avagy a fából vaskarika

Az igazságszolgáltatásnak sok esetben meg kell oldania azt a problémát, hogyan készítsünk fából vaskarikát úgy, hogy a kecske is jól lakjon, és a káposzta is megmaradjon.

Ha valaki azt kérdi, helyes-e, hogy olyan bíró ítélkezzen egy vádlott ügyében, aki „perben áll” ezzel a vádlottal, minden józan gondolkodású ember rávágja, hogy ilyen nem fordulhat elő. Előfordul azonban, hogy a vádlott szándékosan sértegeti a bírót éppen azért, hogy a bíró jelentse fel őt becsületsértés (vagy rágalmazás) miatt, majd amikor ez megtörténik, indítványozza a bíró kizárását, hisz a bíró följelentette őt, így ő most perben áll a sértett bíróval. Ha a bíró ezen az alapon bejelenti, hogy elfogult, kizárják az eljárásból, a tárgyalás pedigkezdődik elölről új bíróval, mindaddig, amíg a vádlott az új bírót nem kezdisértegetni, aki szintén kizárathatja magát, és így tovább.

Találkoztam olyannal, aki nem aprózta el a dolgot; Magyarország összes bíróját följelentette, majd nemes egyszerűséggel bejelentette, hogy megszűnt a magyar igazságszoltatás joghatósága fölötte, így kéretik békén hagyni minden jelenlegi és jövőbeli váddal kapcsolatban. Nyilvánvaló, hogy ez nem megy.

Vajon megoldás-e, ha a bíró, ügyész, rendőr szó nélkül tűri, hogy az ügyfél sértegesse őt a beadványaiban, és csak azért nem tesz feljelentést, hogy ne hivatkozhasson erre a terhelt kizárási okként? Nyilvánvaló, hogy minden sértésre nem kell azonnal ugrani, hiszen amíg az eljárás az ügyfélnek személyes kérdés, addig a hatóság tagjának nem személyes, hanem szakmai. Azt szoktam mondani, mindenkinek kell lennie egy hivatali kurva prostituált nénikéjének, aki Sanghajban táncosnő, és az ilyen jellegű sértéseknek le kell peregniük… azonban nem az idők végezetéig. A tapasztalat az, ha a hatóság tagja nem sértődik meg hivatalból azon a vélelmen, hogy a nénikéje sanghaji táncosnőként árulja a testét, akkor jönnek a durvább sértések: hogy ilyen korrupt, meg olyan hivatali visszaélő, majd fölsoroltatik az összes nemi aberráció vele kapcsolatban. 

A legtöbb eljárás sokszereplős, nemcsak egy vádlott van, hanem több is, és sértett is, meg egyéb érdekeltek. Vajon hogyan fogják ők megélni, ha azt látják, hogy az egyikük a legdurvább sértéseket vágja a bíró fejéhez, az meg csak tűri, mint a szegény kis ürge Petőfi versében. Ezt a legtöbb ügyfél nem a bírói elfogulatlanság nemes példájaként fogja megélni, hanem a bírói erélytelenség, és az eljárás komolytalanságának nemtelen példájaként.

Természetesen minden hivatalos személynél máshol van a mérce, mit és meddig tűr. Ugyanakkor a sértődés és elfogultság nyakra-főre történő bejelentése kontraproduktív is lehet. Emlékszem arra az esetre, amikor egy kisvárosi bíróság bírója azon az alapon jelentett be elfogultságot egy ügyvéd foglalkozású vádlott ügyében, hogy egyébként az ügyvéd gyakran jár el más ügyekben védőkéntazon a bíróságon, ezért pozitív irányban elfogult vele szemben. Joggal merül föl a kérdés ilyenkor, ha a bíróság elfogult az ügyvéddel, mint vádlottal szemben, akkor nem volt-e elfogult akkor, amikor ugyanaz az ügyvéd védőként járt el?

A közelmúltban láttam egy nagyon jó bírói példát. A vádlott sértegette a bírót, aki ezt addig tűrte, amíg bízhatott benne, hogy ez csak az eljárás miatti első fölindulásból adódó reakció. Miután a „meg nem sértődés” nem használt, és a vádlott egyre durvább sértéseket vágott a bíró fejéhez, a bíró hivatalból feljelentette őt becsületsértés miatt. Ezt követően a tárgyaláson nyilvánosan bejelentette ennek tényét, valamint azt, hogy ő nem sértődött meg, de ezek a sértések túlmennek azon a határon, amit egy bírónak hivatalból el kell tűrnie. Mivel a sértések ellenére sem elfogult, mert annak következményeit majd a becsületsértés miatti eljárásban kell egy másik bírónak értékelni, ezért kizárási okot sem jelent be maga ellen, és az ügyet elfogulatlanul le fogja tárgyalni. Azt hiszem, ez az arany középút, amit az ókori görögök emlegettek.   

Szabad-e fölrúgni egy kisgyereket (nyilvánosan)? A kérdés elsőre olyan bután hangzik, hogy föl se szabadna tenni, hiszen a válasz egyértelműen: nem, sőt, NEM!

A közelmúltban a szolnoki kalandparkban egy karate edző fölrúgott egy 8 éves kisfiút, aki földre zuhant, és sírva ott maradt. A fölháborító esetre (szinte) mindenki példás gyorsasággal reagált. „A Magyar Karate Szakszövetség a Fegyelmi Szabályzatának és az Etikai és Gyermekvédelmi Szabályzatának megfelelő eljárásokat sürgősen megindítja az érintett személy ellen, és az eljárás lefolytatásának végéig az érintett személyt mindennemű karate oktatási tevékenységtől eltiltja” – közölte a Magyar Karate Szövetség.

A Yakuzák Sport Egyesület elnöke közleményben vállalta magára a felelősséget és lemondott posztjáról. (Nem ő volt az a bizonyos edző.) Jászberény városa visszavonta annak a bizonyos edzőnek a Gerevich Aladár díját. A rendőrség lenyomozta az ügyet, az ügyészség megvádolta az elkövetőt, a világ rendje lassacskán helyre állt.

Nagyvonalúan lépjünk túl azon, hogyan vehettek nyilvántartásba a bíróságon egy egyesületet Yakuzák néven. A Yakuza ugyanis egy kb. 300 éve működő bűnszervezet Japánban. Ilyen erővel bejegyezhetnének céget Maffia Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság néven vagy alapítványt Cosa Nostra Önsegélyező Alapítvány néven (amúgy Maf&Fia Bt. és Cosa Nostra Bt. is van, igaz az egyik felszámolás, a másik végelszámolás alatt), ami vicces, mint egy harakiri. Készséggel elhiszem, hogy a Yakuzáknak nincs közük a yakuzákhoz, az egyesület tagjai egytől egyig rendes emberek.

Tegyük föl inkább újra a kérdést: Szabad-e fölrúgni egy kisgyereket nem nyilvánosan, például egy edzésen?

Amikor Bruce Lee után Linda is a média tatamijára lépett, foci helyett mindenki rugdosni kezdett mindenkit: edzésen, iskolában, játszótéren. Sorra nyíltak a karate, kung-fu, taekwando klubok. Megtanultuk, hogy van no contact, semi contact és full contact szabályrendszer. Az elsőnél csak a lábszag rúgja fejbe a másikat, mert tilos komolyan bántani egymást. A másodiknál jelzés értékkel már be-betalálnak azok az ütések, rúgások, a harmadiknál csakúgy rezeg a pofazacskó meg az agy.

Csakhogy, ha versenyen teljes erővel lehet csípni rúgni, ütni, harapni, lábat kisöpörni, akkor edzésen is muszáj bevinni azt a találatot, kisöpörni azt a lábat, nehogy az első verseny egyben az első sokk is legyen.

Félreértés ne essék, a legtöbb gyerek szereti, ha a kölcsönös rugdosásáért nem igazgatói intő, hanem edzői dicséret jár. Gyerekként én is jártam edzésre valamilyen kimondhatatlan nevű kung-fura, ahol szigorú szabályok uralkodtak: például nem volt szabad szemet kiszúrni, vagy lágyékot támadni, minden mást igen. És persze az edzőnek rendet kellett tartani. Aki rossz volt, azt úgy combon rúgta, hogy másnap is csak remegő lábbal tudott leereszkedni az iskolapadra. Igaz, a combrúgás legális támadási forma volt, így egyaránt meg kellett tanulni adni is és kapni is. Az embergyerek még büszke is volt rá, hogy minél rosszabb ő, annál jobb lesz a combosok elviselésében.

A baj csak akkor van, ha ezt az egészet nem a kisgyerek akarja, hanem apuka, aki hat danos karatemester egy videójátékban vagy álmában. Vagy ha nem karatéról, hanem más sportágról van szó, amelyben a fizikai és verbális rúgások nem részei a játéknak. Ilyenkor majdnem mindegy, hogy a combrúgás, a lábsöprés, a megalázás nyilvánosan éri-e az áldozatot vagy zártkörűen, sőt, a nyilvánosságban az a jó, hogy mindig akad, aki vigasztalni próbálja az áldozatot. (Komment ne essék, most nem a fent említett konkrét kisfiúról és apukáról beszélek, és nem azokról a szülőkről, akik tehetséges gyermekükért áldozatokat hoznak.)

Hallottam edzésen kiosztott olyan testi fenyítésekről, amit ha börtönben alkalmaznának, nem kisgyereken, akkor föl sem merülne, hogy az nem hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás. És a kisgyerek szégyellni fogja magát, nem fordul ügyvédhez. Nem azért, mert megalázták, hanem azért mert biztosan rossz volt és megérdemelte, amiért nem figyelt vagy nem tudta elvégezni a feladatot. Bizony, valamilyen kontroll kéne. 

Költői szamuráji kérdés: ki dönti el, jó-e a rossz a gyereknek?

Úgy tűnik, Magyarország Ügyészsége politikus terheltek ügyében csak koncepciós eljárásokat tud folytatni függetlenül attól, hogy az illető bal- vagy jobboldali politikus-e. Mintha a megvádolt politikusok egy nagykoalíciós perközösség tagjai lennének tekintet nélkül arra, hogy korrupcióval, rendőrök elleni erőszakkal, hűtlen kezeléssel vádolják-e őket. Így nem csoda, ha hirtelen nem is emlékszem olyan politikusra, aki fölállt volna a tárgyaláson, és azt mondta volna: elkövettem, sajnálom, más okuljon a példámon, és ne csináljon ilyet. Még ha felvétel van arról, amit csinált, akkor is koncepciós a dolog. Bátran kiáll, és elmondja, hogy koncepciós per áldozata, politikai elítélt.

A koncepciós per olyan per, melyet előre megtervezett politikai koncepció szerint folytatnak le diktatúrákban, jelentős nyilvánossággal, céljuk a társadalom különböző rétegeinek elrettentése és megfélemlítése vagy megsemmisítése. A koncepciós perek jelentős részében a vádlottaktól fizikai és lelki kínzással, időnként tudattompító szerek alkalmazásával beismerő vallomást csikarnak ki.

Vagy nem figyeltem történelem órán, vagy Magyarország Ügyészsége által folytatott koncepciós perek új színt hoznak a koncepciós perek világába:

1/ Az ügyészség által kialakított vád koncepciója szerint ugyan bizonyítható, hogy a vádlott a terhére rótt cselekményt elkövette, de az ügyészség nagyon ravasz módon a mentő és enyhítő tanúkat is idézni indítványozza, illetve az ilyen okiratokat is csatolja a bizonyítékok mérlegelése érdekében.

2/ A sajtót általában maga a vádlott hívja oda a tárgyalásra, nem az ügyészség.

3/ A koncepciós perben a különböző fokú bíróságok eltérő módon értékelnek bizonyítékokat vagy jogszabályokat, eltérő ítéleteket hoznak, amely kifejezetten jellemző a koncepciós perek világára. Rajkot, Nagy Imrét, Mindszenty Józsefet is felmentették elsőfokon. Ja, nem.

4/ A koncepciós per áldozatát néha az a szerencsétlenség éri, hogy nem ítélik halálra végrehajtandó szabadságvesztésre, sőt, előzetes mentesítést kap a büntetett előélet alól.

5/ Az ügyészség a terheltet ravasz módon nem veri meg, és nem kínozza, sőt, előzetes letartóztatásban még az önkormányzati képviselői mandátumát is átveheti.

6/ Ha ellenzéki politikus, akkor azért folytat ellene koncepciós pert az ügyészség, ha kormánypárti, akkor meg azért.

7/ Ami a mai koncepciós perek közös fő sajátossága, hogy a vádlott és a védő szabadon szidhatja az ügyészséget a sajtóban, bírósági tárgyaláson, beadványaiban. Rohadt egy dolog ez a koncepciós eljárás.

Koncepciós per emlegetésével az a legnagyobb baj, hogy nem az ügyészséget sértik meg, hanem a bíróságot. Történelmi tapasztalat szerint a koncepciós perekben az ítélet mindig borítékolható volt, meglepetés egyszer sem született. Független bíróság mellett nincs értelme koncepciós pernek. Aki koncepciós pert kiált, az a bíróságról állítja azt, hogy elfogult. Akad persze, aki ettől sem riad vissza: ha fölmentik, győzött az igazság, ha elítélik, előre megmondta, hogy koncepciós az egész.

A Wikipédia Koncepciós per című szócikke szerint: „A koncepciós per köznapi értelmezését megnehezíti, hogy nemegyszer a nagy közérdeklődést kiváltó perek vádlottjai védekezésüket megkönnyítendő koncepciós pernek minősítik az ellenük folyó eljárást.”  Ezt is biztos az ügyészség szerkesztette bele koncepciósan.

A Mesterséges Intelligencia néha fölülírja a természetes intelligenciát. Magyarul megáll tőle az ész! Rég elhunyt színészek tűnnek fel új filmekben, csalók játszák el hozzátartozóink szerepét. Igen, a mesterséges intelligencia erre is képes.

Az unokázós csalónak, aki korábban is el tudta hitetni sírós hangján idős emberekkel, hogy a féltett poronty kér segítséget a hajnali órán, nem kell többé a hangjával zsonglőrködni. Képzeljük el, milyen távlatokat nyit előtte, ha valóban az unoka hangján fog megszólalni. Ehhez nem kell más, mint hangfelvételt szereznie a kedves rokon beszédhangjáról, azt a mestereséges intelligenciával elemeztetni, aki ami ezután képes leutánozni az eredeti hangot. Nincs többé akadálya, hogy a csaló a program segítségével az unoka hangján kérjen pénzt a déditől.

• Erzsikém, ma késem egy kicsit. Tegnap nem tudtam utalni a tudod melyik cégnek. Diktálnám a számlaszámot. Amíg be nem érek, utaljon át tízmilliót, nehogy már megbüntessenek a lejárt a határidő miatt – utasítja majd telefonon a csaló a titkárnőt a főnök hangján.

Az egyszeri magánnyomozó magánbűnöző, aki rendszerint olyan feladatokat vállal, hogy kompromittáló képeket készítsen férjről, feleségről, nem fog többé azzal vesződni, hogy prostikkal, dzsigolókkal, egyéb identitásokkal próbálja lépre csalni áldozatát. Elég néhány jó képfelvétel szerencsétlenről, egy jó program MI-vel felturbózva, és máris prezentálható az élethű felvétel, ahol a célszemély éppen egy Aliennel szexszel a nappaliban a nagyszülők portréja alatt.

Úgy tűnik, nem mi léptünk a virtuális világba, hanem a világunk vált virtuálissá.

Drágám, te most nekem hiszel, vagy a szemednek? – a lebukott férjekről szóló ezen elcsépelt vicc, egyre kevésbé lesz vicces, hiszen eljön az idő, amikor minden megkérdőjeleződhet, amit szemünkkel látunk, fülünkkel hallunk, agyunkkal elhiszünk.

A büntetőjog, a kriminalisztika analóg módon kullog a digitális utáni világban, de azért mégsem teljesen eszköztelen. Tegyük föl, hogy egy szemétláda ellopta az arcunkat, rámontírozta egy sértő képre, és kitette az internetre. Mitévők legyünk?

Tisztelt Nyomozó Hatóság!

Feljelentést teszek ismeretlen személy ellen

• a Btk. 226/A. §-ába ütköző becsület csorbítására alkalmas hamis képfelvétel készítése miatt valamint
• a Btk. 226/B. §-ába ütköző és a (2) bekezdés a) és b) pontja szerint minősülő nagy nyilvánosság előtt jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett, becsület csorbítására alkalmas hamis képfelvétel nyilvánosságra hozatala miatt

az alábbi tényállás alapján:

Ismeretlen személy megszerzett egy felvételt rólam, majd arcképemet egy olyan felvételre hamisította rá, amelyen két gorilla szeretkezik az állatkertben. Az arcomról készült felvételt a nagy hímgorilla feje helyére montírozták. A hamis felvételeken így úgy látszik, mintha a szeretkező gorillapár egyik tagjának arca az enyém lenne. Ez mélységesen sérti a becsületemet.

Ezt követően ismeretlen személy a hamis felvételt nyilvánosságra hozta a www.szeretkezogorillaktarskeresooldala.com internetes portálon.

A felvétel készítéséről a tegnapi napon szereztem tudomást egyik kollégámtól, így feljelentésem határidőn belüli magánindítványnak minősül. A felvételek nyilvánosságra kerülése óta kollégáim egyfolytában cikiztek, ezért kénytelen voltam a mai napon fölmondani a munkahelyemen.

Sértettként indítványozom, hogy a Nyomozó Hatóság a Be. 336. §-a alapján tegye meg a szükséges intézkedéseket soron kívül a hamis felvételek, mint elektronikus adatok ideiglenes eltávolítására.

Tisztelettel: Magilla gorilla

Ne legyen senkinek kétsége, mire a nyomozó hatóság a nyomozást elrendeli, az ügyészségen az előterjesztését megteszi, az ügyészség indítványozza, a nyomozási bíró pedig elrendeli az elektronikus adat ideiglenes eltávolítását, addig az ominózus felvétel három másik linken is megjelenik, valamint az ember összes barátja letölti. De azért ez is több a semminél.

Egy internetes hírportálon olvastam annak a hölgynek a történetét, akinek a fényképét ismeretlenek úgy manipulálták, hogy mögé helyeztek egy kardot tartó alakot, mintha az alak le akarná vágni a hölgy fejét, majd az egészet közzétették valami mocsok internetes oldalon. A majdnem feljelentő hölgy bement egy igazi rendőrségre, ahol találkozott egy majdnem rendőrrel, aki majdnem felvette a feljelentést, de inkább nem. A történet szerint a majdnem rendőr lebeszélte a hölgyet a feljelentésről, ha jól értettem, szerinte ez nem bűncselekmény, vagy úgy sem lesz belőle semmi, és még ki is cikizte a hölgyet, hogy miért zavarja az, hogy néhány éretlen személy a hölgyön szórakozik álnevén írt kommentekben.

Tegyük föl, hogy a majdnem feljelentő olyan cselekmény miatt akar feljelentést tenni, ami nem bűncselekmény, nos, ehhez is joga van, erre találták föl a feljelentést bűncselekmény hiánya miatt elutasító határozatot. Sajnos a mai napig nem veszett ki az olyan majdnem rendőr, aki olyan hatalmas energiát fektet a majdnem feljelentő elhajtásába, amely energia töredékével jegyzőkönyvbe foglalhatná az illető szavait. (Az okok taglalása külön bejegyzést igényelne.) Ez a majdnem rendőri magatartás különösen aggályos akkor, amikor a majdnem feljelentő valódi bűncselekmény miatt szeretne feljelentést tenni, mint – valószínűleg – esetünkben.   

A becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvétel készítése (Btk. 226/A. §) és a becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvétel nyilvánosságra hozatala (Btk. 226/B. §) pont az ilyen eseteket rendeli büntetni.

Sajnos az informatika fejlövésével fejlődésével egyre több ilyen esettel kell számolni. Van már olyan fényképezőgép (program), amely „levarázsolja” az emberről a ruhát. Ez a program valóban hiányzott még, és az emberiségnek biztosan nagy szüksége volt rá, sok problémánkat meg fogja oldani a klímaváltozástól az energiaválságon át a túlnépesedésig….

A „kedvencem” azonban a pornóipar újabb találmánya, amely „rizikós nyilvános meztelenkedés”, vagy milyen alcímen külön zsáner immár. A lényeg az, hogy a felvételen látszólag nyilvános helyen meztelenkednek, végeznek szexuális cselekményeket a szereplők. Képzelje el, ahogy sétál egy forgalmas utcán, és meglát egy kamiont. A kamion zárt rakodóterében egy kabrió autó van, a kabrióautóban pornószínészek esnek egymásnak. A kamion külső felületén is vannak kamerák, amelyek a környezetet veszik, majd az egész úgy áll össze, mintha a járókelők szeme láttára szexelne a pár (trió, négyes stb…).

Képzelje el, ahogy sétál az utcán (feleségével, gyerekével), látja is a kamiont, aminek az oldalán ott a figyelmeztetés, hogy felvétel zajlik. Talán még meg is áll, elmélkedik a feliraton, miközben azt rögzítik, hogy Ön bamba képpel, vagy álmodozva figyeli a pornócselekményt. Majd az egész bekerül egy pornófilmbe. Szerencsére nincsen a pornó Oscaron legjobb mellékszereplőnek járó díj, de ha lenne ilyen, esetleg Ön nyerné meg tudtán kívül a csodálkozó arckifejezése okán.

A „legszebb” az egészben, hogy ha kiderül a disznóság, a készítők azzal védekeznek, hogy ők figyelmeztették Önt a kamion oldalán: filmforgatás zajlik éppen, és azáltal, hogy Ön elsétált a kamion mellett, hozzájárult a felvétel elkészítéséhez.

Hogy a lónak a vegetáriánus tamburáját tennék a majdnem megmondtam hova, de szerencsére működésbe lépett az öncenzúrám!

Mármint a bírói függetlenség a bírói fizetéstől. Kis pénz, kis foci, kis ítélet? Elsőre úgy tűnik, hogy nem, vagy nem szabadna, hogy függjön. A bírónak függetlennek kell maradnia saját fizetése nagysága ellenére, (vagy ha úgy tetszik kicsinysége ellenére), mert egy bírót nem befolyásolhat más, csak a törvény. Csakhogy a bírói fizetés törvényen alapul, ebből következően a bíró a saját fizetésétől függ, minden mástól független. Ez buta poén volt, már bánom.

Milyen egy független bíró? A szememben a független bíró az unalmas bíró, aki végtelenül kiszámítható; előre tudni nála, ha ezt teszem, akkor ez lesz a következménye, ha meg azt teszem, akkor meg az lesz a következmény. Függetlenül attól, hogy gazdag vagyok-e vagy szegény, jóképű vagy rosszarcú, művelt-e vagy sudribunkó. Az ítéletnek akkor is függetlennek kell lenni, ha a bíró jókedvvel, bőséggel ébredt, akkor is, ha balsors tépte. Az unalmas bíró nem improvizál, nem próbálja helyrehozni, amit szerinte a jogalkotó elrontott, nem kezd olyan nyakatekert jogi indokolásba, amitől másnak leesik az álla, csakhogy bekerüljön a Bírósági Határozatok halhatatlanságának tárába.

Csakhogy a feneség abban áll, hogy az unalmas bíró – ismerek ilyet többet is – ha kibújik a talárból, nem unalmas ember lesz, hanem művelt, jóhumorú, emberséges ember, akinek a világ dolgairól véleménye van, figyelemmel kíséri a társadalmi folyamatokat, kiegyensúlyozott. A bíró taláron kívül folyamatosan képezi magát, olvasott, sőt, internetezett embertípus, akinek nemcsak a jogszabályokból kell fölkészülnie, nemcsak a szakirodalomból, hanem az egész társadalomból, hiszen az egyik nap önvezető autóval elkövetett baleset ügyében ítélkezik, másnap természetkárosításban, harmadnap foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésben (bármilyen foglalkozáséban).

Nem vállalhat másodállást, délután nem zugírászkodhat egy ügyvédi irodában, de még csak esti pincérkedést sem folytathat, pedig a vádlott szép borravalót adna biztosan. Ez az embertípus vállalja, hogy öt év egyetem után fogalmazóként eltölt szakvizsgával együtt négy évet olyan fizetésért, amiért biztonsági őrt nem lehetne fölvenni, majd eltölt legalább egy évet bírósági titkárként olyan fizetésért, amelyért már föl lehet venni biztonsági őrt ( fegyvertelent), és azután jöhet a hőn áhított bírói kinevezés. Ez a bírói kinevezés (nem is olyan) régen legalább anyagi, társadalmi megbecsülést hozott magával fizetés terén. Megbecsülést írtam, nem gazdagságot. Ma egy kezdő bíró azzal szembesül, hogy nincs olyan értelmiségi vádlottja, aki rosszabbul keresne nála, de valószínűleg azonos fizetési kategóriában van a vádlottat előállító rendőrrel is. És nem a szekunder irigység beszél belőle, hanem a bírói függetlenségi vágy legalább a szülői támogatástól való függetlenség iránt, immár tízévnyi kezdő értelmiségi lét után.

Sajnos ebből nagyon hamar politikai kérdés lesz, pedig egyáltalán nem politikai kérdés ez. A rendszerváltás óta folyamatos kihívás, hogy a közszféra mely elhanyagolt elemeinek a fizetését kell felemelni, hogy azután öt évig majd csönd legyen nekik. A rendszerváltás óta nem sikerült az arányokat beállítani: ha egy egység sebészprofesszor egyenlő egy egység kúria bíróval, akkor egy középiskolai tanerő hány nyomozótisztnek felel meg.

Nyugi, a bírák fizetéstől függetlenül függetlenek maradnak, legfeljebb igazságtalanul fogják szobafogságra ítélni azt a büdös kölküket, aki ha nagy lesz, bírói pályára készül…

Egy korábbi bejegyzésben már szó volt arról, vannak esetek, amikor a
bizonyításnál is fontosabb a biztonság. Ilyen például az emberölés előkészülete.
A sértett azon természetjogon alapuló igénye, hogy életben maradjon, megelőzi
az állam azon büntetőjogi igényét, hogy egy leendő gyilkost hosszú évekre
lecsukjon. Vagyis tájékoztatni kell a sértettet az ellene készülő
bűncselekményről, személyi védelmet kell ajánlani neki. Ez általában így van
minden erőszakos bűncselekmény előkészülete esetén.
Bár emlékszem egy esetre, amikor nem így történt. Hiteltérdemlő információnk
volt arról, hogy két elkövető ki akar rabolni egy kábítószerkereskedőt, mivel azt
remélték, hogy a kábítószerdíler rengeteg készpénzt tart magánál. A nagy terv az
volt, hogy ketten lerohanják bűnözőtársukat, megfenyegetik egy elektromos
sokkolóval, ha ellenáll, akkor egy kicsit rápirítanak az eszközzel.
A rablás előkészületének büntetési tétele két évig terjedő szabadságvesztés, a
befejezett rablásé illetve a rablás kísérletéé két évtől nyolc évig terjedő
szabadságvesztés. A leendő kábítószerkereskedő sértettnek ilyenkor nem igazán
szól egy nyomozó. Mit is mondhatna? Úgy hallottuk, hogy kábítószerrel
kereskedsz, és azt is hallottuk, hogy két másik jómadár ki akar rabolni, de mi
majd megvédünk… Ez nem hangzik túl jól, különösen úgy, hogy a tervezett
rablás helye és ideje ismert volt a lehallgatásból, így alappal lehetett számítani
arra, hogy a hatóság a helyszínen meg tudja állítani.
Csakhogy. Amikor a rablójelöltek kiszállnak a gépjárműből a megfelelő
eszközökkel, ez még csak előkészület. A kísérlethez az kell, hogy legalább
megfenyegessék a sértettet, a befejezett rabláshoz pedig az, hogy a sértett át is
adja a pénzét. Tiszta sor; úgy tűnik, csak várni kell, hogy a dolgok szépen
eljussanak a végkifejletig. Igen ám, de mi történik, ha a sértett nem adja a nehéz
kereskedői tevékenységből származó suskát, és a rablók használni
kényszerülnek a sokkolót? Mi tagadás, voltak olyan hangok, hogy a
kábítószerkereskedőnek nem árt egy kis sokkhatás, mert megérdemelné.
Természetesen föl sem merült, hogy engedni kellene azt, hogy a rablók
elektromos sokkolót alkalmazzanak a sértettel szemben. A filmeken egy ilyen
sokkoló használata után az áldozat föláll, lesimítja meredező hajzatát, és éli
tovább az életét. Az életben esetleg megáll a pacemakere, kiugrik a szeme, ha az
áram a halántékán éri, esetleg esés közben koppan a feje a betonon, és…

A kommandósok nem zárták ki, hogy a fenyegetést követően időben odaérnek
ötven méternyire, mielőtt az elkövető használni tudná a sokkolót, majd a
tényleg? kérdésre, a persze, hogy nem volt a válasz. Megfeledkeztem saját
tételemről, hogy hülye kérdésre, hülye válasz érkezik. Így azután maradt az
előkészület, vagyis az elkövetők elfogása, mielőtt a sértetthez léphettek volna.
Mi lett volna, ha a sértett nem bűnöző? Valószínűleg tájékoztattuk volna az
ellene készülő bűncselekményről. Ha vagányabb az illető, még a fenyegetést is
vállalta volna azzal, hogy egyből átadja a bűnjelet a pénzt, a sokkolást
elkerülendő.

(folytatjuk)

Mi az, ami nem hivatali vesztegetés, nem hivatali visszaélés, mégis sérti a hivatal működését? A homályzóna. Az integritási kockázat. A hivatalos személyt úgy képzeljük el, mint egy robotot, aki döntéseit kizárólag érzelemmentesen, a szenvtelen logika, a törvények szelleme, a hivatali szervezeti célok mentén hozza meg érdekmentesen. Ugyanakkor a hivatalos személytől méltán várjuk el, hogy legyen tájékozott a politikában, legyen tisztában a társadalmi, gazdasági folyamatokkal, olvasson híreket. Ennek ellenére tegyen úgy, mint egy hűvös kívülálló, vagyis döntéseit ne befolyásolják újságcikkek, a politikai nézetei, személyes társadalmi és gazdasági helyzete, viselkedjen úgy, mint egy mesterséges intelligencia. Elsőre lehetetlen feladatnak tűnik. Másodikra is.

A hivatalos személy nem mesterséges személy, vannak érzelmei, ha nem mutatja ki, akkor is. Semmivel nem kap több árut a piacon pusztán azért, mert ő hivatalos személy, ha meg mégis, akkor az nagy baj. A hivatalos személynek vannak barátai, rokonai, akik elmondják; kívülről nézve, mekkora hülye ő, mármint a hivatalos személy. Ugyanakkor a hivatalos személy rokonai, barátai is kapcsolatba kerülhetnek a hivatallal, ilyenkor jól jön a hülye a háznál. Minden eljárási törvény szabályozza, milyen rokoni fok mellett köteles a hivatalos személy az elfogultságát bejelenteni, és kizáratni magát az eljárásból. Ugyanakkor minden eljárási törvény tartalmaz egy homályzónát, ahol a hivatalos személy maga döntheti el, képes-e elfogulatlanul ellátni a feladatát a körülmények ellenére, avagy sem. Ilyen például a barátok, iskolatársak, távoli rokonok köre.

Mondok egy példát: egy kisebb településen nagy valószínűséggel minden jogász – bíró, ügyész, ügyvéd vádlott – ismeri egymást, ugyanazon vendéglátóipari egységbe egyetemre jártak, a gyerekeik ugyanannak az óvodának, iskolának a neveltjei, feleségük, férjük ugyanahhoz a fodrászhoz, kozmetikushoz jár. (Igen, már sok férfi is jár kozmetikushoz.) Ha minden hivatalos személy minden ilyen „összefonódás” esetén kizáratná magát elfogultság miatt, akkor előbb-utóbb minden város egy másik város ügyeit intézhetné csak, később minden vármegye csak a másik vármegye ügyeiben járhatna el, hiszen ha mindenki munkakapcsolatba kerül a másikkal, megkedveli a másiket, megszereti, vagy éppen megutálja a másikat, elfogult lesz. Ugyanakkor egy nagyvárosban is előfordulhat, hogy a hivatalos személyek jó munkaviszonyba kerülnek egymással, esetleg baráti viszonyba. Nincsen ezzel baj, ha mindenki rendesen végzi a munkáját. Gondolná az ember. Ugyanakkor képzeljük el azt a szituációt, amikor köztudott, hogy egy ügyész minden héten együtt bulizik egy ügyvéddel. És képzeljük el, amikor ez az ügyvéd a vádlottat védi, a tárgyalás szünetében a gyerekek nyaralásáról beszélgetnek a sértett füle hallatára. Ha ezek után az ügyész ejti a vádat, soha senki nem fogja tudni a sértettnek elmagyarázni, hogy a vád tárgyává tett cselekmény nem is volt bűncselekmény.

Az integritási probléma valahol ott végződik, ahol a hivatali visszaélés kezdődik. Még nem bűncselekmény, de már szervezeti kockázat. Annak kockázata, hogy a hivatalos személy – akár önmaga előtt is tagadva – olyan helyzetben van, hogy döntéseiben már nemcsak a szabályok játszanak szerepet.  

A törvény szerint a költségvetési szerv (vagyis a hivatalos személy munkahelyének) vezetője köteles szabályozni a szervezeti integritást sértő események kezelésének eljárásrendjét, valamint az integrált kockázatkezelés eljárásrendjét. A szervezeti integritást sértő események kezelésének eljárásrendje tartalmazza:

– a bejelentett kockázatok és események előzetes értékelésének módszertanát,

– a bejelentés kivizsgálásához szükséges információk összegyűjtésének módját,

– az érintettek meghallgatásának eljárási szabályait,

– a vonatkozó dokumentumok átvizsgálásának szabályait,

– a szervezeti integritást sértő események elhárításához szükséges intézkedéseket,

– az alkalmazható jogkövetkezményeket,

– a bejelentő szervezeten belüli védelmére, illetve elismerésére, valamint a vizsgálat eredményéről való tájékoztatására vonatkozó szabályokat és

– a szervezeti integritást sértő események bekövetkezésének megelőzésére kialakított eljárási szabályokat.

A költségvetési szerv vezetőjének felelőssége olyan belső kontrollrendszer kialakítása, amely minden tevékenységi kör esetében alkalmas az etikai értékek és az integritás érvényesítésének biztosítására.

Ha tehát egy vezető (vagy az integritás védelmét ellátó szerv) azt tapasztalja, hogy egy munkatárs olyan helyzetbe sodorta magát, amely nem bűncselekmény, de a szervezet integritását sérti, akkor köteles megtenni a lépéseket: vagyis a bejelentést kivizsgálni, a munkatársat figyelmeztetni a helyes magatartásra, ha kell az ügyet átszignálni másra, vagyis nem megvárni azt, milyen károkat tud okozni a munkatárs felelőtlensége.  Nem kétséges, hogy minden hivatali vesztegetés vagy hivatali visszaélés sérti a hivatal integritását. Ha ilyen jut a vezető tudomására, ott a figyelmeztetés, átszignálás nem segít: ott a vezetőnek feljelentést kell tennie, és a büntetőeljárás végén el kell gondolkodnia azon, hogyan lehet a jövőben a hasonló eseteket kiszűrni, megelőzni.

Agatha Christie regényeiben gyakran vált áldozattá az a szereplő, aki mindenkinek utalgatott arra, hogy sejti ki a gyilkos, de juszt sem mondja el személyiségi okokból nem mondhatja el, hogy ki az, amíg nem bizonyos benne. Azután meg jól csodálkozik, hogy őt is megölték.

Ennél is jobb krimifordulat, amikor maga a detektív utal arra, hogy már van elképzelése, hogy ki a gyilkos, sőt, arra is utal, hogy ki lesz a következő áldozat, de amíg nem szerez bizonyítékot, addig… Perdöntő bizonyíték nélkül vádaskodni csúnya szokás, nem tesz ilyet egy nyomozó.

Aztán amikor a tettes ismét gyilkol, gyilkosság után összehívunk mindenkit, elmondjuk, hogy ki, miért volt gyanús, ki, miben hazudott nekünk, lehetőleg egy életre megszégyenítjük a megjelenteket, majd egy váratlan fordulattal rámutatunk arra, hogy mi már a kezdetektől gyanakodtunk az igazi tettesre, aki

1. ráveti magát a detektívre,
2. több tanú előtt elmondja, hogy bizony így történt, de úgy sem tudják majd bizonyítani, hihihi.

Vajon perdöntő bizonyíték nélkül bebuktatható-e egy nyomozás, avagy az már maga a bűnpártolás, ha hatósági személy tesz olyat, ami miatt a bűncselekmény elkövetése elmarad. Vannak olyan bűncselekmények, aminek az előkészülete is büntetendő, és vannak olyan bűncselekmények, amelyeknél az elkövetőnek legalább kísérletet kell tennie a bűncselekmény elkövetésére, mert maga az előkészület nem büntethető. Az előkészület jellemzően olyan cselekmény, amely megkönnyíti, segíti a bűncselekmény későbbi elkövetését, de ha az elkövető a későbbiekben nem tesz további lépéseket, akkor a bűncselekmény elmarad. Például, ha valaki beszerez egy tőrt a haragosa ledöféséhez, az előkészület, ha ezt a tőrt a sértett felé hajítja, az már kísérlet, ha a sértettet eltalálja és meghal, akkor befejezett az emberölés.

Az emberölés előkészülete is büntetendő, de az elkövető jóval nagyobb büntetést kap, ha meg is kíséreli megölni az áldozatát, ha pedig sikerrel jár, és a sértett meghal, akkor az ügyészség maximalizálhatja a büntetést. A logika tehát azt diktálná, hogy ha a hatóság egy emberölés előkészületéről szerez tudomást, akkor várja ki, mi lesz a végén, mint Agatha Christie detektívjei. Mert milyen nehéz bizonyítani egy előkészületet? Nemcsak a gyilkosjelöltek rendelnek tőrt, hanem a vadászok, tőrgyűjtők, cserkészek is. Bizonyítani kell, hogy a tőrvásárlás tőrvetés céljából történt, márpedig szándékot, tudattartalmat bizonyítani – ha nem is lehetetlen, de – nehéz. Ezzel szemben, ha türelmesen vár egy nyomozó, nemcsak a büntetés éveinek száma emelkedik, de a bizonyítás is könnyebb. A gyakorlat azt mutatja, hogy a tőr egyik végén van a tettes, a másik végén az áldozat, és ha végig nézzük, azt sem nehéz eldönteni, melyikük kicsoda.

Csak ne lenne az a fránya lelkiismeret, hogy a leendő áldozat is ember, hogy valakinek hiányozni fog, és mi sem örülnénk neki, ha a bravúros nyomozás csak a holttesten keresztül válna lehetségessé. Így a gyakorlat az, hogy ha az ügyész vagy a nyomozó hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy X meg kívánja ölni Y-ot, akkor bizony büntetés ide vagy oda, bizonyítás eredményessége ide vagy oda, figyelmeztetni kell Y-ot, hogy az élete veszélyben forog, sőt, védelmet illik ajánlani neki, még akkor is, ha ezzel megnehezítjük az elkövető dolgát, és dekonspiráljuk a nyomozást.

Ha pedig Y ezek után felháborodottan felhívja X-et, és számon kéri rajta, micsoda dolog, hogy X meg akarja őt ölni, akkor lőttek de nem Y-nak, hanem esetleg a bizonyításnak…

 (folytatjuk)

Az elhallgatott lehallgatás III.

A jogállam és a jogálom különböző módon kezeli a lehallgatási anyagokat. Ott,
ahol a jog csak álom, ott semmilyen korlátozás nincs a lehallgatási anyag
felhasználására:

• fel lehet használni a lehallgatott zsarolására, beszervezésére, ha a
  lehallgatási anyagból kiderül, hogy szeretőt tart,
• fel lehet használni a lehallgatott lejáratására, ha a lehallgatási anyagból
  kiderül, hogy fura szexuális segédeszközöket rendelt,
• fel lehet használni az ellehetetlenítésére, ha a lehallgatási anyagból
  kiderül, hogy munkát keres,
• fel lehet használni a lehallgatott személy ismerősei ellen, ha a lehallgatási
  anyagból kiderül, hogy kapcsolatot tartanak egy lehallgatott személlyel,
  ami önmagában gyanús, és végül, de nem utolsó sorban:
• fel lehet használni bármilyen bűncselekmény bizonyítására, még ha a
  lehallgatási anyagból nem is derül ki semmilyen bűncselekmény
  elkövetése, mert akkor bizonyára ügyesen konspirál a lehallgatott, és még
  veszélyesebb a társadalomra.
  Ott ahol a jog csak álom, ott a lehallgatás maga a büntetés. Ezzel szemben egy
  jogállamban a lehallgatás során az állam szigorú korlátokat állít föl magának, és
  tartja magát ehhez, még akkor is, ha ez ellentétes a bizonyítás érdekeivel. Ez a
  korlátozás sokszor azzal jár, hogy egy bűncselekmény nem lesz bizonyítható,
  pedig a lehallgatási anyagban ott van feketén-fehéren. Vegyünk néhány példát:
  A lehallgatott fölhív valakit, és kínos precizitással beszámol az általa elkövetett
  bűncselekményről. Szépen sorban megválaszolja a kriminalisztika alapkérdéseit:
  mikor, hol, hogyan, kivel, milyen célból vagy milyen indokból, milyen módon
  követte el a bűncselekményt, hogyan fog védekezni, ha gyanúsítottként
  kihallgatják. Beszélgetőpartnere ennek alapján még be is sorolja a
  bűncselekményt a Btk. megfelelő formulája szerint, és elmondja, hogy szerinte
  máshogy kellene védekezni. Mintha csak az ügyész munkáját szeretnék
  megkönnyíteni. Azután megérkezik az ügyvédi meghatalmazás, és kiderül, hogy
  a lehallgatott személy beszélgetőtársa az új meghatalmazott védő. Az ügyész
  nemhogy nem használhatja föl a beszélgetést a bizonyításnál, de a bírónak még
  csak nem is utalhat arra, hogy volt egy ilyen beismerés, hiszen itt a védekezés
  jogáról van szó. Ha az ügyész megküldené a bíróságnak az anyagot (hogy a bíró
  is lásson ilyet egyszer), akkor a bíró nem hivatkozhatna rá az ítéletben.

Ugyanakkor nem tudná kirekeszteni a tudatából azt a tényt, hogy az elkövető
beismerte a cselekményt az ügyvédjének (pszichés jelenség, minél jobban
kérnek valakit, hogy ne gondoljon a fehér elefántra, annál erősebben fog
megjelenni a fehér elefánt a képzeletében. Kérem a Tisztelt Esküdtszéket, ne
vegye figyelembe a fehér elefánttal kapcsolatos bizonyítékot.) Ha egy kicsit is
inog a bizonyítás, a bíróság a vádlott terhére fog dönteni még akkor is, ha
magára a védővel folytatott beszélgetésre nem utal.
Ugyanez a helyzet, ha a lehallgatott személy közeli hozzátartozójának – például
feleségének – számol be az általa elkövetett bűncselekményről. A lehallgatott
beszélgetés nem lesz felhasználható. (Persze, ha a férj beismeri a nászajándékba
kapott váza porolgatása közben elkövetett bűntettét, a váza eltörését, a vallomást
az asszony fel fogja használni ellene.) A jogalkotó abból indult ki, hogy egy
normális család olyan véd- és dacszövetséget jelent, amelynek fennmaradásához
erősebb érdek fűződik, mint a bűnössel szembeni bizonyíték felhasználásához.
Ráadásul az állam nemcsak a lehallgatott személlyel szemben korlátozza
önmagát, hanem mindenkivel szemben, aki olyan szerencsés, hogy tudtán kívül
egy lehallgatott személyt hív föl. Amennyiben egy ilyen beszélgetés során a
bírói engedélyben nem szereplő személy a bírói engedélyben nem szereplő
bűncselekményről számol be a lehallgatottnak, ez a beszélgetés is megy a
kukába, kivéve, ha a törvényben felsorolt legsúlyosabb bűncselekmények
valamelyikéhez tartozik. Mondok egy példát: Valakit lehallgatnak korrupciós
bűncselekmény miatt. Az illetőt fölhívja egy barátja, és beszámol egy általa
elkövetett garázdaságról, például arról, hogyan tört össze egy kukát a téren több
járókelő szeme láttára. Vagyis beismeri a garázdaság vétségét némi rongálás
szabálysértéssel. Ezek a cselekmények nem tartoznak azon súlyos
bűncselekmények közé, amelyek esetén a beszélgetés tartalma felhasználható
lenne az elkövetővel szemben. Ha a nyomozóhatóság a haját tépi (a sajátját, nem
az elkövetőét), akkor sem.
Ilyen a játék egy jogállamban.

(vége)