Hogyan olvassunk törvényi tényállást? III.

A Nyulambulamuram fülügyelővel készült interjú folytatása

Riporter: Foglaljuk össze röviden korábbi adásunk témáját. Piroska és Farkas úr bűnügyét tárgyaltuk jogi szempontból. Ön nyomozta az ügyet…

Nyulambulamuram felügyelő: Igen. Arról beszéltünk, hogy egy jó nyomozónak nemcsak a nyomokat kell tanulmányoznia, hanem a Büntető törvénykönyvet is. A Btk. 160. §-ának első bekezdése szerint az emberölés alapesetét az követi el, aki mást megöl. Azonban a tényállás olvasgatását itt nem fejezhetjük be. A legtöbb büntető tényállás első bekezdése tartalmazza az alapesetet, a következő bekezdések pedig az úgynevezett minősített eseteket. Farkas úr esetében ez lehet az előre kiterveltség, a több sértettet, az aljas indok, a gyermekkorú és az idős koránál fogva védekezésre képtelen sértett. Van, hogy a tényálláson belül találunk privilégizált esetre utaló bekezdést; az emberölésnél ilyen a gondatlanságból elkövetett emberölés. De a törvény emberölésnek minősít olyan magatartást is, amikor valaki gyereket vagy súlyos szellemi fogyatékos embert bír rá öngyilkosságra.

Riporter: És beszéltünk arról is, hogy Piroska és a nagymama végül nem haltak meg, mert épen és egészségesen kerültek elő Farkas úr gyomrából. Az emberölés tényállásánál találtam olyat bekezdést – a harmadikat –, ami azt bünteti, aki emberölésre irányuló előkészületet követ el. Erről van itt szó?

Nyulambulamuram felügyelő: Nem, annál többről. Előkészület esetén az elkövető még „csak” felkészül arra, hogy embert fog ölni. Például az emberöléshez szükséges vagy ezt könnyítő feltételeket biztosítja, például Farkas úr beöltözött nagymamának, hogy megtévessze Piroskát. Ez még csak előkészület lenne Piroska esetében, de sajnos ő továbbment: ahogy a nagymamát, Piroskát is egyben lenyelte. Így cselekménye büntetőjogi szempontból kísérletnek minősül, hiszen ha nem jön a vadász, Farkas úr gyomorsavai szétmar…

Riporter: Úúúh! Ne is folytassa! Furcsa, hogy a Btk. 160. §-a emberölés esetén az előkészületet bünteti, a kísérletet viszont nem. Ez azt jelenti, hogy a kísérlet nem büntethető?

Nyulambulamuram felügyelő: Na, ezért szoktam a káposztapusztító kisnyúl mezőőr palánták füleit meghúzkodni; ha csak azt a szakaszt olvassák el, ami magáról az emberölésről szól. Ha előre lapoznak a Btk-ban, akkor tudhatják, hogy a kísérlet minden szándékos bűncselekmény esetében büntetendő, az előkészület pedig csak akkor, ha a törvény külön büntetni rendeli, mint például az emberölésnél. A tanulság: ha a Büntető törvénykönyvet lapozgatjuk, ne ragadjunk le annál a tényállásnál, ami magáról a bűncselekményről szól…

Riporter: Ha jól tudom, Farkas úr elhunyt, így a nyomozást gyorsan le tudták zárni.

Nyulambulamuram felügyelő: Nem egészen. Sajnos nekünk mezőöröknek meg kell látnunk a fától az erdőőrt. Ott a vadász cselekménye is…

Riporter: A vadászé? Hiszen ő mentette meg Piroskát és a nagymamát, amikor felvágta Farkas úr hasát! Ha jól tudom, ez jogos védelem.

Nyulambulamuram felügyelő: Ez igaz, de nem hunyhatunk szemet afelett, hogy miután Piroska és a nagymama épen kerültek ki a feneketlen bendőből, a vadász köveket rakott Farkas úr gyomrába, összevarrta, és bedobta Farkas urat a vízbe, ahelyett, hogy hívott volna minket.

Riporter: Megérdemelte! Disznóság, ha ezért felelősségre vonják a vadászt!

Nyulambulamuram felügyelő: Nehéz szakma a miénk! Akkor is le kell folytatnunk egy eljárást, ha nem leszünk népszerűek ettől.

Riporter: Szóval, most a vadász ellen folyik emberölés miatt a nyomozás.

Nyulambulamuram felügyelő: Nem emberölés miatt. A Btk. 161. §-ának (1) bekezdése szerint, aki mást méltányolható okból származó erős felindulásból öl meg, az úgynevezett erős felindulásból elkövetett emberölést követ el, amelynek büntetési tétele jelentősen kisebb, mint az emberölésé. El kell fogadnunk, hogy méltányolható okból származó erős felindulást váltott ki szegény vadászból az a körülmény, hogy Farkas úr megpróbálta egészben megemészteni Piroskát és a nagymamát.

Riporter: Legalább Piroska szülei fellélegezhetnek!

Nyulambulamuram felügyelő: Nem egészen. Egy kislányt elengedni egyedül az erdőben, amikor tudják, hogy egy Farkas garázdálkodik ott? Sajnos, vizsgálnunk kell a kiskorú veszélyeztetését is.

Riporter: Hogy maguk milyen alakok!!!

Hogyan olvassunk törvényi tényállást? II.

Interjú Nyulambulamuram fülügyelővel, aki a Piroska és Farkas ügyben nyomozott

Riporter: Fülügyelő Úr! A káposztos rendőr Önt értesítette először a szörnyű hírről, hogy Farkas úr megölte Piroskát és a nagymamát is…

Nyulambulamuram felügyelő: Egyből tudtam, hogy sorozatgyilkosságról van szó. Tyúklopási ügyként indult, amit még megboldogult nagyapám – aki torzs-őrmesterként szolgált – nyomozott. Sajnos a bizonyítékok eltűntek nagyapámmal együtt, amikor tanúként akarta kihallgatni Farkas urat…

Riporter: Ha jól tudom, ezt követően az Ön édesapja vette át az ügyet.

Nyulambulamuram felügyelő: Apám eredetileg mezőgazdásznak tanult, azután állt be mezőőrnek, miután nagyapának nyoma veszett. Apámnak feltűnt, hogy a Bárányok hallgatnak, így figyelni kezdte Farkas urat.

Riporter: És mire jutott az Ön édesapja?

Nyulambulamuram felügyelő: Nem tudom, azóta nem beszéltem vele. Utolsó üzenete szerint nagyon közel került az elkövetőhöz… Nem mondom, hogy nem izgultam, amikor értesítettek, hogy Farkas úr újabb bűntett gyanúsítottja, és nekem kell kihallgatnom. Szerencsére a vadász már intézkedett, így most beszélhetünk az ügyről.

Riporter: Mit vizsgál jogi szempontból a nyomozóhatóság, amikor egy ilyen szörnyű üggyel szembesül?

Nyulambulamuram felügyelő: Szögezzük le, hogy a nyomozónak a Büntető törvénykönyv olyan, mint katonának a fegyver…

Riporter: Azzal ütik a gyanúsítottat?

Nyulambulamuram felügyelő: Szó sincs róla. Nincsen olyan nyomozás, ahol már az elején pontosan minősíteni lehetne a tényállást, ezért mindenre fel kell készülni a Btk. alapján. Mint tudjuk, van az emberölés alapesete, amit az követ el, aki mást megöl. Erre jön rá a sok minősítő körülmény, ami megemeli a büntetési tételt: például az előre kiterveltség, az aljas indok, a védekezésre képtelen idős, vagy gyermekkorú sértett és így tovább…. Én felkészültem arra is, hogy Farkas úr azzal fog védekezni, hogy véletlenül történt a dolog

Riporter: Véletlenül ette meg Piroskát???

Nyulambulamuram felügyelő: Aki a mezőőrségnél szolgál, sokféle gyanúsítotti védekezéssel találkozik. Volt két kiskorú, akik megégettek egy öreg nénit, és azt próbálták bemesélni nekem, hogy a néni akarta megenni őket. Az Önök lapja is írt róluk; a Jancsi és Juliska eset.

Riporter: Igen, emlékszem rá, azóta is ülnek…

Nyulambulamuram felügyelő: Visszatérve eredeti témánkhoz, Farkas úr védekezhet azzal, hogy véletlenül befeküdt a nagymama ágyába, és mivel nyitott szájjal erősen horkol, így beszippantotta az áldozatait…

Riporter: De hisz ez hülyeség!

Nyulambulamuram felügyelő: Igen az, de a nyomozó köteles minden gyanúsítotti védekezést ellenőrizni. Farkas úr nehezen tudta volna tagadni, hogy megette áldozatait, mivel a gyomrából kerültek elő. Sokan akarják gondatlanságra fogni gaztetteiket. A bűncselekmények jelentős részénél a gondatlanság nem is büntethető. Vagy ha mégis, a gondatlan cselekmény enyhébb megítélés alá esik, mint az alapeset. Az emberölés alapesete öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, a negyedik bekezdésben írt gondatlan emberölés „csak” egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel. Ezt hívják privilégizált esetnek.

Riporter: És ha azzal védekezne, hogy ő csak rávette Piroskát, hogy a nagymama után ugorjon?

Nyulambulamuram felügyelő: Az nem lenne jó védekezés, mert az emberölés ötödik bekezdése azt mondja ki, hogy az alapeseti emberölés szerint büntetendő, aki tizennegyedik életévét be nem töltött vagy akaratnyilvánításra képtelen személyt öngyilkosságra rábír, ha az öngyilkosságot elkövetik. Vagyis a jogalkotó ezt a fajta emberölésre rábírást kvázi emberölésként kezeli….

Riporter: Én azt mondanám Farkas úr helyében, hogy Piroska és a nagymama végül nem haltak meg, mert épen és egészségesen kerültek elő.

Nyulambulamuram felügyelő: Ilyen csak a mesékben van….

Folytatjuk…

Ügyészség 150’

Szenvedély és érzelgősség megengedhető tán a védelemnek, de a vád csak egyszerű, szabatos és komoly legyen” – hirdette Kozma Sándor, a magyar ügyészség atyja mai napig tartó érvénnyel. Ránk maradt fotójáról egyszerű és komoly ember benyomását keltő arc néz vissza, némi száraz, humortalannak tűnő kisugárzással, akiről csak ájult tisztelettel beszélhet az utókor. (Az igazsághoz tartozik, hogy az 1920-30-as évektől kezdve kezdett el divatba jönni a mosoly a fényképeken, korábban a meglehetősen hosszú expozíciós idő miatt nehéz volt egyfolytában somolyogni.)

Illik-e egy főügyészhez a mosoly? Vajon maga Kozma Sándor egyszerű, és komoly ember volt-e? Szorult-e bele akár egy csipetnyi szenvedély, humor? Pápán Kozma Sándor iskolatársa volt Jókai Mór mellett egy bizonyos Petrovics (Petőfi) Sándornak is, ez a társaság aligha vetette meg a bulizást, és ehhez jött még a színházszeretet. A színházszerető ma a komoly, művelt ember állandó jelzője, Kozma Sándor korában viszont némi atyai rosszallást váltott ki a túlzott színházszeretet, amit szegény Petőfi atyai pofonok formájában tapasztalt meg.

Kozma Sándor pápai diákként Leveldi álnéven színházi tudósításokat írt Garay János Regélő című lapjába. Amikor ezt Petőfi megtudta, addig rágta az ügyészség majdani atyjának fülét, míg Kozma végül be nem ajánlotta Petőfi két versét Garaynál. Nem Kozmán múlott, hogy a versek végül nem jelentek meg, de Kozma révén Petőfi színházi írása már igen.

Petőfi Kozma Sándor barátját „nyílt jelleméért, lovagias modoráért szerette; e mellett nagyvilági modorával szellemesség párosult, kellemesen és avatottan tudott bármi tárgyról beszélni, vagy valamilyen nemes ügyért lelkesedni”. Ezzel szemben Kozma Sándor Petőfi Sándort akként jellemezte: „rút, de nem közönséges, mogorva, mely búsító, leverő hatást gyakorol a nézőre, de nem gyűlöletes, nem visszataszító.”

Úgy tűnik, a két Sándor közül Petőfi volt a komoly ember, vagy ő sem. A költő a mértan és számtan iránt különös ellenszenvet érzett, e tárgyak óráiról el is maradozott. Egyszer egy egész napi fogságra ítélték emiatt, a fogságot négy társával együtt szenvedte el, közöttük volt Kozma Sándor is, utóbbit nem tudni, miért. Az időt mulatsággal töltötték, Petőfi hevenyében egy színdarabot tákolt össze Az öt jómadár címmel. Ezt aztán eljátszották – írja Ferenczy Zoltán Petőfi életrajza című munkájában, és lábjegyzetben Kozma Sándor jómadárral kapcsolatban megjegyezte, jelenleg főügyész Budapesten. Ki tudja, talán az iskolai fogságban eltöltött nap inspirálta Kozmát a fogház és börtönrendszer tökéletesítésére és a szabaduló rabok támogatására. (Az ügyészség atyja mellett a börtönök atyjaként is szokták emlegetni. A hálás utókor el is nevezte róla a Budapesti Fegyház és Börtönbe vezető utcát Kozma utcának. Köszi, utókor!)

Mindenesetre ennek az egyszerű és komolynak tűnő embernek három verse jelent meg a Tavasz című zsebkönyvben (Petőfinek hét verse), Kozma Sándor jelentős jogtudományi és ügyészség-szervezési munkásságán felül cikkeket írt Bukógáti álnéven szépirodalmi lapokba, munkatársa volt a Pallas Nagy Lexikonnak, a Reform című lap politikai vezércikkírói közé tartozott, harcolt a 48-as forradalomban és szabadságharcban, volt országgyűlési képviselő, emellett támogatója a Borsszem Jankónak is. Igazi reneszánsz ember volt egy romantikus korban.

A Kozma Sándor által megszervezett egységes ügyészi szervezet 150 éves, tíz évvel öregebb, mint az egységes rendőri szervezet. Ha ma élne, és le mernénk ülni Kozma Sándorral borozni, valószínűleg éreznénk szenvedélyét, és visszanézve az ügyészség százötven évére, talán egy kis érzelgősséget is ki tudnánk csikarni belőle, amit korábban annyira megvetett.

Boldog 150. születésnapot Magyarország Ügyészsége!

Interjú a BüntetőjogÉsszel

Kérdező: Hallottam olyat is, hogy a Büntetőjogész blog a börtönben készül, elítélt ír a „tapasztalatairól” azért nem adja nevét a bloghoz.

Büntetőjogész: A börtönben létezik zuhanyhíradó, de én szabad kézzel és szabadlábon írok… A Büntetőjogész főleg sértetteknek szól, azoknak, akik bűncselekmények áldozatai lettek, nem elkövetőknek akar tippeket adni.

Kérdező: Nem tudom, elárulhatom-e, hogy éppen egy ügyészségen ülünk…

Büntetőjogész: Persze! Nem szégyellem, hogy ügyész vagyok, sőt, mérhetetlenül büszke vagyok rá.

Kérdező: Akkor mire föl ez a nagy titkolózás?

Büntetőjogész: Kollégáimmal – akikkel tisztelt Blogtársak vagy Blogközösség fedőnéven szoktunk kommunikálni – megbeszéltük, hogy nem a nevünk a fontos. El akarjuk kerülni, hogy egy-egy konkrét ügyben egy-egy konkrét vádlott kommenteljen arról, miért „9 évet kért rá” ügyészként egyikünk vagy másikunk. Vagy a sértett tegye ugyanezt, hogy miért „csak 9 évet kértünk” a vádlottra. Az nagyon elvinné a blogot nem kívánt irányba. A rajzokat készítő kollégám neve más okból is „szigorúan titkos” minősítésű. Karikatúrái annyira jók, félő, hogy előbb-utóbb lecsapna a szerzőre valamelyik médium. J Egyébként a Büntetőjogész csapatmunka, többen dolgozunk rajta. Van külsős is a csapatban.

Kérdező: Karikatúrák és sértettek? Nem féltek, hogy sértettből sértődés lesz?

Büntetőjogész: De, félünk. A blogon volt már szó emberölésről, szexuális bűncselekményekről, kiskorúak ellen elkövetett bűntettekről. Egyik sem vicces téma.A terv azonban kezdettől könnyedebb hangvételű blog volt. Filozófiánk szerint bűncselekmény áldozatává válni kicsit olyan, mint megbetegedni. Néha elkerülhető, sokszor azonban nem. Az immunrendszer az, ami nagyon fontos. A Büntetőjogész egyfajta büntetőjogi immunerősítő akar lenni, aminek a humor a vitaminja.

Kérdező: Eddig azt hittem, az ügyészségnek nincsen humora.

Büntetőjogész: Az ügyészségnek nincs is. Az ügyész kezében hatalom van, és hatalmi pozícióból – bűncselekményen, vádlotton, sértetten vagy bárki máson – élcelődni enyhén szólva is visszatetsző lenne. Ugyanakkor taláron kívül kollégáim többsége remek humorérzékkel rendelkezik. Ez nem is csoda azoknál, akik munkájuk során leginkább az élet árnyékos oldalával találkoznak; sokszor kifejezetten szörnyű emberi sorsokkal. Egykori fogalmazóm szembesített régi szavaimmal. „Emlékszel, hogy az első munkanapomon azt mondtad, hogy ezt a munkát humorral vagy alkohollal lehet elviselni, de az ügyészségen csak az előbbi az elfogadott?” Ijedten néztem rá, hová akar kilyukadni, mire elnevette magát, szerencsére az arca a nevetéstől volt piros, nem mástól. Visszatérve a bloghoz, a szarkazmus nálunk szakmai ártalom.

Kérdező: Szóval vicces dolog ügyésznek lenni?

Büntetőjogész: Ezt nem mondanám. Ügyésznek lenni nagy felelősség. Aki nem hivatásként fogja föl, az előbb vagy utóbb lemorzsolódik. A napi munkaidőnk nyolc órás, a napi szolgálati időnk kis túlzással huszonnégy órás. Kezdő ügyészként letettem egy vádtervezetet a vezető ügyész asztalára. Éjszaka arra ébredtem, hogy valami zavar a gyanúsított védekezésének egyik félmondatában. Hajnalig forgolódtam, majd reggel megelőzve a vezető ügyészt, kicsempésztem a vádtervezetet a szobájából, és további nyomozási cselekményeket írtam elő a rendőrségnek. A végén a nyomozást a rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette. Azóta vezetőként dolgozom, és szinte nincs olyan kollégám, aki reggel ne fogadott volna már azzal, hogy „gondolkoztam este az ügyön, és…” vagy „éjszaka arra jutottam magammal, hogy…”

Kérdező: Szóval az ügyészségen álmatlanságban szenvedők előnyben!

Büntetőjogész: Éppen ellenkezőleg; szeretünk jól aludni, csak a jó alváshoz nálunk sok és jó munka kell. Tudom, ezek nagy szavaknak tűnnek, de képzeld el a következőket: senki nem vitatja, hogy egy emberölésért jogerősen elítélt személynek hosszú időre börtönben a helye. Ugyanakkor a nyomozás elején, amikor őrizetbe vételről, letartóztatás elrendeléséről kell dönteni, de még hiányosak az adatok, nem ismerjük a gyanúsított védekezését, esetleg a feljelentő sem biztos, hogy az igazat mondja, egyhavi előzetes letartóztatással tönkre lehet tenni valakinek az életét! Na, erre mondom, akinek ilyenkor picit sem remeg a térde, az nem jó ügyész.

Kérdező: Te hogyan lettél ügyész?

Büntetőjogész: Poén lenne, ha azt mondanám, hogy viccből? Pedig egy viccel indult. Az egyetemen a professzorom minden héten feladott egy hivatásrendet, amelyről két oldalt kellett írni. Bármit, amit fontosnak tartunk róla. Már túl voltunk a bíróságon, az ügyvédségen, utoljára maradt az ügyészség. Én a „Mi a fenét írjak az ügyészségről?” címmel adtam le a dolgozatomat. Nagy botrány lett belőle, el sem akarta olvasni a professzor. Korábban úgy gondoltam, az ügyészség a büntetőeljárás mellékszereplője; drámaelméleti szempontból jágói szerep. Lássuk be; a rendőrség hősiesen nyomoz, az ügyvéd gáncstalan lovagként siet a bajbajutott gyanúsított védelmére, a bíró pedig egyenesen deus ex machinaként lép föl az Olümposz-pulpitusról. Az ügyész meg az a gyomorbajos figura, aki szenvtelen hangon piszkoskodik a tárgyalóteremben: az ő vádja a konfliktus forrása. Pont a feladott egyetemi dolgozat döbbentett rá, hogy az ügyész nemhogy mellékszereplő, hanem maga a büntetőeljárás motorja, akinek mindvégig kulcsszerepe van a büntetőeljárásában: a nyomozás kezdetétől az ítélet végrehajtásáig. Csak éppen a PR-ja pocsék. Mire a professzor lehiggadt a dolgozat végére ért, rájött, hogy erről szól az írás. Mire én a dolgozat végére értem, rájöttem, hogy ezt akarom csinálni. Ügyész akarok lenni.

Kérdező: Szóval ügyészségi PR, erről szól a blog? Javítani akartok a megítéléseteken, mi?

Büntetőjogész: Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az ügyész gyűlöli, ha a társadalom kedveli, sőt, elismeri őt. Nekünk is van limbikus rendszerünk. Sokáig az volt az alapelv, hogy az ügyészség tetteinek kell beszélni maga helyett (mármint a sajtóban). Szerencsére ez a szemlélet mára megváltozott. Rá kellett döbbenni, hogy a büntetőeljárás egyes szereplői nagyon hatékonyan tudnak úgy megjelenni a sajtóban, hogy egyúttal tematizálják a közbeszédet. Ennek néha már-már eljárástaktikai vetületeit is éreztük, egyes, még ki nem hallgatott, megingatható tanúk igyekeztek a közvélekedéshez igazodni az általuk észlelt tények helyett. De nemcsak ezért fontos, sőt, elsősorban nem ezért fontos, hogy az ügyészség hogyan jelenik meg a médiában. Az információval túltolt társadalmunkban egyszerűen joguk van az embereknek ahhoz, hogy közérthető módon értesüljenek arról, mit is csinál éppen az ügyészség, milyen értékeket próbál érvényre juttatni az igazságszolgáltatásban. Ha figyeled, sajtóközleményeken túl az ügyészség megjelenik már a közösségi médiában, törekszik arra, hogy megmutassa emberi képét is. Már-már kezdünk jóképűek lenni. J De a Büntetőjogész blog mégsem ezt a célt szolgálja….

Kérdező: Értékeket mondtál, hadd legyek szemtelen, sokan azt vetik az ügyészség szemére, hogy fideszes…

Büntetőjogész: Az ügyészség a törvényesség őre, a törvények társadalmi és politikai értékeket közvetítenek, a törvényeket pedig a mindenkori parlamenti többség alkotja. Az, hogy az ügyészség a hatályos törvényeket hajtja végre, nekem nem tűnik sem nagy csodának, sem politizálásnak. Az ügyészségen nem téma, hogy melyik ügyész melyik pártra szavaz, vagy kivel szimpatizál. Az mindenkinek a magánügye. Az, hogy egy ügyész ne politizáljon nyilvánosan, az már közügy. A Büntetőjogész blogon sem jelenhet meg politikai tartalom, hogy visszakanyarodjak a bloghoz.

Kérdező: Kanyarodjál! Nekem furcsának tűnik, hogy a blogon egyetlen utalás sincs arról, hogy bármilyen köze lenne az ügyészséghez a blognak!

Büntetőjogész: Pont erről akartam beszélni! Az ügyészség, mint olyan, nagyon szakmai beállítottságú szervezet. Külsős lektorunk érttette meg velünk, ha folyton paragrafusokkal dobálózunk, a laikus olvasó csak azért nem pártol el tőlünk, mert soha mellénk sem áll. Kaptunk kritikát a szakmából, hogy ez szakmailag nagyon pongyola így, de a célunk az, hogy az átlag olvasót próbáljuk beavatni a sértetti jogokba, illetve abba, mik az aktuális elkövetői módszerek, mit lehetne ezek ellen tenni. Régen az érettségi felkészítette a diákokat az átlag értelmiségi létre. Ma felsőfokú végzettségű emberek is meglepő járatlanságot mutatnak abban, milyen jogokkal rendelkeznek (és milyenekkel nem). Így egy kis edukációt is szeretnénk belevinni a dologba…

Kérdező: Folyton a sértettekről beszélsz. Ti ügyészek nagyon utálhatjátok az elkövetőket! Nekik nem járna egy blog?

Büntetőjogész: Az elkövetőt „nagyon utálni” szakmai hiba, nekünk feladatunk például, hogy az enyhítő és mentő körülményeket is feltárjuk, még ha ez sokszor a sértettnek nem tetszik. Egyebekben a legtöbb elkövető attól, hogy elkövetett egy bűncselekményt, nem válik bűnözővé. Volt olyan kor, amelyben ha valaki a tízparancsolatból kilencet betartott, nemigen követhetett el bűncselekményt függetlenül attól, hogy vallásos volt-e vagy sem. Ma a parancsok közé be kellene emelni olyanokat is, hogy ne tanúsíts valótlan adatot megfelelőségi nyilatkozatban jelentős mennyiségű termékről, vagy teljesítsd gazdasági adatszolgáltatási kötelezettséged. Néha egy-egy gyanúsított őszintén meglepődik, hogy bűncselekményt követett el a mulasztásával. Úgyhogy egy kis felvilágosító munka itt sem ártana. Régen az eljárási törvény a gyanúsítottak szempontjából a mindent vagy semmit elvet követte. Ma széles körben van lehetőség egyfajta kiegyezésre, amikor a gyanúsított helyrehozhatja azt a kárt, amit a sértettnek okozott, és a végén mindenki jól jár, vagy legalább nem jár rosszul. Ezek az információk benne vannak és benne lesznek a Büntetőjogész blogban, így azok sincsenek eltiltva az olvasásától, akik bűncselekményt követtek el.

Hogyan olvassunk törvényi tényállást? I.

Meseország Büntető Törvénykönyve mindösszesen egy paragrafusból áll:

1. § Aki másnak vermet ás, maga esik bele.

Meseország lakói pontosan tudják, hogy veremásásnak nemcsak az tekintendő, ha a gonosz farkas gödröt ás, hogy így kapja el a gyalogkakukkot, hanem minden olyan magatartás, amikor valaki valamilyen gonosztettet forral más ellen, és a „minden jó, ha jó a vége” jogelv alapján a gonoszság visszaüt az elkövetőre. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a fenti jogi norma ösztönösen alkalmazza azt, amit mi tettarányos büntetésnek hívunk; aki másnak vermet ás, az verembe esik, és ha a farkas megeszi Piroskát, akkor a végén ő maga pusztul el a mesékben. Meseországban nincs is szükség más életében vájkálásra specializálódott, idegesítő okostojásokra (röv.: jogászokra).

Farkatlan farkas

Sajnos az Óperencián innen mindent túlbonyolítunk. A jurátusok joghallgatók például az egyetemen latinul is tanulnak, vagyis megtanulják, hogy nullum crimen sine lege, tehát csak olyan tett büntethető, amelyet a büntető törvény az elkövetéskor tilalmaz. Így aztán Óperencián innen a Büntető Törvénykönyv 142. §-tól 457. §-ig sorolja a bűncselekményeket (a joghallgatók nagy bánatára, mert meg kell tanulniuk).

Nézzük most az emberölés hosszúra nyúlt tényállását!

160. § (1) Aki mást megöl, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha az emberölést

a) előre kitervelten,

b) nyereségvágyból,

c) aljas indokból vagy célból,

d) különös kegyetlenséggel,

e) hivatalos személy vagy külföldi hivatalos személy sérelmére, hivatalos eljárása alatt, illetve emiatt, közfeladatot ellátó személy sérelmére, e feladatának teljesítése során, továbbá a hivatalos, a külföldi hivatalos vagy a közfeladatot ellátó személy támogatására vagy védelmére kelt személy sérelmére,

f) több ember sérelmére,

g) több ember életét veszélyeztetve,

h) különös visszaesőként,

i) tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére,

j) védekezésre képtelen személy sérelmére vagy

k) a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére

követik el.

(3) Aki emberölésre irányuló előkészületet követ el, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(4) Aki az emberölést gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(5) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki tizennegyedik életévét be nem töltött vagy akaratnyilvánításra képtelen személyt öngyilkosságra rábír, ha az öngyilkosságot elkövetik.

Minden törvényi tényállás tartalmaz egy úgynevezett alapeseti tényállást, jelen esetben ez az első bekezdésben található, vagyis a tilalmazott magatartás a más megölése. Honnan tudom, ki az az „aki”, aki a mást megöli? „Aki”-ről tudjuk, hogy ember, vagyis a Piroska életére törő bűnös toportyán akkor sem büntethető a Btk. 160. §-a alapján, ha az erdőben felfalja szegény kislányt. Ha viszont a Piroska életére törő farkas nevét nagy kezdőbetűvel írják, akkor Farkas úr esetében vizsgálni kell az életkorát. Általában a 14. életévét betöltött elkövető büntethető, azonban az emberölés pont kivétel, itt már bizonyos feltételek mellett a 12. évét betöltött személy is, ennek felismeréséhez azonban hozzá kell olvasnunk a Btk. 16. §-át.

Ki az a „más”, akit ha megölnek, akkor a törvény igyekszik a legnagyobb szigorral lecsapni? A másról is tudjuk, hogy ember, vagyis a házi kedvenc megölése akkor sem valósít meg emberölést, ha a kutyus családtag, és okosabb sok fajtársunknál. Az eredeti példánál maradva, ha Farkas nevű személy öli meg Piroskát, az bizony emberölés.

Most vegyük elő az úgynevezett minősítő körülményeket, amelyek az emberölés esetén a (2) bekezdésben találhatók. Ezek a minősítő körülmények, megemelik az alapesetben kiszabható büntetési tételt, jelen esetben öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztésről tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztésre.

Tudjuk jól, hogy a Farkas nevű elkövető nem hirtelen felindulásból fogyasztotta el Piroskát, hanem desszertként a nagymama után, vagyis előre kitervelte, hogy beöltözik nagymamának, így csalogatja magához az egyébként fürge és gyanakvó Piroskát. Az előre kiterveltség bizony minősítő körülmény, ha megnézzük a Btk. 160. §-a (2) bekezdésének a) pontját. Ez még csak a kezdet, mert Farkas úr azért ölte meg a nagymamát és Piroskát, hogy elfogyaszthassa őket; ez belefér a (2) bekezdés c) pontjában írt minősítő körülménybe (aljas cél). Farkas ennél is tovább ment, mivel két embert ölt meg, ezért az az f) pont is játszik (több ember sérelmére elkövetett emberölés). Emellett Piroska 14. életévét be nem töltött személy volt, vagyis tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére követték el a bűncselekményt (második bekezdés i) pont), a nagymama viszont amellett, hogy idős, ráadásul ágyhoz kötött beteg volt, így esetében vizsgálni kell a j) és k) pontok megvalósulását is.

Úgy tűnik, Farkas úr kiérdemelte az életfogytig tartó szabadságvesztést…

Folytatása következik.

Szexting, a tiltott gyümölcs

Amikor fiatal voltam – valamikor a múlt évezred végén – föl sem merült, hogy bárki lányoknak képeket küldjön merev nemiszervéről. Már a felvétel előhívásánál (akkoriban elő kellett hívatni a film negatívot) botrány lett volna, de amikor a kiválasztott hölgy megkapta volna a fényképet, akkor biztosan. (Sajnos visszafelé sem működött a dolog, a lányok sem küldözgettek magukról ilyen képeket.) Így hát a magunk idejétmúlt módján virággal és csokoládéval próbáltuk belopni magunkat a kiválasztott kislány szívébe. Nem tagadom, kissé őskövület vagyok, ma sem helyeslem az ilyesmit, de ésszel be tudom látni, hogy modern korunkban egy merev nemiszerv sokkal bensőségesebb tartalommal bírhat, mint egy virágcsokor. Nincsen ezzel gond, ha felnőttek csinálják.

Sajnos azonban tizennyolc év alattiak is művelik a szextinget. (Lásd: Szabó Judit és Csapucha Bernadett A gyermekpornográfia tényállása a jogerős bírósági ítéletek tükrében című, az Ügyészségi szemlében (2020/2.) megjelent tanulmánya.)

Amikor a tizenhét éves Pistike csatolt fájlként saját nemiszervével lepi meg az ugyancsak tizenhétéves szíve választottját Valentin nap alkalmából, nincs is baj addig, amíg a kislány megnézi a felvételt, majd rögtön töröli. A baj akkor kezdődik, amikor elmenti magának, mert hi-hi-hi olyan édi/vicces/szexi/egzotikus/bunkó stb… Ekkor ugyanis a tizenhétéves kislány beleütközik egy nemi erkölcs elleni bűncselekménybe; a gyermekpornográfia bűntettébe.

A Btk. 204. § (1) bekezdés a) pontja szerint, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről vagy személyekről pornográf felvételt megszerez vagy tart, bűntett miatt háromévig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A törvény nem tesz különbséget az elkövető életkora szerint, vagyis a példánkban szereplő tizenhét éves lány is büntetendő, függetlenül attól, hogy nem pedofil, csak saját korosztálya nemi szerve iránt érdeklődött. Ez a háromévig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetettség csak addig tart, amíg a kislány a tizenhétéves Pistike nemiszervéről készült fotót meg nem osztja barátnőjével. (Hi-hi-hi, nézd, mit kaptam Valantin napra!) Ekkor ugyanis a cselekménye egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, mivel a gyermekpornográf felvételt másnak átadta.

Ha bíróságra kerül a dolog, valószínűleg fiatalkorúként nem kap szabadságvesztést Pistike nemiszerve miatt. A baj viszont az, hogy a törvény kötelező rendelkezése folytán el kell tiltani őt minden olyan foglalkozástól, amely gyerekkekkel kapcsolatos. A Btk. 52. §-ának (3) bekezdése szerint, a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény elkövetőjét, ha a bűncselekményt tizennyolcadik életévét be nem töltött személy (Pistike) sérelmére követte el, végleges hatállyal el kell tiltani bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.

Összefoglalva tehát, azt a tizenhétéves kislányt, aki elmentette vagy még tovább is küldte a tizenhétéves Pistike merev nemiszervéről küldött felvételt, örök életre el kell tiltani attól, hogy óvónő, tanitónő legyen, sőt, elméletileg saját gyerekét sem nevelheti majd. A törvény szerint a bíró nem mérlegelhet, az eltiltást kötelezően alkalmaznia kell. A foglalkozástól eltiltás élete végéig benne lesz az erkölcsi bizonyítványában, még akkor is, ha nem gyerekek nevelésével kapcsolatos állásra pályázik, hanem mondjuk kohómérnöknek. Élete végéig magyarázhatja minden munkáltatónak, hogy ő nem pedofil, csak tizenhétéves korában elmentette Pistike Valentin napi ajándékát…

Ne bízz meg semmiben, ami gondolkodik, de nem látni, hogy hol tartja az eszét!

„Ginny! – hüledezett Mr Weasley. – Hát mindvégig a falnak beszéltem!? Hányszor mondtam neked, hogy ne bízz meg semmiben, ami gondolkodik, de nem látni, hogy hol tartja az eszét!”

Igen valószínűtlen, hogy az ember megtalálja Voldemort nagyúr elvarázsolt naplóját, ahogy Ginny Weasley vagy Harry Potter tették a Titkok kamrájában. Annál könnyebben belefuthatunk az interneten olyan álnév mögé bújó figurába, aki nem az agyával, hanem alantas ösztöneivel gondolkodik. Nincs mese, erre fel kell készíteni a fiatalokat, még ha aggódó őskövületnek tartanak is, mert könnyen nagyobb bajba kerülhetnek, mint Ginny Weasley. Álljon itt az alábbi történet.

Jófej3: Figyu, szőrösödik már a cerkád?

Looser15: ???

Jófej3: Nmá! Csak azért kérdem, mert az enyém még nem volt bolyhos, amikor 15 voltam.

Looser15: Nincs hiba! Már 14-en erdő nőtt ott!

Jófej3: Qrva jó! Nekem 17-en is alig álldogált. Persze akkor még nem volt ennyi jó kép meztelen csajokról.

Looser15: Szívás! Nekem hetekig nem punnyad le. Néha má’ tök ciki tornaórán!

Jófej3: Most szívatsz, kis Toldi? Lőj már egy fotót a petrencésrúdról!

Looser15: Nmá!

Jófej3: A fejednek nem kell rajta lenni, csak kíváncsi vagyok, nem kamuzol-e.

Looser15: Elküldtem. Én nem kamuzom, baker!

Jófej3: Köszi, látom jól el vagy eresztve ott lent. Talizzunk, OKÉ?

Looser15: Nem lehet, tele vagyok angollal meg matekkal.

Jófej3: Durva! Melyik gimiben csapatod?

Losser15: A …. Gimnáziumban, hogy szabná meg magát a matektanár!

Jófej3: Figyelj, ha nem akarod, hogy a farkadról a képet elküldjem az osztálytársaidnak, akkor találkozol velem! Csak dumálunk, meg minden!

Nem könnyű tinédzsernek lenni, amikor korosztályunk véleményénél semmi sem fontosabb. Sajnos a példánkban szereplő fiatal is így volt ezzel, jobban félt a nevetségessé válástól az osztálytársai előtt, mint attól a személytől, aki csőbe húzta. Fölment a lakására, ahol szexuális erőszak áldozata lett. Nem nagy vigasz, hogy a pedofil gonosztevő tíz évet kapott (más bűncselekményeket is elkövetett).
A végrehajtandó börtönbüntetés nem teszi semmivé a történteket.

Kedves fiatal Barátom! Gondolj rólam, amit akarsz, de ne bízz meg senkiben az interneten, aki gondolkodik, de nem látni, hogy hol tartja az eszét!

A kriminalisztika fő kérdései

Kezdő nyomozók gondolkodásába különféle kriminalisztikai órákon próbálják meg beleverni a szakma hét főkérdését: Mi? Hol? Mikor? Hogyan? Ki? Kivel? Miért? A vicces az, bármilyen szimplának is tűnnek ezek a kérdések, mégis működnek a gyakorlatban. Ha egy nyomozás valamennyi fenti kérdésre tisztázta a választ, ez alapján már könnyen összeállítható az úgynevezett történeti tényállás, a többin meg eljogászkodnak az ügyészek és a bírók.

A kriminalisztika hét főkérdése működik akkor is, ha bűncselekmény áldozata lettünk, és azon gondolkodunk, mi kerüljön a feljelentésünkbe. Ha a feljelentésben írt tények a legjobb tudomásunk szerint tartalmazzák a kriminalisztika fő kérdéseire a választ, nem lőhetünk nagyon mellé, ráadásul a nyomozást is segítjük vele, hiszen a nyomozás rögtön a lényegre koncentrálhat, nem kell hosszadalmas kihallgatáson tisztázni, mi is történt valójában. Vegyünk egy példát!

Tisztelt Rendőrség! 2021. április 2. napján ismeretlen személy ellopta a pénztárcámat, benne 100.000 forint készpénzt, a személyi igazolványomat, a lakcímkártyát, a bérletszelvényemet. Reggel hét óra előtt tíz perccel szálltam fel a 999-es buszra a Kukutyin utcai megállóban, ekkor a tárcám még megvolt, hiszen a bérletem felmutattam a buszvezetőnek. A buszon utazott egy fiatalokból álló három fős társaság, vidáman lökdösődtek. Egyik alkalommal az egyiküket nekem lökték a többiek. Mással testi kontaktusba nem kerültem az utazás során. A Zabhegyező végállomáson pogácsát akartam venni, ekkor vettem észre, hogy nyitva van a táskám, és hiányzik belőle a tárcám. Visszamentem a buszhoz, de ott nem találtam meg a tárcámat. A tárca értéke körül-belül 10.000 forint volt. A buszon kamera működött, indítványozom a felvételek lefoglalását. Tisztelettel Feljelentő (személyi adatai és elérhetősége)

A fenti feljelentésben benne vannak a kriminalisztika főkérdéseire a válaszok. Kiderül belőle:

  • Mi történt.
  • Hol történt.
  • Mikor történt.
  • Valószínűleg hogyan történt.
  • Valószínűleg ki a tettes.
  • Kivel követte el a lopást.
  • Zsebtolvajlás esetén a miért kérdésre viszonylag evidens a válasz.

Alkalmazzuk bátran a kriminalisztika hét főkérdését akár a magánéletben is, ha tudni szeretnénk, hogyan tört el a kínai vázánk. 🙂

Kapcsolati tőkén vett belépő a pokolba

Össznépi magyar játék – amely könnyen vádlottak padjára juttathatja a sértettet is – a kit ismerünk a hatóságnál című társasjáték. Igen, tudom, feljelentést tettünk, és látszólag nem történik semmi.
A krimikedvelő sértett nézi az amerikai filmeken, ahogy akár két rendőr is dolgozik egy ügyön, halomra lövik a gonosztevőket, és még csak egy nyavalyás jelentést sem kell mellékelniük a hulla mellé, hagyják ott, ahova esett. Ehhez képest a mi ügyünkben nem történik semmi, nemhogy nem lőtték halomra a piszok feljelentettet, de még csak fel sem függeszti gyanús ügyködését. A magyar rendőrségen ugyanis nem két rendőrre jut egy ügy, hanem egy nyomozóra akár negyven eljárás is. Könnyű belátni, hogy ha a nyomozó minden munkanap elővesz egy ügyet, akkor kéthavonta jut ideje a miénkre. (Gyanítom, az átlag amerikai nyomozónak is több ügye van, mint amit a filmek mutatnak.)

Ilyenkor egy sértettnek könnyen átfut az agyán, hogy kell egy kapcsolat, ami meg tudja gyorsítani a folyamatokat. Vagy legalább rátekint néha az ügyre. Sok embert valósággal frusztrál, ha nem keres semmilyen urambátyám kapcsolatot, kifejezetten gondatlannak érzi magát saját ügyében.
Jól jön egy kis kapcsolati tőke, így előkerülnek a kapcsolati pénztárcák: lássuk, kinek is tettünk szívességet, akinek van rendőr ismerőse? A legjobb, ha a rendfokozata legalább ezredes, az már kevésbé érdekes, hogy vízirendész. És itt jön a bökkenő, amit célhoz kötöttségként szoktak emlegetni. Megtalált hatósági ismerősünk – legyen bár ezredes vagy tábornok – akkor nézhet bele bármilyen bűnügyi aktába, ha az a munkájához szükséges. Lefogadom, nincs a munkaköri leírásában, hogy minket tájékoztasson az ügy állásáról, vagy sürgesse az érdekünkben, még akkor sem, ha korábban szívességet tettünk Béla barátunknak, akinek jó ismerőse a vízirendész ezredes.
Ha szerzett ismerősünk nem elég erős ahhoz, hogy nemet mondjon nekünk, és jogosulatlanul belenéz az aktánkba, sőt, még tájékoztat is bennünket arról, kit tervez kihallgatni a hatóság, úgy minimálisan hivatali visszaélést követ el. Na és ki lesz a felbujtója? Igen, mi leszünk azok. Ráadásul, ha kellően távoli az előkapart hatósági kapcsolat, könnyen érezzük úgy, hogy Krisztus koporsóját sem ingyen őrizték, így előfordulhat, hogy a végén hivatali vesztegetésért nagyobb büntetést kapunk, mint az, akit eredetileg feljelentettünk.

Végezetül álljon itt egy elrettentő példa egy hivatásos sofőrről, aki az autópályán észlelte, hogy lefényképezték gyorshajtás miatt. Emberünk kétségbeesett, lázasan keresett egy rendőrt, akinek felajánlott százötvenezer forintot, hogy vetesse ki a rendszámát a fotóalbumból. Emberünk csodálkozott a legjobban, amikor megvádolták kötelességszegésre irányuló hivatali vesztegetéssel, és csak büntetlen előélete miatt úszta meg felfüggesztett szabadságvesztéssel. Emellett a bíróság vagyonelkobzást rendelt el a jogtalan előnyként felajánlott 150.000 forintra, így a kapcsolatkeresgélés emberünknek összesen öt évre felfüggesztett két év szabadságvesztésbe, 150.000 forint vagyonelkobzásba került. És most jön a poén, miután az ítéletet a bíróság gyorsított eljárásban (bíróság elé állítás keretében) hozta, így az ítélet bőven beelőzte a gyorshajtásért kiszabott bírságot, amely csak 30.000 forintra rúgott…

Lakásmaffia III.

amikor tényleg szervezett a bűnözés

Láttuk, vannak bérlők, akik szívesen eladják az általuk bérelt ingatlant. Nem szervezett bűnözők, csak gátlástalan emberek. Vannak, akik magányos öregekre szállnak rá, hogy eladják ingóságaikat, végső esetben az idős ember lakását is. Az ilyenek még gátlástalanabb emberek, de ők sem „szervezett bűnözők”. Van azonban egy elkövetői kör, amelyre méltán illik a lakásmaffia kifejezés. Ennek tagjai nem kívánják a bérelt ingatlant teljes egészében eladni, „megelégszenek” a foglalóval.

A módszer a következő. A banda felhajt néhány igazán jó helyen lévő ingatlant, azt kibéreli, majd rövid időn belül meghirdeti eladásra. Természetesen a hirdetési ár a piaci ár alatt van. Fölvesznek hoszteszeket is, akik a vevőjelölteknek profi ingatlanosként mutogatják a lakást. A hoszteszek a legtöbb esetben nem tudják, hogy csalásban vesznek részt, így jobban érvényesül a meggyőző képességük. A hoszteszeknek a megbízó a lelkére köti, hogy minden vevőjelöltnek sulykolni kell: a rendkívül kedvező ár azért van, mert a megszorult eladó minél hamarabb pénzhez akar jutni, vagyis az a vevő nyer, aki a legkorábban utalja a foglaló összegét a megadott számlaszámra.

Itt jön a kérdés: vajon a vevőjelölt a nyereség hiányát veszteségként éli-e meg, avagy a veszteség hiányát nyereségként. Ha az előbbi, akkor a reménybeli vevő gondolkodás nélkül utalja a „foglalót”, nehogy mások megelőzzék. Úgy gondolja, úgysem a teljes vételárról van szó, a papírmunka meg ráér később. Az ilyen vevőjelölt – ekkor eljárásjogi szempontból már hívhatjuk sértettnek – csodálkozik, amikor megtudja, hogy mégis megelőzték, mert már legalább öten elküldték a foglalót, de az eladók nem túl finnyásak, mert továbbra sem zárják le a lehetőséget mások előtt, hogy foglalót küldjenek nekik. Ha jól megy az üzlet, a sok foglalóból összeszedik akár a lakás árának másfélszeresét is. A foglalókat természetesen azonnal külföldi számlákra továbbítják, ahol a nyomozó hatóság virtuális bottal ütheti a pénz nyomát.

Az esetek többségében a sértettek elkerülhették volna az áldozattá válást, ha a legelemibb óvintézkedéseket megteszik. (Találkoztam olyan vevőjelölttel is, aki még csak a lakást sem nézte meg személyesen, a foglalót az internetre feltett képek alapján küldte el.) Először is, a foglaló fizetése ingatlan esetében írásbeli szerződéshez kötött. Ne engedjük, hogy siettessenek! Minden esetben forduljunk ügyvédhez! Az ügyvéd beszerezi az ingatlannyilvántartásból az ingatlan adatait, megállapítja, ki a tényleges tulajdonos, elkészíti az írásbeli szerződés tervezetét, amibe beleírja a foglalót is. Nagyon valószínű, hogy már az ügyvédünk kiszűri a csalást, és nem fogja engedni, hogy elutaljunk nagyobb összeget a csalóknak.

Mi magunk is tehetünk lépéseket. Például, ha már lakásnézőben vagyunk a házban, ne sajnáljuk az időt. Csengessünk be a szomszédokhoz, a közösképviselőhöz, mutatkozzunk be, mint leendő lakó, érdeklődjük a közösköltségről, a környékről. Jó esetben, már tőlük megtudjuk, hogy a tulajdonosnak esze ágában nincs a lakást árulni, csak bérbe adta. A kis nyomozati munka – higgyék el – jobban megtérül, mint futni a pénzük után.