Hogyan olvassunk törvényi tényállást? III.

A Nyulambulamuram fülügyelővel készült interjú folytatása

Riporter: Foglaljuk össze röviden korábbi adásunk témáját. Piroska és Farkas úr bűnügyét tárgyaltuk jogi szempontból. Ön nyomozta az ügyet…

Nyulambulamuram felügyelő: Igen. Arról beszéltünk, hogy egy jó nyomozónak nemcsak a nyomokat kell tanulmányoznia, hanem a Büntető törvénykönyvet is. A Btk. 160. §-ának első bekezdése szerint az emberölés alapesetét az követi el, aki mást megöl. Azonban a tényállás olvasgatását itt nem fejezhetjük be. A legtöbb büntető tényállás első bekezdése tartalmazza az alapesetet, a következő bekezdések pedig az úgynevezett minősített eseteket. Farkas úr esetében ez lehet az előre kiterveltség, a több sértettet, az aljas indok, a gyermekkorú és az idős koránál fogva védekezésre képtelen sértett. Van, hogy a tényálláson belül találunk privilégizált esetre utaló bekezdést; az emberölésnél ilyen a gondatlanságból elkövetett emberölés. De a törvény emberölésnek minősít olyan magatartást is, amikor valaki gyereket vagy súlyos szellemi fogyatékos embert bír rá öngyilkosságra.

Riporter: És beszéltünk arról is, hogy Piroska és a nagymama végül nem haltak meg, mert épen és egészségesen kerültek elő Farkas úr gyomrából. Az emberölés tényállásánál találtam olyat bekezdést – a harmadikat –, ami azt bünteti, aki emberölésre irányuló előkészületet követ el. Erről van itt szó?

Nyulambulamuram felügyelő: Nem, annál többről. Előkészület esetén az elkövető még „csak” felkészül arra, hogy embert fog ölni. Például az emberöléshez szükséges vagy ezt könnyítő feltételeket biztosítja, például Farkas úr beöltözött nagymamának, hogy megtévessze Piroskát. Ez még csak előkészület lenne Piroska esetében, de sajnos ő továbbment: ahogy a nagymamát, Piroskát is egyben lenyelte. Így cselekménye büntetőjogi szempontból kísérletnek minősül, hiszen ha nem jön a vadász, Farkas úr gyomorsavai szétmar…

Riporter: Úúúh! Ne is folytassa! Furcsa, hogy a Btk. 160. §-a emberölés esetén az előkészületet bünteti, a kísérletet viszont nem. Ez azt jelenti, hogy a kísérlet nem büntethető?

Nyulambulamuram felügyelő: Na, ezért szoktam a káposztapusztító kisnyúl mezőőr palánták füleit meghúzkodni; ha csak azt a szakaszt olvassák el, ami magáról az emberölésről szól. Ha előre lapoznak a Btk-ban, akkor tudhatják, hogy a kísérlet minden szándékos bűncselekmény esetében büntetendő, az előkészület pedig csak akkor, ha a törvény külön büntetni rendeli, mint például az emberölésnél. A tanulság: ha a Büntető törvénykönyvet lapozgatjuk, ne ragadjunk le annál a tényállásnál, ami magáról a bűncselekményről szól…

Riporter: Ha jól tudom, Farkas úr elhunyt, így a nyomozást gyorsan le tudták zárni.

Nyulambulamuram felügyelő: Nem egészen. Sajnos nekünk mezőöröknek meg kell látnunk a fától az erdőőrt. Ott a vadász cselekménye is…

Riporter: A vadászé? Hiszen ő mentette meg Piroskát és a nagymamát, amikor felvágta Farkas úr hasát! Ha jól tudom, ez jogos védelem.

Nyulambulamuram felügyelő: Ez igaz, de nem hunyhatunk szemet afelett, hogy miután Piroska és a nagymama épen kerültek ki a feneketlen bendőből, a vadász köveket rakott Farkas úr gyomrába, összevarrta, és bedobta Farkas urat a vízbe, ahelyett, hogy hívott volna minket.

Riporter: Megérdemelte! Disznóság, ha ezért felelősségre vonják a vadászt!

Nyulambulamuram felügyelő: Nehéz szakma a miénk! Akkor is le kell folytatnunk egy eljárást, ha nem leszünk népszerűek ettől.

Riporter: Szóval, most a vadász ellen folyik emberölés miatt a nyomozás.

Nyulambulamuram felügyelő: Nem emberölés miatt. A Btk. 161. §-ának (1) bekezdése szerint, aki mást méltányolható okból származó erős felindulásból öl meg, az úgynevezett erős felindulásból elkövetett emberölést követ el, amelynek büntetési tétele jelentősen kisebb, mint az emberölésé. El kell fogadnunk, hogy méltányolható okból származó erős felindulást váltott ki szegény vadászból az a körülmény, hogy Farkas úr megpróbálta egészben megemészteni Piroskát és a nagymamát.

Riporter: Legalább Piroska szülei fellélegezhetnek!

Nyulambulamuram felügyelő: Nem egészen. Egy kislányt elengedni egyedül az erdőben, amikor tudják, hogy egy Farkas garázdálkodik ott? Sajnos, vizsgálnunk kell a kiskorú veszélyeztetését is.

Riporter: Hogy maguk milyen alakok!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük