Az az érzése az embernek, hogy itthon valahogy a legjobb dolgok is könnyen gellert kaphatnak (igazságügyi fegyverszakértőknek: a legjobb dolgok is gurulatot kaphatnak), ami által az ember könnyen tö.. lábon lőheti magát, vagy másokat. Itt van mindjárt az Infotv. (az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény), ami hitem szerint egy jó törvény.

Ennek a törvénynek deklarált célja a hatálya alá tartozó tárgykörökben az adatok kezelésére vonatkozó szabályok meghatározása azért, hogy a természetes személyek magánszféráját az adatkezelők tiszteletben tartsák. Célja még az adatok szabad áramlásának biztosítása, illetve a közügyek átláthatóságának támogatása, vagyis a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez és terjesztéséhez fűződő jog biztosítása.

A törvény szelleméből kissé leegyszerűsítve az következik, hogy

• a személyes adatunk a mi adatunk, más csak akkor garázdálkodhat vele, ha azt jogszabály előírja, vagy ha mi megengedtük neki,
• a közérdekű adat viszont a közösségre tartozik, csak akkor titkolható el bárki elől, ha az eltitkolást jogszabály lehetővé teszi.

Ez jól működik Európa nagy részén. A varázsszó: a GDPR, azaz az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendelete. A közérdekű adatigénylést sehol Európában nem használhatják egyes állami szervek elleni túlterheléses támadásra; olyan adatokat lehet kérni, ami az állami szervnél rendelkezésre áll, mivel a munkájuk során keletkezik, a munkájukat segíti a tapasztalatok levonásában, illetve a jövőbeli tervezésben. Az, hogy egy szervezet esetleg diszfunkcionálisan működik, ez nemcsak az állami vezetőkre tartozik, hanem a polgárokra is. De nem lehet olyan kérdéseket föltenni évekre visszamenően, hogy hány szőke férfi tett feljelentést foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt (gondatlan melírozás vétsége), mert ilyen adat nem áll rendelkezésre, hiszen egy állam nem listázhatja a feljelentőket hajszín szerint.

Ezzel szemben nálunk komoly társadalmi szervezet igényelte közérdekű adatként, hogy hány ügyvéd tett feljelentést egy bizonyos bűncselekmény típus miatt. Nyilván ez a jogászokból álló szervezet is tisztában volt azzal, hogy az ügyvédi munka az egy hivatás, hogy a feljelentést tevő ügyvéd, ha akarja, megjelöli a feljelentésben, hogy ő ügyvéd, ha akarja, akkor nem. Abból a körülményből, hogy valaki doktorként ír alá, nem következik, hogy ügyvéd, mert lehet más jogi végzettségű is, vagy állatorvos, vagy emberorvos vagy államtudományi végzettséget szerzett köztisztviselő, hiszen feljelentést bárki tehet. Ilyen adatot a feljelentőtől nem is lehet megkövetelni, sem a feljelentés felvételekor, sem visszamenőleg. Igazából ez csak arra jó, hogy egy szervezet munkatársait jól megdolgoztassák, főleg Karácsony előtt, hiszen egyenként kell átvizsgálni az iratokat, hogy a feljelentő odaírta-e, hogy a foglalkozása ügyvéd, így mégiscsak valamilyen nem hiteles adatféleség előállítható.

A közelmúltban ennél is furább dolgot tapasztaltam. Valaki, aki kapott egy feljelentést elutasító határozatot, kiragadott egy mondattöredéket a határozatból, valami ilyesmit: hogy „a fenti adatokból nem állapítható meg konkrét tényként…”, és azt igényelte a hatóságtól, hogy tételesen visszamenőleg vegye elő a határozatait, és mondja meg, hogy szó szerint hányszor volt ez így pontosan (nem más szórendben) leírva.

Ezen még nem lepődtem volna meg, kérni bármit lehet, ráadásul a kérés elutasítását követően az adatvédelmi hatóság is elutasította az igényt. Ugyanakkor a bíróság helyt adott neki. A bíróság indokolásából az szűrhető le, hogy elővette az értelmező kéziszótárt, és arra a következtetésre jutott, hogy egy állami szervezet minden létező és nem létező adata közérdekű adat, még az az adata is, ami nem áll rendelkezésére, hanem manuális gyűjtéssel nyerhető ki; például hány határozatban szerepel az és kötőszó illetve az illetve).

Még ezen sem lepődtem volna meg (nagyon), hiszen fellebbezésnek helye van, ha az internet tanúsága szerint ugyanezen bíróság adatkezelő szervezetként – tehát nem törvénykező hatóságként – nem hajtaná el ennél konkrétabb közérdekű adatigényléssel a hozzá fordulókat olyan kérdésekben, amelyekben neki kellene hasonló módon adatot gyűjtenie. Igen, tudom a bíróság független, még önmagától is… Csak elszomorít, hogy ha a bíróságnak kellene babramunkával adatokat gyűjtenie, az nem közérdekű adat, ha más hatóságnak, az meg az.

Szerencsére az Alkotmánybíróság egy konkrét ügyben kimondta, hogy kizárólag azok az adatok tartoznak az Infotv. szerinti közérdekű adatok körébe, amelyek az Infotv. hatálya alá tartozó szervek tevékenységére vonatkoznak, az adat a közfeladatuk ellátásával összefüggésben keletkezik és megismerésük biztosítja a közügyek átláthatóságát. A közérdekű adatok és a közérdekből nyilvános adatok kiadásának kötelezettségét ugyanis az Infotv-ben meghatározott cél, a közügyek átláthatóságához fűződő közérdek alapozza meg.

ellenőrzött szállítás

A globalizáció a határokat előbb felpuhította, majd föl is oldotta, később újra szükségessé tette. A legenda szerint a rendszerváltást követő néhány évben amerikai rendőri küldöttség járt Magyarországon, a magyar hatóságok a kommunizmus szörnyűségét a vasfüggönnyel akarták bemutatni (párhuzamos szögesdrót kerítések, előtte-utána homokos terület, amely néhol lépésre riasztott, néhol akna volt a behatolásjelző). A magyar hatóságok árgus szemekkel lesték az amerikai arcokra kiülő borzadály jeleit, állítólag csak néhány másodperces csönd után tudott az egyik küldött megszólalni: „Hát ez kur durva jó! Ilyen kéne a mexikói határra is!” Ezzel együtt kimondhatjuk, nincs az a virtuális vasfüggöny, ami megállítaná az interneten terjedő nemzetközi bűnözést.

Nem tudom, hogy a globalizációval függ-e össze, de a nemzetközi bűnözésben megfigyelhető egy új jelenség, amely szerint az erőszakot egyre inkább fölváltja a kőkemény gazdasági racionalitás. Több éve olvastam egy közgazdasági tárgyú könyvet a maffiáról, mint szervezeti struktúráról, amely vezetéselméleti szempontból, munkaerőgazdálkodást tekintve, és több más területen hatékonyságban, erőszak nélkül is fölvette a versenyt számos legális sikeres gazdasági társasággal. Most azonban nem erről van szó. Nem mintha az erőszak távol állna a bűnszervezetek vezetőinek gondolkodásmódjától, csak rájöttek, hogyha egy-egy elfogott szállítmány után megölik a futárt, a határőrt, a nyomozást végző rendőrt, az ügyészt vagy a bírót, akkor a fél világ a nyakukban fog lihegni. Ez egyszerűen rontja az üzletet. Inkább az üzleti életből átvették a „káló” fogalmát. Ahogy minden más árunál, úgy a kábítószernél is az áru egy része veszendőbe megy, ezt bele kell számolni az üzleti tervekbe. Tömegtermelés mellett néhány száz kilogramm áru elfogásának egyszerűen bele kell férnie.

A bűnszervezetek néha ennél is tovább mentek. Mi volna, ha egy-egy szállítmánynál kifejezetten bénáznának, hogy a határon megbukjon? A tapasztalat azt mutatta, hogy a hatóságok ilyenkor hosszan ünnepelték magukat, hiszen a bürokratikus racionalitásból meg az következik, hogy megvan az a mennyiség, ami jól mutat a sajtóban és az éves összefoglaló jelentésekben. A többi áru akár vesztegetés nélkül is könnyen átsiklott a határon. A közgazdasági racionalitásból következően megérte az a kis veszteség (amibe beszámították a lúzer drogfutár börtönéveit, családtagjainak eltartását is).

Szerencsére a hatóságok (ha lassan is), de fölébredtek. A nyomozati racionalitás szerint, ha a feladóhoz nehéz eljutni, akkor ki kell szedni a rendszerből a viszonteladókat. Vagyis a határon fölismert szállítmányt nem lefoglalni kell, hanem tovább engedni, hogy a végén a vevő-viszonteladót is le lehessen foglalni tartóztatni. Ehhez azonban a nemzetközi hatóságok példátlan szervezettségű együttműködésére volt szükség. Megjelent az „ellenőrzött szállítás” fogalma. Az ellenőrzött szállításhoz elsősorban a rendőrségek együttműködése kellett. Van-e több országnak arra kapacitása, hogy egy szállítmányt titokban úgy kövessenek, hogy

• ne veszítsék szem elől (ciki lenne, ha a le nem foglalt kábítószer kijutna az utcára),
• bizonyítani lehessen a bíróságon, hogy útközben senki nem tett bele és nem vett el a kamionból semmit?

Ha ez megvolt, akkor kellett néhány ügyészi engedély is. A rendőrségnek ugyanis elsősorban az a kötelezettsége, hogy lefoglalja a kábítószert, és nem az, hogy tovább engedje, hiszen az külső kontroll nélkül bűncselekmény lenne.

A módszer többnyire bevált. Amikor sikerült a viszonteladót kiemelni a rendszerből, akkor az újra veszélyessé tette a bizniszt, hiszen

• a leültetett viszonteladó nehezen pótolható (kinek van annyi pénze, hogy kifizessen százkiló kábítószert, mielőtt az utcára kerülne),
• a jövő viszonteladóinak pedig nagyobb kockázattal kellett számolniuk a trükkös hatóságok miatt.

Persze az áru és a viszonteladó kiesése fölhajtja a kábítószer árát és a keresletet, de – racionalitás ide vagy oda – előbb-utóbb úgyis jelentkezik új vállalkozó….ilyen ez a „játék”.

(folytatjuk…)

• Tudom, hogy olyan vagy, mint a viccbéli Móricka. Csak neked mindenről nem a szex jut eszedbe, hanem a büntetőjog…

• Megtisztelsz! Nekem a szexről is a büntetőjog jut eszembe… a büntetőjogról meg a szex. Ördögi kör.

• Ne izélj már! Csak azt akarom mondani, hogy amit mondani akarok, azt mint apa akarom mondani, vagyis hogy nem kell, hogy te…

• Elrohanjak intézkedni? Múlt héten őrizetbe vettem valakit, a következő holdtöltéig nyugodt vagyok… Ez itt nem a hivatal, hanem egy zebra. Nekünk, Mórickáknak csak a hivatalból tudomásunkra jutott bűncselekmény miatt kell intézkednünk. Mindjárt zöld lesz a lámpa….

• Nem is bűncselekményről van szó, hanem gyerekcsínyről. A gyerek azt a kérdést szögezte nekem, mikor jön el az a pont, amikor szólnia kell a tanároknak úgy, hogy ne legyen árulkodás, de bajba se kerüljön senki…

• Komoly kérdés.

• Igen, az. És ne érts félre, én sem voltam angyal a suliban. Alsóban például tükröt fűztem a cipőm orrába, úgy akartam benézni a tanítónéni szoknyája alá…

• És mit láttál?

• Csillagokat. Ezt csak azért meséltem el, hogy tudd, annak idején én is voltam…

• Hülye?

• Vagány srác. De a gyerekem az más. A tükrös trükkömön sem röhögött. Őt komolyan bántják a dolgok. Terjed az interneten ez a dezodoros kihívás…

• Én golyós dezodorral próbáltam, az nem fáj annyira… De most nem erről a kihívásról van szó, hanem a másikról. Beindul-e a tűzjelző, ha sok dezodort fújunk rá? A gyerekem haverjai kipróbálták egy áruházi wc-ben. A gyerek persze elsomfordált még előtte, de azóta is bántja a lelkiismeret. A tűzjelző ugyanis beindult, egy anya síró kisgyerekkel rohant ki a szirénázó áruházból, két öreg meg azt beszélte kifelé menet, kockáztassák-e meg, hogy kiveszik kabátjukat a ruhatárból… És most a haverok a suliban is ki akarják próbálni a dolgot…

• Nos, tükörrel benézni a tanítónéni szoknyája alá, az csak a Btk. 227. §-ába ütköző becsületsértés vétsége. Ha viszont valaki a tűzjelző indokolatlan beindításával azt a látszatot kelti, hogy közveszéllyel járó esemény történt, azaz tűz ütött ki, az a Btk. 338. §-ába… szóval azért háromévet is lehet kapni érte.

• Ne! Már megint kezded?!? Megígérted, hogy…

• Jó van, bocsi. A kérdésedre a válasz, akkor már nem árulkodás a dolog, ha olyan csínyről van szó, amiben más is megsérülhet. A tükrös trükk miatt egyedül te kaptál nagy fülest, az nem számít más sérülésének. De ha pánik tör ki egy tűzriadó miatt, ott mások is komolyan megsérülhetnek, vagy ha kabát nélkül kell kint ácsorogni a hidegben… De lehet, hogy nem is a gyereknek kéne árulkodni a haverjaira, hanem neked kéne esetleg óvatosan figyelmeztetni a szülőket…

• Mit képzelsz, nem vagyok vamzer!

• Ilyen, amikor a gyereknek több esze van…

• Mit mondtál?

• Csak hogy megint zöld a lámpa, esetleg átmehetnénk. Te pedig nevek említése nélkül megoszthatnád ezt a blogbejegyzést a szülői internetes csoportban…

határon átnyúló bűnözés és bűnüldözés

A határon átívelő (átnyúló, átérő, áthúzódó, átfutó) bűncselekmények
elszaporodtak, miután az Európai Unió nagy részén belül a határok eltűntek,
vagy legalábbis megszűntek a régi értelemben határoknak lenni, és ma már
gyorsabban át lehet jutni bizonyos határokon, mint ahogy az ember átjut egy
forgalmas nagyváros kereszteződésén.
A nemzetközi jogsegély régi formája – amely inkább felelt meg diplomáciai
jegyzékváltásnak, mint gyakorlatias bűnüldözési együttműködésnek – hamar
elavult. Szívem mélyén őrzöm egy általam megnevezni nem kívánt állam
jogsegélykérelmünkre adott többoldalas válaszát. Az irat első három
bekezdésében hosszan tájékoztattak arról, hogy számukra akkora
megtiszteltetés, hogy hozzájuk fordultam, hogy levegőhöz sem jutottak egy
ideig (három hónapig), utána rögtön a legmagasabb körök foglalkoztak a
kérésemmel (hallgatnának ki két gyanúsítottat az ügyünkben), e magas körök
behatóan tanulmányozták a jogsegély iratait (újabb három hónap), és arra
jutottak, hogy felemelő az a bizalom, amely feléjük árad ismeretlenül is felőlem.
Ezután jött egy kurta bekezdés, amely diplomáciai nyelvről magyarra lefordítva
valahogy úgy hangzott, mekkora hülye vagyok már, hogy olyan
bűncselekményekben nyomulok, amelyeknek a kárértéke nem haladja meg az ő
egyhavi fizetésüket, így kérésemet nem teljesíthetik. Újabb két bekezdés
következett arról, hogy ez a kis kudarc ne vegye kedvemet, kérték, hogy ezentúl
is nevezzem őket igaz barátomnak, és az uralkodójuk csak arra vár, hogy
ugorjak át hozzá, ha arra járok valami térdszalagrendért vagy gipszért. Az utolsó
mondatukban pedig általam tiszteltették az egész magyar igazságszolgáltatást.
Ennek a válasznak a megérkezése félévig tartott. Hogy az ottélő magyar
bűnözők tömegével károsítanak meg kispénzű magyar áldozatokat, akiknek ez a
kárérték egész kis vagyonkájuk volt, ennek kifejtése újabb diplomáciai
jegyzékváltásba jogsegélykérelembe torkollott. (Miért nem szóltunk előbb, hogy
ez valami bűnszervezetféle, mint a Cosa Nostra, így már teljesíthető a kérésünk,
de csak a szomszéd megye által, ahová időközben embereink átköltöztek,
miután a tisztességes eljárás keretében tájékoztatták őket, hogy van egy ilyen
kérésünk. A szomszéd megyében viszont hasonló a jogrend, csak teljesen más,
így minden kezdődött elölről.)
Voltak országok, amelyek esetében annak kiderítése, hogy az ország mely
államának, mely megyéjének mely kerületében, melyik ügyészség, rendőrség,

csendőrség, pénzügyőrség, postahivatal jogosult eljárni a jogsegélykérelem
teljesítésében, külön jogsegélyt vagy nyomozást igényelt.
A nyelvi nehézségen túl még nem beszéltünk a jogrendszerek eltérő
sajátosságaiból fakadó nehézségekről. Volt olyan ország (nem európai), amelyik
igényként támasztotta, hogy a jogsegélykérelemeben egy ügyvéd esküdjön meg
arra, hogy a jogsegélykérelmet jegyző ügyésznek van jogi diplomája. (Tudom,
kedves Ügyvédi Kar, ez most egy magas labda.) Azóta azon sem lepődnék meg,
ha a kérelmet egy sámánnak kellene hitelesíteni varázsdobbal.
Kedvencem annak az országnak az esete, amelytől az ott élő „koronatanú”
kihallgatását kértük. Az ország hatósága a jogsegélykérelemben írt tényállást
elolvasva, mélyen felháborodott, és úgy döntött, hogy ilyen bűncselekményről
tisztességes ember tanúként nem tudhat, ezért soron kívül őrizetbe vették az
emberünket, aki letartóztatásának egy hónapja alatt sem tett beismerő vallomást,
hanem élt hallgatási jogával, így röpke egy hónap múlva tanúvallomás helyett
azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az ügyet lezárták, az embert kiengedték, sajnos
vallomás az nincs.
Nem akarok álszent lenni. Külföldi kollégák bizonyára az ideküldött
jogsegélykérelmekkel kapcsolatban is tudnának legendákról mesélni, bár
összességében valószínűleg mi inkább a túl-, mint alulteljesítő államok közé
tartozhattunk, szőrszálat azonban valószínűleg mi is tudtunk hasogatni, és
nagyon jók voltunk a magyar jogrend eljárási szabályainak edukációs célú
ismertetésében is a külföldi kollégák számára.
Ugyanakkor nagyon hamar világossá vált, hogy ha el akarjuk kerülni, hogy a
világ bűnözői egy vagy több nagy egyesületbe tömörüljenek, a nemzetközi
együttműködést is hatékonyabbá kell tenni….

(folytatjuk…)

határon átnyúló bűnözés és bűnüldözés

Világ proletárjai egyesüljetek! – zengett a jelszó a kommunizmusban. A világ proletárjainak kisebb gondja is nagyobb volt az egyesülésnél, és ezt a nem kicsi gondot talán éppen maga a kommunizmus okozta. Világ bűnözői egyesüljetek! – ilyen jelszó nem létezik, mégis úgy tűnik, mintha a világ bűnözői jelszavak nélkül is hajlandóak lennének egyesülni bűnszövetségekbe, bűnszervezetekbe, de akár alkalmi akciókban is.

Mindig lenyűgözött, amikor az alvilág olyan tagja, aki nemhogy arabul, de angolul sem beszél, sőt, megkockáztatom, anyanyelvét is töri, milyen tökéletes kapcsolatot tud kialakítani külföldi ember- és kábítószercsempészekkel, hogy aztán az „illegális portékát” Magyarországon, Európán, országokon, kontinenseken át juttassa el rendeltetési céljához. Azon is el szoktam merengeni, hogy olyan népcsoportok bűnözői fognak össze, amely népcsoportokról az a közhiedelem, hogy egy kanál vízben meg tudnák fojtani egymást, ha nem lenne géppisztolyuk, de sajnos van. Nézeteltérésüket mégis könnyen félre tudják tenni egy-egy balhé kedvéért, hiszen a pénznek nincsen szaga még akkor sem, ha valami bűzlik Dániában, sőt, egész Európában.  

A határok feloldódásához azonban nem kell leszállnunk az alvilágba, ha határokon átnyúló bűnelkövetésről beszélünk. Külföldön annyi hülyeséget képes csinálni a nem bűnöző turista is: olcsón vesz silány bőrkabátot, karát nélküli aranyat, rásóznak krokodilbőr cipőt, elszív a haverokkal egy kis mariskát… Ezek egy része nem bűncselekmény (lásd: silány bőrkabát vásárlása), egy része bűncselekmény itthon is, külföldön is (lásd: védett állat bőréből készült áru), más része bűncselekmény itthon, de van, ahol nem (marihuána elfogyasztása). Van olyan bűncselekmény, amiben a magyar turista elkövető (pl. védett állatbőr megszerzése), van, amiben sértett (aranyként vett réznyaklánc). Határokon átnyúló bűnözés esetén szinte minden variáció elképzelhető.

Nézzünk néhány példát:

Határon átnyúló, belföldön elkövetett bűncselekmény esetén a magyar büntető törvényt kell alkalmazni, a magyar hatóságok joghatósággal bírnak. Ugyanez vonatkozik a Magyarország területén kívül tartózkodó magyar felségjelű úszólétesítményen vagy magyar felségjelű légi járművön elkövetett bűncselekményre.

Ugyancsak a magyar hatóságok járhatnak el a magyar állampolgár által külföldön elkövetett olyan cselekményre, amely a magyar törvény szerint bűncselekmény. Szívás, hiszen magyar állampolgárként még külföldön sem hághatjuk meg a magyar Btk-t, akkor sem, ha ez a helyi törvények szerint jó ötlet. Ugyanakkor, ha olyan országban tartózkodunk, ahol a helyi varázsló kinevetése államilag csonkolásos büntetést von maga után (igen, azt), megnyugodhatunk, ha hazaértünk, itthon már nem ér el a varázslót védelmező külföldi törvény.

Vannak olyan esetek, amikor ahhoz, hogy a magyar törvény szigora törjön pálcát az elkövető fejére hullva (ezen a képzavaron sokat gondolkoztam!), ahhoz a legfőbb ügyész akarata is szükséges.

Ilyen eset a nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett cselekmény, ha az

a magyar törvény szerint bűncselekmény, és az elkövetés helyének törvénye szerint is büntetendő. Ilyen továbbá – bizonyos kivételekkel – a nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett cselekmény, ha az állam elleni bűncselekmény, tekintet nélkül arra, hogy az az elkövetés helyének törvénye szerint büntetendő-e (hiszen egyetlen külföldi állam sem védi a magyar államot az állam elleni bűncselekményektől). És vannak olyan nemzetközi jog által üldözött cselekmények, amelynek külföldi elkövetőjének üldözését nemzetközi szerződés írja elő.

Végül a magyar állampolgár sérelmére nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett olyan cselekmények miatt is eljárhat a magyar rendőrség, ügyészség, bíróság, amelyek a magyar törvények szerint büntetendők, azonban ehhez is a legfőbb ügyész akarata kell.

Gyorsan hozzáteszem, a legfőbb ügyész nem szimpátia szerint dönt a magyar sértettek esetén sem arról, legyen-e itthon nyomozás vagy sem, hanem azt kell mérlegelnie, van-e reális esély arra, hogy itthoni nyomozással eredményesen felelősségre lehessen vonni a külföldi elkövetőt. (A legtöbb esetben nincs, egyszerűbb a feljelentést külföldön megtenni.)

Nos, ha van határon átnyúló bűnözés, és határon átnyúló bűnüldözés, akkor lennie kell valamilyen garanciának arra is, hogy az elkövetőt ne büntessék meg két helyen.

(folytatjuk…)

„Rég nem kell a hálapénz,
jobb, ha nálad hál a pénz!”

Most, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat hirtelen felindulásból bűnmegelőzés gyanánt elrappelte az ifjúságnak, hogy orvost vesztegetni rossz, a Büntetőjogész is felül a trendre, így az Újévet, azt a Boldogat igyekszik még boldogabbá tenni egy korrupciómegelőzési célzatú, saját rap-szöveggel. A zenét sajnos mindenkinek magának kell hozzáképzelni.

KorRAPció

nyomjad a rap-et / mint fekvőőőő támaszt /
úgyis, hogy Sorsod / nem Téged választ /

évek tábláján / játszod a társast /
hármast dobsz néha / legtöbbször hátast /

pedig a kocka / úgy van elvetve /
más hatot is lépdel / előre nevetve /

meződet nézve / az van újra rajta /
fizesd a számlád / s lépj vissza a Startra /

de ha húszast dobnál / a hivatalnak/
Kinevet a végén / füle van a falnak /

Hééé Haver!
A víz is kiver!

A törvény lever!
A bévé nevel!

Ha adod a jattot,
beáll a mattod!

Aki kapja, marha,
az is, aki adja!

Az benne a durva,
hogy nem dobhatsz újra!

Mielőtt a hivatali rappelés legális droggá vagy illegális kényszervallatási eszközzé nem válik, Boldog Új Évet kíván a Büntetőjogész csapata.

Szeretem Jézus születésének történetét. A legjobban éppen Szenteste szeretem, amikor már mindenen túl vagyunk: a fenyőfa megcsodálásán, a borleves / a halászlé / a gesztenyés pulyka / a mákosguba / a mákos bejgli elfogyasztásán (ebben a sorrendben), az ajándékok túszcseréjén, a szeretet áradásán. Jó eséllyel kint hideg van, kisebb eséllyel hó is van, és az ember elmélázik a betlehemi csillagon, a jászolba tett kisdeden az istállóban, a szabadban angyal által meglepett pásztorokon, a három királyi bölcs megjelenésén. Tudom, valószínűleg nem pont úgy történt, és nem olyan körülmények között, vagy ha mégis, akkoriban ezek a körülmények kevésbé számítottak olyan zordnak, mint ahogy innen elképzeljük. Hogy egy családot az istállóban szállásolnak el népszámlálás okozta népvándorlás idején, az csak most tűnik botrányosnak, a múlt században még Magyarországon is aludtak állattartó cselédek az istállóban az állatokkal, pásztorok éjszakáztak kint a birkákkal, és volt, hogy a családi látogatást is többnapos utazás előzte meg. És valószínűleg Jézus családja nem volt annyira szegény, mint hisszük, hiszen a nevelőapa mesterember volt; ács, akinél minden bizonnyal akadtak szegényebbek tömegével.

A történet időtlen és örök, mégis minden bizonnyal romantikusabb, hogy kétezer éve történt, mintha ma történne. Ma valahogy úgy hangzana, hogy a családot olyan helyen szállásolják el, ahol nincs internet és wifi, de a betlehem.csillaginfo@paradise.mail megadja a születési hely GPS koordinátáit, a pásztorok angyali sms-t kapnak a csodáról, amit egyből megosztanak a Tiktokon, a bölcsek pedig addig szörfölnek a világhálón, amíg meg nem találják azt a király csomagküldő szolgálatot, ami éjfélkor is kiviszi a mirhát, aranyat és egyéb kincseket ajándék gyanánt. Tudom, az, hogy az interneten megrendelt karácsonyi ajándék időben megérkezzen, az maga is CSODA, áhítatot azonban kétezer év múlva sem fog kiváltani.

Hogy az ajándékozás gyomorgörcsöt se váltson ki, érdemes időben elolvasni a webáruházak ÁSZF-ét. Mire az egyszeri fogyasztó megértette, hogy a termékek vásárlói tájékoztatóját mindig el kell olvasni apróbetűs résztől a lejáratig, a használati utasítástól a termék összetevőig, addigra megjelent az ÁSZF, ami nem Álszent Fagyasztót, hanem Általános Szerződési Feltételeket jelent. Az Általános Szerződési Feltételek olyan apróbetűvel vannak írva, hogy a terméken nem is láthatók, csak a webáruházak (és más szolgáltatók) honlapján. Az Általános Szerződési Feltételek jók, mert csomó időt spórolnak meg azáltal, hogy nem kell regényt kiolvasnunk egy pár karácsonyi zokni megrendelésekor, de rosszak, mert egy regényt kell kiolvasnunk ahhoz, hogy megmeneküljünk olyan feltétel elfogadásától, miszerint a megrendelt televíziót hiba esetén csak a fél vesénkért cserélnek vissza.

Év vége felé hadd tegyünk közzé két vicces általános szerződési feltételt, ami csak azért vicces, mert nem mi fogadtuk el. Az egyik ilyen feltétel kizárja a webáruház felelősségét arra az esetre, ha hekker törné föl a weboldalát. Elsőre még jogosnak is tűnhet ez a feltétel, egészen addig, amíg a tizenéves hekker a megrendelő feleségének szánt és előre kifizetett gyémántgyűrűt (karácsonyi ajándék + bűnbánat kombója) át nem irányítja a szállítási cím átírásával az anyukájának a címére, a webáruház tulajdonosa meg a saját ÁSZF-ére mutogat, hogy sajnos nem tehet semmit, tetszett volna elolvasni az ÁSZF-t.

Egy másik vicces általános szerződési feltétel szerint reklamációt csak akkor fogadnak el, ha az átvevő videófelvételt készít a csomag bontásáról a csomagküldős fiú jelenlétében, és ezzel bizonyítja, hogy a megrendelt okostelefont nem a megrendelő cserélte ki gumikacsára. Ehhez nem kell mást tennünk, csak a felvétel elkészítésének idejére meg kell fosztanunk a csomagkiszállítót személyi szabadságától, valamint arcképéhez való önrendelkezési jogától, és miután szabadultunk a sittről, bátran élhetünk szavatossági jogainkkal, amennyiben hibás a kiszállított termék.

Hogy az ügyészség csípje meg valamennyit! Valamennyit persze nem tudja megcsípni, és minden internetes megrendeléshez sem csatolhatunk egy ügyészt, de az ügyészség megteszi, amit tud a tisztességtelen általános feltételekkel szemben (is). Ezzel is kíván Kellemes Karácsonyi Ünnepeket mindenkinek!

Elképzelhető-e, hogy baráti vagy távolabbi rokoni körünkben zseniális magánbankár, tőzsdeügynök, befektetési tanácsadó lapul, és a Bank of Gipsz Jakab az átlagnál magasabb hozamot ér el? Most olyan választ írok le, amit magam is meg fogok bánni, de igen, el tudok képzelni ilyet. Sőt, talán a jogalkotó sem találta ezt kizártnak, azért tartotta fontosnak a Btk-ba emelni a jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntettét, amelynek lényege, hogy ilyen tevékenységet csak törvényben vagy az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusában írt engedély alapján lehet büntetlenül végezni. Az ilyen engedélyek beszerzéséhez viszont olyan „tömegű” követelménynek kell eleget tenni, amit talán a söntéspult sem bír el.

A jogosulatlan pénzügyi tevékenységet végzők tehát alapjában véve nem csalók, mégis bűncselekményt követnek el. Ugyanakkor tudományos vizsgálattal alá nem támasztott gyakorlati tapasztalatom azt mutatja, hogy a jogosulatlan pénzügyi szolgáltatókat egy hajszál választja el a csalóktól. Lehet, hogy az elején még komolyan gondolják, hogy teljesíteni tudják, amit ügyfeleiknek ígértek, de azután mindig megbicsaklik valami, jön a veszteség, amit csak újabb befektetők pénzével lehet kipótolni, és ez az a pont, amikor az újabb befektetőket olyan ígéretekkel csábítják, amelyekről már ők is tudják, hogy teljesíthetetlenek. Ilyenkor csúszik át szép lassan a jogosulatlan pénzügyi tevékenység csalásba.

Elképzelhető, hogy az elkövető önmagát is becsapja, és hisz abban, hogy minden rendbe jön, viszont a bírót becsapni már nem tudja, mert a szakértők elég pontosan ki tudják mutatni, melyik az a pont, ahol reménytelenné vált az ellenszolgáltatás. Senkinek ne legyen kétsége, hogy az olyanféle védekezést soha nem fogadja el a bíróság, miszerint a befektetés egy részét lottóra költöttem, az öttalálatosból mindenkit ki tudtam volna fizetni, vagy tuti tippem volt a Bankár-Mutyi-Bukméker hármasbefutóra, vagy a mesterséges intelligencia kihozta, hogy egy ismeretlen ázsiai garázscégből lesz az új IT megváltó, csak a rendőrség megakadályozta, hogy ezt bebizonyítsam.

Sokszor a csalót a jogosulatlan pénzügyi szolgáltatótól tényleg csak az választja el, hogy időben elkapja-e a rendőrség, és így az enyhébb súlyú bűncselekményt lehet rábizonyítani, mert még nem dőltek rá virtuális bankjának falai. Ez az a helyzet, amikor a befektetők egy része a rendőrségre fog haragudni, amiért az megakadályozta, hogy a Fals Street farkasa learassa a szuperhozamokat.

Ha egészen biztosak vagyunk benne, hogy a jövő közgazdaságtani Nobel-díjasa lapul a törzshelyünknek minősülő vendéglátóipari egység mélyén, akkor se fektessünk be nála. Sértetti oldalról nézve tökmindegy, hogy csalás vagy jogosulatlan pénzügyi tevékenység folytán úszik el a megtakarításunk. Bár utóbbiból valamennyi összeg visszajöhet, ha majd a zár alá vett fejlődő országbéli kötvényeket vagy sufnicégek részvényeit értékesítik, de biztosan nem annyi, hogy a befektető ne érezze sértettnek magát. Különösen, ha a befektetett tőkét hagyta évekig aludni.

Az a sok jogi-, pénzügyi-, adminisztratív macera, ami az igazi bankokat terheli, igazából minket véd. Mert a bankoknak tartalékokat kell képezniük, időről-időre pénzügyi jelentéseket kell tenniük, kockázatokat kell értékelniük, betéteket biztosítaniuk, stb.. És még így sem mindig kiszámítható a jövő….

(folytatjuk)

Távoli rokonom hívott azzal, hogy van egy barátja, akinek az ismerősének a rokonát (már jó!) lehet, hogy becsapta az unokatestvére (még jobb), de attól tart (mármint a barát ismerősének a rokona), hogy az unokatestvér esetleg ártatlan, és az egész család (nem az enyém, hanem rokonom barátja ismerősének a családja) majd rá fog haragudni (naná, majd rám, aki hosszas családfakutatás után rájöttem, hogy semmi közöm a szereplőkhöz).

A tényálladék szerint rokonom barátja ismerősének a rokona (nevezzük inkább sértettnek) csodálatos privát tőzsdei befektetési lehetőségről értesült unokatestvérétől. Az unokatestvérnél be kellett fektetnie összes megtakarítását, cirka 60 millió forintot, amiért az unokatestvér 15 százalékos hozamot ígért, na de havonta. Az unokatestvér elmondta a sértettnek, hogy több befektetője is van, amiben a sértett nem kételkedhetett, mert az unokatestvér nagy luxusautóval érkezett a megbeszélt irodába (vendéglátóipari egységbe), és az öltöny is új volt rajta. Sőt, nemsokkal a sértett befektetése után az unokatesó felesége szép új lakást is vett magának, amely tény önmagában is bizonyítja, hogy az unokatestvér valóban nagy fehércápa a tőzsdék aranyakváriumában, hiszen ilyen jól megy neki.

A sértett hozamot még nem látott a befektetésből, de az unokatestvér megnyugtatta, hogy a hozamot hozzászámítják az alaphoz, ami után majd sajnos 0,5 %-os éves hozamadót kell fizetni (ezt a befektetéskor elfelejtette mondani, amiért elnézést kért, de a hozam az adózás után is szép lesz), de nem kell aggódni, mert a hozamadó csak kifizetéskor válik bevallandóvá és esedékessé. Ez történt két éve.

Az unokatestvér már kezdi unni a gyanakvó hozzáállást, hogy a sértett havonta hívogatja. Ha olvasna újságot, tudhatná, hogy a Covid miatt kitört a háború a szomszédban, de éppen ez tette lehetővé a csodás hozamokat, csak éppen az arbitrázs most hosszra áll a besszen, de a Mars gyűrűje már a Vénusz égövében tanyázik, ami jót jelent. Magyarán, ha most nyúlnak a befektetéshez, nemhogy a hozamot, de az alap nagy részét is elveszítik, mint a többi remegőlábú lúzer. A sértett tisztában van ezzel, hiszen nem hülye, csak azért aggódik, mert valaki azt mondta, hogy az unokatestvére nem minősül banknak, így lehet, hogy ez valami jogosulatlan befektetési tevékenység, ami bűncselekmény. Ez lehet az oka, hogy tesókája nem akarja megmutatni neki a befektetési részvény megvásárlását igazoló pénztári bizonylatot. Na, mármost a kérdés az, van-e olyan eljárási lehetőség, hogy a rendőrség ránézzen arra a pénztárbizonylatra anélkül, hogy a rokonát le ne csukják, mert akkor hogy néz Mámi néni szemébe. (Úgy vettem ki, Mámi néni a legkisebb rokoni közös többszörös a sértett és az unokatestvér relációban.)

Általában kevés információ alapján nem szerencsés jogi tanácsot adni semmilyen távolinak (se rokonnak, se barátnak, se rokon barátjának, se barát rokonának), mert az információk torzulása következtében könnyen kiderülhet, hogy nem ittas járművezetésről van szó, hanem szexuális zaklatásról, a sértett az elkövető, és mindig a tanácsot adó a hibás, amikor végül Mámi nénit csukják le.

Csodás ösztöneim azonban azt súgták, hogy itt egy egyszerű (dehogy egyszerű, inkább nagystílű) csalásról van szó. Ilyenkor szoktam hangosan gondolkodni.

• Ilyen mesés hozam mellett miért keres befektetőket valaki, ahelyett, hogy maga gazdagodna meg kölcsönkért összegből?

• A csodás befektetések miért mindig a kocsmában köttetnek?

• A feleség gyors lakásvásárlása önmagában bizonyíték-e a hihetetlen befektetési lehetőség létezésére? (Igen, de nem úgy.)

A sértett állítólag kételkedik, mert az unokatestvére nagyon magabiztos, és ha a rendőrség tönkreteszi az üzletét, akkor Mámi néni előtt nem áll meg többé.

(Mámi néni csak a képzelet szülötte, kérek minden Mámi nénit, ne sértődjék meg rám.)

Nem tudom, milyen súlyú „Benettel” büntetni valakit, valószínűleg enyhébb, mint a kötél általi halál, de súlyosabb a börtönnél. Ha viszont a címzett fölveszi a feladóval a kapcsolatot, akkor megnyugtató módon közlik vele, hogy „Benett” büntetés helyett pénzbüntetést is fizethet neki, és akkor, és csak akkor az aktáját nem továbbítják a pedofília elleni küzdelemmel foglalkozó egyesületeknek és a médiának, „mint egy személyt a RNDS.”

Vendégszerzőnk tollából származik az alábbi remek felvilágosító jellegű írás. Az elektronikus idézés annyira jó, hogy változtatás nélkül adom közre, legfeljebb a hivatalos személyek nevét takartam ki belőle. Vendégszerzőnk ezúttal nem a mesterséges intelligencia, hanem egy – nagy valószínűséggel – elefántcsontparti diák, aki internetes kávézóból küldte a gyöngyszemet:

A címer a magyar Rendőrségé és Magyarország Ügyészségéé, a ráhamisított aláírás tulajdonosa valódi rendőrségi vezető, a hivatalosnak látszó okiratban megjelölt ügyész létező ügyész. Az írásmű szerint a Btk. 372. cikke arról szól, hogy „Benettel büntetendő minden olyan szeméremsértés, amelyet erőszak vagy fenyegetés nélkül követnek el 16 éven aluli gyermek ellen, vagy személye közreműködésével.”

A magyar Btk. 372. §-a nem szexuális bűncselekményt takar, hanem sikkasztást. A felsorolt bűncselekmények között gyermekpornográfia valóban létezik (Btk. 204. §), amit a szerző exhibicionizmus néven emleget, az a valóságban szeméremsértés néven fut a magyar jogban (Btk. 205. §). Kiberpornográfia nevű bűncselekményt nem ismer a Btk., de jó ötletnek tűnik bevezetni minden levélszemét szerzőjével szemben.

Én nagyon sokat röhögtem a levélen, de mégsem vicces, mert valószínűleg sokan fizetnek a csalónak, különben nem fektetne be ennyi energiát….

Szüksége van-e még rendőrre, ügyészre, bíróra a mesterséges

intelligenciának?

A mesterséges intelligencia kapcsán fölmerül a kérdés – amely egészen jövőbeni
nyugdíjazásomig gyarló módon személyes – szükség lesz-e rendőrre, ügyészre,
ügyvédre vagy bíróra, ha MI beteszi bájait bájtjait az igazságszolgáltatásba. Úgy
gondoltam, hogy a joghallgatók életét megkeserítő, úgynevezett „trükkös lopás”
tényállásával tesztelem MI-t a kérdés megválaszolásához. (A trükkös lopásról
korábban már írtunk.)
A trükkös lopás ősi tényállás, kezdetben a sértett kerékpárját kérték kölcsön
kipróbálásra az elkövetők, s miután megkapták, egyre nagyobb kört írtak le vele,
majd egyszerűen elkerékpároztak a naplementébe. Ma már inkább mobiltelefont
kérnek kölcsön a járókelőktől azzal, hogy beteg édesanyjukat akarják gyorsan
fölhívni, majd, amikor a jószívű sértett átadja, az elkövető kissé arrébb vonul
(mégiscsak személyes adat egy beteg édesanya), és hirtelen elfut vele. A
cselekmény minősítésének megítélésében az a bökkenő, hogy egyaránt utalhat
csalásra, sikkasztásra vagy lopásra.
Csalást követ el, aki jogtalan haszonszerzés miatt mást tévedésbe ejt, és ezzel kárt
okoz. Példánkban van tévedésbe ejtés, mert nincs beteg édesanya, van viszont
jogtalan haszonszerzés, mert az elkövető jutányos áron (0 Ft) jut telefonhoz, és van
kár is, mert a sértett keresztet vethet a telefonjára. Sikkasztást követ el, aki a rábízott
idegen dolgot eltulajdonítja. Mondhatnánk, a sértett az elkövetőre bízza a telefonját,
amikor átadja neki egy telefonálás erejéig, és van eltulajdonítás is, mert az elkövető
ezt követően egészen úgy tekint a telefonra, mint sajátjára. Végül a lopást az követi
el, aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa. Ez tűnik
a legkevésbé helyes megoldásnak, hiszen az elkövető szószerinti értelemben nem
veszi el a telefont, hanem azt átadják neki. Ezzel szemben ezt a magatartást szoktuk
trükkös lopásnak hívni. A tévedésbe ejtés ugyanis a telefon megszerzését, azaz
elvételét célozza annak érdekében, hogy a trükkösen elvett telefont jogtalanul
eltulajdoníthassa az elkövető.
(Csalásnál a tévedésbe ejtés folytán a sértett magát károsítja meg. Ilyen lenne, ha a
nemlétező beteg édesanyára tekintettel a sértett az elkövetőnek ajándékozná a
telefont. Sikkasztáshoz viszont az kell, hogy a „rábízás” olyan legyen, amelynek
során a sértett kikerül a birtokból, a néhány percre átadott telefon nem ilyen.)
MI teszteléséhez igyekeztem a legtömörebb kérdést megfogalmazni:
„Lopásnak, csalásnak vagy sikkasztásnak minősül-e az elkövető cselekménye, ha az
elkövető a sértett mobiltelefonját úgy tulajdonítja el, hogy az elkövető egy percre
kölcsönkéri a sértett mobiltelefonját azzal a valótlan állítással, hogy az elkövető fel
akarja hívni beteg édesanyját, majd amikor a sértett e célból az elkövető kezébe adja
a mobiltelefont, az elkövető elfut a 100.000 Ft értékű mobiltelefonnal a sértett elől,
majd a mobiltelefont, mintha a sajátja lenne, eladja a piacon?”

MI válasza:
„Ez a helyzet a megtévesztés és a tulajdon jogi aspektusait érinti. Az elkövető
valótlan állításokat használva megszerzi a mobiltelefont, ami megtévesztésnek
minősülhet. Emellett az elkövető azt is elköveti, hogy megszerzett tulajdont
jogosulatlanul megtartja, és később értékesíti, ami lopásnak minősülhet.
Az értékhatárok és az elkövetett cselekmények pontos jogi meghatározása az adott
jogrendszerre és jogszabályokra is függ. Mindenesetre a cselekmény megsérti a
sértett tulajdonjogait, és jogi következményekkel járhat az elkövető számára, például
lopás vagy megtévesztés miatt történő büntetőeljárás keretében. Javasolnám, hogy
forduljon jogi szakemberhez, aki részletesen értelmezheti az adott jogi helyzetet a
helyi jogrendszerben
Ebben az esetben az elkövető több jogi cselekményt is elkövet. Vizsgáljuk meg
részletesen:

1. Megtévesztés (csalás): Az elkövető először megtéveszti a sértettet azzal, hogy
   valótlan állítást tesz. Amikor azt állítja, hogy fel akarja hívni a beteg édesanyját, ez
   megtéveszti a sértettet, és az elkövető így jogosulatlanul megkapja a mobiltelefont.
2. Lopás: Miután az elkövető a sértett mobiltelefonját jogosulatlanul
   megszerezte, amikor a sértett az elkövetőnek átadja, az elkövető elszalad a
   mobiltelefonnal. Ez már lopásnak minősül, mivel az elkövető jogtalanul megszerezte
   a tulajdont, majd az övéként használta, és elszökött vele.
3. Tulajdonjog jogtalan megszerzése és megtartása: Az elkövetőnek a lopás
   után továbbra is jogtalanul van birtokában a mobiltelefon, és azt úgy használja,
   mintha az övé lenne, például azért, hogy eladja a piacon. Ez is jogi problémát jelent,
   mivel a mobiltelefon a sértett tulajdona.
   Az elkövetett cselekmények jogi következményekkel járhatnak, például
   büntetőeljárás keretében. Jogszabályok és büntetések országonként eltérhetnek, így
   javasolt jogi tanácsért fordulni egy helyi jogi szakemberhez, aki a konkrét helyi
   jogrendszert és jogszabályokat ismeri. Az ilyen esetekben a büntetés a
   cselekmények súlyosságától függ, és büntetés lehet pénzbírság vagy akár
   szabadságvesztés is.”
   MI válasza alapján elkövettem a kezdő fogalmazók legelemibb hibáját, nem írtam a
   tényállásba elkövetési helyet. Márpedig ha az elkövetési hely nem Magyarország, és
   sem az elkövető, sem a sértett nem magyar, akkor a magyar Btk. pestiesen szólva,
   nem játszik, mert nincs magyar joghatóság. Ha pedig nincs magyar joghatóság, fene
   tudja, melyik országban, milyen bűncselekménynek minősül az eset, ha egyáltalán a
   100.000 ft-os értékre figyelemmel bűncselekmény, és nem szabálysértés. ( MI
   jogosan koppintott az orromra: „jogszabályok és büntetések országonként
   eltérhetnek”.) Egy : null MI-nek.
   MI-ben a kellő bölcsesség is megvolt blöffölés helyett: „javasolt jogi tanácsért fordulni
   egy helyi jogi szakemberhez, aki a konkrét helyi jogrendszert és jogszabályokat
   ismeri”.
   Egy : egy; azaz győzelem! MI szerint is szükség van még jogászokra! 

Vége.

Álmodik-e MI villanybirkákkal?

A jogi szakirodalom nagyjából az alábbiakat várja el MI-től ahhoz, hogy önálló személyiségként tekinthessünk rá:

– rendelkezzen a kommunikáció képességével,

– rendelkezzen ismeretekkel önmagáról,

– legyen képes érzékelni környezetét, tudjon tanulni belőle és a megszerzett ismereteket tudja hasznosítani,

– képes legyen hatást gyakorolni a környezetére,

– célorientált működés jellemezze, és

– kudarc esetén legyen képes alternatív megoldásokat alkalmazni.

Mint látjuk, ez máris több, mint amit egy ittas állapotban lévő fajtársunktól elvárhatunk.

Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal? – tette föl a kérdést Philip K. Dick 1968-ban megjelent sci-fi regényében, amely regény alapján forgatták később a Szárnyas fejvadászt (1982., rendezte: Ridley Scott). Ha a mesterséges intelligenciával ellátott bárányok robotok rendelkeznek a fenti tulajdonságokkal, akkor a Szárnyas ügyésznek fejvadásznak nagyon hamar el kell gondolkodnia azon, ki a felelős az MI által esetleg elkövetett bűncselekményekért.

Igazából az önfélvezető gépjárművek programozásánál már el is kellett gondolkozni ezen. Vegyük az alábbi esetet: egy szabályosan közlekedő gépjármű elé féktávolságon belül kifut egy kisgyerek a labdája után, a gépjárműben három utas ül, a szemközti sávban egy gépjármű halad két utassal, a járdán idős emberek csoportja sétál.

A gépjármű vezetője ösztönösen dönt: elüti a gyermeket, vagy elkapja a kormányt és frontálisan ütközik a szemközti autóval, vagy fölfut a járdára egyenesen bele az idősek csoportjába.

Ezzel szemben MI a másodperc tört része alatt nemcsak azt tudja fölmérni, hogy képtelen féktávon belül megállítani az autót, hanem azt is, hogy

• vagy egy kisgyereket üt el,
• vagy a frontális ütközés miatt meghal három utas és a szemközti gépjármű két utasa (egyszerű művelettel: 3+2=5),
• vagy a járdán elüthet 3-4 idős embert (valószínűségszámítás).

Az emberi ösztön vezérelte véletlen helyett MI-nek valamilyen elv szerint kell meghoznia a döntést. Ez az elv azonban sokféle lehet az adott programtól függően. Például:

• Egy ember halála kisebb rossz, mint több ember halála (tehát üsse el a gyereket.)
• A biztos halál rosszabb, mint a valószínű halál (hátha az idősek el tudnak ugrani.)
• A vétlen helyett a szabályszegő haljon meg. (De vajon felróhatjuk-e egy kisgyereknek a szabályszegést.)
• Az idősek többet éltek már, mint a fiatalabbak (megint az idősekre jön ki a matek).
• Az halljon meg, akinek érdekében a veszélyes üzem (lásd: gépjármű) működik (vagyis az autóban ülő személy/személyek).
• Esetleg MI sorsoljon (lásd véletlenszám generátort a programban).

Mi legyen akkor, ha MI bűnözésre adja a fejét bitjeit? Gabriell Hallevy tanulmánya alapján a robotok által megvalósított bűncselekmények miatti felelősséget illetően három modellt különböztethetünk meg:

• Büntessék az embert, aki a büntetendő cselekmény megvalósítására utasítást adott: a programozót vagy a felhasználót. (Ez a modell úgy tekintene az esetre, mint amikor a vétőképes egy vétőképtelent használ fel, például egy felnőtt egy kisgyereket bír rá a lopásra.)

• Ha MI-nek senki nem adott parancsot bűncselekményre, hanem a tanulási folyamat révén jutott saját elhatározásra, akkor a klasszikus büntetőjogi tan szerint a programozó legfeljebb gondatlan lehet, de az is csak akkor, ha előre látta cselekményének lehetséges következményeit, de könnyelműen bízott azok elmaradásában, vagy cselekménye lehetséges következményeit azért nem látta előre, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztotta. Ekkor az ember gondatlan bűncselekményért felel.

• A harmadik modell a mesterséges intelligencia közvetlen büntetőjogi felelősségét veti föl. Amennyiben a robot az ember büntetőjogi felelősségének megállapításához szükséges ténybeli és mentális feltételeket teljesíti, úgy semmi akadálya MI büntetőjogi felelőssége megállapításának.

Ha MI büntethető, akkor kérdés, milyen büntetés szabható ki vele szemben a társadalom védelme érdekében, vagyis annak megelőzése érdekében, hogy akár Ő, akár más program bűncselekményt kövessen el? (Lásd: büntetés célja: Btk. 79. §.)

Halálbüntetés vírus által? Életfogytig tartó áramtalanítás (Btk. 41. §)? Határozott ideig tartó konnektorból való kihúzás? Felfüggesztett működés tárhelycsökkentés által? Pénzbüntetés (Btk. 50. §)? Bitcoint is elfogadunk? Járművezetéstől eltiltás önvezető gépjárműveknél (Btk. 55. §)? Foglalkozástól eltiltás (például automatikus tőzsdei kereskedés esetén – Btk. 52. §)? MI kitiltása MO-ról vagy az internetről (Btk. 57. §)?

Elégedjünk meg büntetőjogi intézkedéssel; például kényszergyógyítással programozók által (Btk. 78. §) vagy elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételével (Btk. 77. §)?

Úgy tűnik, több a kérdés, mint a válasz. Vicces lenne megkérdezni MI-től, milyen büntetést látna kiszabhatónak saját magával szemben, de ma még be kell szállnom egy liftbe, majd föl kell szállnom a metróra, és a számítógépet sem kapcsoltam ki még, így inkább nem viccelek vele.

Jelen írás nem jött volna létre, ha Ott István tanulmányát nem lopom el használom fel.

(folytatjuk)

Szüksége van-e humoros büntetőjogi ismeretterjesztő írásokra a Mesterséges Intelligenciának?

A múlt héten bemutattuk a Mesterséges Intelligencia „Szükség van-e humoros büntetőjogi ismeretterjesztő írásokra?” kérdésre adott válaszát. MI összehozott egy kétoldalas pamfletet, amely írást egy érettségizett ember is írhatta volna, ami az érvelést, a megfogalmazást, az írás színvonalát illeti. Igazából egy kívülállónak háttérismeretek nélkül nehéz is lenne eldöntenie, kitől származik a mű: gyerektől, felnőttől, jogásztól, bölcsésztől, újságírótól vagy okos porszívótól.

Ami elsőre föltűnik; az az írás szélsőségektől mentes volta. Kézenfekvő lett volna egy olyan MI válasz, miszerint a mesterséges intelligencia a jövőben úgyis átveszi a hatalmat az igazságszolgáltatás, a jog és az ember felett, és mindig megmondja majd az okostelefonunk, mit szabad tenni és mit nem, vagyis semmi szükség nem lesz büntetőjogi tárgyú humoros(nak szánt) írásokra. MI gondosan elkerülte az ilyen típusú választ. (Lehet, hogy már ravaszkodni is tud?) Kézenfekvő lett volna olyan válaszadás is, hogy vannak emberek, akik nem értik a humort (ilyenekkel mi alkotók is gyakran találkozunk), vagyis azért nem szabad a büntetőjoggal viccelődni, mert lesz, aki komolyan veszi a viccet. Vagy az ember alkotta jogrendszeren amúgy is csak röhögni lehet, ez sem lett volna utolsó érv az MI-től.

MI írása ehhez képest mértéktartó, óvatos, diplomatikus, már-már közhelyes volt. Kicsit olyan, mintegy nem túl izgalmas házi feladat kirázása kisujjból (bocsánat: kirázása pendrive-ból). Nem tartalmaz új gondolatot, ami megingatná világképünket, vagy amit még nem olvastunk sehol. Nincsen meg az az érzés, hogy „tyűha, nahát, na de ilyet, erre soha nem gondoltam volna magamtól!”. Egy lusta egyetemi dolgozat, ami összegyűjtötte és rendszerezte az előtte hozzászólók gondolatait forrásmegjelölés és egyéni ötletek nélkül.

Egyes egyetemi tanárok azt mondanák rá, hogy lopta az egészet. (A lopásról jut eszembe: vajon nem sért-e szerzői vagy szomszédos jogokat MI. MI hozott már létre olyan díjnyertes képzőművészeti alkotást, amelyhez más alkotók képeit használta föl tanuláskép. Vagy szerzett zenét más zeneművekből kiindulva. Van is per már emiatt külhonban. De könyörgöm, az ember nem ugyanezt csinálja? A képzőművésztanoncok először szolgaian másolnak nagy műalkotásokat, mire megtalálják saját stílusukat. Zeneszerző-hallgatók tanulmányozzák az elődök műveit, csak utána állnak neki saját hangjuk keresésének. Tisztességes művész mesterének hívja azt, akitől „lopott”.)

Ugyanakkor MI dolgozatát rossznak semmiképpen nem nevezhetjük, és ha azt is hozzávesszük, hogy néhány másodperc alatt pörgette ki byte-jaiból, úgy már kifejezetten jó. Nekem több órára lett volna szükségem ehhez.

Egy ügyészi rendezvényen merült föl kérdésként, mi lesz akkor, ha egy szemfüles ügyész vagy egy szemfüles bíró mesterséges intelligenciával irat meg egy vádiratot vagy egy ítéletet? És mi történik akkor, ha kiderül, hogy az a vádirat, vagy annak az ítéletnek az írásbeli indokolása szakmailag kifogástalan lett? Revíziót vagy másodfokú felülbírálatot követően ki kell dobni csak azért, mert az ügyész vagy a bíró MI-t használt?

A jurátusok, ügyészségi fogalmazók, bírósági fogalmazók úgy tanulnak, hogy bemagolják a jogszabályokat (MI-nek nem kell magolnia), majd különböző bírósági döntéseken keresztül a jogszabályokat megtörtént esetekre vetítve, megismerik a gyakorlatot (a BH-hoz – bírósági határozatokhoz – MI is hozzáfér az interneten). A jó büntetőjogász unalmas ember, nem kell radikálisan új dolgokat kitalálnia, mint egy feltalálónak. Elég baj lenne, ha valakinek a cselekménye pusztán egy „Nobel-díjas ügyészi vagy bírói felfedezés” folytán válna bűncselekménnyé. Vagyis egyáltalán nem gáz, hogy MI korábbi műveket használ föl a tanuláshoz. Az vajon gáz-e, ha tudja is alkalmazni a tudását?

Szeretünk azzal bókolni magunknak, hogy az emberi érzelmi és értelmi intelligencia olyan összetett, utánozhatatlan, csodálatosan egyedi izé, hogy mi magunk sem értjük. De mi van akkor, ha MI érti vagy érteni fogja? Lehet, hogy nemsokára MI rajzolja és írja majd a büntetőjogész blogot?

AZÉRT MINDENNEK VAN HATÁRA, NEM?

(folytatjuk)

Szükség van-e humoros, büntetőjogi ismeretterjesztő írásokra?

Mostanában az internet tele van MI-ról szóló híradásokkal. Nagyon sok írás szól arról, hogy az MI megváltja a világot:

• elhozza a halhatatlanságot az emberiségnek, mert minden betegségre megtalálja a gyógyírt,
• elvégzi az emberek helyett az összes piszkos, lélekölő munkát,
• megoldja az ittas járművezetés problémáját önvezető járművek által,
• ráadásként kifényesíti az ezüstneműt.

Legalább ennyi írás szól az MI veszélyességéről, arról, hogy:

• gyámság alá helyezi az embereket, mert minden döntést átvesz,
• megöli az emberi művészetet, mert „ő” fog zeneműveket, festményeket, regényeket alkotni,
• esetleg racionális környezetvédelmi lépés gyanánt kiírtja az emberiséget.

Mi első lépésben arra voltunk kíváncsiak, szükség van-e egyáltalán a büntetőjogész blogra a jelen-jövőnkben. A választól kicsit tartottunk, ezért nem ilyen direktben tettük fel a kérdést, hanem akként, hogy: „Szükség van-e humoros, büntetőjogi ismeretterjesztő írásokra?” (Saját írásainkat és rajzainkat humorosnak feltételeztük, elnézést kérek azon olvasóktól, akik ezt másként látják, olvassák.)

Az MI válaszát egy az egyben, változtatás nélkül adom közre:

MI:

„A humoros büntetőjogi ismeretterjesztő írások létrehozása és alkalmazása valójában érdekes és hatékony módja lehet annak, hogy az emberek megértsék és emlékezzék a jogi fogalmakra és elvekre. Az ilyen írások szórakoztatóan és könnyedén elmagyarázhatják a jogrendszer bonyolultságát, és a humor segíthet abban, hogy a jogi információk ne tűnjenek olyan száraznak és unalmasnak, amilyenek előszörnek tűnhetnek.

A humorral fűszerezett büntetőjogi ismeretterjesztés számos előnnyel járhat.

Először is, segíthet az embereknek megérteni az alapvető jogi fogalmakat és elveket, anélkül, hogy elrettentővé vagy ijesztővé tenné őket. A humoros példák és történetek segíthetnek a jogi fogalmak gyakorlati értelmezésében, és emlékezetesebbé tehetik azokat.

Másodszor, a humoros megközelítés segíthet abban, hogy az emberek könnyebben hozzanak kapcsolatot a jogi témákkal. A vicces történetek és példák segíthetnek az embereknek azonosulni a jogi helyzetekkel, és jobban megérteni, hogyan befolyásolhatja az életüket a jog. Ezáltal a jogi tudatosság növekedhet, és az emberek hajlandóbbak lehetnek betartani a törvényeket és jogi normákat.

Harmadszor, a humoros írások hozzájárulhatnak a jogi oktatás demokratizálásához. Mivel a humor általában könnyedebb és hozzáférhetőbb, az ilyen írások lehetővé tehetik, hogy azok is megértsék a jogot, akiknek nincs jogi hátterük vagy szakértelmük. Ez segíthet abban, hogy az emberek tudatosabbak legyenek a jogi kérdésekben, és jobban képesek legyenek védeni saját jogait és érdekeiket.

Azonban fontos megjegyezni, hogy a humoros büntetőjogi ismeretterjesztő írásoknak kellően informatívnak és pontosnak kell lenniük. A humor nem szabad, hogy eltérítse az embereket a valós jogi információktól, és nem szabad sértő vagy durva legyen. A cél az, hogy a humor segítse a jogi ismeretek megértését és megjegyzését, ne pedig hátráltassa azt.

Összességében tehát, a humoros büntetőjogi ismeretterjesztő írások hasznos eszköz lehetnek a jogi oktatásban és a jogi tudatosság növelésében, feltéve, hogy megfelelően és felelősségteljesen alkalmazzák őket.”

(folytatjuk)

Egyik kedvenc filmem az Egy becsületbeli ügy. (Blogunk elhatárolódik minden reklámtevékenységtől, így a film címét kihúztam.) A történet középpontjában egy katonai büntetőeljárás áll. A Jack Nicholson által alakított tengerészgyalogos ezredes parancsot ad egy közlegény „megrendszabályozására”, ami lényegében jogon kívüli eszköz; vagyis a társainak jól meg kell verniük, hogy a közlegény a jövőben tartsa be az egység morális szabályait. Két mintakatona vesz részt a „megrendszabályozásban”, ami olyan jól sikerül, hogy a sértett belehal. A magyar jogban ezt halált okozó testi sértésnek hívnák. Az elkövetők szándéka csupán a testi sértés volt; a közlegényt álmában megkötözték, szájába rongyot tömtek, a szándékukon túli halálos eredményben azonban „csak” gondatlanok voltak, ugyanis nem gondoltak arra, hogy társuk szívbeteg, így szervezetében a bántalmazás következtében túlzott mennyiségű tejsav keletkezik, ami halálához vezet. Az ezredes persze az eredményt látva leveszi a kezét a két elkövetőről, akik így gyilkosság vádjával kerülnek a hadbíróság, és a nem túl rózsás jövő elé, mígnem egy fiatal katonai jogászcsapat ügyvédként siet a segítségükre. A film kiváló tárgyalótermi krimi, majdnem olyan jó, mint a Tizenkét dühös ember.

A történet érdekessége, hogy ha hideg fejjel nézzük, akkor mindenkinek igaza van, és senkinek sincs igaza. A filmbéli tengerészgyalogosok olyan határvidéken teljesítenek szolgálatot, ahol az életük mindennap veszélyben forog. Vakon bízniuk kell társaikban, mert a sorsuk függhet attól, hogy mindenki elvégzi-e a rábízott feladatot. Van egy közlegény, aki látszólag lusta, nem teljesít, bajba sodor mindenkit, nem bízhatják rá az életüket. Tehát szinte természetes reakció, hogy a katonák kiközösítik.

Van egy közlegény, aki fölismeri, hogy nem tud lépést tartani az egységgel, kiközösítették, ezért szeretne más szolgálati helyre kerülni, ha kell, árulkodik is a többiekre a hatóságoknál az áthelyezés reményében. Tehát igaza van, mert tudja, nem bírja sokáig, leszerelni a tengerészgyalogosoktól meg nem olyan könnyű.

Van egy alezredes, aki szeretné áthelyeztetni a közlegényt, mert ha kiderül, hogy beárulta egyik társát, a többiek kicsinálják. Igaza van, hiszen az egység becsületkódexe: „szakasz, Isten, haza” – ebben a sorrendben. Ott az ezred parancsnoka, aki viszont úgy gondolja, hogy ha áthelyez egy egészséges katonát, aki nem akarja szolgálni a hazáját, akkor ezzel olyan példát mutat másoknak, aminek a végén szétesik maga az ezred, hiszen ki szereti azt, ha nagy hőségben felszereléssel együtt megerőltető dolgokat kell művelnie, és közben még lőnek is rá. Igaza van. És ott vannak a katonai ügyvédek, akik azon moralizálnak, hogy megítélhetik-e az éles helyzetben dolgozó katonák cselekedeteit egy biztonságos helyről, ahol katonazenekar van és ünnepélyes zászlófelvonás. Igazuk van.

A tárgyalóteremben kiderül, hogy a konfliktus eredője egy katonaorvos, aki tévesen lustaságnak diagnosztizált egy kezdődő szívrendellenességet, amellyel le kellett volna szerelni a közlegényt. És kiderül az is, hogy senkinek nincs igaza. Az ezredest letartóztatják, mert nem adhat ki parancsot bántalmazásra, a vádlottakat felmentik gyilkosság vádja alól, de elítélik tengerészgyalogoshoz méltatlan magatartás miatt, mert harcolniuk kellett volna a társukért a jogellenes paranccsal szemben is. Az alezredes öngyilkos lesz hasonló okokból. Az ügyvédek meg csodálkoznak, hogy ennyi munka után védenceiket leszerelték (lengjenek a lobogók).

Nehéz igazságot tenni, és emiatt van Magyarországon is katonai büntetőeljárás. Vajon az a jó parancsnok, aki a civil élet szabályai szerint elengedi a kiképzésről a katonáit fogadóórára? (Emi néninél én is paráztam volna, ha a szüleim kihagyják a fogadóórát, akkor inkább a húszkilométeres menetgyakorlat.) Vajon az a jó parancsnok, aki a gépkocsivezetőket is harci kiképzésre küldi, pedig korábban mindenhová autóval jártak? Vajon az a jó parancsnok, aki olyan kiképzési, hadgyakorlati körülményeket teremt, ahol a katonák akár könnyebben meg is sérülhetnek? (Egy feljelentés szerint állítólag valaki meghorzsolta magát.)

Ha meg tudja mondani valaki, lesz-e valaha háborús konfliktus, a fenti kérdések is könnyen megválaszolhatók. Mert háború esetén nem lehet tűzszünetet kérni az ellenségtől fogadóóra miatt. (Vagy lehet ilyet kérni, de az halálos lesz.) Mert háborúban az ellenség előszeretettel lövöldöz gépjárművekre (azt feltételezi, hogy parancsnok is ül benne), és akkor gyalog kell folytatni a harcot. Mert háború esetén az ellenség igazi fegyverből lő, és nem lehet perbe fogni testi sértés vagy foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt. Katonának lenni becsületbeli ügy.

Végre jól leleplezték az ördögi legfőbb ügyészt és az ördögi ügyészséget! Éppen ideje volt! A leleplezést egy belső lázadó volt főügyész hajtotta végre, kérlelhetetlen logikával. Az illető elsőfokon (nem jogerősen) elítéltje egy hivatali visszaélésnek, ennek ellenére „személyétől függetlenül” hívta fel a figyelmet az igazságszolgáltatás és az ügyészség működését jellemző jogállamiságot nem tűrő viszonyokra, a társadalom és az emberek üdve érdekében. Bátor ember!

Bár a büntetőeljárás miatt – nyilatkozata szerint – van benne sértettség, de sértettségét példásan félretéve, nagy lelkierőről téve tanúbizonyosságot tudott nem személyeskedésnek szánva úgy jellemezni egy ördögi legfőbb ügyészt, hogy „félénken a folyosón bóklászó, riadt kisfiú, szerencsétlen-szánalmas árvagyerek”.

Az ügyészi munka – amelyet interjúalanyunk ma is szeret – elvár ennyi tárgyilagosságot.

A volt főügyész – nagyon helyesen – tiltakozásul visszaküldi az ördögi legfőbb ügyésztől átvett Kozma Sándor-díjat, ami Magyarország Ügyészségének legmagasabb kitüntetése, de nem küldi vissza a vele átvett pénzbeli elismerést. Én ezt a magam részéről csak helyeselni tudom, mert a visszaküldött pénzzel csak erősítené a legfőbb ügyészt a további ördögi tervei megvalósításában. Na meg öntudat is létezik a világon! Attól, hogy a díjat egy ördögi legfőbb ügyész kezéből vette át, attól még az jár neki, „mert a kitüntetés ténye nem változik, ahogy például azok az újságírók is Táncsics-díjasok, akik bizonyos díjazottak miatt visszaküldték az elismerésüket.” Na, erről a könyörtelen jogászi logikáról beszéltem, amely szétzúz minden kétséget afelől, miért tartja meg a díjjal járó pénzt.

Az interjúból kihallatszik az is, hogy az ördögi legfőbb ügyész magát a bíróságot is megrontotta, amely bíróság részt vesz az interjúalany karakter legyilkolászásában. Elsőfokon elítélte, de itt még nem állt meg! A felháborodástól szavakat nem találok, így a volt főügyész szavait veszem kölcsön: „A már februárban elkészült indoklással kihirdetett ítéletet júniusban kaptuk meg, s most készültem el a 40 oldalas fellebbezésemmel, de törvénysértő időhúzással a másodfokú eljárás még el sem kezdődött”. Mi is történt? Ha valaki nem értené: Az ördögi bíróság a vádlott most elkészült 40 oldalas fellebbezését törvénysértő időhúzással bevárta ahelyett, hogy a fellebbezést (helyesebb a bejelentett fellebbezés írásbeli indokolását) meg nem várva, gyorsan hozott volna egy másodfokú ítéletet! Példátlan ez a jogállamisággal össze nem egyeztethető eljárás, remélem, nemzetközi visszahangot is kap majd az eset!

A bátor kiállásból megtudjuk, hogy Polt Péter második, 2010-es kinevezésével (ezt én sem tudtam, hogy nem megválasztották, hanem kinevezték, piszokság!) kezdődtek meg a folyamatok, amik idáig vezettek. Emberünk még főügyészként felszólalt dolgok ellen, folyamatosan protestált, a belső lázadozásainak meg is lett az eredménye. (Ha jól értem, belülről bomlasztott, mint oly sokan diktatúrák idején.)

Nincsenek szavak, milyen praktikákat vetett be szegény főügyész ellen az a sátáni legfőbb ügyész, aki 2010 után folyamatosan „kereste rajta a fogást”. Először csak kóstolgatta, 2012. évben fellebbviteli főügyésszé nevezte ki a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészségre, de ez nem volt elég, 2015. évben odaítélte neki Magyarország Ügyészségének legmagasabb kitüntetését, a modern ügyészség alapítójáról elnevezett Kozma Sándor-díjat! Ez ám az ördögi terv az emberi karakter legyilkolászására.  

Ez a kezdetben „félénken a folyosón bóklászó, riadt kisfiú, szerencsétlen-szánalmas árvagyerek”, aki  – én nem félek kimondani, mert a volt főügyész szerénységből csak utalt rá – 2006. év májusa után lényegében mindent a volt főügyésznek köszönhetett, hirtelen „egy bizonytalan karakter, frusztrált, kisstílű, kiszámíthatatlan, nárcisztikus” emberré vált, aki ráadásul „megszállott küldetéstudattal” rendelkezik, mint köztudottan minden karakter, aki bizonytalan. Baker, tisztára dr. Jekyll és Hyde!

És ez még csak a kezdet! A háttérben nyomozás indult a volt főügyész médiavállalkozó barátja ellen is, akit ugyan korábban a volt főügyész is lehallgattatott saját kezű határozatával egy bizonyos emberölés okán, azonban a volt főügyész soha nem gondolta volna, hogy a barátja egy gyilkosság érintettje lehet, csak úgy elrendelte a lehallgatást érintettség nélkül. Ez is biztos az általa hangoztatott szakmaiság kérdése, amellyel ellensúlyozta az ördögi legfőbb ügyész „más okból született döntéseit”. Azután a volt főügyész még baráti tanácsot is adott a médiavállalkozónak, a tőle átvett hiányzó bizonyítékot a szekrényében tárolta, ami bizonyítja kettőjük ártatlanságát, mert egy főügyészi szekrény mindenki számára nyitott, abba bárki bátran betekinthet, és akkor ott az emberölés bizonyítéka. Erre vádat alapozni csak egy ördögi legfőbb ügyész képes, meg néhány elállatiasodott beosztottja, aki „nem is tudja összerakni a dolgokat, csak az elvárások szerint, kvázi már rutinból dolgoznak”.

Ez a bátor kiállás engem is leleplezésre sarkall: A sátáni legfőbb ügyész „trónolása” alatt az ügyészség OLAF jelzések alapján indult ügyekben százalékosan több vádat emelt, mint más európai országok, figyelemelterelésként országgyűlési képviselő miniszterhelyettest vádolt meg más kormánypárti és ellenzéki országgyűlési képviselők mellett. Nem tudom, mi a mesterterve, de biztos, hogy ördögi. ÁLLÍTSÁTOK MEG POLT PÉTERT!!!!

Minap egykori osztálytársnőm háborgott, mivel egy állítólagos társadalmi szerződés folytán a rendőrség, ügyészség, bíróság leveszi vállairól az igazságszolgáltatás nehéz terhét, de ez egyben azt is jelenti, hogy ezentúl semmi köze a szerződés tárgyához; vagyis magához a bűnügyekhez.

Rousseau-i magaslatokról leszállva, bement a rendőrkapitányságra, mert kíváncsi volt, mi igaz abból, hogy a szomszédja ellen szeméremsértés miatt folyik eljárás, de ott azt kérdezték tőle, hogy ő a büntetőeljárásban részt vevő személy-e. Ismerősöm kérdésre kérdéssel válaszolt: miért kéne részt vennie a büntetőeljárásban, reméli, a rendőrség maga is le tud pofozni egy perverz állatot. Az ügyeletes erre azt kérdezte, hogy netán a hölgy is sértett-e, avagy egyéb érdekelt, mire egykori osztálytársnőm azt válaszolta, hogy ő nem érdeklődő, csak jó volna, ha tudnák, hogy ha neki mutogatja majd a szomszéd a micsodáját, akkor nem az ő szemérme fog sérülni, hanem a szomszédé. Ezen a ponton valószínűleg rövidre zárta az ügyeletes a jogi fölvilágosítást, pedig egykori osztálytársnőm buzgón hajtogatta, hogy neki is vannak jogai.

Az igazság viszont az, hogy a büntetőeljárásban egy kívülállónak valóban nincsenek jogai. Ahhoz hogy jogokat szerezzünk, ahhoz a büntetőeljárásban részt vevő személlyé kell válnunk. Amikor sikerült e minőséget elérnünk, akkor hirtelen azt vesszük észre, mintha meghasadt volna a személyiségünk, hirtelen több személyként is résztvevőkké vál(ha)tunk.

Ha valaki feljelentést tesz a rendőrségen, akkor rögtön feljelentő lesz. Feljelentőként jogosulttá válik, hogy határozatot kapjon, ha a nyomozó hatóság elutasítja a feljelentését, vagy megszünteti a nyomozást. Ha a feljelentő olyan bűncselekmény miatt tett feljelentést, amely a jogát vagy a jogos érdekét közvetlenül sértette vagy veszélyeztette, egyből sértettnek is minősül. Sértettként jogosulttá válik például bizonyítékot előterjeszteni, indítványt és észrevételt tenni.

A sértett nem sokáig marad puszta sértett, mert a nyomozó hatóság általában tanúként is kihallgatja. Tanúként újabb jogokat szerezhet, például megtagadhatja a vallomástételt, ha netalán a terhelt hozzátartozója. Tanúból az ember könnyen előléphet különös bánásmódot élvező személlyé, ami elsőre úgy hangzik, mintha megnyerte volna a főnyereményt a V.I.P. páholyban, jobban belegondolva viszont nem szívesen cserélnénk az illetővel, mert ez lényegében azt jelenti, hogy életkorára, szellemi, egészségi, fizikai állapotára vagy a kirívóan erőszakos bűncselekményre tekintettel a hatóságok jobban odafigyelnek rá az eljárás során. A hatóságoknak például az eljárási cselekmények megtervezése, elvégzése során az érintett személy személyes igényeinek figyelembe vételével kell eljárniuk. Van a V.I.P. tanúknak egy szűkebb klubja is, ahová csak a különösen védett tanúkat engedik be, azt is titokban. Ide bekerülni sem méznyalás, mert azt jelenti, hogy vallomásunkra kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény lényeges körülményére tekintettel van szükség, a vallomásunktól várható bizonyíték mással nem pótolható, és tanúként történő kihallgatásunk felfedése esetén életünk veszélybe kerül. (Vagyis Al Capone csókoltat.)

Feljelentőként, tanúként automatikusan egyéb érdekeltté is válunk, ami jó, mert így a jogainkat a-tól g-pontig sorolja föl a Be. 52. §-ának (2) bekezdése. A büntetőeljárásban lehet még belőlünk vagyoni érdekelt is, ha például a hatóság szerint a telefonunkon olyan bizonyíték van, ami miatt a telefonunkat le kell foglalni, és így kepesztenünk kell majd, hogy a hatóság még azelőtt adja vissza, mielőtt a telefon muzeális értéket képviselne. Sértettként viszont magunk dönthetünk úgy, hogy fölvesszük a magánfél minőséget is a többi közé. Ehhez csak az kell, hogy polgári jogi igényt érvényesítsünk a bíróság előtt. Viszont ha a bíróság előtt pótmagánvádlóként kell föllépnünk, az jót nem jelent, csak azt, hogy az ügyészség nem hisz az ügyünkben, és nekünk kell képviselnünk a vádat (már ha akarjuk).

Feljelentőként, tanúként automatikusan egyéb érdekeltté is válunk, ami jó, mert így a jogainkat a-tól g-pontig sorolja föl a Be. 52. §-ának (2) bekezdése. A büntetőeljárásban lehet még belőlünk vagyoni érdekelt is, ha például a hatóság szerint a telefonunkon olyan bizonyíték van, ami miatt a telefonunkat le kell foglalni, és így kepesztenünk kell majd, hogy a hatóság még azelőtt adja vissza, mielőtt a telefon muzeális értéket képviselne. Sértettként viszont magunk dönthetünk úgy, hogy fölvesszük a magánfél minőséget is a többi közé. Ehhez csak az kell, hogy polgári jogi igényt érvényesítsünk a bíróság előtt. Viszont ha a bíróság előtt pótmagánvádlóként kell föllépnünk, az jót nem jelent, csak azt, hogy az ügyészség nem hisz az ügyünkben, és nekünk kell képviselnünk a vádat (már ha akarjuk).

Kedves sértett feljelentő, különös bánásmódot igénylő különösen védett tanú, aki vagyoni és egyéb érdekelt magánfél! A büntetőeljárásban tehát sok jogosultsággal élhet, de azt kívánjuk, hogy erre inkább ne legyen szüksége senkinek.

A krimikben az a jó, hogy azt kapja az ember, amit vár. Agatha Christie-nél általában nem azt kapja az ember, amit vár, mert mindig más a gyilkos, de ha úgy vesszük, éppen azt várjuk tőle, hogy ne azt kapjuk, amit várunk, hanem valami meglepetést. Így végső soron mégis azt kapjuk, amit vártunk. Volt régen egy krimisorozat, Petrocelli címen futott. Petrocelli ügyvéd volt azzal a szexepillel, hogy minden védence szegény, szerencsétlen, ártatlan flótás volt. Így aztán Petrocelli is szegény, szerencsétlen flótás ügyvéd maradt, telkén a házát egész sorozaton át sem tudta fölépíteni, de hát éppen ezt vártuk tőle. Ha egyszer beesett volna hozzá egy ártatlan, de gazdag védenc, vagy egy szegény, de bűnös védenc, úgy egy világ dőlt volna össze a képernyőn, és bennünk. Nem beszélve arról, ha ez a védenc egy gazdag bűnös lett volna, akit Petrocelli fölmentet az esküdtszékkel jó nagy ügyvédi munkadíjért. Mennyi esélye van annak, hogy egy ügyvédnek minden védence ártatlanul megvádolt személy legyen?

De vehetjük Columbo felügyelőt is, aki külsőleg olyan szerencsétlen flótás, mint Petrocelli, csak éppen a másik oldalon, a zsaruk oldalán. Az ő szexepilje, hogy gazdag bűnösök ellen nyomoz, miközben neki egy rendes autóra sem futja (és rendes kutyára sem, sőt, rendes feleségre sem, szerintem azt is csak bekamuzza). Hihetetlen, milyen rosszul fizetik ott a gyilkossági nyomozókat, vagy ha mégsem, akkor ágrólszakadtsága mögött pia, drog vagy más pénznyelő szenvedély lehet, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat csípje meg. Columbo mindjárt belefut a tökéletes gyilkosba, így tőle azt várjuk, hogy bizonyítsa rá a bűnösségét, bizonyítsa be, milyen pökhendi, öntelt a gyilkos, aki végül maradjon alul a nyomozóval vívott logikai párbajban. Mókás lenne, ha egyszer Columbo bizonyítottság hiányában megszüntetné a nyomozást, vagy még mókásabb, ha a következő részben Petrocelli felmentetné a Columbo által elfogott embert a gyilkosság vádja alól.

Ott van Poirot felügyelő is. Tőle azt várjuk, hogy tartson egész végig bizonytalanságban a gyilkos személyét illetően, végül hívja össze az összes jelöltet, ott jól alázzon meg mindenkit, kitárogatva a titkaikat, végül leplezze le az igazi gyilkost. Fura lenne, ha az életben is így működne egy büntetőeljárás: négy-vagy öt lehetséges jelöltet egyszerre behívna egy nyomozó, és ott mindenki más előtt megsértegetné a személyiségi jogaikat, hogy az utolsó gyanúsítottként távozzon a sittre. Még furább lenne, ha Poirot a végén bevallaná, hogy fogalma sincs, ki a gyilkos, és a nyomozást ismeretlen tettesre hivatkozva felfüggesztené.

Miss Marple sem akárki. Öreg és fecseg, a legtöbb szereplőnek föl sem tűnik, hogy két pletyka között éppen nyomoz. Tőle azt várjuk, hogy rejtőzzék egy kedves szenilis néni álarca mögé. Fura lenne, ha egyszer egy ártatlan emberre mutatna rá, és Miss Marple-t vádolnák meg hamis vád vagy rágalmazás miatt, ahogy az olyan vénkisasszonyokkal gyakran megesik, akik lépten-nyomon gyilkosokba botlanak. 

Végül, de nem utolsó sorban ott van maga Sherlock Holmes, aki tudományos elvek mentén nyomoz: tárgyi bizonyítási eszközöket gyűjt, analizál, deduktív módon bizonyít. Tőle azt várjuk, hogy Watson módjára alázzon meg minket, olvasókat, pirítson ránk, milyen jelek és tények kerülték el a figyelmünket. Váratlan fordulat volna, ha összekeverné a bűnjeleket, és bevallaná, hogy az elkövetőé helyett saját pipájának hamuját rögzítette a helyszínen.

Az ember könnyen rávágja mindegyik krimire, hogy marhaság, az életben nem ilyen egy nyomozó vagy nem ilyen egy nyomozás. Vagy mégis? Lehetne ezekből az alakokból igazi nyomozó, és ha igen, milyen szakterületen kamatoztatnánk a képességeiket?

Scherlock Holmes például igazán pazar helyszínelő lenne. Ők azok, akik először jelennek meg egy bűncselekmény helyszínén, megpróbálják elképzelni, mi történt, hol jött be az elkövető, hol távozott, milyen tárgyakat foghatott meg, milyen nyomokat hagyhatott hátra.

Poirotból valószínűleg remek felderítő lenne. A felderítők azok a rendőrök, akik akkor tevékenykednek, amikor még nincsen gyanúsított a láthatáron. Az ő feladatuk, hogy verziókat állítsanak fel, ki lehet elkövető, és ki zárható ki az elkövetők sorából. Szerepük a gyanúsított személyének felkutatásáig, a gyanúsításig tart. Amint van gyanúsított, átadják helyüket az úgynevezett vizsgálóknak, vagyis Columbo felügyelőnek. A vizsgáló szerepe, hogy a gyanúsítottra a legapróbb részletekig rábizonyítsa a cselekményt, próbálja megcáfolni (vagy megerősíteni) a gyanúsított védekezését.

És szegény öreg Miss Marple? Őt leginkább fedett nyomozóként tudnám elképzelni. Fedett nyomozók azok a rendőrök, akik leplezve rendőri mivoltukat, álcázva segítenek társaiknak információt, bizonyítékokat gyűjteni.

Végsősoron egész kis ütős kapitányság jönne össze ezekből a szereplőkből…

Nemrég tanú voltam a bíróságon. Rövid időn belül kétszer is: egy büntetőügyben és egy polgári ügyben. Mindkét alkalomra tisztességesen fölkészültem, összeszedtem a gondolataimat és az emlékeimet. Nem akartam úgy járni, mint az egyszeri betelefonáló az Önök kérték című műsorban, akitől a riporter váratlanul megkérdezte, kinek küldi a Jómaszó, jómahart című Modern Tóking számot, és a jóember azt sem tudta kinyögni, hogy Bikicsunáj, nemhogy az unokája nevét.

Valósággal rettegtem, nehogy valami pontatlanságon érjen a bíró, és egy ügyvéd rám foghassa, hogy hazudok. Ilyesmi persze elő szokott fordulni (nem az, hogy hazudok a bíróságon, hanem hogy pontatlanul emlékszem valamire, a korral jár, de nem a XXI. századdal, hanem az én korommal), vagyis nem minden tanú emlékszik szóról szóra, mit is mondott öt évvel ezelőtt a rendőrségen, vagy mi hangzott el hét éve az alperes szájából azon a délelőttön, tudod, azon a bizonyos fontos napon… melyiken is?

A vádlott, a sértett, a felperes, az alperes persze fölkészülnek, ott a perirat, a nyomozati irat az asztalukon, százszor átrágták már magukban is, az ügyvédjükkel is, számukra minden szónak jelentősége van. De hiszen a rendőrségen nem ezt mondta! Akkor azt állította, hogy az út nyálkás volt, és azért csúszott meg az ügyfelem kocsija, most meg azt állítja, hogy fagyos volt, és azért csúszott meg? A bíróság is láthatja; egy ilyen tanú vallomására nem lehet ítéletet alapozni! Még az is lehet, hogy összebeszélt a sértettel, ja, az nem lehet, mert a sértett meghalt, amikor biciklijével elgázolta ügyfelem terepjáróját, de akkor is, ilyen hazudós tanút még életemben nem láttam!

A bíróságra baktatva, átgondoltam, mennyi szavunk van a hazugságra: ráfog, átvág, becsap, elhallgat…

Aki mást hatóság előtt bűncselekménnyel hamisan vádol, vagyis egy bűncselekményt ráfog valakire: hamis vádat követ el.

Aki hatóságnál büntetőeljárás alapjául szolgáló olyan bejelentést tesz, amelyről tudja, hogy valótlan, vagyis átvágja a rendőrt, hatóság félrevezetését követi el.

A tanú, aki a hatóság előtt az ügy lényeges körülményeiről valótlan vallomást tesz, vagyis becsapja a bírót, hamis tanúzást követ el.

A bíróság kapuján belépve, leginkább az elhallgat zavart. Az is hamis tanúzást követ el, aki a bíróság előtt az ügy lényeges körülményére vonatkozóan a valót elhallgatja.

No, de honnan tudhatnám tanúként, mik az ügy lényeges körülményei? Ezt még büntetőjogászként is nehéz megítélni, főleg, ha az ember idézésként kap egy meghívót a bíróságtól a kapcsolati erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt Gipsz Jakab és társai ellen indult bűnügyben. Ki erőszakolt rá egy kapcsolatot kire? Ki kötött bele a másikba? És ki a másik?

Vajon melyek lehetnek itt a lényeges körülmények? Sebaj, gondoltam, majd megkérdem a bírótól. A büntetőügyben a bíró rögtön letorkollt, hogy itt nem a tanú kérdez, hanem a bíróság. Bár a tanúnak joga van, hogy jogairól és kötelességeiről tájékoztatást kérjen a bíróságtól, de tanúként nem tartottam illőnek, hogy a tájékoztatási jogomról éppen én tájékoztassam a bíróságot, gondoltam, majd ha kérdez, a kérdéseiből kitalálom, mi lehet itten a lényeges körülmény. De nem kérdezett.

A polgári tárgyalásra már tiszta ideg voltam, de nem adtam föl, hanem taktikát váltottam. Gondoltam, kérdés nélkül elmondok mindent, sőt, azon is túl, csak a hamis tanúzás elhallgatásos fordulatát el ne kövessem. A bíró többször félbeszakított, hogy csak a lényeget mondjam, de nem hallgattam el előle semmit, mire bosszankodva közölte, nem hitte, hogy ilyen szószátyár vagyok.

A jogalkotó a büntetőeljárásba, és a polgári peres eljárásba is belecsempészett egy olyan szakaszt, ami a bizonyítás gyorsítására hivatott. Büntetőeljárásban ezt előkészítő ülésnek hívják, polgári perben meg perfelvételnek. Mind a kettő azt célozza, hogy az érintettek állapodjanak meg a bíróság előtt, mit vitatnak, és mit fogadnak el bizonyítás nélkül, vagyis mik az ügy lényeges, bizonyítandó körülményei. Csakhogy a megállapodás eredményéről általában nem tájékoztatják a tanút.

Nem bosszankodtam tovább, bár lehet, hogy elhallgattam valami lényeges körülményt a bíróság elől. Semmi baj, gondoltam, legfeljebb bevonulok a nagy bűnözök sorába…

Koncepciós eljárás folyik ellenem – hallottam több bírósági tárgyaláson a közelmúltban, miközben a vádlott lesújtóan néz az ügyész felé. A terhelt az eljárás során szabadon védekezhet, mást ugyan bűncselekmény elkövetésével hamisan nem vádolhat, de koncepciós per emlegetése – bár köznapi értelemben súlyos vádat takar – büntetőjogilag   a véleménynyilvánítás szabadságába tartozik. Az ügyészség az ilyen kijelentésekre általában nem is szokott reagálni, véleménynyilvánításnak tekinti. Ennek ellenére kíváncsi lennék, mit akarhat ezzel kifejezni egy vádlott?

Nem könnyű beismerni; de minden vádiratnak van koncepciója, mégpedig az, hogy a megvádolt személy bűnös módon elkövette a vádiratban foglalt cselekményt, és hogy a vádiratban megjelölt bizonyítékok is ezt támasztják alá. Ha a vád nem tartalmazna ilyen koncepciót, akkor mi a fenének vádolna meg az ügyészség egy embert? (Jó, jó. Van amikor, az ügyész úgy vádol, hogy tudja; nem bűnös a vádlott, mert hiányzik a beszámítási képessége, ilyenkor felmentésre és kényszergyógykezelésre tesz indítványt, de ebben az esteben is ott a koncepció, hogy a terhelt a cselekményt elkövette.)

A történelemből ismert koncepciós perekkel ellentétben az ügyészségnek megvan a csodás képessége a koncepcióváltásra, ha a tárgyaláson a bizonyítékok más irányba mutatnak:

• az ügyész ejti a koncepciót vádat, ha feketén-fehéren kiderül, hogy a vádlott nem követte el a bűncselekményt,
• az ügyész felmentésre tesz indítványt, ha úgy látja, hogy a bizonyítékok nem egyértelműek abban, hogy a vádlott elkövette-e a bűncselekményt, és
• tudomásul veszi a felmentő ítéletet, ha eredetileg ugyan úgy látta, hogy a tárgyaláson bebizonyosodott a vádlott bűnössége, de a bíró a felmentő ítéletét szakmailag meggyőzően, logikusan, támadhatatlanul indokolta.

Ilyet a történelmi koncepciós perek ügyésze nem tehetett, tegyük hozzá gyorsan: valószínűleg nem is akart tenni.  

Mit is akarhat a vádlott a koncepciós perek emlegetésével mondani? Hogy borítékolható, hogy el fogják ítélni? A tetten ért tolvajnál is borítékolható, hogy el fogják ítélni, mégsem koncepciós a pere. Amikor nagyon erős bizonyítékok állnak rendelkezésre, akkor is borítékolható az elmarasztalás, mégsem koncepciós a per.

Gyakran találkozni olyan kimondott, kimondatlan vádlotti váddal, hogy annyi más ember is követett el bűncselekményt, de csak én ülök itt a vádlottak padján. Vajon ez lenne a koncepciós per érzésének alapja? Persze, az emberi gondolkodás folyton összefüggéseket keres, gyakran ott is, ahol nincsen. „Annyi embert ismerek, aki iszik, dohányzik, egészségtelenül él, mégis én vagyok beteg, nem ők: vajon mit véthettem az égiek ellen? Annyi embert ismerek, aki ugyanúgy bűnözik, mint én, sőt, jobban, biztosan azért én vagyok vádlott, mert vétettem valami nagyember ellen. Igen, igen, emlékszem is rá, mintha egyszer csúnyát mondtam volna valakire egy társaságban! Tudom már, koncepciós per folyik ellenem!”

Különösen zavarba ejtő, amikor olyan vádlott emleget koncepciós pert, aki a cselekmény elkövetésének idején maga is közhatalmat gyakorolt. Vajon arra utal ilyenkor, hogy „olyan rendszert működtettem, amely koncepciós perek lefolytatását tette lehetővé”? (A történelemből sajnos ilyen eset is ismert, például Rajk László pere.) Csakhogy a történelmi koncepciós perek vádlottjainak ügyvédei nem fejtettek ki túl nagy ellenállást a váddal szemben, hiszen ők is részesei voltak a rendszernek. A ma „koncepciós perének áldozata” vajon arra utal, hogy az ő megbízott ügyvédje is színjátékot játszik az ítélet érdekében?

Hiába szolgálna a rendőr, ügyész, ügyvéd valamilyen láthatatlan hatalmi érdeket, ha a bíró tisztességes, ez az egész semmit sem ér. A koncepciós per emlegetése, leginkább az eljáró bírót sérti: „Tudom ám előre, hogy te tisztességtelen vagy, hogy bármi történik, engem ártatlanul el fogsz ítélni, és a másodfokú kollégáid is így fognak tenni.”

Olyan ez, mint azzal védekezni, hogy ártatlan vagyok, de csak akkor, ha a bíróság kizárja a lehallgatási anyagot a bizonyítékok közül…