(Az alábbi írás a képzelet szülötte, a valóságban ilyen nincs, ha valaki magára ismer, az a véletlen műve)
Két bíró találkozott az amerikai nagykövettel a követségen. A sajtó egy része összehangolt támadást indított a két bíró ellen, a sajtó egy másik része összehangolt támadást indított a sajtó összehangoltan támadó része ellen. Mondhatjuk, ez így van rendjén, hogy az eltérő vélemények ne a nagy Hadron-ütköztetőben, hanem a sajtóban ütközzenek. Az igazi társadalmi kérdés – amit a találkozó felvetett – a bírói függetlenség kérdése, vagyis az, mit is értünk alatta, ha lekaparjuk róla a jogdogmatikát, meg a hagymázt. Szüzességként vész-e el a függetlenség, ha egy bíró eszmét cserél egy olyan félig politikus, félig állami emberrel, mint amilyen egy nagykövet? Amúgy nem is árt, ha időről-időre maga a társadalom gondolja át, mit vár a bírói függetlenségtől, vagy inkább: BÍRÓI FÜGGETLENSÉGTŐL.
A bírói függetlenség szűken értelmezve azt jelenti, hogy a bíró nem lehet politikai párt tagja, nem folytathat politikai tevékenységet, törvénykezési (értsd: ítélkezési) tevékenységében nem utasítható, csak a jognak van alávetve, de annak nagyon. Tágabban (integritásként) értelmezve politizálni sem politizálhat, legfeljebb a szavazófülke magányában, vagyis még a látszatát is kerülnie kell, hogy bármely politikai oldal addig macerálta, míg megrontást nem követett el rajta. Legtágabb értelmezésben a függetlenség azt jelenti, hogy a bíró bármit megtehet, legfeljebb fellebbeznek ellene, és a fellebbezésen túl minden bírálat magát a függetlenséget (nemcsak az övét, hanem minden bíróét) veszélyezteti.
Régen viszonylag könnyű volt „tág értelemben” függetlennek lenni, nem kellett más, mint hogy a bíró úgy tegyen, mint aki nem olvas újságot, vagy ellenkezőleg, válogatás nélkül mindent elolvas, és a kutya ugatott, a bíró meg ítélkezett a karaván felett. Ma a politika az interneten keresztül bekúszik az ember bőre alá, lassan már az is politikai állásfoglalás, ha az ember nem foglal politikailag állást. Elvárjuk egy büntető bírótól, hogy tudja, mi veszélyes a társadalomra, vagyis figyelje az aktuális társadalmi folyamatokat, de ne alkosson véleményt róluk? Vagy a véleménye legyen olyan, mint a vizelet, amit mindenáron tartani kell a nyilvánosság előtt? Tegyen eleget egy nagyköveti meghívásnak, ahol nem bíráskodni kell, hanem társadalmi kérdésekben megnyilvánulni, vagy ne tegyen eleget? Nehéz kérdések, és szerencsére nem nekem kell megválaszolnom őket.
Magamban egyébként úgy fogalmaztam meg ezt a függetlenségi dolgot, hogy egy jó bíró a világ legkiszámíthatóbb embere, ha úgy tetszik, unalmas ember, ezt jelenti a bírói függetlenség. Nem érhet vele kapcsolatban meglepetés: ha ezt cselekszem, ez lesz a következménye, ha bűncselekményt követek el és ezt bizonyítani lehet, akkor elítélnek, ha nem követtem el bűncselekményt, vagy nem lehet bizonyítani, akkor felmentenek. Függetlenül attól, hogy roma vagyok-e, zsidó, színesbőrű, vallásos, hitetlen, gazdag, szegény, jobbos, balos, egyébként jó ember vagy rossz, a bírónak szimpatikus avagy antipatikus. Terheltként, sértettként, tanúként az történik velem az igazságszolgáltatásban, aminek a törvényekből következően történnie kell, sőt, ezen túlmenően a törvény szelleme is rám van tekintettel, nem a bíró magánérdekeire.
Vegyünk egy példát, egy külföldi állampolgárt, aki Magyarországon elkövetett egy csekélyebb bűncselekményt, a hatóságok elkapták, helyén kezelték a történteket, nem csukták le, csak kihallgatták, az ügyészség is pénzbüntetést kiszabását kérte. Csakhogy a vádlott saját országában elköltözött a megadott címéről. Ilyenkor bárhol a világon a bírók jogsegélyek sokaságával próbálják meg felderíteni a terhelt tartózkodási helyét, és a csíny letudva. Egy kiszámítható, unalmas bírónál ez így történne.
Egy kevésbé kiszámítható, de annál kreatívabb bíró – függetlenül attól, hogy ő tesz látogatást az amerikai nagykövetnél, vagy más – kapna az alkalmon, hogy a terhelt távol van, és kérdéseket tenne föl az Európai Unió Bíróságának, a kérdések pedig kísértetiesen összefüggenek – na, nem a vádlott – hanem a bíró egyéni sérelmeivel. Például, függetlennek tekinthető-e a bíró, ha egyes bírák fizetését indokolatlanul alacsonyabbnak tartja egyes ügyészek fizetésénél. Könnyű belátni, hogy a bíró lényegében azt kérdezte az Európai Unió Bíróságától, hogy pártatlan ítéletet tud-e hozni, amennyiben a későbbi tárgyaláson esetleg megjelenő ügyésznek esetlegesen magasabb a fizetése, mint neki. Ha a vádlott hirtelen megjelent volna a bíróságon, valószínűleg csodálkozott volna, hogy ezt az ő érdekében kérdezi a bíróság uniós aspektusból, és egyáltalán felmerülhet, hogy egy tárgyalást a fizetési papírok kicsapásával kell kezdeni a vád ismertetése helyett. (Valószínűleg a védő nyerte volna meg ezt a sajátos függetlenségi versenyt.) Tegyük fel, hogy ez a bíró azt is megkérdezi, hogy függetlennek tekinthető-e ő maga, ha Magyarországon a magasabb pozícióba történő kinevezések úgy mennek, ahogy mennek. Természetesen ez a kérdés is a vádlott érdekeit szolgálja uniós és emberi jogi szempontból, a kérdés mögött az áll, ha a dolgok úgy mennének, ahogy azt a bíró ideálisnak tartaná, már rég nem ennek a vádlottnak az ügyét tárgyalná. És tegyük föl, hogy a bíró a látszat kedvéért azt is megkérdezi, hogy megfelelően mennek-e a tolmács kirendelésével kapcsolatban dolgok, mert neki a vádlott távollétében kell eljárnia, és nem tudja, hogy a vádlott értette-e a nyomozás során a tolmácsot. Tegyük fel, hogy ez a bíró elhallgatja az Európai Unió Bírósága előtt, hogy nem járhat el a vádlott távollétében, mert azt a törvény ügyészi indítvány hiányában kifejezetten kizárja, ilyen indítvány meg nincs, tehát csak arra kellene várnia, hogy a vádlott előkerüljön végre, vagy az ügye elévüljön végre. Ezen bíró cselekménye természetesen az emberi jogokat, uniós irányelveket és a tisztességes eljárást szolgálják, leszámítva azt, hogy a terhelt évekkel tovább áll büntetőeljárás hatálya alatt, és ha véletlenül ezen plusz időben követ el újabb bűncselekményt, letartóztatják, mint a huzat bűnismétlésre hivatkozva. Az elévülés ugyanis nyugszik, amíg a kérdéseket az Európai Unió Bírósága meg nem tárgyalja és vissza nem utasítja, mint az ítélet meghozatalához nem tartozó kérdéseket, vagyis az elévülési idő jelentősen nő. Csak a legfontosabb kérdés nem merül föl ebben az ügyben: függetlennek tekinthető az a bíró, aki saját álláspontja igazolására a vádlott érdekeivel ellentétben tesz föl ilyen kérdéseket az Európai Unió Bíróságának, még ha ezt a törvény tételesen nem is zárja ki.
Függetlennek tekinthető-e az a bíró, aki a büntetés átvételekor úgy ismer el csoportos garázdaság és más bűncselekmények miatt külföldön hozott 14 éves szabadságvesztést magyar állampolgárral szemben, hogy az ellentétes a magyar büntetőszabályokkal. Vajon a külföldi jog megelőzi-e ilyenkor a magyart? Ügyészi indítványra a Kúria a törvényesség érdekében hozott jogorvoslat keretében – a magyar jogszabályoknak megfelelően – a szabadságvesztés mértékét 4 év 6 hónapban állapította meg egy olyan eljárási jogintézmény keretében, amellyel kapcsolatban éppen most kárhoztatnak külföldről, hogy a bírói függetlenség gátja.
A bírói függetlenség kérdésének megválaszolása szempontjából teljesen mindegy, hogy ez a bíró, vagy más elfogad-e később egy nagyköveti meghívást vagy sem. Hiszem, hogy egy magyar bíró cserélhet eszmét úgy egy nagykövettel, hogy egyikük integritása sem sérül. Mindketten az országukat képviselik: a nagykövet az Amerikai Egyesült Államokat Magyarországon, a büntetőbíró Magyarországot képviseli a büntető ítélkezésben. E tekintetben egyenlő felek. Ha egyenlő félként tárgyalnak, nekem (irodalmi, nem hivatalos) személy szerint nincs gondom ezzel. Úgy sem, hogy nem ismerem a tárgyalás tartalmát. Nem ismerem, hogy a nagykövet hívta-e meg a bírákat, avagy a bírák jelentkeztek a nagykövetnél. Nem tudom, hogy az Országos Bírósági Tanács volt-e a meghívott úgy általában, vagy kifejezetten ez a két bíró. Nem tudom, hogy ismert volt-e korábban a meghívás ténye a bírói szervezet előtt, vagy sem, kaptak-e mandátumot a tárgyalásra vagy sem. Nem tudom, titokban tartotta-e a két bíró a találkozót a nagykövet tudósításáig, avagy részletesen beszámolt róla bírótársaiknak.
Ismétlem, ha önös érdektől mentes, független, egyenlő félként tárgyaltak a bírók, akkor nem féltem a bírói függetlenséget. Ha bíróink elmondták azt is, hogy aggályos az amerikai gyakorlat, hogy a legfelsőbb bíróságon politikai szempontok alapján neveznek ki bírókat: republikánusokat és demokratákat. Ha, a mondjuk nyomozási bíróként tevékenykedő magyar bíró az elveinek megfelelően előadta, hogy emberi jogi kérdéseket vet föl, hogy az USA-ban letartóztatási ok, ha valaki vitatkozik a rendőrrel az intézkedéskor (lásd: a fiatal Bill Gates esetét), és ő, ha nyomozási bíróként járna el, úgy kiengedné, mint a pinty, mert már nem olyan időket élünk, hogy letartóztassanak valakit, mert vitatja a rendőri intézkedés jogosságát. Ha a bíróink elmondták, hogy Magyarországról nézve aggályos a börtönnépesség kiemelkedően nagy száma az Államokban, vagy hogy aggodalomra ad okot, hogy a színesbőrűek jellemzően súlyosabb büntetést kapnak, mint a fehérek.
Remélem, volt annyi politikai érzékük, hogy elmondták, ettől még demokráciának tartjuk az Egyesült Államokat, mert ennyi politikai érzék egy bírónál is megengedett.
