Az elhallgatott lehallgatás 2.

Az ügyészségnek nem feladata, hogy a vádlottról bebizonyítsa a bíróságon, hogy szar alak antiszociális, a társadalmi szokásoknak fittyet hányó, az együttélés alapvető normáit semmibe vevő, frusztrációkkal terhelt személy; az egyszerűség kedvéért a továbbiakban: szar alak. Sőt, lehet valaki szar alak, ha nem követte el a vád tárgyává tett bűncselekményt, akkor semmilyen lehallgatási anyag nem használható fel vele szemben. Ennek az ellentéte is igaz: hiába példás családapa valaki, nemes lelkű hazafi, istenfélő emberbarát, ha bűncselekményt követett el, fel kell használni az ezt bizonyító törvényesen beszerzett lehallgatási bizonyítékot. Érdekes módon ekkor sem használható fel a bíróságnak szánt nyomozati ügyiratban például az az információ, hogy saját költségére árváknak szokott osztálykirándulásokat szervezni. (Ha ezt pedofil célból teszi, természetesen felhasználható ez is.) Miért nem használható fel? Mert a lehallgatásnak szigorú korlátja a bírói végzés. Főszabályként az elfogott lehallgatási anyag azzal a személlyel szemben és annak a bűncselekménynek bizonyítására használható fel, amelyre az engedélyt a bírósági végzés megadta.     

Mondok egy példát. Két lehallgatott bűnelkövető arról beszél telefonon, hogy egyiküknek a sok szteroidtól olyan szőrös a háta, hogy az asszony otthon nagyteljesítményű kerti fűnyíróval borotválja. A közlemény tökéletesen alkalmas arra, hogy az ügyészség az egyébként az izmaira felettébb büszke terheltet lejárassa, sőt, nevetség tárgyává tegye. Tegyük föl, hogy mindkét bűnelkövető lehallgatására van bírói engedély, a beszélgetést mégsem fogja fölhasználni az ügyészség. A dolog egyszerű: attól, hogy valakit lehallgatnak, nem válik közprédává, az ügyészségnek nem lehet célja, hogy ellehetetlenítse az illetőt. Még akkor sem, ha egyébként megérdemelné, mert kigyúrt testével szokta megfélemlíteni az alvilágot, vagy ha kiderülne, hogy az izmok növekedését nagyrészt tiltott teljesítményfokozó szerekkel érte elPersze, ha a bírói végzés éppen a tiltott teljesítményfokozó szerrel való bűnszervezetben történt visszaélést célozza, lehet, hogy az ügyészség kísértésbe esne, de ekkor sem azt akarná bizonyítani, hogy az illető szánalmas alak, hanem azt, hogy igenis hozzájutott tiltott teljesítményfokozó szerekhez, sőt, maga is élt velük.

A törvény szigorú, mégsem egzakt, ezért olyan nehéz egy bizonyos politikusoknak kívülállónak megmagyarázni, hogy adott ügyben mi számít bizonyítéknak, és mi nem. Az viszont egzakt, hogy a vádiratban az ügyészségnek meg kell jelölnie, melyik lehallgatásból származó közleményt kívánja fölhasználni, és azt is, hogy a vádirat melyik pontjában meghatározott bűncselekmény bizonyítására kívánja fölhasználni. A tárgyalás vége felé az úgynevezett perbeszédben pedig arra is ki kell térnie, hogy az adott lehallgatott beszélgetés mit bizonyít. Elképzelhető, hogy két lehallgatott személy arról beszél, hol nyaraltak együtt az elmúlt nyáron. Első hallásra, az ilyen beszélgetés semmilyen bűncselekmény bizonyítására nem alkalmas. Ha viszont gyanúsítottként mindketten tagadják, hogy ismerik egymást, a lehallgatási anyag bizonyíték arra, hogy mégis. Ha az egyik személy azt állítja, hogy azért nem ő a bankrabló, mert a mindennapi betevő falatra sem volt nyáron pénze, az elfogott beszélgetés cáfolja ezt, ha például telefonon a luxusnyaralásának részleteiről dicsekedett a haverjának. Ugyanez a beszélgetés más bizonyítékok mellett bizonyíthatja azt, hogy az illető járt abban az országban, ahonnan a csempészett kábítószer származik, vagy, hogy a bűncselekményből származó pénzt az adott adóparadicsomnak számító országba menekíthette. És persze az is előfordulhat, hogy a beszélgetés nem bizonyít a világon semmit. Nincs olyan főállású bűnöző, aki a nap huszonnégy órájában bűnözne. Ilyenkor az ügyészség nem használhatja fel a beszélgetést. Sőt, PONT! Ekkor szoktak a vádlottak előjönni azzal, hogy ezen a beszélgetésen mondták el egymásnak, hogy mennyire ártatlanok, és korábbi diskurzusuk csak vicc volt. (Ez megér majd egy újabb blogbejegyzést, csak el ne felejtsem.)

Az ügyészségnek nincsen sok ideje eldönteni, mi használható fel, és mi nem. Ezt szokták a készletezés tilalmának nevezni. Nem lehet semmilyen lehallgatott beszélgetést befőttként eltenni rosszabb időkre, hátha jól jön még máskor egy másik cselekmény bizonyításához. Ez különbözteti meg a jogállamot az állami jogtalanságtól.

 Sokáig hallgattunk egy társaságot, akik női ruhák megrendeléséről beszélgettek. A kábítószerkereskedelem mellett mással is kereskednek – gondoltuk. Végül egyikük (aki fogyasztotta is az anyagot, nemcsak árulta) vissza nem kérdezett a „hozzál két fehéret az M-s méretből” megrendelésnél: Mi a f..szt? Mire a társa elvesztette a türelmét: Két adagot a Mariskából, te hülye!

(folytatjuk)

Az elhallgatott lehallgatás 1.

Egy lehallgatás régen nagyon titkos dolognak számított. A papírokon ott szerepelt, hogy „szigorúan titkos”, meg „államtitok”, meg „nem másolható 150 évig”, meg „le kell lőni azt, aki véletlenül meglátta”.

Na, jó, ez utóbbi kettő nem volt rajta, enélkül is meglehetősen misztikus dolog volt az egész hercehurca. Az emberek tudatában a lehallgatás összekapcsolódott a kommunizmus elnyomó diktatúrájával, az ÁVH-val, a III/egy-kettő-hármas ügyosztályokkal, a politikai rendőrséggel.

Azon szerencsések, akiknek a régi rendszerben volt telefonja, megremegtek, ha beszélgetés közben megreccsent a vonal, „biztos lehallgatnak” – gondolták, és átkozták a szerencséjüket, ami telefonhoz juttatta őket, mert akinek nem volt telefonja, azt nem lehetett lehallgatni. (Csak követni.) Érdekes módon, a köztudatban a recsegő vonal és a lehallgatás mítosza a mai napig kiirthatatlanul egymás mellett él, pedig ahogy korábban is voltak beázott vonalak, úgy ma is vannak szar olcsó telefonkészülékek.

A lehallgatás még a rendszerváltást követően is titkosszolgálati eszköznek számított, és kivétel nélkül ráütötték a minősítés pecsétjét, amitől iszonyúan titkossá vált. A legenda szerint réges-régen az egyik fáradt lehallgató összekeverte a lehallgatott bűnöző telefonszámát saját felettesének telefonszámával, és egy bűncselekmény előkészületéről szóló beszélgetést véletlenül magának a bűnözőnek jelentett. A legenda úgy folytatódik, hogy a bűnöző bár nagyon csodálkozott, de tudomásul vette, hogy valaki jelentést tett neki az általa tervezett balhé részleteiről, ennek ellenére a bűncselekményt társaival elkövette, mert ő nem hitt abban, hogy bárki le merészeli hallgatni őt.

Nagyon hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a hatóságok leszokjanak az automatikus „titkosításról”, pedig könnyű belátni, hogy a nyomozásokban gyakorlati szempontból semmivel sem titkosabb egy lehallgatás, mint egy tervezett kutatás (leánykori nevén házkutatás). Ha egy lehallgatás ténye a lehallgatott tudomására jut, legfeljebb telefont cserél (ha a rendőrségnek szerencséje van, a telefonszámát azért megtartja). Ezzel szemben, ha a kutatás jut idő előtt a tudomására, tutira megsemmisít minden bizonyítékot, ennek ellenére a tervezett házkutatást soha senki nem tette „titkossá”. Értelme sincs sok. Ha a hatóság egy tagja szándékosan kipofázza előre értesíti a bűnözőt, az titkosítás nélkül is bűncselekmény.

A jelenlegi büntetőeljárási törvényben a lehallgatás nem titkosszolgálati eszköz, hanem leplezett eszköz, egyike a lehetséges eljárási eszközöknek a sok közül. Megszűnt az automatikus minősítés kényszere is. A lehallgatás anyaga ma már csak akkor lehet minősített adat, ha a puszta tényén túl más célja is van a minősítésnek. Például az, hogy a lehallgatott személy hivatása vagy feltételezett kapcsolatrendszere miatt hozzáférhet a rendőrségi nyilvántartásokhoz, és minősítéssel kell védeni a nyomozás adatait. A minősítés ilyenkor sem automatikus, hanem a minősítő értékelő-elemző tevékenységén és külön törvény szabályain alapuló aktus. (Kellően bonyolult ahhoz, hogy ne alkalmazzák nyakra-főre.)

A mostani lehallgatások nemcsak ebben különböznek a régi idők lehallgatásaitól, hanem a garanciák sokaságában is. Attól, hogy valakit lehallgatnak, nem válik a rendőrség vagy az ügyészség prédájává. A büntetőeljárásban a lehallgatás bírói engedélyhez kötött, a bíró végzése jelöli ki a lehallgatás korlátait is. A bírói végzés ugyanis tartalmazza azt, hogy a rendőrség kit és milyen bűncselekmény miatt hallgathat le.

Az az elcsípett közlemény, ami kívül esik ezen a kereten, csak nagyon kivételesen, és szigorú törvényi szabályok megtartása mellett használható fel más bűncselekmény bizonyítására (és másra nem). Ha például kiderül, hogy a lehallgatott elkövető megcsalja a feleségét, és ennek a ténynek a bűncselekmény bizonyításához nincsen semmi köze, akkor ez a beszélgetés a lehallgatott személy titka marad, a hatóság nem fűzheti az iratok közé. Sőt, jobb esetben az ügyész vagy a rendőr sem értesül a házastársi félrelépésről. Ennek garanciája, hogy a lehallgatást nem az ügyész vagy a rendőr maga végzi, hanem egy másik szervezet, a bírói végzés és egy úgynevezett szolgálati jegy által megszabott keretek között.

Mondanom sem kell, az előző rendszerben egy olyan információ, hogy a bűnöző csalja a feleségét, milyen értékes zsarolási potenciál volt az államvédelmi hatóságok számára. Alkalmas volt arra, hogy a lehallgatott személyt informátornak szervezzék be akkor is, ha a lehallgatásból semmilyen bűncselekmény elkövetése nem derült ki. Akadt olyan bűnöző is, aki inkább beismerő vallomást tett, mert az a három-négy év leülése eltörpült az asszony életfogytig tartó dühe mellett…

(folytatjuk)

Ismét a közérdekű adatokról

A közérdekű adatigénylést sajnos sokan a hatóságok elleni túlterheléses támadás eszközeként alkalmazzák. Az informatikában túlterheléses támadásnak azt a jelenséget hívják, amelynek célja az informatikai szolgáltatás teljes vagy részleges megbénítása. Minden online szolgáltatás, a legegyszerűbb weboldalaktól a legbonyolultabb rendszerekig, limitált számú kérést tud kiszolgálni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy informatikai rendszer a szerver adottságainak és a rendelkezésre álló sávszélességnek megfelelően, csak adott számú látogatónak képes megfelelni, egy adott korlát felett egyszerűen nem tudja elküldeni és fogadni a szükséges adatokat. Ha ez az informatikai rendszer például egy weboldal, amit program által generált álfelhasználók kezdenek el tömegesen látogatni, a támadás hatására a rendszer nagyon lelassul, elérhetetlenné válik, esetleg össze is omolhat.

Ebben a tekintetben a hatóságok működése is hasonlít a weboldalak működéséhez. Az egyes hatóságok – így a rendőrségek, ügyészségek, bíróságok is – meghatározott „látogató” kiszolgálására vannak optimalizálva. Ezt az optimalizálást a hatóság költségvetése végzi el. A költségvetési törvény határozza meg, milyen nagy a hatóság szervere, mekkora a tárhelye (hány dolgozót foglalkoztat), milyen minőségű a processzor (mekkora fizetésért milyen képzettségű munkaerőt tud felvenni). Sajnos a mindenkori jogalkotónak megvan az a rossz szokása, hogy a „weboldalra” újabb és újabb feladatokat ró, ugyanakkor a szervert magát nem növeli.

Így van ez a közérdekű adatigényléssel is, amely szögezzük le rögtön: jó dolog, megfelelő működés esetén a közérdeket szolgálja, elősegíti a hatóság működésének átláthatóságát, kiemelheti a rendszerhibákat, sőt, akár magának a hatóságnak is jó visszacsatolást jelent, ha valami félrement a működésében. Ezzel szemben a hatóságok tagjai finoman szólva sem kedvelik a közérdekű adatigénylést. Ennek oka, hogy egyesek a már említett túlterheléses támadás eszközeként tekintenek rá.

A túlterheléses támadás a normál ügyintézéstől veszi el az időt. Ha valaki például azt kérdezné meg a hatóságtól, hogy az elmúlt öt évben hány „e” betűt írt bele a határozataiba, akkor a hatóságnak tizenöt napon belül vagy össze kell számolnia a határozataiban az „e” betűket, és az adatokat kiadni az adatigénylőnek, vagy el kell utasítani a kérést azzal, hogy ez nem közérdekű adat. (A példa nem valós, de nem is légből kapott, lásd:Közpót-magánérdekű adat című bejegyzést). Látszólag ez utóbbi megoldás a jogszerű és az egyszerű. Ugyanakkor az adatigénylő fordulhat a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz és a bírósághoz, újabb hatóságokat vonva be a válaszadásba. Nincs kétség afelől, hogy talál ügyvédet, aki megindokolja, hogy a probléma közérdekű, mert megmutatja, hány „szögedi kötődésű” dolgozója van a hatóságnak. Ekkorra már nemcsak a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság és a bíróság foglalkozik a kérdéssel, hanem a botor elutasító hatóság is, akit immár két újabb hatóság fog kérdésekkel bombázni, és képviselheti magát alperesként a bíróságon a normális ügyintézés helyett.

És sajnos lesz olyan elsőfokú bíróság, amelyik kimondja, hogy a hatóság „e” betű fogyasztása nemcsak adat, de közérdekű is. Szerencsére a felsőbb bíróságok végül mind tudják, azt, ami a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság és az Európai Emberi Jogi Bíróság gyakorlata is egyben, hogy „annak meghatározása, hogy mi minősülhet közérdekűnek, az egyes ügyek körülményeitől függ. A közérdek olyan kérdésekre vonatkozik, amelyek olyan mértékben érintik a nagyközönséget, hogy az jogosan érdeklődhet irántuk, megragadják a nyilvánosság figyelmét, vagy jelentős mértékben foglalkoztatják az embereket, különösen, ha a polgárok jólétét vagy a közösség életét érintik. Ez a helyzet azokkal a dolgokkal is, amelyek adott esetben súlyosan ellentmondásosak lehetnek, amelyek fontos társadalmi kérdést érintenek, vagy olyan problémával függnek össze, amelyről a nagyközönségnek tudnia kell…” Bizony vannak ilyen kérdések, ezért hasznos maga a közérdekű adatigénylés, mint jogintézmény. Sajnos pont az ilyen kérdésektől (is) elveszi az időt, energiát az újabb közérdekű adatigénylés arra vonatkozóan, hogy a hatóság hány dolgozója vett a ruhapénzéből mintás zoknit.

A kérdés ismét leterhel minimum négy hatóságot…

Ez elment az ügyészségre…

Ez elment az ügyészségre, ez kihúzatta magát az iratokból. Mi ez? Elsőre nagy disznóságnak tűnik, és aligha lehet legálisan megcsinálni. Vagy mégis? Vegyünk egy példát!

Lúzer Leó felhívja egy barátját telefonon, és elújságolja neki, hogy a felesége terhes, bár ő maga rohadtul nem szeretne most babát, amikor a karrierje egy nemzetközi cégnél éppen felfutóban van, de az asszony ragaszkodik a porontyhoz, most mit tegyen? A nemzetközi cég nagyon konzervatív, ügyel a jóhírére. Az asszony azzal fenyegetőzik, hogy balhézni fog, bemegy a vezérhez, és elmondja neki, hogy egy utolsó szemét alak, ha miatta kell a babát elvetetni, csak mert Leót külföldi pozícióba helyezi. Ha kell, a sajtóhoz is elmegy. Még csak az kéne, őt, azaz Lúzer Leót páros lábbal rúgnák ki. Most mit tegyen? Lúzer Leó a telefonban arra akarja rábírni barátját, hogy menjen el vele meginni valamit a kocsmába, mert kivan az idege az asszonytól. A barátja viszont nem ér rá, elújságolja Lúzer Leónak, hogy remek üzletbe vágott, ismeretlenek nagyobb összeget utalnak a számlájára, azt föl kell vennie a bankban, és jutalék fejében át kell adnia az ügyfelének. Tíz Misit keres az üzleten.

Lúzer Leó elgondolkodik a sorsán, hogy ő bezzeg nehéz munkával szerzi meg a mindennapi betevőt, és még egy kis szülési szabadságra sem fogják elengedni. Ilyen egy lúzer. Ha az asszony megtudná, miket dumál itt össze a házasságukról másoknak, biztosan tökön elválna tőle, de Lúzer Leó persze bízik barátja diszkréciójában…

Fél év múlva – amikor a barát kikerül a letartóztatásból – jelentkezik Lúzer Leónál, és elpanaszolja neki, hogy félresikerült az üzlet, büntetőeljárás folyik ellene pénzmosás miatt, mivel sajnos kiderült, hogy egy drogkartell pénzét utalták át a számlájára. Lúzer León átfut, hogy lám, lám, mégsem akkora lúzer ő, hiszen a főnöke jól fogadta a gyerekdolgot, nem kellett külföldre utaznia, mégis előléptették.

A jó érzés addig tart Lúzer Leóban, amíg a barát be nem vallja, hogy annak idején lehallgatták, és ott van bizonyítékként a beszélgetésük az ügyészségen, amiben elmondta Lúzer Leónak, hogy miért nem ér rá vele kocsmázni. A nagy sajtóérdeklődést kiváltó maffiaperben sajnos ez a beszélgetés is bizonyíték lesz, hiszen abban Lúzer Leó barátja elismerte, hogy pénzt vesz fel a számlájáról idegeneknek.

Lúzer Leó szívét a jeges rémület szorítja, mert először azt hiszi, hogy neki is tanúskodnia kell. A barát viszont megnyugtatja, hogy valószínűleg nem idézik be tanúként, mert ő elismerte a beszélgetés tényét, így szerinte csak a nyilvános tárgyaláson fogják lejátszani a beszélgetést, de lehet, hogy le sem játsszák, csak fölolvassák.

Lúzer Leó elgondolkodik azon, hogy jobb lenne, ha ő maga is tíz évet kapna, mert az asszony kinyúvasztja, ha a sajtó előtt le fogják játszani, hogy ő nem akarta azt a gyereket, és kiteregetik a házasságuk részleteit, különben is egy hónap múlva megszületik a baba. A főnöke is kirúgja, ha megtudja, hogyan vélekedett róla annak idején. Nem, nem, a tíz év szigorított fegyház kevés arra, hogy az asszony kiengesztelődjék, jobb lenne az életfogytig.

És ekkor valaki azt mondja Lúzer Leónak, hogy menjen be az ügyészségre és húzassa ki magát. Hát lehetséges ez? Állítólag nálánál nagyobb embereknek sem sikerült.

Nézzük csak! A Be. 99. §-ának (1) bekezdése szerint az ügyészség indítványra elrendeli, hogy az egyéb érdekelt vagy ezek segítőjének a nevét, születési nevét, születési helyét és idejét, anyja nevét, állampolgárságát, személyazonosító okmányának számát, lakcímét, értesítési címét, tényleges tartózkodási helyét, kézbesítési címét, illetve elektronikus elérhetőségét zártan kezeljék (a továbbiakban: zárt adatkezelés).

Annak a beszélgetésnek a bizonyítási eljárásban történő felhasználása, amelyet Lúzer Leó a lehallgatott elkövetővel (lúzer barátjával) folytatott, nyilvánvalóan érinti az ő jogát, kötelezettségét (ha mást nem, az adatvédelemhez fűződő jogát), így Lúzer Leó egyéb érdekeltnek minősül. Vagyis semmi akadálya nincs, hogy akár saját maga, akár meghatalmazottja révén kérje adatainak zártan kezelését annak érdekében, hogy más elkövető (a drogkartell tagja) ne ismerhesse meg.

Vagyis Lúzer Leó, vagy meghatalmazottja, szépen bebattyoghat az ügyészségre, és kérheti adatainak zártan kezelését. Az ügyészség ekkor a lehallgatás leiratát (benne Lúzer Leó nevével), elhelyezi egy zárt borítékban, de előtte készít egy olyan kivonatot, amely nem tartalmazza sem Lúzer Leó nevét, sem telefonszámát, sem egyéb adatait. A vádlottak és a védőik, azt a kivonatot kapják meg, amelyből Lúzer Leót – ha úgy tetszik – kihúzták, eltüntették. Az eredeti iratot csak az ügyész és a bíró láthatja.

Van, akinek ez sikerült.

Minősíthetetlen minősítés

Régi jogalkalmazói probléma, hogy ha egy feljelentett cselekmény nem bűncselekmény, akkor melyik bűncselekmény „nem”. Egy „nem bűncselekmény” differentia specifica-ja, hogy a Büntető Törvénykönyvben fölsorolt egyetlen törvényi tényállásnak sem feleltethető meg, kezdve a népírtástól (Btk. 142. §) egészen a harci szellem bomlasztásáig (Btk. 457. §). Akkor mire hivatkozva indokoljon a feljelentést elbíráló halandó rendőr, ügyész stb…

Példának okáért vegyünk egy példát (hűha, nem aludtam ki magam).

Feljelentem Elvetemült Elemért, aki szándékosan átfuttot az uttesten, majdnem elütőtte őtet egy auttó, emiat a járdán ácsórgó szívbeteg Áldozat Ármin infartust kapott a szívíbe, és meghótt.”  

A feljelentett cselekmény nem bűncselekmény, ez jogi tudás nélkül is nyilvánvaló egy érettségizett ember számára (magyar nyelv: elégséges, matematika: elégséges, ének-zene: jeles). Ennek ellenére egy, a példában megjelölt feljelentéshez hasonló feljelentés hihetetlen erőket tud mozgósítani jogalkalmazói oldalon.

A büntetőeljárásban eljáró hatóság hajlamos lenne megküldeni az egészet a szabálysértési hatóságnak, mondván, hogy a feljelentett cselekmény inkább szabálysértésnek tűnik. Tény, hogy a feljelentés nem tartalmazza azt a körülményt, hogy szabályosan haladt-e át Elvetemült Elemér az úttesten, de az biztos, hogy ott, csak úgy futkosni nem szabad, vagy ő, vagy az őt majdnem elütő gépjárművezető biztosan elkövetett valamilyen közlekedési szabálysértést, de még nem tudni, milyen szabálysértést. Derítse ki azt a másik hatóság!

A szabálysértési előadó ezen felháborodna (joggal), hogy a büntetőügyben eljárt hatóság figyelmét elkerülte Áldozat Ármin halála, amely a feljelentés szerint ok-okozati összefüggésben volt Elvetemült Elemér elkövetői magatartásával (lásd: „emiatt” kifejezést a feljelentésben). Márpedig egy halálesetet nem lehet csakúgy félvállról szabálysértésnek venni. A feljelentés egészét kell kimeríteni….. jelentsen az bármit is. Legyen a feljelentés minősítése emberölés.

Ezt viszont a rendőrség emberölésre szakosodott egységei vennék a statisztikájuk terhére szívükre. Köztudomású tény, hogy senkit nem lehet a járdán szándékosan megölni úttesten való átfutkosással, így a halálesetet illetően legfeljebb gondatlanság áll fenn, de csak abban az esetben, ha az elkövető tisztában volt azzal a körülménnyel, hogy a sértett szívbetegsége olyan mértékű, hogy egy átfutás is végzetes lehet. Mit szólnánk a halált okozó közúti veszélyeztetéshez?

Ha a feljelentő a feljelentésben előadja azt is, hogy Elvetemült Elemér másodállásban főügyész, és azért futkos át, mert főügyészként ezt megengedheti magának, ezzel az egész eljárást olimposzi magasságokba emeli, mert fel lehet vetni a hivatali visszaélés bűntettét is, amely esetben a jogorvoslat joga immár a nyomozási bíróé, mivel így az ügy hirtelen a közhatalom gyakorlásával kapcsolatos kiemelt bűncselekménynek minősül. Lehetséges, hogy a nyomozási bíró kifejti majd, hogy ez a feljelentés nem hivatali visszaélésre, hanem hivatali bűnpártolásra utal, hiszen korábban már el kellett sikálni egy-két bűncselekményét ahhoz, hogy egy főügyész csakúgy vidáman futkosson át az úttesten. Bár a hivatali bűnpártolás büntetőjogi megítélése súlyosabb, mint a hivatali visszaélésé, az ügy mégis visszaminősül közhatalom gyakorlásával kapcsolatos kiemelt bűncselekményből ki nem emelt közvádas bűncselekménnyé. (Hogy miért, ne tőlem kérdezzék, hanem a jogalkotót.)

Természetesen más a helyzet, ha a feljelentő beadványában megjelöli, hogy szerinte a cselekmény szexuális erőszaknak minősül, mert őt nagyon fölizgatta az eset. Ekkor a jogalkalmazkodó jogalkalmazó hátra dől, és a feljelentést elutasító határozatában kifejti, hogy a Btk. 196. §-ában írt szexuális erőszakot az követi el, aki mást szexuális cselekményre vagy annak eltűrésére kényszerít, s mivel az úttesten átfutás nem minősül szexuális cselekménynek, így a feljelentett cselekmény tényállási elem hiányában nem valósít meg bűncselekményt…

Vad irat a vádirat

Ha gonosz lennék (az vagyok), azzal poénkodnék, hogy kis időre föllélegezhetnek a fociedzők, mert most legjobban mindenki a vádirat tartalmi kellékeihez ért. A vádiratról olvastam azt a hülyeséget azt a komoly tényfeltáró munkán alapuló állítást, hogy abból megrendelésre csak úgy ki lehet húzni ezt-azt.

Nos, nézzük azt a fránya vádiratot! A vádirat komoly hatású irodalmi mű, néhányan tízévet is ülnek miatta (pontosabban amiatt, amit elkövettek). Az bizonyos, hogy ügyész írja, és bíró adja ki… mármint a vádlottaknak és védőiknek. (Ha közülük valaki továbbadja jogosulatlanul harmadik személynek, az egy másik bejegyzés témája lehet.) A vádirat műfaját tekintve az ügyész szerint dokumentarista stílusban írt esszé, a vádlott szerint valóságot nélkülöző sci-fi, a védők szerint bohózat. Annyi bizonyos, hogy a bírónak a legvégén írnia kell belőle egy tudományos megalapozottságú tanulmányt, ha úgy tetszik, ítéletet.  A vádirat nem tartalmaz semmilyen hangulati elemet, nincsenek benne metaforák, feltételezések, tájleírások, megszemélyesítések!

A vádirat nyomokban sem tartalmaz

  • Tónit, Ádit, Barbit, de
  • Fletót, Vikit, Petit és Jutkát sem,
  • nem tartalmaz a bűncselekményhez nem tartozó tényeket, feltételezéseket, nem bizonyítható állításokat,
  • olyan cselekményeket, amik nem bizonyíthatók vagy más büntetőeljárásban vizsgálandók,
  • és olyan dolgokat sem, ami nincs felsorolva a Be-ben a vádirat tartalmáról szóló résznél.

Az ügyész a vádiratot egyenesen a bíróságra nyújtja be, senki másnak nem mutatja meg előre. A vádiratban vagy benne van valami, vagy nincs. Abból nehéz utólag kihúzni, mert ahhoz a bíróságtól kellene visszakérni.

Tudom, hogy unalmas és hosszú, de megidézem a Be-t, amiben pontosan benne van, mit kell tartalmaznia egy vádiratnak.

422. § (1) A vádirat törvényes elemei:

a) a vádlott azonosításra alkalmas megjelölése,

b) a vád tárgyává tett cselekmény pontos leírása,

c) a vád tárgyává tett cselekménynek a Btk. szerinti minősítése,

d) az ügyészségnek a büntetés kiszabására vagy intézkedés alkalmazására, vagy a kóros elmeállapota miatt nem büntethető terhelt felmentésére vonatkozó indítványa.

(2) A vádirat az (1) bekezdésben meghatározott törvényes elemeken túl tartalmazza:

a) a vád tárgyává tett cselekményekkel, illetve részcselekményekkel összefüggő, rendelkezésre álló bizonyítási eszközök megjelölését,

b) az ügyészségnek az egyes cselekmények, illetve részcselekmények és a büntetéskiszabási körülmények bizonyításával összefüggő bizonyítási indítványait,

c) a bíróság hatáskörére és illetékességére vonatkozó jogszabályok megjelölését, továbbá a vádiratot benyújtó ügyészség hatáskörére és illetékességére vonatkozó rendelkezésekre való utalást,

d) az ügyészség közlendőit,

e) az ügyészség további indítványait.

(3) Az ügyészség a vádiratban indítványt tehet a büntetés vagy intézkedés mértékére vagy tartamára is arra az esetre, ha a terhelt az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri.

(4) Ha a gyanúsított személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés hatálya alatt áll, és az ügyészség ennek fenntartását indokoltnak tartja, az erre vonatkozó indítványát is tartalmazó vádiratot a kényszerintézkedés lejárta előtt tizenöt nappal nyújtja be a bíróságnak.

Ráadásként még annyi – bár lehet, hogy meg fognak kövezni érte –, hogy az ügyészségen (bíróságon, rendőrségen) bizonyos személyek törvényesen is kérhetik, hogy személyes adataik ne kerüljenek bele a nyomozás irataiba vagy a vádiratba. A tanú és az egyéb érdekelt (például, aki tudtán kívül belekeveredett egy lehallgatott személlyel folytatott beszélgetésbe), kérheti adatainak zártan kezelését. Ebben az esetben a nyomozó hatóság, az ügyészség zártan kezeli az illető adatait tartalmazó iratokat, ami az jelenti, hogy az eredetit beteszi egy zárt borítékba (ha úgy tetszik, eltitkolja), a nyomozati iratba pedig kivonatot helyez el.

Lebukott az ügyészség

Van úgy, hogy nincs tovább, el kell ismerni, hogy lebukott az ügyészség. Magyarország Ügyészsége (ne kerteljünk: a legfőbb ügyész) összefogott a Kormánnyal, hogy eltussolja a kabinetvezető miniszter ügyeit. Lássuk csak, hogyan is kell tussolni…..

[1] Először is egy Kormány felügyelete alatt álló szerv büntetőeljárást kezdeményezett.

[2] Egy másik ugyancsak a Kormány felügyelete alatt álló szerv előkészítő eljárást rendelt el, hogy így tussolja el a kabinetvezető miniszter üzelmeit. (Muszáj volt, hiszen ha nincs eljárás, nem keletkeznek adatok, nincs mit eltussolni.)

[3] Az előkészítő eljárást folytató szerv azért, hogy legyen mit elleplezni, kezdeményezte az ügyészségen a kabinetvezető miniszter „emberének” a lehallgatását, aki történetesen a Magyar Végrehajtói Kar elnöke volt.

[4] Az ügyészség szándékegységben a kormányközeli szervvel, indítványozta a nyomozási bírónál a kabinetvezető miniszter „emberének”, azaz a Magyar Végrehajtói Kar elnökének a lehallgatását. Ennél jobb megoldás nem volt tussolásra, hiszen ha nincs lehallgatás, azzal azt kockáztatják, hogy nem lesz mit elleplezni, és akkor baj van.

[5] Mivel a lehallgatás során képbe került az igazságügyi miniszter helyettese is, ennek nagyon megörült a legfőbb ügyész, hiszen olyan snassz, hogy csak egy politikus üzelmeit kell lepleznie. Szólt tehát az igazságügyi miniszter helyettesének, hogy figyelik. Ebben volt némi fondorlat, mert igazából nem az igazságügyi miniszter helyettesét figyelték és hallgatták le, hanem a fővégrehajtót, de a kabinetvezető „emberét” nem lehetett figyelmeztetni, mert azzal az ügyészség azt kockáztatja, hogy esetleg nem keletkezik terhelő adat a kabinetvezetőre, és akkor megint csak ott tartunk, hogy nincs mit eltussolni.

[6] Magyarország Ügyészsége a legfőbb ügyésszel az élen ekkor emelte a tétet. Úgy gondolta, hogy összejött a gyanú a nyomozásra, fel kell jelenteni kabinetvezető „emberét” miniszterhelyettestül. Sőt, el kell rendelni a lehallgatását, immár tényleg figyelni kell a miniszterhelyettest is. Na, innen szép nyerni, azaz tussolni, hátha valami keletkezik a kabinetvezetőre is azon kívül, hogy egy kívülálló a keresztnevén emlegeti.

[7] A Kormánynál látták, hogy a legfőbb ügyész immár nem ura a helyzetnek, azaz a tussolásnak, kezükbe vették hát a dolgot, és ők is figyelmeztették az igazságügyminiszter helyettesét. (Valószínűleg arra is tisztelettel kérték, hogy a bűntárásának ne szóljon, mert ő hajlamos lenne bizonyítékokat megsemmisíteni, és akkor semmit nem találnak majd a nyomozó ügyészek a (ház)kutatáson, és akkor végkép nem lesz mit tussolni).

[8] Ezt követően a nyomozó ügyészek, védelmi tisztek és rendőrök lecsaptak a kabinetvezető „emberére”, hogy elnyerjék a jóindulatát. Letartóztatták, nehogy a kabinetvezető „embereként” vallomást tegyen a kabinetvezetőre.

[9] A legfőbb ügyész hasonló okokból kérte a miniszterhelyettes mentelmi jogának felfüggesztését. Az országgyűlés felfüggesztette a mentelmi jogot, hiszen ha az országgyűlési képviselő, egyben igazságügyi miniszterhelyettes mentelmi joga nincs felfüggesztve, akkor gyanúsítottként sem lehet kihallgatni, és akkor nem áll fenn annak a veszélye, hogy terheli a kabinetvezetőt enyhébb büntetés reményében, és akkor megint ott tartunk, hogy nincs mit tussolni. A legfőbb ügyész nagyon dühös lett, hogy senki nem vallott a kabinetvezetőre, és akkor, hogyan tesz hitet (tust) a kabinetvezető mellett.

[10] A kabinetvezető szerényen mosolygott a legfőbb ügyész szerencsétlenkedését látva, hiszen ő tudta, hogy az egész cirkusz vége felé személyesen megjelenik az ügyészség épületében (más források szerint az emberei jelennek meg), ott törlik a rá terhelő bizonyítékokat a nyomozati iratokból, valamint eljáró ügyészek, bírák, védelmi tisztek memóriájából.

(Esküszöm, nagyon szeretnék egy ilyen mindent törlő tollszerű izét….csak egy kattintás, és nem emlékszünk semmire. Hol tartottam?).

Ez így filmsorozatba illő, kár, hogy a szerzői jog nem az enyém.

Itt a piros, nyerni tilos

Az internet és mobiltelefonok korának virtuális terében annyi átveréses valóságshow zajlik, alig lehet nyomon követni őket:

Önt jelölte meg a nemrég elhunyt XY elefántcsontparti milliárdos örökösének, a hagyaték átvétele érdekében kérem, fizessen … összeg hagyatéki díjat a … bankszámlára! Figyelem, ennek elmulasztása jogvesztő!

XY vagyok az Ön bankjából, éppen most akadályoztunk meg egy internetes csalást az Ön kárára, bankszámláját zároltuk. A nagy összegű hamis átutalást nem teljesítjük, azonban ennek érdekében meg kell adnia néhány adatot: a számlaszámát, a kódját.

A nemzetközi Interpol észlelte, hogy gyermekpornográf képeket tárol a számítógépén. Amennyiben nem fizet … összegű bírságot, körözést adunk ki Ön ellen, és a fényképét föltesszük a TOP pedofil képtárba.

Az ember lassan megszokja, hogy kiberbűnözők csapnak le a pénzére a virtuális valóságból, vagy először csak az adataira, azután a pénzére. Szegény netes honpolgár, ha lassan is, de megtanul védekezni ellenük, míg végül már hackert lát minden szerencsétlen telefonos közvéleménykutatóban. Hiába, veszélyes foglalkozás az. A bűnügyi statisztikákból szépen lassan kivesznek a lakásbetörések, autótolvajlások, mint ahogy korábban kivesztek más bűnelkövetési formák, így ma már kevesen tudnák megmondani, mit takart egykor a markecolás vagy a gagyizás fogalma.

A szervek persze büszkék a lefelé görbülő bűnüldözési statisztikai nyilakra, és ez jól is van így, különösen, hogy a kibertérben mozgó elkövetők gondosan titkolják, hogy nem a bűnfelderítési mutatóktól félnek, hanem az egyre olcsóbb és hatékonyabb riasztórendszerektől. Különben is miért törnének be egy lakásba, ha ki sem kell mozdulniuk a sajátjukból? (Ironikus, hogy régen a zsarukat csúfolták kíbernek a tolvajnyelvben.)

Mindezek tudatában magam is meglepődtem, amikor a város terén „Itt a piros, hol a piros” játékost pillantottam meg. Olyan volt, mint egy időutazás. Át lehet még verni valakit ezzel az ósdi vacakkal? – kérdeztem félig kimondva. Tiltott szerencsejáték – mondta valaki a bámészkodók közül, mert azok szépen gyűltek a férfi körül, aki három gyufásskatulya méretű dobozt köröztetett egymás körül, időnként fölfedve azt, melyik rejti éppen a kis szivacsgolyót.

Egyebekben a játék nem minősül tiltott szerencsejátéknak, tekintettel arra, hogy nettó csalás az egész, semmi köze a szerencséhez.

A koreográfia is a régi volt. A játékmestert saját emberei vették körül, akik időnként pénzt tettek föl egyik vagy másik kis dobozra, és láss csodát, nyertek, miközben nem is annyira a dobozokat figyelték, hanem a tér különböző pontjait; jön-e a rendőr. Amikor azután egy gyanútlan járókelő is föltett pénzt: előbb keveset, amivel nyert, majd egy nagyobb összeget, akkor a doboz hirtelen üres lett, holott a játékmester olyan béna lassúsággal mozgatta, hogy nem volt az a videójátékokon edződött szempár, ami ne tudta volna követni az útját. A golyó persze ott lapult a játékszervező ujjai közt, nemhiába volt szivacsból, egyszerűen csak össze kellett nyomni a doboz felmutatásakor, és ügyesen felkapni azt is a dobozzal. A lebukás esélye csekély, ha a vesztes fél mégis rájönne, maguk a csalók kiáltanak rendőrt, és elfutnak.

Lenyűgözve figyeltem távolról a jelenetet. A szép számmal gyűlő bámészkodók közül alig néhányan fogadtak, a többség bölcs mosollyal nézte a veszteseket, azzal a megelégedéssel, hogy őket persze nem lehet ilyen könnyen átverni. Én magam is sajnáltam volna a csaló triót; milyen nagy energiával milyen kis összeget tudnak összekaparni, ha nem tudtam volna, hogy negyedik társuk éppen a csupán csak bámészkodókat zsebeli ki. Hiába, a zsebtolvajlás sem veszett még ki teljesen … Covid ide vagy oda…

Világ bűnözői egyesüljetek! IV. rész

Móricka kapott egy intőt, mert sikerült betörnie a fizikaszertár ablakát egy kísérleti labdába rúgott kísérleti szabadrúgással. A kísérlet jól sikerült, mert az ablak tudományos alapon betört. Vagy nem sikerült jól, ez csak nézőpont kérdése, mert a fizikatanár is látta, és a tudomány eredményét intő formájában rögzítette az utókornak. Móricka hiába érvelt azzal, hogy a labda éppen akkora erőhatást gyakorolt az ablakra, mint az ablak a labdára, és lám, a labda nem tört be, ami kérdéseket vet föl a tudományos közösség számára, az érvek nem hatottak, a tanerő a törvény teljes szigorával sújtott le, méghozzá statáriális eljárásban.

A tragédia itt még csak nem is ért végett, mert Móricka anyukája otthon elkobozta Móricka zsebpénzét. Móricka hiába érvelt azzal, hogy a cselekményt a tanár már elbírálta, és vele szemben jogerős büntetésként intőt szabott ki, ami azt jelenti, hogy fellebbezés hiányában súlyosítási tilalom állt be, azaz a zsebpénzbüntetés merőben alkotmányellenes. Móricka anyukája hajthatatlan maradt, ráadásul Móricka apukája elé vitte az ügyet, aki a büntetést megtoldotta némi szobafogsággal. Móricka ekkor fölkiáltott, hogy ez már res judicata!, sőt, ne bis in idem! Móricka apukája ekkor kiosztott Mórickának egy olyan nyaklevest káromkodásért, hogy a fal adta a másikat. Hiába, kétszer ad, aki gyorsan ad!

Érdekes, hogy a gyerekek ösztönös jogászok, az igazságossághoz is több érzékük van, mint a felnőtteknek. Amire Móricka egyből rájött, az az, hogy egy már elbírált cselekedetet nem lehet másodszor is megbüntetni, ahhoz a felnőtt jogászi társadalomnak több száz évre volt szüksége. A bűnözés nemzetközivé válásával pedig ez a kérdés immár mórickai magaslatokba emelkedett; ki rúghatja seggbe a hazán kívüli bűnelkövetőt: a fogadó állam, vagy a hon, esetleg egy harmadik állam, vagy mindegyik.

A ne bis in idem elvét valahogy úgy lehet megfogalmazni, hogy ha a terheltet a büntetőeljárásban a bűncselekmény vádja alól jogerősen felmentették, vagy büntetőjogi felelősségét jogerősen megállapították, akkor ugyanazon tényállás és bizonyítékok alapján nem folytathatnak ellene még egyszer büntetőeljárást, büntetőjogi felelősségét nem állapíthatják meg, vele szemben büntetést nem szabhatnak ki.

A ne bis in idem elve látszólag egy világos, észszerű elv, de amikor azt látjuk, hogy szuverenitásba mar, rögtön egyetemes hülyeségek más elvek is szóba jönnek. Mert olyan biztos-e, hogy a fogadó állam megfelelő nagyságú farba rúgást osztott ki honfiunknak vagy honleányunknak (bármely nemzet honfiának vagy honleányának). Mert ez a farba rúgás lehet, hogy nem szolgálja kellőképpen a büntetés célját, hiszen köztudott, hogy a másik ország pipogya, büntetései nevetségesek, és nem bírnak semmilyen visszatartó erővel, és nem ártana polgárunknak, ha itthon is megküldenénk egy sallerrel. Vagy éppen ellenkezőleg: a másik országban farkastörvények uralkodnak, és köztudott, hogy az ezerévvel ezelőtti lipótmezei csatát verték le szegény betévedt idegen állampolgáron, aki történetesen a mi fiunk.

Unión belül nincs is baj, mindenki elismeri a másik ítéletét, de ha az elítélt ragaszkodik hozzá, leülheti otthon a büntetését, és mindenki átválthatja a másik ország büntetését saját ízlése szerint, ahogy akarja. Ha például szegény rab a letartóztatásban nem nézhette az esti híradót, akkor vonják le azokat a napokat a büntetésből, vagy ha nézhette, akkor adják hozzá. Ugyanez vonatkozik arra az esetre, ha nem élhetett a playstationozás jogával, vagy nem vihette be kedvenc póniját a sittre…

Igen ám, de mit is értünk ugyanazon tényálláson? Ha például, az egyik országból tilos kábítószert kivinni, míg a másik országba tilos kábítószert behozni, akkor mi van azzal, aki innen oda szállítja a kábítószert? Ugyanaz a tényállás Á-ból kivinni és B-be bevinni? A nebis in idem elvébe ütközik-e, ha egyik ország a kivitel miatt bünteti meg, míg a másik a behozatal miatt, mert egyik országból a másikba szállította a mariskát marihuanát? Megfájdult a fejem! Igen, ugyanaz. Vagyis vagy itt indulhat ellene eljárás, vagy ott.

DE mi van akkor (Móricka, De-vel nem kezdünk mondatot!), de mi van akkor, ha az egyik állam tiltja állampolgárainak, hogy marihuánát fogyasszanak (határon innen is és túl is), míg a másik ország saját területén bárkinek megengedi ezt (sőt, adóztatja is). Semmi, Móricka, az egyik országban nem indul ellene eljárás, míg otthon igen.

És mi van akkor (Móricka, És-sel sem kezdünk mondatot!), és mi van akkor, ha ott, ahol nem tilos marihuánát fogyasztani, följelentem magamat, és bűncselekmény hiányában fölmentenek, attól itthon még elítélhetnek?

(folytatjuk Móricka!)

Közpót-magánérdekű adat

Az az érzése az embernek, hogy itthon valahogy a legjobb dolgok is könnyen gellert kaphatnak (igazságügyi fegyverszakértőknek: a legjobb dolgok is gurulatot kaphatnak), ami által az ember könnyen tö.. lábon lőheti magát, vagy másokat. Itt van mindjárt az Infotv. (az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény), ami hitem szerint egy jó törvény.

Ennek a törvénynek deklarált célja a hatálya alá tartozó tárgykörökben az adatok kezelésére vonatkozó szabályok meghatározása azért, hogy a természetes személyek magánszféráját az adatkezelők tiszteletben tartsák. Célja még az adatok szabad áramlásának biztosítása, illetve a közügyek átláthatóságának támogatása, vagyis a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez és terjesztéséhez fűződő jog biztosítása.

A törvény szelleméből kissé leegyszerűsítve az következik, hogy

  • a személyes adatunk a mi adatunk, más csak akkor garázdálkodhat vele, ha azt jogszabály előírja, vagy ha mi megengedtük neki,
  • a közérdekű adat viszont a közösségre tartozik, csak akkor titkolható el bárki elől, ha az eltitkolást jogszabály lehetővé teszi.

Ez jól működik Európa nagy részén. A varázsszó: a GDPR, azaz az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendelete. A közérdekű adatigénylést sehol Európában nem használhatják egyes állami szervek elleni túlterheléses támadásra; olyan adatokat lehet kérni, ami az állami szervnél rendelkezésre áll, mivel a munkájuk során keletkezik, a munkájukat segíti a tapasztalatok levonásában, illetve a jövőbeli tervezésben. Az, hogy egy szervezet esetleg diszfunkcionálisan működik, ez nemcsak az állami vezetőkre tartozik, hanem a polgárokra is. De nem lehet olyan kérdéseket föltenni évekre visszamenően, hogy hány szőke férfi tett feljelentést foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt (gondatlan melírozás vétsége), mert ilyen adat nem áll rendelkezésre, hiszen egy állam nem listázhatja a feljelentőket hajszín szerint.

Ezzel szemben nálunk komoly társadalmi szervezet igényelte közérdekű adatként, hogy hány ügyvéd tett feljelentést egy bizonyos bűncselekmény típus miatt. Nyilván ez a jogászokból álló szervezet is tisztában volt azzal, hogy az ügyvédi munka az egy hivatás, hogy a feljelentést tevő ügyvéd, ha akarja, megjelöli a feljelentésben, hogy ő ügyvéd, ha akarja, akkor nem. Abból a körülményből, hogy valaki doktorként ír alá, nem következik, hogy ügyvéd, mert lehet más jogi végzettségű is, vagy állatorvos, vagy emberorvos vagy államtudományi végzettséget szerzett köztisztviselő, hiszen feljelentést bárki tehet. Ilyen adatot a feljelentőtől nem is lehet megkövetelni, sem a feljelentés felvételekor, sem visszamenőleg. Igazából ez csak arra jó, hogy egy szervezet munkatársait jól megdolgoztassák, főleg Karácsony előtt, hiszen egyenként kell átvizsgálni az iratokat, hogy a feljelentő odaírta-e, hogy a foglalkozása ügyvéd, így mégiscsak valamilyen nem hiteles adatféleség előállítható.

A közelmúltban ennél is furább dolgot tapasztaltam. Valaki, aki kapott egy feljelentést elutasító határozatot, kiragadott egy mondattöredéket a határozatból, valami ilyesmit: hogy „a fenti adatokból nem állapítható meg konkrét tényként…”, és azt igényelte a hatóságtól, hogy tételesen visszamenőleg vegye elő a határozatait, és mondja meg, hogy szó szerint hányszor volt ez így pontosan (nem más szórendben) leírva.

Ezen még nem lepődtem volna meg, kérni bármit lehet, ráadásul a kérés elutasítását követően az adatvédelmi hatóság is elutasította az igényt. Ugyanakkor a bíróság helyt adott neki. A bíróság indokolásából az szűrhető le, hogy elővette az értelmező kéziszótárt, és arra a következtetésre jutott, hogy egy állami szervezet minden létező és nem létező adata közérdekű adat, még az az adata is, ami nem áll rendelkezésére, hanem manuális gyűjtéssel nyerhető ki; például hány határozatban szerepel az és kötőszó illetve az illetve).

Még ezen sem lepődtem volna meg (nagyon), hiszen fellebbezésnek helye van, ha az internet tanúsága szerint ugyanezen bíróság adatkezelő szervezetként – tehát nem törvénykező hatóságként – nem hajtaná el ennél konkrétabb közérdekű adatigényléssel a hozzá fordulókat olyan kérdésekben, amelyekben neki kellene hasonló módon adatot gyűjtenie. Igen, tudom a bíróság független, még önmagától is… Csak elszomorít, hogy ha a bíróságnak kellene babramunkával adatokat gyűjtenie, az nem közérdekű adat, ha más hatóságnak, az meg az.

Szerencsére az Alkotmánybíróság egy konkrét ügyben kimondta, hogy kizárólag azok az adatok tartoznak az Infotv. szerinti közérdekű adatok körébe, amelyek az Infotv. hatálya alá tartozó szervek tevékenységére vonatkoznak, az adat a közfeladatuk ellátásával összefüggésben keletkezik és megismerésük biztosítja a közügyek átláthatóságát. A közérdekű adatok és a közérdekből nyilvános adatok kiadásának kötelezettségét ugyanis az Infotv-ben meghatározott cél, a közügyek átláthatóságához fűződő közérdek alapozza meg.