Fuss, ha futhatsz…
avagy jogos védelem II
Tekintetes Történelmi Ítélőszék!
Nehéz dolga van a védelemnek, mikor olyan egyenes embert kell támogatnia, amilyen Toldi Miklós, akitől távol áll, hogy önmagát holmi jogos önvédelemmel mentegesse. Egyetértek a váddal abban, hogy Arany János nyomozó legjobb tudása szerint derítette föl a tényállást, és gyönyörű jelentést tett le a Tekintetes Történelmi Ítélőszék asztalára. Ugyancsak elismerést érdemel Jankovics Marcell kriminalisztikai grafikus, aki Toldi Miklós tetteit nagy hűséggel jelenítette meg képileg.
A vádirat szerint:
„Toldi György meg, amint torkig itta-ette, Egy öreg karszékbe úr-magát vetette, És az eresz alól gyönyörködve nézi, Hogyan játszadoznak csintalan vitézi; Majd, midőn meglátta a telek lábjában Ülni öccsét Mikóst nagy-busan magában, Föltámad lelkének szennyes indulatja, S nagyfejű legényit ily szókkal biztatja: „Hé fiúk! amott ül egy túzok magában, Orrát szárnya alá dugta nagy buvában; Gunnyaszt, vagy dög is már? lássuk, fölrepűl-e? Meg kell a palánkot döngetni körűle!” Mint kutyák közé ha nyulfiat lökének, Kaptak a beszéden a szilaj legények, Döng a deszkabástya Miklósnak megette, Miklós a kudarcon ,búskodik’ felette. Mert fölérni könnyű, könnyű nemcsak ésszel, Hanem ököllel is, és megfogni kézzel, Hogy csak őt bosszantja mind e vastag tréfa, Mely ugyan fejétől sem járt messze néha. Toldi tűr azonban, bárha nem békével; Birkozik nagy lelke fellázadt dühével; Majd meggyőzi magát s megvetéssel tűri, Szolganép belőle a csúfot hogy űzi. Mert e nép eperszem volna haragjának, Bosszuló karjától úgy elhullanának, Mint a Sámsonétól, kiről írva vagyon, Hogy ezer pogányt vert egy álcsonttal agyon. Tűrte Miklós, tűrte, ameddig tűrhette, Azzal álla bosszút, hogy csak fel sem vette; Úgy mutatta, mintha nem is venné észre, Fülét sem mozdítá a nagy döngetésre. De, midőn egy dárda válla csontját érte, Iszonyatosképen megharagutt érte, S melyen ült, a malomkő-darabot fogta, Toldi György bosszantó népe közé dobta. Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg? Ki tudj, a hol áll meg s kit hogyan talál meg? Fuss, ha futhatsz, Miklós! pallos alatt fejed! Víz sem mossa rólad le a gyilkos nevet!”
Helyesen tartalmazza a vádirati tényállás, hogy Toldi György felbujtására annak katonái olyan magatartást tanúsítottak, amely vitathatatlanul védencem személye ellen intézett, személyét közvetlenül fenyegető jogtalan támadásnak értékelhető. Fordítsuk le ezt a támadást a jog nyelvére. Toldi György katonáit lényegében Toldi Miklós becsületét súlyosan sértő cselekményre hívta föl, amikor saját testvérét emberi mivoltát megkérdőjelezendő olyan túzokként jelölte meg, amelyről nem tudni, nem dög-e már, ezért meg kell döngetni körülötte a palánkot. Felhívnám a Tekintetes Történelmi Ítélőszék figyelmét arra, hogy ezek a kijelentések még a Facebook irányelvei szerint is gyűlöletbeszédnek minősülnek. Amikor azonban a katonák dárdákat hajigáltak Toldi Miklós mellé, egyre közelebb céloztak a sértetthez, míg végül egyikük véletlenül el is találta Toldi Miklóst, ekkorra cselekményük messze túlmutatott a becsületsértés határán.
Nem szabad elfelejteni, hogy a katonai dárda az élet kioltására rendszeresített eszköz, használatára modern, XIV. századi korunkban a lovagi játékokra vonatkozó foglalkozási szabályok alkalmazandók, így a katonák cselekedete kimerítette a Btk. 165. §-a szerinti foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntettét. E bűncselekményt az követi el, aki foglalkozási szabály megszegésével más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét szándékosan közvetlen veszélynek teszi ki. Márpedig a Btk. 22. §-a szerint nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges. Tekintetes Történelmi Ítélőszék! Toldi Miklósnak már az első dárda elhajításakor, de tovább megyek, már az első dárda célzásra emelésekor jogában állt volna a tárgyi malomkövet elhajítani! Életét közvetlen fenyegető jogtalan támadásnak volt kitéve, és állíthatja-e valaki, hogy a dárdákkal szembeni támadás elhárításához a malomkővel való viszont támadás túllépi a védekezés szükséges mértékét?
Tisztelt Közvádló arra hivatkozott, hogy „repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg, ki tudj, a hol áll meg s kit hogyan talál meg?”; vagyis Toldi Miklós nem tudhatta, vajon a kővel szerencsétlenül agyondobott hadfi részt vett-e egyáltalán a támadásban. Ennek a körülménynek – a védelem álláspontja szerint – nincsen relevanciája. A malomkő áldozata a vád által sem vitatottan annak a csoportnak a tagja volt, amelynek magatartása Toldi Miklós testi épségét, életét közvetlenül veszélyeztette.
A vád hivatkozott arra is, hogy Toldi Miklós a malomkövet erős felindulásából fakadó haragjában hajította el, és nem azért, hogy jogtalan támadást hárítson el. Kétségtelen tény, hogy Toldi Miklós egyenes ember, vallomása erre irányult, így a vád bár tévesen, de okszerűen vonhatott le Toldi Miklós tudattartalmára ilyen következtetést. Ugyanakkor a vád figyelmen kívül hagyja Toldi Miklós tetteiben is megnyilvánuló igaz jellemét. Ő soha nem mondana ki olyat, hogy félt rókalelkű bátyja katonáitól. Jó urunk, Nagy Lajos királyunk seregében számtalanszor bizonyította rendíthetetlen bátorságát. Azonban ne felejtsük el, hogy a malomkő elhajításakor a személye iránti fenyegetés nem zárult még le, a történeti tényállás szerint a támadó csoport nem vonult el, nem kért bocsánatot a sérülés miatt, Toldi György sem szólt rájuk, hogy elég legyen. Vajon kinek a fejében ne fordulna meg kimondva-kimondatlanul, hogy a következő dárda talán kioltja az ő életét, még ha be sem vallja. Javaslom a vádirati tényállást azzal kiegészíteni, hogy Toldi Miklós részben saját személyének további támadástól való védelme érdekében hajította a csoport tagjai közé a malomkövet, azért is, hogy a további támadásnak véget vessen. Indítványozom, hogy a Tekintetes Történelmi Törvényszék védencemet jogos védelem, mint büntethetőséget kizáró okból mentse föl a vád alól.
Ilosvai Selymes Péter védő
Ismét a Kedves Olvasó figyelmébe ajánlom (nem fizetett promóció!) Dr. Kiss Anna Bűnbe esett irodalmi hősök című könyvét.
