A magánfél, aki nem fél III.
Perelni vagy nem perelni, az itt a kérdés! – írta a híres francia költő, aki igazából angol volt, nem francia, és nem is ezt írta, hanem valami egészen mást, viszont így visszatérhetünk az eredeti kérdéshez; pereskedjen-e a bűncselekmény áldozata, vagy inkább lépjen föl magánfélként a büntetőeljárásban, avagy hagyja az egészet a fenébe. A kérdés egyetemes megválaszolására továbbra sem vállalkozom, mert a jó válaszhoz ismerni kell az adott ügyet, és az sem árt, ha az ember rendelkezik a jövőbelátás képességével.
Vegyük azt az esetet, amikor olyan, csalásokból élő elkövető sértettjévé válunk, aki a könnyen szerzett pénzt rögtön feléli, és nincs neki se háza, se autója, illetve utóbbi van, de azt is lopással szerezte. Az ilyen alakkal szemben a polgári pert könnyen megnyerjük, vagy magánfélként minden gond nélkül megítélik a csalással okozott kárt nekünk a büntetőeljárásban, de sokra nem megyünk vele, mert a végrehajtás csak bosszúságot fog okozni, meg végrehajtási költséget, amit majd szintén nem tudunk visszaszerezni tőle. Vagyis első látásra a „hagyjuk a fenébe” megoldást javasolnám. Persze a csalónak is lehet haldokló nagybácsija, aki ráhagy egy palotát, de ha nem szereztünk egy végrehajtható, marasztaló ítéletet, könnyen lehet, hogy a többi hitelező, sértett (és az adóhatóság) szőrén-szálán elnyeli a palotát előlünk.
Inkább ajánlom, hogy sértettként lépjünk elő magánféllé, mintsem, hogy ne, vagyis döntsünk úgy, hogy a büntetőügyben polgári jogi igényt fogunk érvényesíteni az elkövetővel szemben. Ezen szándékunkat már a nyomozás elején érdemes bejelenteni, ekkor ugyanis olyan helyzetbe hozzuk a nyomozó hatóságot, hogy ha talál valamilyen, az elkövető tulajdonában lévő vagyontárgyat, amely nem kapcsolódik semmilyen bűncselekményhez, akkor is zár alá veheti a polgári jogi igényünk biztosítására. (Egyébként főszabályként az ilyen vagyontárgyat az elkövetőnél hagyja.) Az, hogy a nyomozás elején bejelentettük, hogy polgári jogi igényt kívánunk érvényesíteni, nem kötelez minket arra, hogy a büntetőbíróság előtt magánfélként járjunk el. Ettől elállhatunk, ha a nyomozó hatóság az úgynevezett vagyonkutatás során semmilyen értéket nem talált az elkövetőnél, és arra sem látunk esélyt, hogy tettesünk időközben megüti a lottófőnyereményt
Magánfélként föllépve számos előnyhöz jutunk:
- a nyomozó hatóság és az ügyészség elvégzi a piszkos munkát a bizonyításban,
- ha szerencsénk van, sikeres vagyonkutatást is végeznek, és zár alá vesznek olyan értéket, ami fedezi a polgári jogi igényünket,
- megismerhetjük az ügyiratok (nyomozási iratok) ránk vonatkozó részét,
- magánfélként való fellépésünk megszakítja a polgári jogi követelésünk elévülését, és ez így is marad az eljárás végéig,
- nincsen szükségünk feltétlenül ügyvédre,
- észrevételeket, indítványokat tehetünk a büntetőbíróság előtt, de dönthetünk úgyis, hogy meg sem szólalunk (kivéve, ha tanúként is idéznek).
Ugyanakkor lehetnek hátrányai is a magánfélként való fellépésnek a polgári pereskedéssel szemben. Például felperesként mi vagyunk az ügy urai, büntetőeljárásban viszont az ügyész. Az ügyész ugyanis érthetetlen módon végletekig fog ragaszkodni az igazságügyi értékszakértő által megállapított, a kiskereskedelmi forgalmi árhoz igazított értékhez
Vegyük például Lujzi néni gyűrűjét. A hülye is látja, hogy az eltulajdonított gyűrű megboldogult Lujzi nénire emlékeztetett minket nap mint nap (Lujzi néni a nagymamám unokatestvérének az óvónője volt), így az ellopott gyűrű százszor értékesebb számunkra, mint az érzéketlen igazságügyi tárgyszakértő számára. Vagy ha a meglovasított Ferrarink férfiasságunk megtestesülése volt, s hónapokon átívelő lelombozódásunk miatt iszonyú sérelem ért minket, és ennél is nagyobb sérelem érte a hölgytársadalmat, ezen sérelmi díjjal szemben is közömbös marad ügyész és bíró, még ha a szebbik nemhez tartoznak is.
A bűncselekménnyel közvetlenül össze nem függő sérelmek bizonyítása ugyanis a büntetőeljárást jelentősen elhúzná, viszont a polgári per ezek bizonyításáról szól.
Lehet még egy hátránya a magánféli létnek a felpereskénti fellépéssel szemben. A büntetőeljárásban csak akkor ítélnek meg nekünk bármit is, ha az elkövetőt jogerősen elítélik; ha felmentik, akkor nem. Vegyünk egy példát. Az autószerelő céghez javításra beadott autónkat a szerelő eltulajdonította, a szerelőből vádlott lett, de a tárgyaláson kétség merült föl, hogy az autónkat nem is a szerelő lopta el, lehet, hogy az éjszakai portás. Ebben az esetben a szerelőt bizonyítottság hiányában fölmentik, és az autó értékének megtérítésére sem a szerelőt, sem az éjszakai portást, de még a társaságot sem fogja kötelezni a büntetőbíróság. A polgári peres eljárásban viszont a bírót nem érdekli, hogy személy szerint ki lopta el az autót, a céget fogja elmarasztalni, a cég meg perelheti azt az alkalmazottját, amelyiket akarja. Előfordulhat olyan eset is, amikor minden bizonnyal az elkövető okozott nekünk kárt, mégis fölmentik, és a büntetőbíróság egyéb törvényes útra utal minket. Például fel fogják menteni a hűtlen kezelés vádja alól azt az általunk megbízott balfék vállalkozót, aki rossz fordítás miatt építőanyag helyett wc-deszkát vásárolt nekünk több millió forintért (az ajánlatot szarufa helyett rossz magyarsággal szarófának fordították – ügyvéd ismerősöm esküszik, hogy megtörtént az eset). A hűtlen kezeléshez az elkövető szándékosságát is kell bizonyítani, a kártérítési perben meg kit érdekel ez.
Van olyan eset, amikor feltétlenül ajánlom a magánfélként való fellépést. Ha a zsarolás, a csalás, illetve az uzsora-bűncselekmény elkövetési tárgya olyan, a terhelt által lakott vagy a hozzájárulásával más személy által ingyenesen használt ingatlan, amelyben a bűncselekmény elkövetését megelőzően a sértett lakott, és a polgári jogi igény az ingatlannal kapcsolatos rendelkezési jogot vagy az ingatlan birtoklásának jogát is érinti, a magánfél indítványában ideiglenes intézkedésként kérheti az ingatlan kiürítését és annak a magánfél birtokába bocsátását. Ideiglenes intézkedés nélkül az elkövető könnyen eladhatja az ingatlant harmadik jóhiszemű személynek.
