ellenőrzött szállítás

A globalizáció a határokat előbb felpuhította, majd föl is oldotta, később újra szükségessé tette. A legenda szerint a rendszerváltást követő néhány évben amerikai rendőri küldöttség járt Magyarországon, a magyar hatóságok a kommunizmus szörnyűségét a vasfüggönnyel akarták bemutatni (párhuzamos szögesdrót kerítések, előtte-utána homokos terület, amely néhol lépésre riasztott, néhol akna volt a behatolásjelző). A magyar hatóságok árgus szemekkel lesték az amerikai arcokra kiülő borzadály jeleit, állítólag csak néhány másodperces csönd után tudott az egyik küldött megszólalni: „Hát ez kur durva jó! Ilyen kéne a mexikói határra is!” Ezzel együtt kimondhatjuk, nincs az a virtuális vasfüggöny, ami megállítaná az interneten terjedő nemzetközi bűnözést.

Nem tudom, hogy a globalizációval függ-e össze, de a nemzetközi bűnözésben megfigyelhető egy új jelenség, amely szerint az erőszakot egyre inkább fölváltja a kőkemény gazdasági racionalitás. Több éve olvastam egy közgazdasági tárgyú könyvet a maffiáról, mint szervezeti struktúráról, amely vezetéselméleti szempontból, munkaerőgazdálkodást tekintve, és több más területen hatékonyságban, erőszak nélkül is fölvette a versenyt számos legális sikeres gazdasági társasággal. Most azonban nem erről van szó. Nem mintha az erőszak távol állna a bűnszervezetek vezetőinek gondolkodásmódjától, csak rájöttek, hogyha egy-egy elfogott szállítmány után megölik a futárt, a határőrt, a nyomozást végző rendőrt, az ügyészt vagy a bírót, akkor a fél világ a nyakukban fog lihegni. Ez egyszerűen rontja az üzletet. Inkább az üzleti életből átvették a „káló” fogalmát. Ahogy minden más árunál, úgy a kábítószernél is az áru egy része veszendőbe megy, ezt bele kell számolni az üzleti tervekbe. Tömegtermelés mellett néhány száz kilogramm áru elfogásának egyszerűen bele kell férnie.

A bűnszervezetek néha ennél is tovább mentek. Mi volna, ha egy-egy szállítmánynál kifejezetten bénáznának, hogy a határon megbukjon? A tapasztalat azt mutatta, hogy a hatóságok ilyenkor hosszan ünnepelték magukat, hiszen a bürokratikus racionalitásból meg az következik, hogy megvan az a mennyiség, ami jól mutat a sajtóban és az éves összefoglaló jelentésekben. A többi áru akár vesztegetés nélkül is könnyen átsiklott a határon. A közgazdasági racionalitásból következően megérte az a kis veszteség (amibe beszámították a lúzer drogfutár börtönéveit, családtagjainak eltartását is).

Szerencsére a hatóságok (ha lassan is), de fölébredtek. A nyomozati racionalitás szerint, ha a feladóhoz nehéz eljutni, akkor ki kell szedni a rendszerből a viszonteladókat. Vagyis a határon fölismert szállítmányt nem lefoglalni kell, hanem tovább engedni, hogy a végén a vevő-viszonteladót is le lehessen foglalni tartóztatni. Ehhez azonban a nemzetközi hatóságok példátlan szervezettségű együttműködésére volt szükség. Megjelent az „ellenőrzött szállítás” fogalma. Az ellenőrzött szállításhoz elsősorban a rendőrségek együttműködése kellett. Van-e több országnak arra kapacitása, hogy egy szállítmányt titokban úgy kövessenek, hogy

• ne veszítsék szem elől (ciki lenne, ha a le nem foglalt kábítószer kijutna az utcára),
• bizonyítani lehessen a bíróságon, hogy útközben senki nem tett bele és nem vett el a kamionból semmit?

Ha ez megvolt, akkor kellett néhány ügyészi engedély is. A rendőrségnek ugyanis elsősorban az a kötelezettsége, hogy lefoglalja a kábítószert, és nem az, hogy tovább engedje, hiszen az külső kontroll nélkül bűncselekmény lenne.

A módszer többnyire bevált. Amikor sikerült a viszonteladót kiemelni a rendszerből, akkor az újra veszélyessé tette a bizniszt, hiszen

• a leültetett viszonteladó nehezen pótolható (kinek van annyi pénze, hogy kifizessen százkiló kábítószert, mielőtt az utcára kerülne),
• a jövő viszonteladóinak pedig nagyobb kockázattal kellett számolniuk a trükkös hatóságok miatt.

Persze az áru és a viszonteladó kiesése fölhajtja a kábítószer árát és a keresletet, de – racionalitás ide vagy oda – előbb-utóbb úgyis jelentkezik új vállalkozó….ilyen ez a „játék”.

(folytatjuk…)

• Tudom, hogy olyan vagy, mint a viccbéli Móricka. Csak neked mindenről nem a szex jut eszedbe, hanem a büntetőjog…

• Megtisztelsz! Nekem a szexről is a büntetőjog jut eszembe… a büntetőjogról meg a szex. Ördögi kör.

• Ne izélj már! Csak azt akarom mondani, hogy amit mondani akarok, azt mint apa akarom mondani, vagyis hogy nem kell, hogy te…

• Elrohanjak intézkedni? Múlt héten őrizetbe vettem valakit, a következő holdtöltéig nyugodt vagyok… Ez itt nem a hivatal, hanem egy zebra. Nekünk, Mórickáknak csak a hivatalból tudomásunkra jutott bűncselekmény miatt kell intézkednünk. Mindjárt zöld lesz a lámpa….

• Nem is bűncselekményről van szó, hanem gyerekcsínyről. A gyerek azt a kérdést szögezte nekem, mikor jön el az a pont, amikor szólnia kell a tanároknak úgy, hogy ne legyen árulkodás, de bajba se kerüljön senki…

• Komoly kérdés.

• Igen, az. És ne érts félre, én sem voltam angyal a suliban. Alsóban például tükröt fűztem a cipőm orrába, úgy akartam benézni a tanítónéni szoknyája alá…

• És mit láttál?

• Csillagokat. Ezt csak azért meséltem el, hogy tudd, annak idején én is voltam…

• Hülye?

• Vagány srác. De a gyerekem az más. A tükrös trükkömön sem röhögött. Őt komolyan bántják a dolgok. Terjed az interneten ez a dezodoros kihívás…

• Én golyós dezodorral próbáltam, az nem fáj annyira… De most nem erről a kihívásról van szó, hanem a másikról. Beindul-e a tűzjelző, ha sok dezodort fújunk rá? A gyerekem haverjai kipróbálták egy áruházi wc-ben. A gyerek persze elsomfordált még előtte, de azóta is bántja a lelkiismeret. A tűzjelző ugyanis beindult, egy anya síró kisgyerekkel rohant ki a szirénázó áruházból, két öreg meg azt beszélte kifelé menet, kockáztassák-e meg, hogy kiveszik kabátjukat a ruhatárból… És most a haverok a suliban is ki akarják próbálni a dolgot…

• Nos, tükörrel benézni a tanítónéni szoknyája alá, az csak a Btk. 227. §-ába ütköző becsületsértés vétsége. Ha viszont valaki a tűzjelző indokolatlan beindításával azt a látszatot kelti, hogy közveszéllyel járó esemény történt, azaz tűz ütött ki, az a Btk. 338. §-ába… szóval azért háromévet is lehet kapni érte.

• Ne! Már megint kezded?!? Megígérted, hogy…

• Jó van, bocsi. A kérdésedre a válasz, akkor már nem árulkodás a dolog, ha olyan csínyről van szó, amiben más is megsérülhet. A tükrös trükk miatt egyedül te kaptál nagy fülest, az nem számít más sérülésének. De ha pánik tör ki egy tűzriadó miatt, ott mások is komolyan megsérülhetnek, vagy ha kabát nélkül kell kint ácsorogni a hidegben… De lehet, hogy nem is a gyereknek kéne árulkodni a haverjaira, hanem neked kéne esetleg óvatosan figyelmeztetni a szülőket…

• Mit képzelsz, nem vagyok vamzer!

• Ilyen, amikor a gyereknek több esze van…

• Mit mondtál?

• Csak hogy megint zöld a lámpa, esetleg átmehetnénk. Te pedig nevek említése nélkül megoszthatnád ezt a blogbejegyzést a szülői internetes csoportban…

határon átnyúló bűnözés és bűnüldözés

A határon átívelő (átnyúló, átérő, áthúzódó, átfutó) bűncselekmények
elszaporodtak, miután az Európai Unió nagy részén belül a határok eltűntek,
vagy legalábbis megszűntek a régi értelemben határoknak lenni, és ma már
gyorsabban át lehet jutni bizonyos határokon, mint ahogy az ember átjut egy
forgalmas nagyváros kereszteződésén.
A nemzetközi jogsegély régi formája – amely inkább felelt meg diplomáciai
jegyzékváltásnak, mint gyakorlatias bűnüldözési együttműködésnek – hamar
elavult. Szívem mélyén őrzöm egy általam megnevezni nem kívánt állam
jogsegélykérelmünkre adott többoldalas válaszát. Az irat első három
bekezdésében hosszan tájékoztattak arról, hogy számukra akkora
megtiszteltetés, hogy hozzájuk fordultam, hogy levegőhöz sem jutottak egy
ideig (három hónapig), utána rögtön a legmagasabb körök foglalkoztak a
kérésemmel (hallgatnának ki két gyanúsítottat az ügyünkben), e magas körök
behatóan tanulmányozták a jogsegély iratait (újabb három hónap), és arra
jutottak, hogy felemelő az a bizalom, amely feléjük árad ismeretlenül is felőlem.
Ezután jött egy kurta bekezdés, amely diplomáciai nyelvről magyarra lefordítva
valahogy úgy hangzott, mekkora hülye vagyok már, hogy olyan
bűncselekményekben nyomulok, amelyeknek a kárértéke nem haladja meg az ő
egyhavi fizetésüket, így kérésemet nem teljesíthetik. Újabb két bekezdés
következett arról, hogy ez a kis kudarc ne vegye kedvemet, kérték, hogy ezentúl
is nevezzem őket igaz barátomnak, és az uralkodójuk csak arra vár, hogy
ugorjak át hozzá, ha arra járok valami térdszalagrendért vagy gipszért. Az utolsó
mondatukban pedig általam tiszteltették az egész magyar igazságszolgáltatást.
Ennek a válasznak a megérkezése félévig tartott. Hogy az ottélő magyar
bűnözők tömegével károsítanak meg kispénzű magyar áldozatokat, akiknek ez a
kárérték egész kis vagyonkájuk volt, ennek kifejtése újabb diplomáciai
jegyzékváltásba jogsegélykérelembe torkollott. (Miért nem szóltunk előbb, hogy
ez valami bűnszervezetféle, mint a Cosa Nostra, így már teljesíthető a kérésünk,
de csak a szomszéd megye által, ahová időközben embereink átköltöztek,
miután a tisztességes eljárás keretében tájékoztatták őket, hogy van egy ilyen
kérésünk. A szomszéd megyében viszont hasonló a jogrend, csak teljesen más,
így minden kezdődött elölről.)
Voltak országok, amelyek esetében annak kiderítése, hogy az ország mely
államának, mely megyéjének mely kerületében, melyik ügyészség, rendőrség,

csendőrség, pénzügyőrség, postahivatal jogosult eljárni a jogsegélykérelem
teljesítésében, külön jogsegélyt vagy nyomozást igényelt.
A nyelvi nehézségen túl még nem beszéltünk a jogrendszerek eltérő
sajátosságaiból fakadó nehézségekről. Volt olyan ország (nem európai), amelyik
igényként támasztotta, hogy a jogsegélykérelemeben egy ügyvéd esküdjön meg
arra, hogy a jogsegélykérelmet jegyző ügyésznek van jogi diplomája. (Tudom,
kedves Ügyvédi Kar, ez most egy magas labda.) Azóta azon sem lepődnék meg,
ha a kérelmet egy sámánnak kellene hitelesíteni varázsdobbal.
Kedvencem annak az országnak az esete, amelytől az ott élő „koronatanú”
kihallgatását kértük. Az ország hatósága a jogsegélykérelemben írt tényállást
elolvasva, mélyen felháborodott, és úgy döntött, hogy ilyen bűncselekményről
tisztességes ember tanúként nem tudhat, ezért soron kívül őrizetbe vették az
emberünket, aki letartóztatásának egy hónapja alatt sem tett beismerő vallomást,
hanem élt hallgatási jogával, így röpke egy hónap múlva tanúvallomás helyett
azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az ügyet lezárták, az embert kiengedték, sajnos
vallomás az nincs.
Nem akarok álszent lenni. Külföldi kollégák bizonyára az ideküldött
jogsegélykérelmekkel kapcsolatban is tudnának legendákról mesélni, bár
összességében valószínűleg mi inkább a túl-, mint alulteljesítő államok közé
tartozhattunk, szőrszálat azonban valószínűleg mi is tudtunk hasogatni, és
nagyon jók voltunk a magyar jogrend eljárási szabályainak edukációs célú
ismertetésében is a külföldi kollégák számára.
Ugyanakkor nagyon hamar világossá vált, hogy ha el akarjuk kerülni, hogy a
világ bűnözői egy vagy több nagy egyesületbe tömörüljenek, a nemzetközi
együttműködést is hatékonyabbá kell tenni….

(folytatjuk…)

határon átnyúló bűnözés és bűnüldözés

Világ proletárjai egyesüljetek! – zengett a jelszó a kommunizmusban. A világ proletárjainak kisebb gondja is nagyobb volt az egyesülésnél, és ezt a nem kicsi gondot talán éppen maga a kommunizmus okozta. Világ bűnözői egyesüljetek! – ilyen jelszó nem létezik, mégis úgy tűnik, mintha a világ bűnözői jelszavak nélkül is hajlandóak lennének egyesülni bűnszövetségekbe, bűnszervezetekbe, de akár alkalmi akciókban is.

Mindig lenyűgözött, amikor az alvilág olyan tagja, aki nemhogy arabul, de angolul sem beszél, sőt, megkockáztatom, anyanyelvét is töri, milyen tökéletes kapcsolatot tud kialakítani külföldi ember- és kábítószercsempészekkel, hogy aztán az „illegális portékát” Magyarországon, Európán, országokon, kontinenseken át juttassa el rendeltetési céljához. Azon is el szoktam merengeni, hogy olyan népcsoportok bűnözői fognak össze, amely népcsoportokról az a közhiedelem, hogy egy kanál vízben meg tudnák fojtani egymást, ha nem lenne géppisztolyuk, de sajnos van. Nézeteltérésüket mégis könnyen félre tudják tenni egy-egy balhé kedvéért, hiszen a pénznek nincsen szaga még akkor sem, ha valami bűzlik Dániában, sőt, egész Európában.  

A határok feloldódásához azonban nem kell leszállnunk az alvilágba, ha határokon átnyúló bűnelkövetésről beszélünk. Külföldön annyi hülyeséget képes csinálni a nem bűnöző turista is: olcsón vesz silány bőrkabátot, karát nélküli aranyat, rásóznak krokodilbőr cipőt, elszív a haverokkal egy kis mariskát… Ezek egy része nem bűncselekmény (lásd: silány bőrkabát vásárlása), egy része bűncselekmény itthon is, külföldön is (lásd: védett állat bőréből készült áru), más része bűncselekmény itthon, de van, ahol nem (marihuána elfogyasztása). Van olyan bűncselekmény, amiben a magyar turista elkövető (pl. védett állatbőr megszerzése), van, amiben sértett (aranyként vett réznyaklánc). Határokon átnyúló bűnözés esetén szinte minden variáció elképzelhető.

Nézzünk néhány példát:

Határon átnyúló, belföldön elkövetett bűncselekmény esetén a magyar büntető törvényt kell alkalmazni, a magyar hatóságok joghatósággal bírnak. Ugyanez vonatkozik a Magyarország területén kívül tartózkodó magyar felségjelű úszólétesítményen vagy magyar felségjelű légi járművön elkövetett bűncselekményre.

Ugyancsak a magyar hatóságok járhatnak el a magyar állampolgár által külföldön elkövetett olyan cselekményre, amely a magyar törvény szerint bűncselekmény. Szívás, hiszen magyar állampolgárként még külföldön sem hághatjuk meg a magyar Btk-t, akkor sem, ha ez a helyi törvények szerint jó ötlet. Ugyanakkor, ha olyan országban tartózkodunk, ahol a helyi varázsló kinevetése államilag csonkolásos büntetést von maga után (igen, azt), megnyugodhatunk, ha hazaértünk, itthon már nem ér el a varázslót védelmező külföldi törvény.

Vannak olyan esetek, amikor ahhoz, hogy a magyar törvény szigora törjön pálcát az elkövető fejére hullva (ezen a képzavaron sokat gondolkoztam!), ahhoz a legfőbb ügyész akarata is szükséges.

Ilyen eset a nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett cselekmény, ha az

a magyar törvény szerint bűncselekmény, és az elkövetés helyének törvénye szerint is büntetendő. Ilyen továbbá – bizonyos kivételekkel – a nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett cselekmény, ha az állam elleni bűncselekmény, tekintet nélkül arra, hogy az az elkövetés helyének törvénye szerint büntetendő-e (hiszen egyetlen külföldi állam sem védi a magyar államot az állam elleni bűncselekményektől). És vannak olyan nemzetközi jog által üldözött cselekmények, amelynek külföldi elkövetőjének üldözését nemzetközi szerződés írja elő.

Végül a magyar állampolgár sérelmére nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett olyan cselekmények miatt is eljárhat a magyar rendőrség, ügyészség, bíróság, amelyek a magyar törvények szerint büntetendők, azonban ehhez is a legfőbb ügyész akarata kell.

Gyorsan hozzáteszem, a legfőbb ügyész nem szimpátia szerint dönt a magyar sértettek esetén sem arról, legyen-e itthon nyomozás vagy sem, hanem azt kell mérlegelnie, van-e reális esély arra, hogy itthoni nyomozással eredményesen felelősségre lehessen vonni a külföldi elkövetőt. (A legtöbb esetben nincs, egyszerűbb a feljelentést külföldön megtenni.)

Nos, ha van határon átnyúló bűnözés, és határon átnyúló bűnüldözés, akkor lennie kell valamilyen garanciának arra is, hogy az elkövetőt ne büntessék meg két helyen.

(folytatjuk…)

„Rég nem kell a hálapénz,
jobb, ha nálad hál a pénz!”

Most, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat hirtelen felindulásból bűnmegelőzés gyanánt elrappelte az ifjúságnak, hogy orvost vesztegetni rossz, a Büntetőjogész is felül a trendre, így az Újévet, azt a Boldogat igyekszik még boldogabbá tenni egy korrupciómegelőzési célzatú, saját rap-szöveggel. A zenét sajnos mindenkinek magának kell hozzáképzelni.

KorRAPció

nyomjad a rap-et / mint fekvőőőő támaszt /
úgyis, hogy Sorsod / nem Téged választ /

évek tábláján / játszod a társast /
hármast dobsz néha / legtöbbször hátast /

pedig a kocka / úgy van elvetve /
más hatot is lépdel / előre nevetve /

meződet nézve / az van újra rajta /
fizesd a számlád / s lépj vissza a Startra /

de ha húszast dobnál / a hivatalnak/
Kinevet a végén / füle van a falnak /

Hééé Haver!
A víz is kiver!

A törvény lever!
A bévé nevel!

Ha adod a jattot,
beáll a mattod!

Aki kapja, marha,
az is, aki adja!

Az benne a durva,
hogy nem dobhatsz újra!

Mielőtt a hivatali rappelés legális droggá vagy illegális kényszervallatási eszközzé nem válik, Boldog Új Évet kíván a Büntetőjogész csapata.

Szeretem Jézus születésének történetét. A legjobban éppen Szenteste szeretem, amikor már mindenen túl vagyunk: a fenyőfa megcsodálásán, a borleves / a halászlé / a gesztenyés pulyka / a mákosguba / a mákos bejgli elfogyasztásán (ebben a sorrendben), az ajándékok túszcseréjén, a szeretet áradásán. Jó eséllyel kint hideg van, kisebb eséllyel hó is van, és az ember elmélázik a betlehemi csillagon, a jászolba tett kisdeden az istállóban, a szabadban angyal által meglepett pásztorokon, a három királyi bölcs megjelenésén. Tudom, valószínűleg nem pont úgy történt, és nem olyan körülmények között, vagy ha mégis, akkoriban ezek a körülmények kevésbé számítottak olyan zordnak, mint ahogy innen elképzeljük. Hogy egy családot az istállóban szállásolnak el népszámlálás okozta népvándorlás idején, az csak most tűnik botrányosnak, a múlt században még Magyarországon is aludtak állattartó cselédek az istállóban az állatokkal, pásztorok éjszakáztak kint a birkákkal, és volt, hogy a családi látogatást is többnapos utazás előzte meg. És valószínűleg Jézus családja nem volt annyira szegény, mint hisszük, hiszen a nevelőapa mesterember volt; ács, akinél minden bizonnyal akadtak szegényebbek tömegével.

A történet időtlen és örök, mégis minden bizonnyal romantikusabb, hogy kétezer éve történt, mintha ma történne. Ma valahogy úgy hangzana, hogy a családot olyan helyen szállásolják el, ahol nincs internet és wifi, de a betlehem.csillaginfo@paradise.mail megadja a születési hely GPS koordinátáit, a pásztorok angyali sms-t kapnak a csodáról, amit egyből megosztanak a Tiktokon, a bölcsek pedig addig szörfölnek a világhálón, amíg meg nem találják azt a király csomagküldő szolgálatot, ami éjfélkor is kiviszi a mirhát, aranyat és egyéb kincseket ajándék gyanánt. Tudom, az, hogy az interneten megrendelt karácsonyi ajándék időben megérkezzen, az maga is CSODA, áhítatot azonban kétezer év múlva sem fog kiváltani.

Hogy az ajándékozás gyomorgörcsöt se váltson ki, érdemes időben elolvasni a webáruházak ÁSZF-ét. Mire az egyszeri fogyasztó megértette, hogy a termékek vásárlói tájékoztatóját mindig el kell olvasni apróbetűs résztől a lejáratig, a használati utasítástól a termék összetevőig, addigra megjelent az ÁSZF, ami nem Álszent Fagyasztót, hanem Általános Szerződési Feltételeket jelent. Az Általános Szerződési Feltételek olyan apróbetűvel vannak írva, hogy a terméken nem is láthatók, csak a webáruházak (és más szolgáltatók) honlapján. Az Általános Szerződési Feltételek jók, mert csomó időt spórolnak meg azáltal, hogy nem kell regényt kiolvasnunk egy pár karácsonyi zokni megrendelésekor, de rosszak, mert egy regényt kell kiolvasnunk ahhoz, hogy megmeneküljünk olyan feltétel elfogadásától, miszerint a megrendelt televíziót hiba esetén csak a fél vesénkért cserélnek vissza.

Év vége felé hadd tegyünk közzé két vicces általános szerződési feltételt, ami csak azért vicces, mert nem mi fogadtuk el. Az egyik ilyen feltétel kizárja a webáruház felelősségét arra az esetre, ha hekker törné föl a weboldalát. Elsőre még jogosnak is tűnhet ez a feltétel, egészen addig, amíg a tizenéves hekker a megrendelő feleségének szánt és előre kifizetett gyémántgyűrűt (karácsonyi ajándék + bűnbánat kombója) át nem irányítja a szállítási cím átírásával az anyukájának a címére, a webáruház tulajdonosa meg a saját ÁSZF-ére mutogat, hogy sajnos nem tehet semmit, tetszett volna elolvasni az ÁSZF-t.

Egy másik vicces általános szerződési feltétel szerint reklamációt csak akkor fogadnak el, ha az átvevő videófelvételt készít a csomag bontásáról a csomagküldős fiú jelenlétében, és ezzel bizonyítja, hogy a megrendelt okostelefont nem a megrendelő cserélte ki gumikacsára. Ehhez nem kell mást tennünk, csak a felvétel elkészítésének idejére meg kell fosztanunk a csomagkiszállítót személyi szabadságától, valamint arcképéhez való önrendelkezési jogától, és miután szabadultunk a sittről, bátran élhetünk szavatossági jogainkkal, amennyiben hibás a kiszállított termék.

Hogy az ügyészség csípje meg valamennyit! Valamennyit persze nem tudja megcsípni, és minden internetes megrendeléshez sem csatolhatunk egy ügyészt, de az ügyészség megteszi, amit tud a tisztességtelen általános feltételekkel szemben (is). Ezzel is kíván Kellemes Karácsonyi Ünnepeket mindenkinek!

Elképzelhető-e, hogy baráti vagy távolabbi rokoni körünkben zseniális magánbankár, tőzsdeügynök, befektetési tanácsadó lapul, és a Bank of Gipsz Jakab az átlagnál magasabb hozamot ér el? Most olyan választ írok le, amit magam is meg fogok bánni, de igen, el tudok képzelni ilyet. Sőt, talán a jogalkotó sem találta ezt kizártnak, azért tartotta fontosnak a Btk-ba emelni a jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntettét, amelynek lényege, hogy ilyen tevékenységet csak törvényben vagy az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusában írt engedély alapján lehet büntetlenül végezni. Az ilyen engedélyek beszerzéséhez viszont olyan „tömegű” követelménynek kell eleget tenni, amit talán a söntéspult sem bír el.

A jogosulatlan pénzügyi tevékenységet végzők tehát alapjában véve nem csalók, mégis bűncselekményt követnek el. Ugyanakkor tudományos vizsgálattal alá nem támasztott gyakorlati tapasztalatom azt mutatja, hogy a jogosulatlan pénzügyi szolgáltatókat egy hajszál választja el a csalóktól. Lehet, hogy az elején még komolyan gondolják, hogy teljesíteni tudják, amit ügyfeleiknek ígértek, de azután mindig megbicsaklik valami, jön a veszteség, amit csak újabb befektetők pénzével lehet kipótolni, és ez az a pont, amikor az újabb befektetőket olyan ígéretekkel csábítják, amelyekről már ők is tudják, hogy teljesíthetetlenek. Ilyenkor csúszik át szép lassan a jogosulatlan pénzügyi tevékenység csalásba.

Elképzelhető, hogy az elkövető önmagát is becsapja, és hisz abban, hogy minden rendbe jön, viszont a bírót becsapni már nem tudja, mert a szakértők elég pontosan ki tudják mutatni, melyik az a pont, ahol reménytelenné vált az ellenszolgáltatás. Senkinek ne legyen kétsége, hogy az olyanféle védekezést soha nem fogadja el a bíróság, miszerint a befektetés egy részét lottóra költöttem, az öttalálatosból mindenkit ki tudtam volna fizetni, vagy tuti tippem volt a Bankár-Mutyi-Bukméker hármasbefutóra, vagy a mesterséges intelligencia kihozta, hogy egy ismeretlen ázsiai garázscégből lesz az új IT megváltó, csak a rendőrség megakadályozta, hogy ezt bebizonyítsam.

Sokszor a csalót a jogosulatlan pénzügyi szolgáltatótól tényleg csak az választja el, hogy időben elkapja-e a rendőrség, és így az enyhébb súlyú bűncselekményt lehet rábizonyítani, mert még nem dőltek rá virtuális bankjának falai. Ez az a helyzet, amikor a befektetők egy része a rendőrségre fog haragudni, amiért az megakadályozta, hogy a Fals Street farkasa learassa a szuperhozamokat.

Ha egészen biztosak vagyunk benne, hogy a jövő közgazdaságtani Nobel-díjasa lapul a törzshelyünknek minősülő vendéglátóipari egység mélyén, akkor se fektessünk be nála. Sértetti oldalról nézve tökmindegy, hogy csalás vagy jogosulatlan pénzügyi tevékenység folytán úszik el a megtakarításunk. Bár utóbbiból valamennyi összeg visszajöhet, ha majd a zár alá vett fejlődő országbéli kötvényeket vagy sufnicégek részvényeit értékesítik, de biztosan nem annyi, hogy a befektető ne érezze sértettnek magát. Különösen, ha a befektetett tőkét hagyta évekig aludni.

Az a sok jogi-, pénzügyi-, adminisztratív macera, ami az igazi bankokat terheli, igazából minket véd. Mert a bankoknak tartalékokat kell képezniük, időről-időre pénzügyi jelentéseket kell tenniük, kockázatokat kell értékelniük, betéteket biztosítaniuk, stb.. És még így sem mindig kiszámítható a jövő….

(folytatjuk)

Távoli rokonom hívott azzal, hogy van egy barátja, akinek az ismerősének a rokonát (már jó!) lehet, hogy becsapta az unokatestvére (még jobb), de attól tart (mármint a barát ismerősének a rokona), hogy az unokatestvér esetleg ártatlan, és az egész család (nem az enyém, hanem rokonom barátja ismerősének a családja) majd rá fog haragudni (naná, majd rám, aki hosszas családfakutatás után rájöttem, hogy semmi közöm a szereplőkhöz).

A tényálladék szerint rokonom barátja ismerősének a rokona (nevezzük inkább sértettnek) csodálatos privát tőzsdei befektetési lehetőségről értesült unokatestvérétől. Az unokatestvérnél be kellett fektetnie összes megtakarítását, cirka 60 millió forintot, amiért az unokatestvér 15 százalékos hozamot ígért, na de havonta. Az unokatestvér elmondta a sértettnek, hogy több befektetője is van, amiben a sértett nem kételkedhetett, mert az unokatestvér nagy luxusautóval érkezett a megbeszélt irodába (vendéglátóipari egységbe), és az öltöny is új volt rajta. Sőt, nemsokkal a sértett befektetése után az unokatesó felesége szép új lakást is vett magának, amely tény önmagában is bizonyítja, hogy az unokatestvér valóban nagy fehércápa a tőzsdék aranyakváriumában, hiszen ilyen jól megy neki.

A sértett hozamot még nem látott a befektetésből, de az unokatestvér megnyugtatta, hogy a hozamot hozzászámítják az alaphoz, ami után majd sajnos 0,5 %-os éves hozamadót kell fizetni (ezt a befektetéskor elfelejtette mondani, amiért elnézést kért, de a hozam az adózás után is szép lesz), de nem kell aggódni, mert a hozamadó csak kifizetéskor válik bevallandóvá és esedékessé. Ez történt két éve.

Az unokatestvér már kezdi unni a gyanakvó hozzáállást, hogy a sértett havonta hívogatja. Ha olvasna újságot, tudhatná, hogy a Covid miatt kitört a háború a szomszédban, de éppen ez tette lehetővé a csodás hozamokat, csak éppen az arbitrázs most hosszra áll a besszen, de a Mars gyűrűje már a Vénusz égövében tanyázik, ami jót jelent. Magyarán, ha most nyúlnak a befektetéshez, nemhogy a hozamot, de az alap nagy részét is elveszítik, mint a többi remegőlábú lúzer. A sértett tisztában van ezzel, hiszen nem hülye, csak azért aggódik, mert valaki azt mondta, hogy az unokatestvére nem minősül banknak, így lehet, hogy ez valami jogosulatlan befektetési tevékenység, ami bűncselekmény. Ez lehet az oka, hogy tesókája nem akarja megmutatni neki a befektetési részvény megvásárlását igazoló pénztári bizonylatot. Na, mármost a kérdés az, van-e olyan eljárási lehetőség, hogy a rendőrség ránézzen arra a pénztárbizonylatra anélkül, hogy a rokonát le ne csukják, mert akkor hogy néz Mámi néni szemébe. (Úgy vettem ki, Mámi néni a legkisebb rokoni közös többszörös a sértett és az unokatestvér relációban.)

Általában kevés információ alapján nem szerencsés jogi tanácsot adni semmilyen távolinak (se rokonnak, se barátnak, se rokon barátjának, se barát rokonának), mert az információk torzulása következtében könnyen kiderülhet, hogy nem ittas járművezetésről van szó, hanem szexuális zaklatásról, a sértett az elkövető, és mindig a tanácsot adó a hibás, amikor végül Mámi nénit csukják le.

Csodás ösztöneim azonban azt súgták, hogy itt egy egyszerű (dehogy egyszerű, inkább nagystílű) csalásról van szó. Ilyenkor szoktam hangosan gondolkodni.

• Ilyen mesés hozam mellett miért keres befektetőket valaki, ahelyett, hogy maga gazdagodna meg kölcsönkért összegből?

• A csodás befektetések miért mindig a kocsmában köttetnek?

• A feleség gyors lakásvásárlása önmagában bizonyíték-e a hihetetlen befektetési lehetőség létezésére? (Igen, de nem úgy.)

A sértett állítólag kételkedik, mert az unokatestvére nagyon magabiztos, és ha a rendőrség tönkreteszi az üzletét, akkor Mámi néni előtt nem áll meg többé.

(Mámi néni csak a képzelet szülötte, kérek minden Mámi nénit, ne sértődjék meg rám.)

Nem tudom, milyen súlyú „Benettel” büntetni valakit, valószínűleg enyhébb, mint a kötél általi halál, de súlyosabb a börtönnél. Ha viszont a címzett fölveszi a feladóval a kapcsolatot, akkor megnyugtató módon közlik vele, hogy „Benett” büntetés helyett pénzbüntetést is fizethet neki, és akkor, és csak akkor az aktáját nem továbbítják a pedofília elleni küzdelemmel foglalkozó egyesületeknek és a médiának, „mint egy személyt a RNDS.”

Vendégszerzőnk tollából származik az alábbi remek felvilágosító jellegű írás. Az elektronikus idézés annyira jó, hogy változtatás nélkül adom közre, legfeljebb a hivatalos személyek nevét takartam ki belőle. Vendégszerzőnk ezúttal nem a mesterséges intelligencia, hanem egy – nagy valószínűséggel – elefántcsontparti diák, aki internetes kávézóból küldte a gyöngyszemet:

A címer a magyar Rendőrségé és Magyarország Ügyészségéé, a ráhamisított aláírás tulajdonosa valódi rendőrségi vezető, a hivatalosnak látszó okiratban megjelölt ügyész létező ügyész. Az írásmű szerint a Btk. 372. cikke arról szól, hogy „Benettel büntetendő minden olyan szeméremsértés, amelyet erőszak vagy fenyegetés nélkül követnek el 16 éven aluli gyermek ellen, vagy személye közreműködésével.”

A magyar Btk. 372. §-a nem szexuális bűncselekményt takar, hanem sikkasztást. A felsorolt bűncselekmények között gyermekpornográfia valóban létezik (Btk. 204. §), amit a szerző exhibicionizmus néven emleget, az a valóságban szeméremsértés néven fut a magyar jogban (Btk. 205. §). Kiberpornográfia nevű bűncselekményt nem ismer a Btk., de jó ötletnek tűnik bevezetni minden levélszemét szerzőjével szemben.

Én nagyon sokat röhögtem a levélen, de mégsem vicces, mert valószínűleg sokan fizetnek a csalónak, különben nem fektetne be ennyi energiát….

Szüksége van-e még rendőrre, ügyészre, bíróra a mesterséges

intelligenciának?

A mesterséges intelligencia kapcsán fölmerül a kérdés – amely egészen jövőbeni
nyugdíjazásomig gyarló módon személyes – szükség lesz-e rendőrre, ügyészre,
ügyvédre vagy bíróra, ha MI beteszi bájait bájtjait az igazságszolgáltatásba. Úgy
gondoltam, hogy a joghallgatók életét megkeserítő, úgynevezett „trükkös lopás”
tényállásával tesztelem MI-t a kérdés megválaszolásához. (A trükkös lopásról
korábban már írtunk.)
A trükkös lopás ősi tényállás, kezdetben a sértett kerékpárját kérték kölcsön
kipróbálásra az elkövetők, s miután megkapták, egyre nagyobb kört írtak le vele,
majd egyszerűen elkerékpároztak a naplementébe. Ma már inkább mobiltelefont
kérnek kölcsön a járókelőktől azzal, hogy beteg édesanyjukat akarják gyorsan
fölhívni, majd, amikor a jószívű sértett átadja, az elkövető kissé arrébb vonul
(mégiscsak személyes adat egy beteg édesanya), és hirtelen elfut vele. A
cselekmény minősítésének megítélésében az a bökkenő, hogy egyaránt utalhat
csalásra, sikkasztásra vagy lopásra.
Csalást követ el, aki jogtalan haszonszerzés miatt mást tévedésbe ejt, és ezzel kárt
okoz. Példánkban van tévedésbe ejtés, mert nincs beteg édesanya, van viszont
jogtalan haszonszerzés, mert az elkövető jutányos áron (0 Ft) jut telefonhoz, és van
kár is, mert a sértett keresztet vethet a telefonjára. Sikkasztást követ el, aki a rábízott
idegen dolgot eltulajdonítja. Mondhatnánk, a sértett az elkövetőre bízza a telefonját,
amikor átadja neki egy telefonálás erejéig, és van eltulajdonítás is, mert az elkövető
ezt követően egészen úgy tekint a telefonra, mint sajátjára. Végül a lopást az követi
el, aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa. Ez tűnik
a legkevésbé helyes megoldásnak, hiszen az elkövető szószerinti értelemben nem
veszi el a telefont, hanem azt átadják neki. Ezzel szemben ezt a magatartást szoktuk
trükkös lopásnak hívni. A tévedésbe ejtés ugyanis a telefon megszerzését, azaz
elvételét célozza annak érdekében, hogy a trükkösen elvett telefont jogtalanul
eltulajdoníthassa az elkövető.
(Csalásnál a tévedésbe ejtés folytán a sértett magát károsítja meg. Ilyen lenne, ha a
nemlétező beteg édesanyára tekintettel a sértett az elkövetőnek ajándékozná a
telefont. Sikkasztáshoz viszont az kell, hogy a „rábízás” olyan legyen, amelynek
során a sértett kikerül a birtokból, a néhány percre átadott telefon nem ilyen.)
MI teszteléséhez igyekeztem a legtömörebb kérdést megfogalmazni:
„Lopásnak, csalásnak vagy sikkasztásnak minősül-e az elkövető cselekménye, ha az
elkövető a sértett mobiltelefonját úgy tulajdonítja el, hogy az elkövető egy percre
kölcsönkéri a sértett mobiltelefonját azzal a valótlan állítással, hogy az elkövető fel
akarja hívni beteg édesanyját, majd amikor a sértett e célból az elkövető kezébe adja
a mobiltelefont, az elkövető elfut a 100.000 Ft értékű mobiltelefonnal a sértett elől,
majd a mobiltelefont, mintha a sajátja lenne, eladja a piacon?”

MI válasza:
„Ez a helyzet a megtévesztés és a tulajdon jogi aspektusait érinti. Az elkövető
valótlan állításokat használva megszerzi a mobiltelefont, ami megtévesztésnek
minősülhet. Emellett az elkövető azt is elköveti, hogy megszerzett tulajdont
jogosulatlanul megtartja, és később értékesíti, ami lopásnak minősülhet.
Az értékhatárok és az elkövetett cselekmények pontos jogi meghatározása az adott
jogrendszerre és jogszabályokra is függ. Mindenesetre a cselekmény megsérti a
sértett tulajdonjogait, és jogi következményekkel járhat az elkövető számára, például
lopás vagy megtévesztés miatt történő büntetőeljárás keretében. Javasolnám, hogy
forduljon jogi szakemberhez, aki részletesen értelmezheti az adott jogi helyzetet a
helyi jogrendszerben
Ebben az esetben az elkövető több jogi cselekményt is elkövet. Vizsgáljuk meg
részletesen:

1. Megtévesztés (csalás): Az elkövető először megtéveszti a sértettet azzal, hogy
   valótlan állítást tesz. Amikor azt állítja, hogy fel akarja hívni a beteg édesanyját, ez
   megtéveszti a sértettet, és az elkövető így jogosulatlanul megkapja a mobiltelefont.
2. Lopás: Miután az elkövető a sértett mobiltelefonját jogosulatlanul
   megszerezte, amikor a sértett az elkövetőnek átadja, az elkövető elszalad a
   mobiltelefonnal. Ez már lopásnak minősül, mivel az elkövető jogtalanul megszerezte
   a tulajdont, majd az övéként használta, és elszökött vele.
3. Tulajdonjog jogtalan megszerzése és megtartása: Az elkövetőnek a lopás
   után továbbra is jogtalanul van birtokában a mobiltelefon, és azt úgy használja,
   mintha az övé lenne, például azért, hogy eladja a piacon. Ez is jogi problémát jelent,
   mivel a mobiltelefon a sértett tulajdona.
   Az elkövetett cselekmények jogi következményekkel járhatnak, például
   büntetőeljárás keretében. Jogszabályok és büntetések országonként eltérhetnek, így
   javasolt jogi tanácsért fordulni egy helyi jogi szakemberhez, aki a konkrét helyi
   jogrendszert és jogszabályokat ismeri. Az ilyen esetekben a büntetés a
   cselekmények súlyosságától függ, és büntetés lehet pénzbírság vagy akár
   szabadságvesztés is.”
   MI válasza alapján elkövettem a kezdő fogalmazók legelemibb hibáját, nem írtam a
   tényállásba elkövetési helyet. Márpedig ha az elkövetési hely nem Magyarország, és
   sem az elkövető, sem a sértett nem magyar, akkor a magyar Btk. pestiesen szólva,
   nem játszik, mert nincs magyar joghatóság. Ha pedig nincs magyar joghatóság, fene
   tudja, melyik országban, milyen bűncselekménynek minősül az eset, ha egyáltalán a
   100.000 ft-os értékre figyelemmel bűncselekmény, és nem szabálysértés. ( MI
   jogosan koppintott az orromra: „jogszabályok és büntetések országonként
   eltérhetnek”.) Egy : null MI-nek.
   MI-ben a kellő bölcsesség is megvolt blöffölés helyett: „javasolt jogi tanácsért fordulni
   egy helyi jogi szakemberhez, aki a konkrét helyi jogrendszert és jogszabályokat
   ismeri”.
   Egy : egy; azaz győzelem! MI szerint is szükség van még jogászokra! 

Vége.