely minden tevékenységi kör esetében alkalmas az etikai értékek és az integritás érvényesítésének biztosítására.

Ha tehát egy vezető (vagy az integritás védelmét ellátó szerv) azt tapasztalja, hogy egy munkatárs olyan helyzetbe sodorta magát, amely nem bűncselekmény, de a szervezet integritását sérti, akkor köteles megtenni a lépéseket: vagyis a bejelentést kivizsgálni, a munkatársat figyelmeztetni a helyes magatartásra, ha kell az ügyet átszignálni másra, vagyis nem megvárni azt, milyen károkat tud okozni a munkatárs felelőtlensége.  Nem kétséges, hogy minden hivatali vesztegetés vagy hivatali visszaélés sérti a hivatal integritását. Ha ilyen jut a vezető tudomására, ott a figyelmeztetés, átszignálás nem segít: ott a vezetőnek feljelentést kell tennie, és a büntetőeljárás végén el kell gondolkodnia azon, hogyan lehet a jövőben a hasonló eseteket kiszűrni, megelőzni.

Agatha Christie regényeiben gyakran vált áldozattá az a szereplő, aki mindenkinek utalgatott arra, hogy sejti ki a gyilkos, de juszt sem mondja el személyiségi okokból nem mondhatja el, hogy ki az, amíg nem bizonyos benne. Azután meg jól csodálkozik, hogy őt is megölték.

Ennél is jobb krimifordulat, amikor maga a detektív utal arra, hogy már van elképzelése, hogy ki a gyilkos, sőt, arra is utal, hogy ki lesz a következő áldozat, de amíg nem szerez bizonyítékot, addig… Perdöntő bizonyíték nélkül vádaskodni csúnya szokás, nem tesz ilyet egy nyomozó.

Aztán amikor a tettes ismét gyilkol, gyilkosság után összehívunk mindenkit, elmondjuk, hogy ki, miért volt gyanús, ki, miben hazudott nekünk, lehetőleg egy életre megszégyenítjük a megjelenteket, majd egy váratlan fordulattal rámutatunk arra, hogy mi már a kezdetektől gyanakodtunk az igazi tettesre, aki

1. ráveti magát a detektívre,
2. több tanú előtt elmondja, hogy bizony így történt, de úgy sem tudják majd bizonyítani, hihihi.

Vajon perdöntő bizonyíték nélkül bebuktatható-e egy nyomozás, avagy az már maga a bűnpártolás, ha hatósági személy tesz olyat, ami miatt a bűncselekmény elkövetése elmarad. Vannak olyan bűncselekmények, aminek az előkészülete is büntetendő, és vannak olyan bűncselekmények, amelyeknél az elkövetőnek legalább kísérletet kell tennie a bűncselekmény elkövetésére, mert maga az előkészület nem büntethető. Az előkészület jellemzően olyan cselekmény, amely megkönnyíti, segíti a bűncselekmény későbbi elkövetését, de ha az elkövető a későbbiekben nem tesz további lépéseket, akkor a bűncselekmény elmarad. Például, ha valaki beszerez egy tőrt a haragosa ledöféséhez, az előkészület, ha ezt a tőrt a sértett felé hajítja, az már kísérlet, ha a sértettet eltalálja és meghal, akkor befejezett az emberölés.

Az emberölés előkészülete is büntetendő, de az elkövető jóval nagyobb büntetést kap, ha meg is kíséreli megölni az áldozatát, ha pedig sikerrel jár, és a sértett meghal, akkor az ügyészség maximalizálhatja a büntetést. A logika tehát azt diktálná, hogy ha a hatóság egy emberölés előkészületéről szerez tudomást, akkor várja ki, mi lesz a végén, mint Agatha Christie detektívjei. Mert milyen nehéz bizonyítani egy előkészületet? Nemcsak a gyilkosjelöltek rendelnek tőrt, hanem a vadászok, tőrgyűjtők, cserkészek is. Bizonyítani kell, hogy a tőrvásárlás tőrvetés céljából történt, márpedig szándékot, tudattartalmat bizonyítani – ha nem is lehetetlen, de – nehéz. Ezzel szemben, ha türelmesen vár egy nyomozó, nemcsak a büntetés éveinek száma emelkedik, de a bizonyítás is könnyebb. A gyakorlat azt mutatja, hogy a tőr egyik végén van a tettes, a másik végén az áldozat, és ha végig nézzük, azt sem nehéz eldönteni, melyikük kicsoda.

Csak ne lenne az a fránya lelkiismeret, hogy a leendő áldozat is ember, hogy valakinek hiányozni fog, és mi sem örülnénk neki, ha a bravúros nyomozás csak a holttesten keresztül válna lehetségessé. Így a gyakorlat az, hogy ha az ügyész vagy a nyomozó hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy X meg kívánja ölni Y-ot, akkor bizony büntetés ide vagy oda, bizonyítás eredményessége ide vagy oda, figyelmeztetni kell Y-ot, hogy az élete veszélyben forog, sőt, védelmet illik ajánlani neki, még akkor is, ha ezzel megnehezítjük az elkövető dolgát, és dekonspiráljuk a nyomozást.

Ha pedig Y ezek után felháborodottan felhívja X-et, és számon kéri rajta, micsoda dolog, hogy X meg akarja őt ölni, akkor lőttek de nem Y-nak, hanem esetleg a bizonyításnak…

 (folytatjuk)

Az elhallgatott lehallgatás III.

A jogállam és a jogálom különböző módon kezeli a lehallgatási anyagokat. Ott,
ahol a jog csak álom, ott semmilyen korlátozás nincs a lehallgatási anyag
felhasználására:

• fel lehet használni a lehallgatott zsarolására, beszervezésére, ha a
  lehallgatási anyagból kiderül, hogy szeretőt tart,
• fel lehet használni a lehallgatott lejáratására, ha a lehallgatási anyagból
  kiderül, hogy fura szexuális segédeszközöket rendelt,
• fel lehet használni az ellehetetlenítésére, ha a lehallgatási anyagból
  kiderül, hogy munkát keres,
• fel lehet használni a lehallgatott személy ismerősei ellen, ha a lehallgatási
  anyagból kiderül, hogy kapcsolatot tartanak egy lehallgatott személlyel,
  ami önmagában gyanús, és végül, de nem utolsó sorban:
• fel lehet használni bármilyen bűncselekmény bizonyítására, még ha a
  lehallgatási anyagból nem is derül ki semmilyen bűncselekmény
  elkövetése, mert akkor bizonyára ügyesen konspirál a lehallgatott, és még
  veszélyesebb a társadalomra.
  Ott ahol a jog csak álom, ott a lehallgatás maga a büntetés. Ezzel szemben egy
  jogállamban a lehallgatás során az állam szigorú korlátokat állít föl magának, és
  tartja magát ehhez, még akkor is, ha ez ellentétes a bizonyítás érdekeivel. Ez a
  korlátozás sokszor azzal jár, hogy egy bűncselekmény nem lesz bizonyítható,
  pedig a lehallgatási anyagban ott van feketén-fehéren. Vegyünk néhány példát:
  A lehallgatott fölhív valakit, és kínos precizitással beszámol az általa elkövetett
  bűncselekményről. Szépen sorban megválaszolja a kriminalisztika alapkérdéseit:
  mikor, hol, hogyan, kivel, milyen célból vagy milyen indokból, milyen módon
  követte el a bűncselekményt, hogyan fog védekezni, ha gyanúsítottként
  kihallgatják. Beszélgetőpartnere ennek alapján még be is sorolja a
  bűncselekményt a Btk. megfelelő formulája szerint, és elmondja, hogy szerinte
  máshogy kellene védekezni. Mintha csak az ügyész munkáját szeretnék
  megkönnyíteni. Azután megérkezik az ügyvédi meghatalmazás, és kiderül, hogy
  a lehallgatott személy beszélgetőtársa az új meghatalmazott védő. Az ügyész
  nemhogy nem használhatja föl a beszélgetést a bizonyításnál, de a bírónak még
  csak nem is utalhat arra, hogy volt egy ilyen beismerés, hiszen itt a védekezés
  jogáról van szó. Ha az ügyész megküldené a bíróságnak az anyagot (hogy a bíró
  is lásson ilyet egyszer), akkor a bíró nem hivatkozhatna rá az ítéletben.

Ugyanakkor nem tudná kirekeszteni a tudatából azt a tényt, hogy az elkövető
beismerte a cselekményt az ügyvédjének (pszichés jelenség, minél jobban
kérnek valakit, hogy ne gondoljon a fehér elefántra, annál erősebben fog
megjelenni a fehér elefánt a képzeletében. Kérem a Tisztelt Esküdtszéket, ne
vegye figyelembe a fehér elefánttal kapcsolatos bizonyítékot.) Ha egy kicsit is
inog a bizonyítás, a bíróság a vádlott terhére fog dönteni még akkor is, ha
magára a védővel folytatott beszélgetésre nem utal.
Ugyanez a helyzet, ha a lehallgatott személy közeli hozzátartozójának – például
feleségének – számol be az általa elkövetett bűncselekményről. A lehallgatott
beszélgetés nem lesz felhasználható. (Persze, ha a férj beismeri a nászajándékba
kapott váza porolgatása közben elkövetett bűntettét, a váza eltörését, a vallomást
az asszony fel fogja használni ellene.) A jogalkotó abból indult ki, hogy egy
normális család olyan véd- és dacszövetséget jelent, amelynek fennmaradásához
erősebb érdek fűződik, mint a bűnössel szembeni bizonyíték felhasználásához.
Ráadásul az állam nemcsak a lehallgatott személlyel szemben korlátozza
önmagát, hanem mindenkivel szemben, aki olyan szerencsés, hogy tudtán kívül
egy lehallgatott személyt hív föl. Amennyiben egy ilyen beszélgetés során a
bírói engedélyben nem szereplő személy a bírói engedélyben nem szereplő
bűncselekményről számol be a lehallgatottnak, ez a beszélgetés is megy a
kukába, kivéve, ha a törvényben felsorolt legsúlyosabb bűncselekmények
valamelyikéhez tartozik. Mondok egy példát: Valakit lehallgatnak korrupciós
bűncselekmény miatt. Az illetőt fölhívja egy barátja, és beszámol egy általa
elkövetett garázdaságról, például arról, hogyan tört össze egy kukát a téren több
járókelő szeme láttára. Vagyis beismeri a garázdaság vétségét némi rongálás
szabálysértéssel. Ezek a cselekmények nem tartoznak azon súlyos
bűncselekmények közé, amelyek esetén a beszélgetés tartalma felhasználható
lenne az elkövetővel szemben. Ha a nyomozóhatóság a haját tépi (a sajátját, nem
az elkövetőét), akkor sem.
Ilyen a játék egy jogállamban.

(vége)

Az ügyészségnek nem feladata, hogy a vádlottról bebizonyítsa a bíróságon, hogy szar alak antiszociális, a társadalmi szokásoknak fittyet hányó, az együttélés alapvető normáit semmibe vevő, frusztrációkkal terhelt személy; az egyszerűség kedvéért a továbbiakban: szar alak. Sőt, lehet valaki szar alak, ha nem követte el a vád tárgyává tett bűncselekményt, akkor semmilyen lehallgatási anyag nem használható fel vele szemben. Ennek az ellentéte is igaz: hiába példás családapa valaki, nemes lelkű hazafi, istenfélő emberbarát, ha bűncselekményt követett el, fel kell használni az ezt bizonyító törvényesen beszerzett lehallgatási bizonyítékot. Érdekes módon ekkor sem használható fel a bíróságnak szánt nyomozati ügyiratban például az az információ, hogy saját költségére árváknak szokott osztálykirándulásokat szervezni. (Ha ezt pedofil célból teszi, természetesen felhasználható ez is.) Miért nem használható fel? Mert a lehallgatásnak szigorú korlátja a bírói végzés. Főszabályként az elfogott lehallgatási anyag azzal a személlyel szemben és annak a bűncselekménynek bizonyítására használható fel, amelyre az engedélyt a bírósági végzés megadta.     

Mondok egy példát. Két lehallgatott bűnelkövető arról beszél telefonon, hogy egyiküknek a sok szteroidtól olyan szőrös a háta, hogy az asszony otthon nagyteljesítményű kerti fűnyíróval borotválja. A közlemény tökéletesen alkalmas arra, hogy az ügyészség az egyébként az izmaira felettébb büszke terheltet lejárassa, sőt, nevetség tárgyává tegye. Tegyük föl, hogy mindkét bűnelkövető lehallgatására van bírói engedély, a beszélgetést mégsem fogja fölhasználni az ügyészség. A dolog egyszerű: attól, hogy valakit lehallgatnak, nem válik közprédává, az ügyészségnek nem lehet célja, hogy ellehetetlenítse az illetőt. Még akkor sem, ha egyébként megérdemelné, mert kigyúrt testével szokta megfélemlíteni az alvilágot, vagy ha kiderülne, hogy az izmok növekedését nagyrészt tiltott teljesítményfokozó szerekkel érte elPersze, ha a bírói végzés éppen a tiltott teljesítményfokozó szerrel való bűnszervezetben történt visszaélést célozza, lehet, hogy az ügyészség kísértésbe esne, de ekkor sem azt akarná bizonyítani, hogy az illető szánalmas alak, hanem azt, hogy igenis hozzájutott tiltott teljesítményfokozó szerekhez, sőt, maga is élt velük.

A törvény szigorú, mégsem egzakt, ezért olyan nehéz egy bizonyos politikusoknak kívülállónak megmagyarázni, hogy adott ügyben mi számít bizonyítéknak, és mi nem. Az viszont egzakt, hogy a vádiratban az ügyészségnek meg kell jelölnie, melyik lehallgatásból származó közleményt kívánja fölhasználni, és azt is, hogy a vádirat melyik pontjában meghatározott bűncselekmény bizonyítására kívánja fölhasználni. A tárgyalás vége felé az úgynevezett perbeszédben pedig arra is ki kell térnie, hogy az adott lehallgatott beszélgetés mit bizonyít. Elképzelhető, hogy két lehallgatott személy arról beszél, hol nyaraltak együtt az elmúlt nyáron. Első hallásra, az ilyen beszélgetés semmilyen bűncselekmény bizonyítására nem alkalmas. Ha viszont gyanúsítottként mindketten tagadják, hogy ismerik egymást, a lehallgatási anyag bizonyíték arra, hogy mégis. Ha az egyik személy azt állítja, hogy azért nem ő a bankrabló, mert a mindennapi betevő falatra sem volt nyáron pénze, az elfogott beszélgetés cáfolja ezt, ha például telefonon a luxusnyaralásának részleteiről dicsekedett a haverjának. Ugyanez a beszélgetés más bizonyítékok mellett bizonyíthatja azt, hogy az illető járt abban az országban, ahonnan a csempészett kábítószer származik, vagy, hogy a bűncselekményből származó pénzt az adott adóparadicsomnak számító országba menekíthette. És persze az is előfordulhat, hogy a beszélgetés nem bizonyít a világon semmit. Nincs olyan főállású bűnöző, aki a nap huszonnégy órájában bűnözne. Ilyenkor az ügyészség nem használhatja fel a beszélgetést. Sőt, PONT! Ekkor szoktak a vádlottak előjönni azzal, hogy ezen a beszélgetésen mondták el egymásnak, hogy mennyire ártatlanok, és korábbi diskurzusuk csak vicc volt. (Ez megér majd egy újabb blogbejegyzést, csak el ne felejtsem.)

Az ügyészségnek nincsen sok ideje eldönteni, mi használható fel, és mi nem. Ezt szokták a készletezés tilalmának nevezni. Nem lehet semmilyen lehallgatott beszélgetést befőttként eltenni rosszabb időkre, hátha jól jön még máskor egy másik cselekmény bizonyításához. Ez különbözteti meg a jogállamot az állami jogtalanságtól.

 Sokáig hallgattunk egy társaságot, akik női ruhák megrendeléséről beszélgettek. A kábítószerkereskedelem mellett mással is kereskednek – gondoltuk. Végül egyikük (aki fogyasztotta is az anyagot, nemcsak árulta) vissza nem kérdezett a „hozzál két fehéret az M-s méretből” megrendelésnél: Mi a f..szt? Mire a társa elvesztette a türelmét: Két adagot a Mariskából, te hülye!

(folytatjuk)

Egy lehallgatás régen nagyon titkos dolognak számított. A papírokon ott szerepelt, hogy „szigorúan titkos”, meg „államtitok”, meg „nem másolható 150 évig”, meg „le kell lőni azt, aki véletlenül meglátta”.

Na, jó, ez utóbbi kettő nem volt rajta, enélkül is meglehetősen misztikus dolog volt az egész hercehurca. Az emberek tudatában a lehallgatás összekapcsolódott a kommunizmus elnyomó diktatúrájával, az ÁVH-val, a III/egy-kettő-hármas ügyosztályokkal, a politikai rendőrséggel.

Azon szerencsések, akiknek a régi rendszerben volt telefonja, megremegtek, ha beszélgetés közben megreccsent a vonal, „biztos lehallgatnak” – gondolták, és átkozták a szerencséjüket, ami telefonhoz juttatta őket, mert akinek nem volt telefonja, azt nem lehetett lehallgatni. (Csak követni.) Érdekes módon, a köztudatban a recsegő vonal és a lehallgatás mítosza a mai napig kiirthatatlanul egymás mellett él, pedig ahogy korábban is voltak beázott vonalak, úgy ma is vannak szar olcsó telefonkészülékek.

A lehallgatás még a rendszerváltást követően is titkosszolgálati eszköznek számított, és kivétel nélkül ráütötték a minősítés pecsétjét, amitől iszonyúan titkossá vált. A legenda szerint réges-régen az egyik fáradt lehallgató összekeverte a lehallgatott bűnöző telefonszámát saját felettesének telefonszámával, és egy bűncselekmény előkészületéről szóló beszélgetést véletlenül magának a bűnözőnek jelentett. A legenda úgy folytatódik, hogy a bűnöző bár nagyon csodálkozott, de tudomásul vette, hogy valaki jelentést tett neki az általa tervezett balhé részleteiről, ennek ellenére a bűncselekményt társaival elkövette, mert ő nem hitt abban, hogy bárki le merészeli hallgatni őt.

Nagyon hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a hatóságok leszokjanak az automatikus „titkosításról”, pedig könnyű belátni, hogy a nyomozásokban gyakorlati szempontból semmivel sem titkosabb egy lehallgatás, mint egy tervezett kutatás (leánykori nevén házkutatás). Ha egy lehallgatás ténye a lehallgatott tudomására jut, legfeljebb telefont cserél (ha a rendőrségnek szerencséje van, a telefonszámát azért megtartja). Ezzel szemben, ha a kutatás jut idő előtt a tudomására, tutira megsemmisít minden bizonyítékot, ennek ellenére a tervezett házkutatást soha senki nem tette „titkossá”. Értelme sincs sok. Ha a hatóság egy tagja szándékosan kipofázza előre értesíti a bűnözőt, az titkosítás nélkül is bűncselekmény.

A jelenlegi büntetőeljárási törvényben a lehallgatás nem titkosszolgálati eszköz, hanem leplezett eszköz, egyike a lehetséges eljárási eszközöknek a sok közül. Megszűnt az automatikus minősítés kényszere is. A lehallgatás anyaga ma már csak akkor lehet minősített adat, ha a puszta tényén túl más célja is van a minősítésnek. Például az, hogy a lehallgatott személy hivatása vagy feltételezett kapcsolatrendszere miatt hozzáférhet a rendőrségi nyilvántartásokhoz, és minősítéssel kell védeni a nyomozás adatait. A minősítés ilyenkor sem automatikus, hanem a minősítő értékelő-elemző tevékenységén és külön törvény szabályain alapuló aktus. (Kellően bonyolult ahhoz, hogy ne alkalmazzák nyakra-főre.)

A mostani lehallgatások nemcsak ebben különböznek a régi idők lehallgatásaitól, hanem a garanciák sokaságában is. Attól, hogy valakit lehallgatnak, nem válik a rendőrség vagy az ügyészség prédájává. A büntetőeljárásban a lehallgatás bírói engedélyhez kötött, a bíró végzése jelöli ki a lehallgatás korlátait is. A bírói végzés ugyanis tartalmazza azt, hogy a rendőrség kit és milyen bűncselekmény miatt hallgathat le.

Az az elcsípett közlemény, ami kívül esik ezen a kereten, csak nagyon kivételesen, és szigorú törvényi szabályok megtartása mellett használható fel más bűncselekmény bizonyítására (és másra nem). Ha például kiderül, hogy a lehallgatott elkövető megcsalja a feleségét, és ennek a ténynek a bűncselekmény bizonyításához nincsen semmi köze, akkor ez a beszélgetés a lehallgatott személy titka marad, a hatóság nem fűzheti az iratok közé. Sőt, jobb esetben az ügyész vagy a rendőr sem értesül a házastársi félrelépésről. Ennek garanciája, hogy a lehallgatást nem az ügyész vagy a rendőr maga végzi, hanem egy másik szervezet, a bírói végzés és egy úgynevezett szolgálati jegy által megszabott keretek között.

Mondanom sem kell, az előző rendszerben egy olyan információ, hogy a bűnöző csalja a feleségét, milyen értékes zsarolási potenciál volt az államvédelmi hatóságok számára. Alkalmas volt arra, hogy a lehallgatott személyt informátornak szervezzék be akkor is, ha a lehallgatásból semmilyen bűncselekmény elkövetése nem derült ki. Akadt olyan bűnöző is, aki inkább beismerő vallomást tett, mert az a három-négy év leülése eltörpült az asszony életfogytig tartó dühe mellett…

(folytatjuk)