A végszükség

Korábban volt már szó a jogos védelemről, amelyre a büntetőjogászok (és a gyanúsítottak) mint büntethetőséget kizáró okra szoktak hivatkozni. Egyszerűen megfogalmazva, van egy cselekmény, amely amúgy bűncselekmény lenne, csakhogy fennáll valamilyen ok, amely az elkövető büntethetőségét kizárja. Ilyen ok például a személyünket ért jogtalan támadás:

Bihiróhó úhúr, kérem! Éhén jogos öhönvédelmi helyzetbe voltam, brühühü! Mert ha az éhén bátyám nem oholyan gazember, brühü, akkor én nem tahartohok itt, kérem! Mehert az éhén báhátyám, kérem, gazdag ehembeher, az öhönkormányzahatnál van hivatali állása, kérem, de soha egy fillért nem ad az öcsikéjének, kérem! Ezért én, kérem, elmentem hozzá, kérem, hogy számon kérjem, miért is ilyen ember ő, kérem, hogy a saját testi vérének lopnia kell miatta, merthogy ő soha nem támogat engem, brühühü. Hogy miért vittem szekercét magammal a bátyámhoz, kérem? Tisztelt bíró úr, ha ismerné a bátyámat, maga sem a Btk-t vitte volna magával, mert azzal nem lehet akkorát ütni. Szóval, jogos önvédelmi helyzetből vittem azt a szekercét, mert tudtam, hogyha számon kérem a bátyámat, miért lett belőlem ilyen szar alak, akkor nemcsak a hangját fogja fölemelni, kérem! És így lett volna ötösöm a lottón! Bihiróhó úhúr, kérem, tessék engem fölmenteni jogos védelem címén! Segítek, ott található a Btk-ban, a 22. paragrafusnál!

A fenti sorok nem egy bohózatban, hanem egy vádlotti védekezésben hangzottak el. Kétségkívül, a jogos védelem az egyik legnépszerűbb büntethetőséget kizáró ok elkövetői körökben, és méltán: egy jó kis utcai bunyónál ember (bocsánat, ügyész) legyen a talpán, aki megmondja, ki kezdte, ki lépett fel támadólag, ki volt a megtámadott a maga jogos védelmi helyzetében. Úgy szokott kezdődni, hogy uram, a késemért jöttem… Úgy szokott kezdődni, hogy én csak azért mentem oda hozzá, hogy megbeszéljük a dolgot… Ő meg szabadulása óta utálja a beszélőt.

Volt egy ügy, amelyben az egyik garázda elkövető jogos védelemre hivatkozott azzal, hogy az általa megütött személy benézte magának. Először azt hittem, hogy a vallomást felvevő rendőr elgépelte, de amikor a harmadik tanú is magától értetődően számolt be arról, hogy Pista azért ütött, mert Józsika benézte a Pistát, rá kellett döbbenem, hogy a benézés = más személyét jogtalan támadással közvetlenül fenyegető helyzet. Legalább is bizonyos körökben – és a dzsungelben – a közvetlen szemkontaktus felvétele nem a társalgási illem, hanem az agresszió jele. Az egyik tanú még hozzátette, hogy nem elég, hogy Józsika benézte Pistát, de a pólóját is letépte magáról, amely után közismerten Józsika ütni fog. Ezt csak egy hülye jogász nem látja.

Van a jogos védelemnek egy kevésbé népszerű kistestvére, a végszükség, amely nem azt jelenti, hogy a duplanullás ügynök végkép nem képes tartani szükségét, ezért másokat elgáncsolva tör be a duplanullás helyiségbe. A törvény szerint nem büntetendő annak a cselekménye, aki saját, illetve más személyét vagy javait közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből menti, vagy a közérdek védelme érdekében így jár el, feltéve, hogy a cselekmény nem okoz nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett.

Vagyis itt nem támadó és megtámadott feszül egymásnak, mint a jogos védelemnél, hanem ember és egy közvetlen veszély. Az elkövető azért töri be más ember gépkocsijának ablakát, hogy kivegye a nap tűzte autóból az ottfelejtett csecsemőt, kutyát. Valaki azért hatol be más lakásába éjszaka, hogy mentse a tűzből az ottalvókat. Nyilvánvalóan az ilyen emberek kitüntetést érdemelnek, és nem rongálás vagy magánlaksértés miatti elítélést.

Azért egy élelmes vádlott végszükség esetén hivatkozhat végszükségre, bár kevesebb potenciál van benne, mint a jogos védelemben. Kedvenc védekezésemet egy kocsmai verekedés vádlottja adta elő, aki a vád szerint egy székkel sújtott le a sértett fejére. A vádlott szerint végszükségben cselekedett. Látta ugyanis, hogy a sértett felindultan fut felé, ő pedig észlelt egy széket a sértett és saját maga között. Félő volt, hogy a sértett lendületből átesik a széken, és összetöri magát. Ő végszükségben arra gondolt, hogy fölhajítja a széket a levegőbe, és így a sértett pont átfut a szék alatt. Csak azzal nem számolt, hogy a sértett a szék alatt meg fog torpanni. Kár, hogy ez nem Fülig Jimmynek jutott eszébe…

A szükség arányt bont

avagy jogos védelem III.

Az elmúlt két alkalommal Toldi Miklós esetéről olvashattunk egy vád- és egy védőbeszédet. Aki arra számított, hogy most az ítélet ideje jött el, annak rá kell döbbennie, milyen megbízhatatlan alak vagyok, ráadásul nem elég tökös, hogy ítélkezzek egy hős felett. (Dr. Kiss Anna egyébként felmentette Bűnbe esett irodalmi hősök című művében – ez továbbra sem fizetett promóció.) Toldi esete tökéletesen mutatja, mennyire eltérő lehet a »ha megdobnak dárdával, dobj vissza malomkővel« történeti tényállás megítélése.

A jogos védelem kérdése talán egyike a legnépszerűbb árucikkeknek az egyetemi házi- és szakdolgozatok piacán, sőt, az átlagembert is izgatja. Ha szóba kerül, hogy az ember büntetőjogász-féle, előbb-utóbb ismerősei ilyen kérdésekkel kezdik bombázni:

  • Ha vasvillával fenyeget, de csak fakanál van nála, lelőhetem egy pisztollyal?
  • Ha azt kiabálja, hogy kitépi a szívem gyökerét, fejbe verhetem egy szívlapáttal?

Nos, a jogos védelem valószínűleg azért birizgálja úgy a fantáziánkat, mert ennyi maradt nekünk, mióta az állam magához ragadta tőlünk a büntetőjogi igény érvényesítését: ha megtámadnak, védekezhetünk. Érvényesíthetjük a Talio-elvet, akár ölhetünk is, hrrrr! Ősi, antagonisztikus érzések élednek bennünk, Tarzan megvédeni Jane, vili?

Jelen Büntető Törvénykönyvünk helyretett néhány dolgot, ami korábban bántotta a társadalom igazságérzetét. Immár villanypásztorral védhetjük gyümölcsfánkat, sőt, egy lábtörésre alkalmas várárokkal is kombinálhatjuk azt, mert a Btk. 21. §-a kimondta, hogy nem büntetendő annak a cselekménye, aki a saját, illetve a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzése céljából telepített, az élet kioltására nem alkalmas védelmi eszközzel a jogtalan támadónak sérelmet okoz, feltéve, hogy a védekező mindent megtett, ami az adott helyzetben elvárható annak érdekében, hogy az általa telepített védelmi eszköz ne okozzon sérelmet. (Csak ki kell írni: Vigyázat, elektromos rája!)

Büntető törvényünk azt is kimondta, hogy a megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás elől. Pipogya férfiaknak ezután annyi, nem mondhatják szívük hölgyének: azért futottam el a támadó elől, mert nem akartam, hogy engem ítéljenek el súlyos testi sértésért, akár emberölésért, tudod, szívem, milyen vagyok, amikor kijön belőlem az állat. Jöjjön ki, aminek jönnie kell!

Törvényünk szerint nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges. A szükség nagy úr, különösen, ha valamiféle arányosságot is jelent a gyakorlatban: nem ölhetem meg a tettleges becsületsértőt, mert a becsületsértés elhárításához embert ölni általában nem szükséges.

Voltak korábban olyan helyzetek, amelyekben elég nehéz volt megítélni, mi arányos, és mi nem. Képzeljük el (illetve inkább mégse képzeljük el) azt az esetet, amikor az ember arra ébred éjjel, hogy betörő motoszkál az éjjeliszekrényünkben. Sokáig nekünk kellett álmunkból fölébredve fölmérni, mire is irányul a támadás, ehhez képest mi az, ami a támadás elhárításhoz szükséges. Csak vagyon elleni elkövetőnek tetszik lenni, avagy személy elleninek is, esetleg emberölős fajta? Ha lelőttünk egy piti betörőt, a végén mi kerülhettünk bajba.

Szerencsére jelen törvényünk segítségünkre sietett. A jogtalan támadást úgy kell tekinteni, mintha az a védekező életének kioltására is irányult volna bizonyos esetekben, vagyis a jogtalan támadót akár meg is ölhetjük. Ezek az esetek a következők:

  • ha személyünk ellen éjjel intéznek támadást,
  • ha személyünk ellen fegyveresen intéznek támadást,
  • ha személyünk ellen felfegyverkezve intéznek támadást (lásd Toldit),
  • ha személyünk ellen csoportosan intéznek támadást (lásd ugyancsak Toldit),
  • ha a lakásba éjjel hatol be a támadó,
  • ha a lakásba fegyveresen hatol be a támadó,
  • ha a lakásba felfegyverkezve hatol be a támadó,
  • ha a lakásba csoportosan hatolnak be a támadók,
  • ha a lakáshoz tartozó helyre fegyveresen hatol be a támadó.

Így jó szívvel ajánlom mindenkinek, tartson jogos védelmi helyzetekre otthon a kispárnája alatt egy malomkövet.

Fuss, ha futhatsz…

avagy jogos védelem II

Tekintetes Történelmi Ítélőszék!

Nehéz dolga van a védelemnek, mikor olyan egyenes embert kell támogatnia, amilyen Toldi Miklós, akitől távol áll, hogy önmagát holmi jogos önvédelemmel mentegesse. Egyetértek a váddal abban, hogy Arany János nyomozó legjobb tudása szerint derítette föl a tényállást, és gyönyörű jelentést tett le a Tekintetes Történelmi Ítélőszék asztalára. Ugyancsak elismerést érdemel Jankovics Marcell kriminalisztikai grafikus, aki Toldi Miklós tetteit nagy hűséggel jelenítette meg képileg.

A vádirat szerint:

Toldi György meg, amint torkig itta-ette, Egy öreg karszékbe úr-magát vetette, És az eresz alól gyönyörködve nézi, Hogyan játszadoznak csintalan vitézi; Majd, midőn meglátta a telek lábjában Ülni öccsét Mikóst nagy-busan magában, Föltámad lelkének szennyes indulatja, S nagyfejű legényit ily szókkal biztatja: “Hé fiúk! amott ül egy túzok magában, Orrát szárnya alá dugta nagy buvában; Gunnyaszt, vagy dög is már? lássuk, fölrepűl-e? Meg kell a palánkot döngetni körűle!” Mint kutyák közé ha nyulfiat lökének, Kaptak a beszéden a szilaj legények, Döng a deszkabástya Miklósnak megette, Miklós a kudarcon ,búskodik’ felette. Mert fölérni könnyű, könnyű nemcsak ésszel, Hanem ököllel is, és megfogni kézzel, Hogy csak őt bosszantja mind e vastag tréfa, Mely ugyan fejétől sem járt messze néha. Toldi tűr azonban, bárha nem békével; Birkozik nagy lelke fellázadt dühével; Majd meggyőzi magát s megvetéssel tűri, Szolganép belőle a csúfot hogy űzi. Mert e nép eperszem volna haragjának, Bosszuló karjától úgy elhullanának, Mint a Sámsonétól, kiről írva vagyon, Hogy ezer pogányt vert egy álcsonttal agyon. Tűrte Miklós, tűrte, ameddig tűrhette, Azzal álla bosszút, hogy csak fel sem vette; Úgy mutatta, mintha nem is venné észre, Fülét sem mozdítá a nagy döngetésre. De, midőn egy dárda válla csontját érte, Iszonyatosképen megharagutt érte, S melyen ült, a malomkő-darabot fogta, Toldi György bosszantó népe közé dobta. Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg? Ki tudj, a hol áll meg s kit hogyan talál meg? Fuss, ha futhatsz, Miklós! pallos alatt fejed! Víz sem mossa rólad le a gyilkos nevet!

Helyesen tartalmazza a vádirati tényállás, hogy Toldi György felbujtására annak katonái olyan magatartást tanúsítottak, amely vitathatatlanul védencem személye ellen intézett, személyét közvetlenül fenyegető jogtalan támadásnak értékelhető. Fordítsuk le ezt a támadást a jog nyelvére. Toldi György katonáit lényegében Toldi Miklós becsületét súlyosan sértő cselekményre hívta föl, amikor saját testvérét emberi mivoltát megkérdőjelezendő olyan túzokként jelölte meg, amelyről nem tudni, nem dög-e már, ezért meg kell döngetni körülötte a palánkot. Felhívnám a Tekintetes Történelmi Ítélőszék figyelmét arra, hogy ezek a kijelentések még a Facebook irányelvei szerint is gyűlöletbeszédnek minősülnek. Amikor azonban a katonák dárdákat hajigáltak Toldi Miklós mellé, egyre közelebb céloztak a sértetthez, míg végül egyikük véletlenül el is találta Toldi Miklóst, ekkorra cselekményük messze túlmutatott a becsületsértés határán.

Nem szabad elfelejteni, hogy a katonai dárda az élet kioltására rendszeresített eszköz, használatára modern, XIV. századi korunkban a lovagi játékokra vonatkozó foglalkozási szabályok alkalmazandók, így a katonák cselekedete kimerítette a Btk. 165. §-a szerinti foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntettét. E bűncselekményt az követi el, aki foglalkozási szabály megszegésével más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét szándékosan közvetlen veszélynek teszi ki. Márpedig a Btk. 22. §-a szerint nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges. Tekintetes Történelmi Ítélőszék! Toldi Miklósnak már az első dárda elhajításakor, de tovább megyek, már az első dárda célzásra emelésekor jogában állt volna a tárgyi malomkövet elhajítani! Életét közvetlen fenyegető jogtalan támadásnak volt kitéve, és állíthatja-e valaki, hogy a dárdákkal szembeni támadás elhárításához a malomkővel való viszont támadás túllépi a védekezés szükséges mértékét?

Tisztelt Közvádló arra hivatkozott, hogy „repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg, ki tudj, a hol áll meg s kit hogyan talál meg?”; vagyis Toldi Miklós nem tudhatta, vajon a kővel szerencsétlenül agyondobott hadfi részt vett-e egyáltalán a támadásban. Ennek a körülménynek – a védelem álláspontja szerint – nincsen relevanciája. A malomkő áldozata a vád által sem vitatottan annak a csoportnak a tagja volt, amelynek magatartása Toldi Miklós testi épségét, életét közvetlenül veszélyeztette.  

A vád hivatkozott arra is, hogy Toldi Miklós a malomkövet erős felindulásából fakadó haragjában hajította el, és nem azért, hogy jogtalan támadást hárítson el. Kétségtelen tény, hogy Toldi Miklós egyenes ember, vallomása erre irányult, így a vád bár tévesen, de okszerűen vonhatott le Toldi Miklós tudattartalmára ilyen következtetést. Ugyanakkor a vád figyelmen kívül hagyja Toldi Miklós tetteiben is megnyilvánuló igaz jellemét. Ő soha nem mondana ki olyat, hogy félt rókalelkű bátyja katonáitól. Jó urunk, Nagy Lajos királyunk seregében számtalanszor bizonyította rendíthetetlen bátorságát. Azonban ne felejtsük el, hogy a malomkő elhajításakor a személye iránti fenyegetés nem zárult még le, a történeti tényállás szerint a támadó csoport nem vonult el, nem kért bocsánatot a sérülés miatt, Toldi György sem szólt rájuk, hogy elég legyen. Vajon kinek a fejében ne fordulna meg kimondva-kimondatlanul, hogy a következő dárda talán kioltja az ő életét, még ha be sem vallja. Javaslom a vádirati tényállást azzal kiegészíteni, hogy Toldi Miklós részben saját személyének további támadástól való védelme érdekében hajította a csoport tagjai közé a malomkövet, azért is, hogy a további támadásnak véget vessen. Indítványozom, hogy a Tekintetes Történelmi Törvényszék védencemet jogos védelem, mint büntethetőséget kizáró okból mentse föl a vád alól.

Ilosvai Selymes Péter védő

Ismét a Kedves Olvasó figyelmébe ajánlom (nem fizetett promóció!) Dr. Kiss Anna Bűnbe esett irodalmi hősök című könyvét.