Kategória: Egyéb kategória

A közérdekű adatigénylést sajnos sokan a hatóságok elleni túlterheléses támadás eszközeként alkalmazzák. Az informatikában túlterheléses támadásnak azt a jelenséget hívják, amelynek célja az informatikai szolgáltatás teljes vagy részleges megbénítása. Minden online szolgáltatás, a legegyszerűbb weboldalaktól a legbonyolultabb rendszerekig, limitált számú kérést tud kiszolgálni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy informatikai rendszer a szerver adottságainak és a rendelkezésre álló sávszélességnek megfelelően, csak adott számú látogatónak képes megfelelni, egy adott korlát felett egyszerűen nem tudja elküldeni és fogadni a szükséges adatokat. Ha ez az informatikai rendszer például egy weboldal, amit program által generált álfelhasználók kezdenek el tömegesen látogatni, a támadás hatására a rendszer nagyon lelassul, elérhetetlenné válik, esetleg össze is omolhat.

Ebben a tekintetben a hatóságok működése is hasonlít a weboldalak működéséhez. Az egyes hatóságok – így a rendőrségek, ügyészségek, bíróságok is – meghatározott „látogató” kiszolgálására vannak optimalizálva. Ezt az optimalizálást a hatóság költségvetése végzi el. A költségvetési törvény határozza meg, milyen nagy a hatóság szervere, mekkora a tárhelye (hány dolgozót foglalkoztat), milyen minőségű a processzor (mekkora fizetésért milyen képzettségű munkaerőt tud felvenni). Sajnos a mindenkori jogalkotónak megvan az a rossz szokása, hogy a „weboldalra” újabb és újabb feladatokat ró, ugyanakkor a szervert magát nem növeli.

Így van ez a közérdekű adatigényléssel is, amely szögezzük le rögtön: jó dolog, megfelelő működés esetén a közérdeket szolgálja, elősegíti a hatóság működésének átláthatóságát, kiemelheti a rendszerhibákat, sőt, akár magának a hatóságnak is jó visszacsatolást jelent, ha valami félrement a működésében. Ezzel szemben a hatóságok tagjai finoman szólva sem kedvelik a közérdekű adatigénylést. Ennek oka, hogy egyesek a már említett túlterheléses támadás eszközeként tekintenek rá.

A túlterheléses támadás a normál ügyintézéstől veszi el az időt. Ha valaki például azt kérdezné meg a hatóságtól, hogy az elmúlt öt évben hány „e” betűt írt bele a határozataiba, akkor a hatóságnak tizenöt napon belül vagy össze kell számolnia a határozataiban az „e” betűket, és az adatokat kiadni az adatigénylőnek, vagy el kell utasítani a kérést azzal, hogy ez nem közérdekű adat. (A példa nem valós, de nem is légből kapott, lásd:Közpót-magánérdekű adat című bejegyzést). Látszólag ez utóbbi megoldás a jogszerű és az egyszerű. Ugyanakkor az adatigénylő fordulhat a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz és a bírósághoz, újabb hatóságokat vonva be a válaszadásba. Nincs kétség afelől, hogy talál ügyvédet, aki megindokolja, hogy a probléma közérdekű, mert megmutatja, hány „szögedi kötődésű” dolgozója van a hatóságnak. Ekkorra már nemcsak a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság és a bíróság foglalkozik a kérdéssel, hanem a botor elutasító hatóság is, akit immár két újabb hatóság fog kérdésekkel bombázni, és képviselheti magát alperesként a bíróságon a normális ügyintézés helyett.

És sajnos lesz olyan elsőfokú bíróság, amelyik kimondja, hogy a hatóság „e” betű fogyasztása nemcsak adat, de közérdekű is. Szerencsére a felsőbb bíróságok végül mind tudják, azt, ami a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság és az Európai Emberi Jogi Bíróság gyakorlata is egyben, hogy „annak meghatározása, hogy mi minősülhet közérdekűnek, az egyes ügyek körülményeitől függ. A közérdek olyan kérdésekre vonatkozik, amelyek olyan mértékben érintik a nagyközönséget, hogy az jogosan érdeklődhet irántuk, megragadják a nyilvánosság figyelmét, vagy jelentős mértékben foglalkoztatják az embereket, különösen, ha a polgárok jólétét vagy a közösség életét érintik. Ez a helyzet azokkal a dolgokkal is, amelyek adott esetben súlyosan ellentmondásosak lehetnek, amelyek fontos társadalmi kérdést érintenek, vagy olyan problémával függnek össze, amelyről a nagyközönségnek tudnia kell…” Bizony vannak ilyen kérdések, ezért hasznos maga a közérdekű adatigénylés, mint jogintézmény. Sajnos pont az ilyen kérdésektől (is) elveszi az időt, energiát az újabb közérdekű adatigénylés arra vonatkozóan, hogy a hatóság hány dolgozója vett a ruhapénzéből mintás zoknit.

A kérdés ismét leterhel minimum négy hatóságot…

Ez elment az ügyészségre, ez kihúzatta magát az iratokból. Mi ez? Elsőre nagy disznóságnak tűnik, és aligha lehet legálisan megcsinálni. Vagy mégis? Vegyünk egy példát!

Lúzer Leó felhívja egy barátját telefonon, és elújságolja neki, hogy a felesége terhes, bár ő maga rohadtul nem szeretne most babát, amikor a karrierje egy nemzetközi cégnél éppen felfutóban van, de az asszony ragaszkodik a porontyhoz, most mit tegyen? A nemzetközi cég nagyon konzervatív, ügyel a jóhírére. Az asszony azzal fenyegetőzik, hogy balhézni fog, bemegy a vezérhez, és elmondja neki, hogy egy utolsó szemét alak, ha miatta kell a babát elvetetni, csak mert Leót külföldi pozícióba helyezi. Ha kell, a sajtóhoz is elmegy. Még csak az kéne, őt, azaz Lúzer Leót páros lábbal rúgnák ki. Most mit tegyen? Lúzer Leó a telefonban arra akarja rábírni barátját, hogy menjen el vele meginni valamit a kocsmába, mert kivan az idege az asszonytól. A barátja viszont nem ér rá, elújságolja Lúzer Leónak, hogy remek üzletbe vágott, ismeretlenek nagyobb összeget utalnak a számlájára, azt föl kell vennie a bankban, és jutalék fejében át kell adnia az ügyfelének. Tíz Misit keres az üzleten.

Lúzer Leó elgondolkodik a sorsán, hogy ő bezzeg nehéz munkával szerzi meg a mindennapi betevőt, és még egy kis szülési szabadságra sem fogják elengedni. Ilyen egy lúzer. Ha az asszony megtudná, miket dumál itt össze a házasságukról másoknak, biztosan tökön elválna tőle, de Lúzer Leó persze bízik barátja diszkréciójában…

Fél év múlva – amikor a barát kikerül a letartóztatásból – jelentkezik Lúzer Leónál, és elpanaszolja neki, hogy félresikerült az üzlet, büntetőeljárás folyik ellene pénzmosás miatt, mivel sajnos kiderült, hogy egy drogkartell pénzét utalták át a számlájára. Lúzer León átfut, hogy lám, lám, mégsem akkora lúzer ő, hiszen a főnöke jól fogadta a gyerekdolgot, nem kellett külföldre utaznia, mégis előléptették.

A jó érzés addig tart Lúzer Leóban, amíg a barát be nem vallja, hogy annak idején lehallgatták, és ott van bizonyítékként a beszélgetésük az ügyészségen, amiben elmondta Lúzer Leónak, hogy miért nem ér rá vele kocsmázni. A nagy sajtóérdeklődést kiváltó maffiaperben sajnos ez a beszélgetés is bizonyíték lesz, hiszen abban Lúzer Leó barátja elismerte, hogy pénzt vesz fel a számlájáról idegeneknek.

Lúzer Leó szívét a jeges rémület szorítja, mert először azt hiszi, hogy neki is tanúskodnia kell. A barát viszont megnyugtatja, hogy valószínűleg nem idézik be tanúként, mert ő elismerte a beszélgetés tényét, így szerinte csak a nyilvános tárgyaláson fogják lejátszani a beszélgetést, de lehet, hogy le sem játsszák, csak fölolvassák.

Lúzer Leó elgondolkodik azon, hogy jobb lenne, ha ő maga is tíz évet kapna, mert az asszony kinyúvasztja, ha a sajtó előtt le fogják játszani, hogy ő nem akarta azt a gyereket, és kiteregetik a házasságuk részleteit, különben is egy hónap múlva megszületik a baba. A főnöke is kirúgja, ha megtudja, hogyan vélekedett róla annak idején. Nem, nem, a tíz év szigorított fegyház kevés arra, hogy az asszony kiengesztelődjék, jobb lenne az életfogytig.

És ekkor valaki azt mondja Lúzer Leónak, hogy menjen be az ügyészségre és húzassa ki magát. Hát lehetséges ez? Állítólag nálánál nagyobb embereknek sem sikerült.

Nézzük csak! A Be. 99. §-ának (1) bekezdése szerint az ügyészség indítványra elrendeli, hogy az egyéb érdekelt vagy ezek segítőjének a nevét, születési nevét, születési helyét és idejét, anyja nevét, állampolgárságát, személyazonosító okmányának számát, lakcímét, értesítési címét, tényleges tartózkodási helyét, kézbesítési címét, illetve elektronikus elérhetőségét zártan kezeljék (a továbbiakban: zárt adatkezelés).

Annak a beszélgetésnek a bizonyítási eljárásban történő felhasználása, amelyet Lúzer Leó a lehallgatott elkövetővel (lúzer barátjával) folytatott, nyilvánvalóan érinti az ő jogát, kötelezettségét (ha mást nem, az adatvédelemhez fűződő jogát), így Lúzer Leó egyéb érdekeltnek minősül. Vagyis semmi akadálya nincs, hogy akár saját maga, akár meghatalmazottja révén kérje adatainak zártan kezelését annak érdekében, hogy más elkövető (a drogkartell tagja) ne ismerhesse meg.

Vagyis Lúzer Leó, vagy meghatalmazottja, szépen bebattyoghat az ügyészségre, és kérheti adatainak zártan kezelését. Az ügyészség ekkor a lehallgatás leiratát (benne Lúzer Leó nevével), elhelyezi egy zárt borítékban, de előtte készít egy olyan kivonatot, amely nem tartalmazza sem Lúzer Leó nevét, sem telefonszámát, sem egyéb adatait. A vádlottak és a védőik, azt a kivonatot kapják meg, amelyből Lúzer Leót – ha úgy tetszik – kihúzták, eltüntették. Az eredeti iratot csak az ügyész és a bíró láthatja.

Van, akinek ez sikerült.

Régi jogalkalmazói probléma, hogy ha egy feljelentett cselekmény nem bűncselekmény, akkor melyik bűncselekmény „nem”. Egy „nem bűncselekmény” differentia specifica-ja, hogy a Büntető Törvénykönyvben fölsorolt egyetlen törvényi tényállásnak sem feleltethető meg, kezdve a népírtástól (Btk. 142. §) egészen a harci szellem bomlasztásáig (Btk. 457. §). Akkor mire hivatkozva indokoljon a feljelentést elbíráló halandó rendőr, ügyész stb…

Példának okáért vegyünk egy példát (hűha, nem aludtam ki magam).

„Feljelentem Elvetemült Elemért, aki szándékosan átfuttot az uttesten, majdnem elütőtte őtet egy auttó, emiat a járdán ácsórgó szívbeteg Áldozat Ármin infartust kapott a szívíbe, és meghótt.”  

A feljelentett cselekmény nem bűncselekmény, ez jogi tudás nélkül is nyilvánvaló egy érettségizett ember számára (magyar nyelv: elégséges, matematika: elégséges, ének-zene: jeles). Ennek ellenére egy, a példában megjelölt feljelentéshez hasonló feljelentés hihetetlen erőket tud mozgósítani jogalkalmazói oldalon.

A büntetőeljárásban eljáró hatóság hajlamos lenne megküldeni az egészet a szabálysértési hatóságnak, mondván, hogy a feljelentett cselekmény inkább szabálysértésnek tűnik. Tény, hogy a feljelentés nem tartalmazza azt a körülményt, hogy szabályosan haladt-e át Elvetemült Elemér az úttesten, de az biztos, hogy ott, csak úgy futkosni nem szabad, vagy ő, vagy az őt majdnem elütő gépjárművezető biztosan elkövetett valamilyen közlekedési szabálysértést, de még nem tudni, milyen szabálysértést. Derítse ki azt a másik hatóság!

A szabálysértési előadó ezen felháborodna (joggal), hogy a büntetőügyben eljárt hatóság figyelmét elkerülte Áldozat Ármin halála, amely a feljelentés szerint ok-okozati összefüggésben volt Elvetemült Elemér elkövetői magatartásával (lásd: „emiatt” kifejezést a feljelentésben). Márpedig egy halálesetet nem lehet csakúgy félvállról szabálysértésnek venni. A feljelentés egészét kell kimeríteni….. jelentsen az bármit is. Legyen a feljelentés minősítése emberölés.

Ezt viszont a rendőrség emberölésre szakosodott egységei vennék a statisztikájuk terhére szívükre. Köztudomású tény, hogy senkit nem lehet a járdán szándékosan megölni úttesten való átfutkosással, így a halálesetet illetően legfeljebb gondatlanság áll fenn, de csak abban az esetben, ha az elkövető tisztában volt azzal a körülménnyel, hogy a sértett szívbetegsége olyan mértékű, hogy egy átfutás is végzetes lehet. Mit szólnánk a halált okozó közúti veszélyeztetéshez?

Ha a feljelentő a feljelentésben előadja azt is, hogy Elvetemült Elemér másodállásban főügyész, és azért futkos át, mert főügyészként ezt megengedheti magának, ezzel az egész eljárást olimposzi magasságokba emeli, mert fel lehet vetni a hivatali visszaélés bűntettét is, amely esetben a jogorvoslat joga immár a nyomozási bíróé, mivel így az ügy hirtelen a közhatalom gyakorlásával kapcsolatos kiemelt bűncselekménynek minősül. Lehetséges, hogy a nyomozási bíró kifejti majd, hogy ez a feljelentés nem hivatali visszaélésre, hanem hivatali bűnpártolásra utal, hiszen korábban már el kellett sikálni egy-két bűncselekményét ahhoz, hogy egy főügyész csakúgy vidáman futkosson át az úttesten. Bár a hivatali bűnpártolás büntetőjogi megítélése súlyosabb, mint a hivatali visszaélésé, az ügy mégis visszaminősül közhatalom gyakorlásával kapcsolatos kiemelt bűncselekményből ki nem emelt közvádas bűncselekménnyé. (Hogy miért, ne tőlem kérdezzék, hanem a jogalkotót.)

Természetesen más a helyzet, ha a feljelentő beadványában megjelöli, hogy szerinte a cselekmény szexuális erőszaknak minősül, mert őt nagyon fölizgatta az eset. Ekkor a jogalkalmazkodó jogalkalmazó hátra dől, és a feljelentést elutasító határozatában kifejti, hogy a Btk. 196. §-ában írt szexuális erőszakot az követi el, aki mást szexuális cselekményre vagy annak eltűrésére kényszerít, s mivel az úttesten átfutás nem minősül szexuális cselekménynek, így a feljelentett cselekmény tényállási elem hiányában nem valósít meg bűncselekményt…

Ha gonosz lennék (az vagyok), azzal poénkodnék, hogy kis időre föllélegezhetnek a fociedzők, mert most legjobban mindenki a vádirat tartalmi kellékeihez ért. A vádiratról olvastam azt a hülyeséget azt a komoly tényfeltáró munkán alapuló állítást, hogy abból megrendelésre csak úgy ki lehet húzni ezt-azt.

Nos, nézzük azt a fránya vádiratot! A vádirat komoly hatású irodalmi mű, néhányan tízévet is ülnek miatta (pontosabban amiatt, amit elkövettek). Az bizonyos, hogy ügyész írja, és bíró adja ki… mármint a vádlottaknak és védőiknek. (Ha közülük valaki továbbadja jogosulatlanul harmadik személynek, az egy másik bejegyzés témája lehet.) A vádirat műfaját tekintve az ügyész szerint dokumentarista stílusban írt esszé, a vádlott szerint valóságot nélkülöző sci-fi, a védők szerint bohózat. Annyi bizonyos, hogy a bírónak a legvégén írnia kell belőle egy tudományos megalapozottságú tanulmányt, ha úgy tetszik, ítéletet.  A vádirat nem tartalmaz semmilyen hangulati elemet, nincsenek benne metaforák, feltételezések, tájleírások, megszemélyesítések!

A vádirat nyomokban sem tartalmaz

• Tónit, Ádit, Barbit, de
• Fletót, Vikit, Petit és Jutkát sem,
• nem tartalmaz a bűncselekményhez nem tartozó tényeket, feltételezéseket, nem bizonyítható állításokat,
• olyan cselekményeket, amik nem bizonyíthatók vagy más büntetőeljárásban vizsgálandók,
• és olyan dolgokat sem, ami nincs felsorolva a Be-ben a vádirat tartalmáról szóló résznél.

Az ügyész a vádiratot egyenesen a bíróságra nyújtja be, senki másnak nem mutatja meg előre. A vádiratban vagy benne van valami, vagy nincs. Abból nehéz utólag kihúzni, mert ahhoz a bíróságtól kellene visszakérni.

Tudom, hogy unalmas és hosszú, de megidézem a Be-t, amiben pontosan benne van, mit kell tartalmaznia egy vádiratnak.

422. § (1) A vádirat törvényes elemei:

a) a vádlott azonosításra alkalmas megjelölése,

b) a vád tárgyává tett cselekmény pontos leírása,

c) a vád tárgyává tett cselekménynek a Btk. szerinti minősítése,

d) az ügyészségnek a büntetés kiszabására vagy intézkedés alkalmazására, vagy a kóros elmeállapota miatt nem büntethető terhelt felmentésére vonatkozó indítványa.

(2) A vádirat az (1) bekezdésben meghatározott törvényes elemeken túl tartalmazza:

a) a vád tárgyává tett cselekményekkel, illetve részcselekményekkel összefüggő, rendelkezésre álló bizonyítási eszközök megjelölését,

b) az ügyészségnek az egyes cselekmények, illetve részcselekmények és a büntetéskiszabási körülmények bizonyításával összefüggő bizonyítási indítványait,

c) a bíróság hatáskörére és illetékességére vonatkozó jogszabályok megjelölését, továbbá a vádiratot benyújtó ügyészség hatáskörére és illetékességére vonatkozó rendelkezésekre való utalást,

d) az ügyészség közlendőit,

e) az ügyészség további indítványait.

(3) Az ügyészség a vádiratban indítványt tehet a büntetés vagy intézkedés mértékére vagy tartamára is arra az esetre, ha a terhelt az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri.

(4) Ha a gyanúsított személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés hatálya alatt áll, és az ügyészség ennek fenntartását indokoltnak tartja, az erre vonatkozó indítványát is tartalmazó vádiratot a kényszerintézkedés lejárta előtt tizenöt nappal nyújtja be a bíróságnak.

Ráadásként még annyi – bár lehet, hogy meg fognak kövezni érte –, hogy az ügyészségen (bíróságon, rendőrségen) bizonyos személyek törvényesen is kérhetik, hogy személyes adataik ne kerüljenek bele a nyomozás irataiba vagy a vádiratba. A tanú és az egyéb érdekelt (például, aki tudtán kívül belekeveredett egy lehallgatott személlyel folytatott beszélgetésbe), kérheti adatainak zártan kezelését. Ebben az esetben a nyomozó hatóság, az ügyészség zártan kezeli az illető adatait tartalmazó iratokat, ami az jelenti, hogy az eredetit beteszi egy zárt borítékba (ha úgy tetszik, eltitkolja), a nyomozati iratba pedig kivonatot helyez el.

Van úgy, hogy nincs tovább, el kell ismerni, hogy lebukott az ügyészség. Magyarország Ügyészsége (ne kerteljünk: a legfőbb ügyész) összefogott a Kormánnyal, hogy eltussolja a kabinetvezető miniszter ügyeit. Lássuk csak, hogyan is kell tussolni…..

[1] Először is egy Kormány felügyelete alatt álló szerv büntetőeljárást kezdeményezett.

[2] Egy másik ugyancsak a Kormány felügyelete alatt álló szerv előkészítő eljárást rendelt el, hogy így tussolja el a kabinetvezető miniszter üzelmeit. (Muszáj volt, hiszen ha nincs eljárás, nem keletkeznek adatok, nincs mit eltussolni.)

[3] Az előkészítő eljárást folytató szerv azért, hogy legyen mit elleplezni, kezdeményezte az ügyészségen a kabinetvezető miniszter „emberének” a lehallgatását, aki történetesen a Magyar Végrehajtói Kar elnöke volt.

[4] Az ügyészség szándékegységben a kormányközeli szervvel, indítványozta a nyomozási bírónál a kabinetvezető miniszter „emberének”, azaz a Magyar Végrehajtói Kar elnökének a lehallgatását. Ennél jobb megoldás nem volt tussolásra, hiszen ha nincs lehallgatás, azzal azt kockáztatják, hogy nem lesz mit elleplezni, és akkor baj van.

[5] Mivel a lehallgatás során képbe került az igazságügyi miniszter helyettese is, ennek nagyon megörült a legfőbb ügyész, hiszen olyan snassz, hogy csak egy politikus üzelmeit kell lepleznie. Szólt tehát az igazságügyi miniszter helyettesének, hogy figyelik. Ebben volt némi fondorlat, mert igazából nem az igazságügyi miniszter helyettesét figyelték és hallgatták le, hanem a fővégrehajtót, de a kabinetvezető „emberét” nem lehetett figyelmeztetni, mert azzal az ügyészség azt kockáztatja, hogy esetleg nem keletkezik terhelő adat a kabinetvezetőre, és akkor megint csak ott tartunk, hogy nincs mit eltussolni.

[6] Magyarország Ügyészsége a legfőbb ügyésszel az élen ekkor emelte a tétet. Úgy gondolta, hogy összejött a gyanú a nyomozásra, fel kell jelenteni kabinetvezető „emberét” miniszterhelyettestül. Sőt, el kell rendelni a lehallgatását, immár tényleg figyelni kell a miniszterhelyettest is. Na, innen szép nyerni, azaz tussolni, hátha valami keletkezik a kabinetvezetőre is azon kívül, hogy egy kívülálló a keresztnevén emlegeti.

[7] A Kormánynál látták, hogy a legfőbb ügyész immár nem ura a helyzetnek, azaz a tussolásnak, kezükbe vették hát a dolgot, és ők is figyelmeztették az igazságügyminiszter helyettesét. (Valószínűleg arra is tisztelettel kérték, hogy a bűntárásának ne szóljon, mert ő hajlamos lenne bizonyítékokat megsemmisíteni, és akkor semmit nem találnak majd a nyomozó ügyészek a (ház)kutatáson, és akkor végkép nem lesz mit tussolni).

[8] Ezt követően a nyomozó ügyészek, védelmi tisztek és rendőrök lecsaptak a kabinetvezető „emberére”, hogy elnyerjék a jóindulatát. Letartóztatták, nehogy a kabinetvezető „embereként” vallomást tegyen a kabinetvezetőre.

[9] A legfőbb ügyész hasonló okokból kérte a miniszterhelyettes mentelmi jogának felfüggesztését. Az országgyűlés felfüggesztette a mentelmi jogot, hiszen ha az országgyűlési képviselő, egyben igazságügyi miniszterhelyettes mentelmi joga nincs felfüggesztve, akkor gyanúsítottként sem lehet kihallgatni, és akkor nem áll fenn annak a veszélye, hogy terheli a kabinetvezetőt enyhébb büntetés reményében, és akkor megint ott tartunk, hogy nincs mit tussolni. A legfőbb ügyész nagyon dühös lett, hogy senki nem vallott a kabinetvezetőre, és akkor, hogyan tesz hitet (tust) a kabinetvezető mellett.

[10] A kabinetvezető szerényen mosolygott a legfőbb ügyész szerencsétlenkedését látva, hiszen ő tudta, hogy az egész cirkusz vége felé személyesen megjelenik az ügyészség épületében (más források szerint az emberei jelennek meg), ott törlik a rá terhelő bizonyítékokat a nyomozati iratokból, valamint eljáró ügyészek, bírák, védelmi tisztek memóriájából.

(Esküszöm, nagyon szeretnék egy ilyen mindent törlő tollszerű izét….csak egy kattintás, és nem emlékszünk semmire. Hol tartottam?).

Ez így filmsorozatba illő, kár, hogy a szerzői jog nem az enyém.

Az internet és mobiltelefonok korának virtuális terében annyi átveréses valóságshow zajlik, alig lehet nyomon követni őket:

„Önt jelölte meg a nemrég elhunyt XY elefántcsontparti milliárdos örökösének, a hagyaték átvétele érdekében kérem, fizessen … összeg hagyatéki díjat a … bankszámlára! Figyelem, ennek elmulasztása jogvesztő!”

„XY vagyok az Ön bankjából, éppen most akadályoztunk meg egy internetes csalást az Ön kárára, bankszámláját zároltuk. A nagy összegű hamis átutalást nem teljesítjük, azonban ennek érdekében meg kell adnia néhány adatot: a számlaszámát, a kódját.”

„A nemzetközi Interpol észlelte, hogy gyermekpornográf képeket tárol a számítógépén. Amennyiben nem fizet … összegű bírságot, körözést adunk ki Ön ellen, és a fényképét föltesszük a TOP pedofil képtárba.”

Az ember lassan megszokja, hogy kiberbűnözők csapnak le a pénzére a virtuális valóságból, vagy először csak az adataira, azután a pénzére. Szegény netes honpolgár, ha lassan is, de megtanul védekezni ellenük, míg végül már hackert lát minden szerencsétlen telefonos közvéleménykutatóban. Hiába, veszélyes foglalkozás az. A bűnügyi statisztikákból szépen lassan kivesznek a lakásbetörések, autótolvajlások, mint ahogy korábban kivesztek más bűnelkövetési formák, így ma már kevesen tudnák megmondani, mit takart egykor a markecolás vagy a gagyizás fogalma.

A szervek persze büszkék a lefelé görbülő bűnüldözési statisztikai nyilakra, és ez jól is van így, különösen, hogy a kibertérben mozgó elkövetők gondosan titkolják, hogy nem a bűnfelderítési mutatóktól félnek, hanem az egyre olcsóbb és hatékonyabb riasztórendszerektől. Különben is miért törnének be egy lakásba, ha ki sem kell mozdulniuk a sajátjukból? (Ironikus, hogy régen a zsarukat csúfolták kíbernek a tolvajnyelvben.)

Mindezek tudatában magam is meglepődtem, amikor a város terén „Itt a piros, hol a piros” játékost pillantottam meg. Olyan volt, mint egy időutazás. Át lehet még verni valakit ezzel az ósdi vacakkal? – kérdeztem félig kimondva. Tiltott szerencsejáték – mondta valaki a bámészkodók közül, mert azok szépen gyűltek a férfi körül, aki három gyufásskatulya méretű dobozt köröztetett egymás körül, időnként fölfedve azt, melyik rejti éppen a kis szivacsgolyót.

Egyebekben a játék nem minősül tiltott szerencsejátéknak, tekintettel arra, hogy nettó csalás az egész, semmi köze a szerencséhez.

A koreográfia is a régi volt. A játékmestert saját emberei vették körül, akik időnként pénzt tettek föl egyik vagy másik kis dobozra, és láss csodát, nyertek, miközben nem is annyira a dobozokat figyelték, hanem a tér különböző pontjait; jön-e a rendőr. Amikor azután egy gyanútlan járókelő is föltett pénzt: előbb keveset, amivel nyert, majd egy nagyobb összeget, akkor a doboz hirtelen üres lett, holott a játékmester olyan béna lassúsággal mozgatta, hogy nem volt az a videójátékokon edződött szempár, ami ne tudta volna követni az útját. A golyó persze ott lapult a játékszervező ujjai közt, nemhiába volt szivacsból, egyszerűen csak össze kellett nyomni a doboz felmutatásakor, és ügyesen felkapni azt is a dobozzal. A lebukás esélye csekély, ha a vesztes fél mégis rájönne, maguk a csalók kiáltanak rendőrt, és elfutnak.

Lenyűgözve figyeltem távolról a jelenetet. A szép számmal gyűlő bámészkodók közül alig néhányan fogadtak, a többség bölcs mosollyal nézte a veszteseket, azzal a megelégedéssel, hogy őket persze nem lehet ilyen könnyen átverni. Én magam is sajnáltam volna a csaló triót; milyen nagy energiával milyen kis összeget tudnak összekaparni, ha nem tudtam volna, hogy negyedik társuk éppen a csupán csak bámészkodókat zsebeli ki. Hiába, a zsebtolvajlás sem veszett még ki teljesen … Covid ide vagy oda…

Móricka kapott egy intőt, mert sikerült betörnie a fizikaszertár ablakát egy kísérleti labdába rúgott kísérleti szabadrúgással. A kísérlet jól sikerült, mert az ablak tudományos alapon betört. Vagy nem sikerült jól, ez csak nézőpont kérdése, mert a fizikatanár is látta, és a tudomány eredményét intő formájában rögzítette az utókornak. Móricka hiába érvelt azzal, hogy a labda éppen akkora erőhatást gyakorolt az ablakra, mint az ablak a labdára, és lám, a labda nem tört be, ami kérdéseket vet föl a tudományos közösség számára, az érvek nem hatottak, a tanerő a törvény teljes szigorával sújtott le, méghozzá statáriális eljárásban.

A tragédia itt még csak nem is ért végett, mert Móricka anyukája otthon elkobozta Móricka zsebpénzét. Móricka hiába érvelt azzal, hogy a cselekményt a tanár már elbírálta, és vele szemben jogerős büntetésként intőt szabott ki, ami azt jelenti, hogy fellebbezés hiányában súlyosítási tilalom állt be, azaz a zsebpénzbüntetés merőben alkotmányellenes. Móricka anyukája hajthatatlan maradt, ráadásul Móricka apukája elé vitte az ügyet, aki a büntetést megtoldotta némi szobafogsággal. Móricka ekkor fölkiáltott, hogy ez már res judicata!, sőt, ne bis in idem! Móricka apukája ekkor kiosztott Mórickának egy olyan nyaklevest káromkodásért, hogy a fal adta a másikat. Hiába, kétszer ad, aki gyorsan ad!

Érdekes, hogy a gyerekek ösztönös jogászok, az igazságossághoz is több érzékük van, mint a felnőtteknek. Amire Móricka egyből rájött, az az, hogy egy már elbírált cselekedetet nem lehet másodszor is megbüntetni, ahhoz a felnőtt jogászi társadalomnak több száz évre volt szüksége. A bűnözés nemzetközivé válásával pedig ez a kérdés immár mórickai magaslatokba emelkedett; ki rúghatja seggbe a hazán kívüli bűnelkövetőt: a fogadó állam, vagy a hon, esetleg egy harmadik állam, vagy mindegyik.

A ne bis in idem elvét valahogy úgy lehet megfogalmazni, hogy ha a terheltet a büntetőeljárásban a bűncselekmény vádja alól jogerősen felmentették, vagy büntetőjogi felelősségét jogerősen megállapították, akkor ugyanazon tényállás és bizonyítékok alapján nem folytathatnak ellene még egyszer büntetőeljárást, büntetőjogi felelősségét nem állapíthatják meg, vele szemben büntetést nem szabhatnak ki.

A ne bis in idem elve látszólag egy világos, észszerű elv, de amikor azt látjuk, hogy szuverenitásba mar, rögtön egyetemes hülyeségek más elvek is szóba jönnek. Mert olyan biztos-e, hogy a fogadó állam megfelelő nagyságú farba rúgást osztott ki honfiunknak vagy honleányunknak (bármely nemzet honfiának vagy honleányának). Mert ez a farba rúgás lehet, hogy nem szolgálja kellőképpen a büntetés célját, hiszen köztudott, hogy a másik ország pipogya, büntetései nevetségesek, és nem bírnak semmilyen visszatartó erővel, és nem ártana polgárunknak, ha itthon is megküldenénk egy sallerrel. Vagy éppen ellenkezőleg: a másik országban farkastörvények uralkodnak, és köztudott, hogy az ezerévvel ezelőtti lipótmezei csatát verték le szegény betévedt idegen állampolgáron, aki történetesen a mi fiunk.

Unión belül nincs is baj, mindenki elismeri a másik ítéletét, de ha az elítélt ragaszkodik hozzá, leülheti otthon a büntetését, és mindenki átválthatja a másik ország büntetését saját ízlése szerint, ahogy akarja. Ha például szegény rab a letartóztatásban nem nézhette az esti híradót, akkor vonják le azokat a napokat a büntetésből, vagy ha nézhette, akkor adják hozzá. Ugyanez vonatkozik arra az esetre, ha nem élhetett a playstationozás jogával, vagy nem vihette be kedvenc póniját a sittre…

Igen ám, de mit is értünk ugyanazon tényálláson? Ha például, az egyik országból tilos kábítószert kivinni, míg a másik országba tilos kábítószert behozni, akkor mi van azzal, aki innen oda szállítja a kábítószert? Ugyanaz a tényállás Á-ból kivinni és B-be bevinni? A nebis in idem elvébe ütközik-e, ha egyik ország a kivitel miatt bünteti meg, míg a másik a behozatal miatt, mert egyik országból a másikba szállította a mariskát marihuanát? Megfájdult a fejem! Igen, ugyanaz. Vagyis vagy itt indulhat ellene eljárás, vagy ott.

DE mi van akkor (Móricka, De-vel nem kezdünk mondatot!), de mi van akkor, ha az egyik állam tiltja állampolgárainak, hogy marihuánát fogyasszanak (határon innen is és túl is), míg a másik ország saját területén bárkinek megengedi ezt (sőt, adóztatja is). Semmi, Móricka, az egyik országban nem indul ellene eljárás, míg otthon igen.

És mi van akkor (Móricka, És-sel sem kezdünk mondatot!), és mi van akkor, ha ott, ahol nem tilos marihuánát fogyasztani, följelentem magamat, és bűncselekmény hiányában fölmentenek, attól itthon még elítélhetnek?

(folytatjuk Móricka!)

Az az érzése az embernek, hogy itthon valahogy a legjobb dolgok is könnyen gellert kaphatnak (igazságügyi fegyverszakértőknek: a legjobb dolgok is gurulatot kaphatnak), ami által az ember könnyen tö.. lábon lőheti magát, vagy másokat. Itt van mindjárt az Infotv. (az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény), ami hitem szerint egy jó törvény.

Ennek a törvénynek deklarált célja a hatálya alá tartozó tárgykörökben az adatok kezelésére vonatkozó szabályok meghatározása azért, hogy a természetes személyek magánszféráját az adatkezelők tiszteletben tartsák. Célja még az adatok szabad áramlásának biztosítása, illetve a közügyek átláthatóságának támogatása, vagyis a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez és terjesztéséhez fűződő jog biztosítása.

A törvény szelleméből kissé leegyszerűsítve az következik, hogy

• a személyes adatunk a mi adatunk, más csak akkor garázdálkodhat vele, ha azt jogszabály előírja, vagy ha mi megengedtük neki,
• a közérdekű adat viszont a közösségre tartozik, csak akkor titkolható el bárki elől, ha az eltitkolást jogszabály lehetővé teszi.

Ez jól működik Európa nagy részén. A varázsszó: a GDPR, azaz az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendelete. A közérdekű adatigénylést sehol Európában nem használhatják egyes állami szervek elleni túlterheléses támadásra; olyan adatokat lehet kérni, ami az állami szervnél rendelkezésre áll, mivel a munkájuk során keletkezik, a munkájukat segíti a tapasztalatok levonásában, illetve a jövőbeli tervezésben. Az, hogy egy szervezet esetleg diszfunkcionálisan működik, ez nemcsak az állami vezetőkre tartozik, hanem a polgárokra is. De nem lehet olyan kérdéseket föltenni évekre visszamenően, hogy hány szőke férfi tett feljelentést foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt (gondatlan melírozás vétsége), mert ilyen adat nem áll rendelkezésre, hiszen egy állam nem listázhatja a feljelentőket hajszín szerint.

Ezzel szemben nálunk komoly társadalmi szervezet igényelte közérdekű adatként, hogy hány ügyvéd tett feljelentést egy bizonyos bűncselekmény típus miatt. Nyilván ez a jogászokból álló szervezet is tisztában volt azzal, hogy az ügyvédi munka az egy hivatás, hogy a feljelentést tevő ügyvéd, ha akarja, megjelöli a feljelentésben, hogy ő ügyvéd, ha akarja, akkor nem. Abból a körülményből, hogy valaki doktorként ír alá, nem következik, hogy ügyvéd, mert lehet más jogi végzettségű is, vagy állatorvos, vagy emberorvos vagy államtudományi végzettséget szerzett köztisztviselő, hiszen feljelentést bárki tehet. Ilyen adatot a feljelentőtől nem is lehet megkövetelni, sem a feljelentés felvételekor, sem visszamenőleg. Igazából ez csak arra jó, hogy egy szervezet munkatársait jól megdolgoztassák, főleg Karácsony előtt, hiszen egyenként kell átvizsgálni az iratokat, hogy a feljelentő odaírta-e, hogy a foglalkozása ügyvéd, így mégiscsak valamilyen nem hiteles adatféleség előállítható.

A közelmúltban ennél is furább dolgot tapasztaltam. Valaki, aki kapott egy feljelentést elutasító határozatot, kiragadott egy mondattöredéket a határozatból, valami ilyesmit: hogy „a fenti adatokból nem állapítható meg konkrét tényként…”, és azt igényelte a hatóságtól, hogy tételesen visszamenőleg vegye elő a határozatait, és mondja meg, hogy szó szerint hányszor volt ez így pontosan (nem más szórendben) leírva.

Ezen még nem lepődtem volna meg, kérni bármit lehet, ráadásul a kérés elutasítását követően az adatvédelmi hatóság is elutasította az igényt. Ugyanakkor a bíróság helyt adott neki. A bíróság indokolásából az szűrhető le, hogy elővette az értelmező kéziszótárt, és arra a következtetésre jutott, hogy egy állami szervezet minden létező és nem létező adata közérdekű adat, még az az adata is, ami nem áll rendelkezésére, hanem manuális gyűjtéssel nyerhető ki; például hány határozatban szerepel az és kötőszó illetve az illetve).

Még ezen sem lepődtem volna meg (nagyon), hiszen fellebbezésnek helye van, ha az internet tanúsága szerint ugyanezen bíróság adatkezelő szervezetként – tehát nem törvénykező hatóságként – nem hajtaná el ennél konkrétabb közérdekű adatigényléssel a hozzá fordulókat olyan kérdésekben, amelyekben neki kellene hasonló módon adatot gyűjtenie. Igen, tudom a bíróság független, még önmagától is… Csak elszomorít, hogy ha a bíróságnak kellene babramunkával adatokat gyűjtenie, az nem közérdekű adat, ha más hatóságnak, az meg az.

Szerencsére az Alkotmánybíróság egy konkrét ügyben kimondta, hogy kizárólag azok az adatok tartoznak az Infotv. szerinti közérdekű adatok körébe, amelyek az Infotv. hatálya alá tartozó szervek tevékenységére vonatkoznak, az adat a közfeladatuk ellátásával összefüggésben keletkezik és megismerésük biztosítja a közügyek átláthatóságát. A közérdekű adatok és a közérdekből nyilvános adatok kiadásának kötelezettségét ugyanis az Infotv-ben meghatározott cél, a közügyek átláthatóságához fűződő közérdek alapozza meg.

ellenőrzött szállítás

A globalizáció a határokat előbb felpuhította, majd föl is oldotta, később újra szükségessé tette. A legenda szerint a rendszerváltást követő néhány évben amerikai rendőri küldöttség járt Magyarországon, a magyar hatóságok a kommunizmus szörnyűségét a vasfüggönnyel akarták bemutatni (párhuzamos szögesdrót kerítések, előtte-utána homokos terület, amely néhol lépésre riasztott, néhol akna volt a behatolásjelző). A magyar hatóságok árgus szemekkel lesték az amerikai arcokra kiülő borzadály jeleit, állítólag csak néhány másodperces csönd után tudott az egyik küldött megszólalni: „Hát ez kur durva jó! Ilyen kéne a mexikói határra is!” Ezzel együtt kimondhatjuk, nincs az a virtuális vasfüggöny, ami megállítaná az interneten terjedő nemzetközi bűnözést.

Nem tudom, hogy a globalizációval függ-e össze, de a nemzetközi bűnözésben megfigyelhető egy új jelenség, amely szerint az erőszakot egyre inkább fölváltja a kőkemény gazdasági racionalitás. Több éve olvastam egy közgazdasági tárgyú könyvet a maffiáról, mint szervezeti struktúráról, amely vezetéselméleti szempontból, munkaerőgazdálkodást tekintve, és több más területen hatékonyságban, erőszak nélkül is fölvette a versenyt számos legális sikeres gazdasági társasággal. Most azonban nem erről van szó. Nem mintha az erőszak távol állna a bűnszervezetek vezetőinek gondolkodásmódjától, csak rájöttek, hogyha egy-egy elfogott szállítmány után megölik a futárt, a határőrt, a nyomozást végző rendőrt, az ügyészt vagy a bírót, akkor a fél világ a nyakukban fog lihegni. Ez egyszerűen rontja az üzletet. Inkább az üzleti életből átvették a „káló” fogalmát. Ahogy minden más árunál, úgy a kábítószernél is az áru egy része veszendőbe megy, ezt bele kell számolni az üzleti tervekbe. Tömegtermelés mellett néhány száz kilogramm áru elfogásának egyszerűen bele kell férnie.

A bűnszervezetek néha ennél is tovább mentek. Mi volna, ha egy-egy szállítmánynál kifejezetten bénáznának, hogy a határon megbukjon? A tapasztalat azt mutatta, hogy a hatóságok ilyenkor hosszan ünnepelték magukat, hiszen a bürokratikus racionalitásból meg az következik, hogy megvan az a mennyiség, ami jól mutat a sajtóban és az éves összefoglaló jelentésekben. A többi áru akár vesztegetés nélkül is könnyen átsiklott a határon. A közgazdasági racionalitásból következően megérte az a kis veszteség (amibe beszámították a lúzer drogfutár börtönéveit, családtagjainak eltartását is).

Szerencsére a hatóságok (ha lassan is), de fölébredtek. A nyomozati racionalitás szerint, ha a feladóhoz nehéz eljutni, akkor ki kell szedni a rendszerből a viszonteladókat. Vagyis a határon fölismert szállítmányt nem lefoglalni kell, hanem tovább engedni, hogy a végén a vevő-viszonteladót is le lehessen foglalni tartóztatni. Ehhez azonban a nemzetközi hatóságok példátlan szervezettségű együttműködésére volt szükség. Megjelent az „ellenőrzött szállítás” fogalma. Az ellenőrzött szállításhoz elsősorban a rendőrségek együttműködése kellett. Van-e több országnak arra kapacitása, hogy egy szállítmányt titokban úgy kövessenek, hogy

• ne veszítsék szem elől (ciki lenne, ha a le nem foglalt kábítószer kijutna az utcára),
• bizonyítani lehessen a bíróságon, hogy útközben senki nem tett bele és nem vett el a kamionból semmit?

Ha ez megvolt, akkor kellett néhány ügyészi engedély is. A rendőrségnek ugyanis elsősorban az a kötelezettsége, hogy lefoglalja a kábítószert, és nem az, hogy tovább engedje, hiszen az külső kontroll nélkül bűncselekmény lenne.

A módszer többnyire bevált. Amikor sikerült a viszonteladót kiemelni a rendszerből, akkor az újra veszélyessé tette a bizniszt, hiszen

• a leültetett viszonteladó nehezen pótolható (kinek van annyi pénze, hogy kifizessen százkiló kábítószert, mielőtt az utcára kerülne),
• a jövő viszonteladóinak pedig nagyobb kockázattal kellett számolniuk a trükkös hatóságok miatt.

Persze az áru és a viszonteladó kiesése fölhajtja a kábítószer árát és a keresletet, de – racionalitás ide vagy oda – előbb-utóbb úgyis jelentkezik új vállalkozó….ilyen ez a „játék”.

(folytatjuk…)

• Tudom, hogy olyan vagy, mint a viccbéli Móricka. Csak neked mindenről nem a szex jut eszedbe, hanem a büntetőjog…

• Megtisztelsz! Nekem a szexről is a büntetőjog jut eszembe… a büntetőjogról meg a szex. Ördögi kör.

• Ne izélj már! Csak azt akarom mondani, hogy amit mondani akarok, azt mint apa akarom mondani, vagyis hogy nem kell, hogy te…

• Elrohanjak intézkedni? Múlt héten őrizetbe vettem valakit, a következő holdtöltéig nyugodt vagyok… Ez itt nem a hivatal, hanem egy zebra. Nekünk, Mórickáknak csak a hivatalból tudomásunkra jutott bűncselekmény miatt kell intézkednünk. Mindjárt zöld lesz a lámpa….

• Nem is bűncselekményről van szó, hanem gyerekcsínyről. A gyerek azt a kérdést szögezte nekem, mikor jön el az a pont, amikor szólnia kell a tanároknak úgy, hogy ne legyen árulkodás, de bajba se kerüljön senki…

• Komoly kérdés.

• Igen, az. És ne érts félre, én sem voltam angyal a suliban. Alsóban például tükröt fűztem a cipőm orrába, úgy akartam benézni a tanítónéni szoknyája alá…

• És mit láttál?

• Csillagokat. Ezt csak azért meséltem el, hogy tudd, annak idején én is voltam…

• Hülye?

• Vagány srác. De a gyerekem az más. A tükrös trükkömön sem röhögött. Őt komolyan bántják a dolgok. Terjed az interneten ez a dezodoros kihívás…

• Én golyós dezodorral próbáltam, az nem fáj annyira… De most nem erről a kihívásról van szó, hanem a másikról. Beindul-e a tűzjelző, ha sok dezodort fújunk rá? A gyerekem haverjai kipróbálták egy áruházi wc-ben. A gyerek persze elsomfordált még előtte, de azóta is bántja a lelkiismeret. A tűzjelző ugyanis beindult, egy anya síró kisgyerekkel rohant ki a szirénázó áruházból, két öreg meg azt beszélte kifelé menet, kockáztassák-e meg, hogy kiveszik kabátjukat a ruhatárból… És most a haverok a suliban is ki akarják próbálni a dolgot…

• Nos, tükörrel benézni a tanítónéni szoknyája alá, az csak a Btk. 227. §-ába ütköző becsületsértés vétsége. Ha viszont valaki a tűzjelző indokolatlan beindításával azt a látszatot kelti, hogy közveszéllyel járó esemény történt, azaz tűz ütött ki, az a Btk. 338. §-ába… szóval azért háromévet is lehet kapni érte.

• Ne! Már megint kezded?!? Megígérted, hogy…

• Jó van, bocsi. A kérdésedre a válasz, akkor már nem árulkodás a dolog, ha olyan csínyről van szó, amiben más is megsérülhet. A tükrös trükk miatt egyedül te kaptál nagy fülest, az nem számít más sérülésének. De ha pánik tör ki egy tűzriadó miatt, ott mások is komolyan megsérülhetnek, vagy ha kabát nélkül kell kint ácsorogni a hidegben… De lehet, hogy nem is a gyereknek kéne árulkodni a haverjaira, hanem neked kéne esetleg óvatosan figyelmeztetni a szülőket…

• Mit képzelsz, nem vagyok vamzer!

• Ilyen, amikor a gyereknek több esze van…

• Mit mondtál?

• Csak hogy megint zöld a lámpa, esetleg átmehetnénk. Te pedig nevek említése nélkül megoszthatnád ezt a blogbejegyzést a szülői internetes csoportban…