Büntető nyelv tan II

Szó volt róla múltkor, hogy bizonyos kifejezések mást jelentenek a hétköznapokban és mást a büntetőjogászok számára. A kerítés vétsége például nem a hanyag tulajdonos lelkét terheli, aki évek óta nem festette le jobb sorsra érdemes, rozsdás térelválasztó elemét (mint én), hanem azon szexuális bűnözőét, aki haszonszerzés céljából valakit szexuális cselekmény végzésére másnak megszerez. (Ja, a striciét! – vágná rá megnyugodva kerítésszomszédom, aki szintén nem jeleskedik az ecsetforgatásban.)

Vannak kifejezések, amelyek révén még a különböző jogágak képviselőit is könnyen nyelvi vitába hajszolhatja a meg nem értés. Polgárjoggal foglalkozó barátom mániája például, hogy lopás miatt senkit sem szabadna elítélni úgy, ahogy az a Büntető Törvénykönyvben meg van írva.

  • Ott ugyanis az szerepel, hogy aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el. Eltulajdonítani, vagyis a dolog felett tulajdont szerezni lopással eleve kizárt – magyarázza csillogó szemekkel – a tulajdonszerzéshez ugyanis valamilyen legális szerzési jogcím szükséges, például: vétel, öröklés, elbirtoklás, árverési szerzés, stb… A lopás viszont nem törvényes tulajdonszerzési jogcím, vagyis eleve senki nem vehet el mástól idegen dolgot azért, hogy azt eltulajdonítsa, azaz tulajdont szerezzen rajta.

(Társaságunk nem jogász tagjai ilyenkor szoktak felületes álomba merülni.)

  • Ennek jogtörténeti hagyományai vannak – válaszolom, mert csak nem hagyhatom, hogy holmi polgárjogász belekotnyeleskedjen a büntetőjogba. – Száz éve a lopást még az követte el, aki idegen ingó dolgot másnak birtokából vagy birlalatából, annak beleegyezése nélkül, azon czélból vett el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, vagyis a birtok…

(Ekkor szoktak társaságunk mérnöktagjai azzal fenyegetni, hogy az áramlástanra fogják terelni a témát, ha nem hagyjuk abba, így elhalasztjuk a lopás további jogtörténeti megközelítését.)

Szerencsére, és a tolvajok balszerencséjére a bíróságok nem osztják barátom lopással kapcsolatos nyelvi aggályait, a tárgyalásokon ügyészek, ügyvédek, és még maguk a vádlottak is ugyanazt értik lopás alatt. Van azonban egy olyan polgárjogból kölcsönvett büntetőjogi fogalom, amely komoly félreértésekhez szokott vezetni. Ez pedig az ártatlanság vélelme. Gyakran olvasom gyanúsítottaktól, hogy „megsértették az ártatlanság vélelméhez fűződő jogaimat, mert azzal gyanúsítanak, hogy loptam. Először bizonyítsák be bíróságon, hogy loptam, csak aztán gyanúsítgassanak!

Egykori professzorom mondta, hogy az ártatlanság vélelme az egyik legrosszabb büntetőjogi szakkifejezés, mert nem az ártatlanságról szól, és nem is vélelem, a többi stimmel. Mert mi is a vélelem a polgárjogban? Általában van egy vélelmező tény és van egy vélelmezett tény, kettejük között pedig ott az élettapasztalat, miszerint a vélelmező tényből következni szokott a vélelmezett tény Vegyük például az apaság vélelmét.  Két nő beszélget a szülőszoba előtt. Drágám, nálatok apás szülés lesz? – kérdi az egyik. – Nem – rázza meg a fejét a másik – nálunk a férjem lesz ott.   Az apaság vélelme abból az élettapasztalatból indul ki, hogy a házasságok döntő többségében a férj az apa (vélelmező tény), így a házasságban született konkrét gyereknél a jogalkotó egyből apaként a konkrét férjnek ítéli a porontyot (vélelmezett tény), vagyis megkíméli a szülőket az apaság bizonyításának terhétől. Persze az apaság vélelme megdönthető vélelem, a férjtől eltérő apaság viszont már komoly bizonyítást igényel, vagy egybehangzó tiltakozást férjtől, biológiai apától és az anyától.

Az ártatlanság vélelme esetében viszont nincsen olyan vélelmezésre okot adó élettapasztalat, miszerint a letartóztatásban ülő gyanúsítottak döntő többsége eleve ártatlan, és bár az ártatlanság vélelme egy csúnya büntetőítélettel megdönthető, tényleg nem azt a célt szolgálja, hogy feltételezzük, a rendőrség ártatlan embereket vegzál gyanúsításokkal. Sőt, hogy valakit meggyanúsítsanak, ahhoz is már a bűncselekményre utaló bizonyítékok szükségesek. (Persze előfordul, hogy az eljárás során valakinek a bűnössége nem bizonyítható, vagy éppen az ártatlansága bizonyítható.)

Az ártatlanság vélelme konkrétan azt jelenti, hogy senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg bűnösségét a bíróság jogerős ügydöntő határozata meg nem állapítja. Jogi értelemben senkivel szemben (legyen bár igazi elkövető vagy ártatlan ember) nem alkalmazhatók a bűnösséghez fűződő jogkövetkezmények, amíg jogerősen el nem ítélik. Például letartóztatásban lévő személy is szavazhat az országgyűlési képviselői választásokon, sőt, akár országgyűlési képviselőnek is megválaszthatják. Csak olyan jogaiban korlátozható, amelyek a büntetőeljárás érdekeivel ellentétesek, és csakis szigorú feltételek mellett.

Összefoglalva: a büntetőjogban való eligazodás gyakran tolmácsot igényel, a tolmácsot pedig büntetőjogásznak hívjuk. (Vége.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük