Trükkös lopás, trükkös jogdogmatika

Előfordul, hogy a jogdogmatika ádáz küzdelmet vív a józan ésszel, és a csatában néha a jogdogmatika győz. Félreértés ne essék, nem vagyok ellensége a jogdogmatikának, melynek feladata a hatályos jog általánosan elismert értékeken alapuló, racionális érvekkel való magyarázata, a meglévő jogi megoldások elemzése, értékelése és rendszerezése. A jogdogmatika segítéséget nyújthat gyakorló jogászoknak azzal, hogy általános jogi elveket fogalmaz meg, amely általános jogi elveket azután a joghézagok betömésére lehet felhasználni.

Ugyanakkor a jogdogmatika hajlamos néha önálló életre kelni, öncélúvá válni, és követelni saját primátusát a józan ésszel szemben. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a jogalkotó kénytelen volt az Alaptörvénybe iktatni, hogy a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. A jogszabályok céljának megállapítása során elsősorban a jogszabály preambulumát, illetve a jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló javaslat indokolását kell figyelembe venni. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.

Érdekes megfigyelni ezt az úgy nevezett „trükkös lopások” területén időről időre megújuló dogmatikai csatákban. A „trükkös lopás” nem attól trükkös, hogy bűvész hajtja végre, éppen ellenkezőleg: általában kezdő fiatalkorú bűnözők szokták elkövetni kezdő ifjú sértettek sérelmére. (Valahol el kell kezdeni a bűnelkövetést és a sértetté válást is. Előbbit el lehet kerülni, utóbbit sajnos sokszor nehezebb.) Trükkös lopás például, amikor az elkövető odamegy az utcán a sértetthez azzal, hogy fel kell hívnia beteg édesanyját a kórházban, kölcsönkéri egy percre a sértett telefonját, beszélgetést mímelve előbb eltávolodik tőle (a jólelkű áldozat ezt természetesnek veszi a diszkréció okán), majd az elkövető hirtelen elfut a telefonnal. A másik gyakori elkövetési módszer sem sokkal trükkösebb, itt az elkövető megcsodálja a sértett új biciklijét, kölcsönkéri kipróbálni egy körre (ő is pont ilyet szeretne venni), majd egyre nagyobb köröket leírva végül elhajt.

Az ifjú áldozatok rendszerint: „Anyúúúú! Ellopták a telefonomat / biciklimet!” bömböléssel térnek haza, s bár valószínűleg saját nagylelkűségüket utóbb saját hülyeségükként élik meg, ezzel együtt sem jut eszükbe, hogy „Annyúúú! „Elsikkasztották a telefonomat / biciklimet!”, vagy „Annyúúúú! Tévedésbe ejtettek, és kárt okoztak a telefonom / biciklim alkotta vagyonomban!”

Sebaj! Erre vannak a jogászok. Mert ki követ el lopást a Btk. szerint? Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa. Ez így túl egyszerűnek tűnik, hiszen nem értékeltük, hogy az elkövető becsapta a sértettet!

Legyen inkább csalás! Ki követ el csalást a Btk. szerint? Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz. No lám, hiszen az ifjú sértettet tévedésbe ejtették (rendesen átvágták), kárt is okoztak neki (oda a telefon), és a jogtalan haszonszerzés is megvan (az elkövető gazdagodott egy telefonnal / biciklivel.) Csakhogy a jogdogmatika kimunkált elvei szerint a csalásnál a tévedésbe ejtett áldozat saját maga tesz olyan vagyoni rendelkezést, ami miatt kár éri. A sértett viszont nem akart megszabadulni a telefonjától vagy biciklijétől. Különben sem értékeltük, hogy a sértett rábízta a telefonját, biciklijét az elkövetőre (vagyis odaadta neki). Ennek a rábízásnak feltétlenül meg kell jelennie a minősítésben, hogy elkerüljük a jogdogmatika halálát.

Ki követ el sikkasztást a Btk. szerint? Aki a rábízott idegen dolgot jogtalanul eltulajdonítja, vagy azzal sajátjaként rendelkezik, sikkasztást követ el. De vajon rábízásnak felel-e meg az a körülmény, ha valakinek rövid időre használatra odaadom például a tollam, hogy jelenlétemben ő is aláírja a szerződést? Ettől kezdve ő lesz a tollam birtokosa? Még birtokvédelem is megilleti velem szemben? És mi van a tévedésbe ejtéssel? (Megfájdult a fejem.)

A fiatalkorú elkövetők ilyenkor szoktak szerényen mosolyogni a vádlottak padján, azzal az elfojtott érzéssel, hogy aki ilyen jogi hercehurcát képes okozni jogászoknak, annak inkább a rács másik oldalán lenne a helye, amit valószínűleg a bíró is akceptálni fog.

A lopás az lopás. Attól, hogy valamit a másik jelenlétében kezembe foghatok, nem válok birtokosává, a dolog feletti tényleges rendelkezési jog az „igazi” birtokosé marad. Az ékszerüzletben megtekintés céljából kezembe vett aranygyűrű felett sem nyerem meg a birtoklás jogát, de még csak rám sem bízták a gyűrűt. Ellenkező esetben simán kisétálhatnék vele, hanyagul odavetve, hogy indítson az ékszerész dolog kiadása érdekében polgári pert ellenem. A trükkös lopás lényege, hogy az elkövető az eltulajdonítani kívánt dolog fizikai elvételét kívánja megkönnyíteni: nem kell a telefont más kezéből kikapni, vagy arra várni, hogy a tulajdonos letámassza végre a biciklit valahová. 

Ne lőjünk verébre jogdogmatikával!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük