Szeretem Jézus születésének történetét. A legjobban éppen Szenteste szeretem, amikor már mindenen túl vagyunk: a fenyőfa megcsodálásán, a borleves / a halászlé / a gesztenyés pulyka / a mákosguba / a mákos bejgli elfogyasztásán (ebben a sorrendben), az ajándékok túszcseréjén, a szeretet áradásán. Jó eséllyel kint hideg van, kisebb eséllyel hó is van, és az ember elmélázik a betlehemi csillagon, a jászolba tett kisdeden az istállóban, a szabadban angyal által meglepett pásztorokon, a három királyi bölcs megjelenésén. Tudom, valószínűleg nem pont úgy történt, és nem olyan körülmények között, vagy ha mégis, akkoriban ezek a körülmények kevésbé számítottak olyan zordnak, mint ahogy innen elképzeljük. Hogy egy családot az istállóban szállásolnak el népszámlálás okozta népvándorlás idején, az csak most tűnik botrányosnak, a múlt században még Magyarországon is aludtak állattartó cselédek az istállóban az állatokkal, pásztorok éjszakáztak kint a birkákkal, és volt, hogy a családi látogatást is többnapos utazás előzte meg. És valószínűleg Jézus családja nem volt annyira szegény, mint hisszük, hiszen a nevelőapa mesterember volt; ács, akinél minden bizonnyal akadtak szegényebbek tömegével.

A történet időtlen és örök, mégis minden bizonnyal romantikusabb, hogy kétezer éve történt, mintha ma történne. Ma valahogy úgy hangzana, hogy a családot olyan helyen szállásolják el, ahol nincs internet és wifi, de a betlehem.csillaginfo@paradise.mail megadja a születési hely GPS koordinátáit, a pásztorok angyali sms-t kapnak a csodáról, amit egyből megosztanak a Tiktokon, a bölcsek pedig addig szörfölnek a világhálón, amíg meg nem találják azt a király csomagküldő szolgálatot, ami éjfélkor is kiviszi a mirhát, aranyat és egyéb kincseket ajándék gyanánt. Tudom, az, hogy az interneten megrendelt karácsonyi ajándék időben megérkezzen, az maga is CSODA, áhítatot azonban kétezer év múlva sem fog kiváltani.

Hogy az ajándékozás gyomorgörcsöt se váltson ki, érdemes időben elolvasni a webáruházak ÁSZF-ét. Mire az egyszeri fogyasztó megértette, hogy a termékek vásárlói tájékoztatóját mindig el kell olvasni apróbetűs résztől a lejáratig, a használati utasítástól a termék összetevőig, addigra megjelent az ÁSZF, ami nem Álszent Fagyasztót, hanem Általános Szerződési Feltételeket jelent. Az Általános Szerződési Feltételek olyan apróbetűvel vannak írva, hogy a terméken nem is láthatók, csak a webáruházak (és más szolgáltatók) honlapján. Az Általános Szerződési Feltételek jók, mert csomó időt spórolnak meg azáltal, hogy nem kell regényt kiolvasnunk egy pár karácsonyi zokni megrendelésekor, de rosszak, mert egy regényt kell kiolvasnunk ahhoz, hogy megmeneküljünk olyan feltétel elfogadásától, miszerint a megrendelt televíziót hiba esetén csak a fél vesénkért cserélnek vissza.

Év vége felé hadd tegyünk közzé két vicces általános szerződési feltételt, ami csak azért vicces, mert nem mi fogadtuk el. Az egyik ilyen feltétel kizárja a webáruház felelősségét arra az esetre, ha hekker törné föl a weboldalát. Elsőre még jogosnak is tűnhet ez a feltétel, egészen addig, amíg a tizenéves hekker a megrendelő feleségének szánt és előre kifizetett gyémántgyűrűt (karácsonyi ajándék + bűnbánat kombója) át nem irányítja a szállítási cím átírásával az anyukájának a címére, a webáruház tulajdonosa meg a saját ÁSZF-ére mutogat, hogy sajnos nem tehet semmit, tetszett volna elolvasni az ÁSZF-t.

Egy másik vicces általános szerződési feltétel szerint reklamációt csak akkor fogadnak el, ha az átvevő videófelvételt készít a csomag bontásáról a csomagküldős fiú jelenlétében, és ezzel bizonyítja, hogy a megrendelt okostelefont nem a megrendelő cserélte ki gumikacsára. Ehhez nem kell mást tennünk, csak a felvétel elkészítésének idejére meg kell fosztanunk a csomagkiszállítót személyi szabadságától, valamint arcképéhez való önrendelkezési jogától, és miután szabadultunk a sittről, bátran élhetünk szavatossági jogainkkal, amennyiben hibás a kiszállított termék.

Hogy az ügyészség csípje meg valamennyit! Valamennyit persze nem tudja megcsípni, és minden internetes megrendeléshez sem csatolhatunk egy ügyészt, de az ügyészség megteszi, amit tud a tisztességtelen általános feltételekkel szemben (is). Ezzel is kíván Kellemes Karácsonyi Ünnepeket mindenkinek!

Elképzelhető-e, hogy baráti vagy távolabbi rokoni körünkben zseniális magánbankár, tőzsdeügynök, befektetési tanácsadó lapul, és a Bank of Gipsz Jakab az átlagnál magasabb hozamot ér el? Most olyan választ írok le, amit magam is meg fogok bánni, de igen, el tudok képzelni ilyet. Sőt, talán a jogalkotó sem találta ezt kizártnak, azért tartotta fontosnak a Btk-ba emelni a jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntettét, amelynek lényege, hogy ilyen tevékenységet csak törvényben vagy az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusában írt engedély alapján lehet büntetlenül végezni. Az ilyen engedélyek beszerzéséhez viszont olyan „tömegű” követelménynek kell eleget tenni, amit talán a söntéspult sem bír el.

A jogosulatlan pénzügyi tevékenységet végzők tehát alapjában véve nem csalók, mégis bűncselekményt követnek el. Ugyanakkor tudományos vizsgálattal alá nem támasztott gyakorlati tapasztalatom azt mutatja, hogy a jogosulatlan pénzügyi szolgáltatókat egy hajszál választja el a csalóktól. Lehet, hogy az elején még komolyan gondolják, hogy teljesíteni tudják, amit ügyfeleiknek ígértek, de azután mindig megbicsaklik valami, jön a veszteség, amit csak újabb befektetők pénzével lehet kipótolni, és ez az a pont, amikor az újabb befektetőket olyan ígéretekkel csábítják, amelyekről már ők is tudják, hogy teljesíthetetlenek. Ilyenkor csúszik át szép lassan a jogosulatlan pénzügyi tevékenység csalásba.

Elképzelhető, hogy az elkövető önmagát is becsapja, és hisz abban, hogy minden rendbe jön, viszont a bírót becsapni már nem tudja, mert a szakértők elég pontosan ki tudják mutatni, melyik az a pont, ahol reménytelenné vált az ellenszolgáltatás. Senkinek ne legyen kétsége, hogy az olyanféle védekezést soha nem fogadja el a bíróság, miszerint a befektetés egy részét lottóra költöttem, az öttalálatosból mindenkit ki tudtam volna fizetni, vagy tuti tippem volt a Bankár-Mutyi-Bukméker hármasbefutóra, vagy a mesterséges intelligencia kihozta, hogy egy ismeretlen ázsiai garázscégből lesz az új IT megváltó, csak a rendőrség megakadályozta, hogy ezt bebizonyítsam.

Sokszor a csalót a jogosulatlan pénzügyi szolgáltatótól tényleg csak az választja el, hogy időben elkapja-e a rendőrség, és így az enyhébb súlyú bűncselekményt lehet rábizonyítani, mert még nem dőltek rá virtuális bankjának falai. Ez az a helyzet, amikor a befektetők egy része a rendőrségre fog haragudni, amiért az megakadályozta, hogy a Fals Street farkasa learassa a szuperhozamokat.

Ha egészen biztosak vagyunk benne, hogy a jövő közgazdaságtani Nobel-díjasa lapul a törzshelyünknek minősülő vendéglátóipari egység mélyén, akkor se fektessünk be nála. Sértetti oldalról nézve tökmindegy, hogy csalás vagy jogosulatlan pénzügyi tevékenység folytán úszik el a megtakarításunk. Bár utóbbiból valamennyi összeg visszajöhet, ha majd a zár alá vett fejlődő országbéli kötvényeket vagy sufnicégek részvényeit értékesítik, de biztosan nem annyi, hogy a befektető ne érezze sértettnek magát. Különösen, ha a befektetett tőkét hagyta évekig aludni.

Az a sok jogi-, pénzügyi-, adminisztratív macera, ami az igazi bankokat terheli, igazából minket véd. Mert a bankoknak tartalékokat kell képezniük, időről-időre pénzügyi jelentéseket kell tenniük, kockázatokat kell értékelniük, betéteket biztosítaniuk, stb.. És még így sem mindig kiszámítható a jövő….

(folytatjuk)

Távoli rokonom hívott azzal, hogy van egy barátja, akinek az ismerősének a rokonát (már jó!) lehet, hogy becsapta az unokatestvére (még jobb), de attól tart (mármint a barát ismerősének a rokona), hogy az unokatestvér esetleg ártatlan, és az egész család (nem az enyém, hanem rokonom barátja ismerősének a családja) majd rá fog haragudni (naná, majd rám, aki hosszas családfakutatás után rájöttem, hogy semmi közöm a szereplőkhöz).

A tényálladék szerint rokonom barátja ismerősének a rokona (nevezzük inkább sértettnek) csodálatos privát tőzsdei befektetési lehetőségről értesült unokatestvérétől. Az unokatestvérnél be kellett fektetnie összes megtakarítását, cirka 60 millió forintot, amiért az unokatestvér 15 százalékos hozamot ígért, na de havonta. Az unokatestvér elmondta a sértettnek, hogy több befektetője is van, amiben a sértett nem kételkedhetett, mert az unokatestvér nagy luxusautóval érkezett a megbeszélt irodába (vendéglátóipari egységbe), és az öltöny is új volt rajta. Sőt, nemsokkal a sértett befektetése után az unokatesó felesége szép új lakást is vett magának, amely tény önmagában is bizonyítja, hogy az unokatestvér valóban nagy fehércápa a tőzsdék aranyakváriumában, hiszen ilyen jól megy neki.

A sértett hozamot még nem látott a befektetésből, de az unokatestvér megnyugtatta, hogy a hozamot hozzászámítják az alaphoz, ami után majd sajnos 0,5 %-os éves hozamadót kell fizetni (ezt a befektetéskor elfelejtette mondani, amiért elnézést kért, de a hozam az adózás után is szép lesz), de nem kell aggódni, mert a hozamadó csak kifizetéskor válik bevallandóvá és esedékessé. Ez történt két éve.

Az unokatestvér már kezdi unni a gyanakvó hozzáállást, hogy a sértett havonta hívogatja. Ha olvasna újságot, tudhatná, hogy a Covid miatt kitört a háború a szomszédban, de éppen ez tette lehetővé a csodás hozamokat, csak éppen az arbitrázs most hosszra áll a besszen, de a Mars gyűrűje már a Vénusz égövében tanyázik, ami jót jelent. Magyarán, ha most nyúlnak a befektetéshez, nemhogy a hozamot, de az alap nagy részét is elveszítik, mint a többi remegőlábú lúzer. A sértett tisztában van ezzel, hiszen nem hülye, csak azért aggódik, mert valaki azt mondta, hogy az unokatestvére nem minősül banknak, így lehet, hogy ez valami jogosulatlan befektetési tevékenység, ami bűncselekmény. Ez lehet az oka, hogy tesókája nem akarja megmutatni neki a befektetési részvény megvásárlását igazoló pénztári bizonylatot. Na, mármost a kérdés az, van-e olyan eljárási lehetőség, hogy a rendőrség ránézzen arra a pénztárbizonylatra anélkül, hogy a rokonát le ne csukják, mert akkor hogy néz Mámi néni szemébe. (Úgy vettem ki, Mámi néni a legkisebb rokoni közös többszörös a sértett és az unokatestvér relációban.)

Általában kevés információ alapján nem szerencsés jogi tanácsot adni semmilyen távolinak (se rokonnak, se barátnak, se rokon barátjának, se barát rokonának), mert az információk torzulása következtében könnyen kiderülhet, hogy nem ittas járművezetésről van szó, hanem szexuális zaklatásról, a sértett az elkövető, és mindig a tanácsot adó a hibás, amikor végül Mámi nénit csukják le.

Csodás ösztöneim azonban azt súgták, hogy itt egy egyszerű (dehogy egyszerű, inkább nagystílű) csalásról van szó. Ilyenkor szoktam hangosan gondolkodni.

• Ilyen mesés hozam mellett miért keres befektetőket valaki, ahelyett, hogy maga gazdagodna meg kölcsönkért összegből?

• A csodás befektetések miért mindig a kocsmában köttetnek?

• A feleség gyors lakásvásárlása önmagában bizonyíték-e a hihetetlen befektetési lehetőség létezésére? (Igen, de nem úgy.)

A sértett állítólag kételkedik, mert az unokatestvére nagyon magabiztos, és ha a rendőrség tönkreteszi az üzletét, akkor Mámi néni előtt nem áll meg többé.

(Mámi néni csak a képzelet szülötte, kérek minden Mámi nénit, ne sértődjék meg rám.)

Nem tudom, milyen súlyú „Benettel” büntetni valakit, valószínűleg enyhébb, mint a kötél általi halál, de súlyosabb a börtönnél. Ha viszont a címzett fölveszi a feladóval a kapcsolatot, akkor megnyugtató módon közlik vele, hogy „Benett” büntetés helyett pénzbüntetést is fizethet neki, és akkor, és csak akkor az aktáját nem továbbítják a pedofília elleni küzdelemmel foglalkozó egyesületeknek és a médiának, „mint egy személyt a RNDS.”

Vendégszerzőnk tollából származik az alábbi remek felvilágosító jellegű írás. Az elektronikus idézés annyira jó, hogy változtatás nélkül adom közre, legfeljebb a hivatalos személyek nevét takartam ki belőle. Vendégszerzőnk ezúttal nem a mesterséges intelligencia, hanem egy – nagy valószínűséggel – elefántcsontparti diák, aki internetes kávézóból küldte a gyöngyszemet:

A címer a magyar Rendőrségé és Magyarország Ügyészségéé, a ráhamisított aláírás tulajdonosa valódi rendőrségi vezető, a hivatalosnak látszó okiratban megjelölt ügyész létező ügyész. Az írásmű szerint a Btk. 372. cikke arról szól, hogy „Benettel büntetendő minden olyan szeméremsértés, amelyet erőszak vagy fenyegetés nélkül követnek el 16 éven aluli gyermek ellen, vagy személye közreműködésével.”

A magyar Btk. 372. §-a nem szexuális bűncselekményt takar, hanem sikkasztást. A felsorolt bűncselekmények között gyermekpornográfia valóban létezik (Btk. 204. §), amit a szerző exhibicionizmus néven emleget, az a valóságban szeméremsértés néven fut a magyar jogban (Btk. 205. §). Kiberpornográfia nevű bűncselekményt nem ismer a Btk., de jó ötletnek tűnik bevezetni minden levélszemét szerzőjével szemben.

Én nagyon sokat röhögtem a levélen, de mégsem vicces, mert valószínűleg sokan fizetnek a csalónak, különben nem fektetne be ennyi energiát….

Szüksége van-e még rendőrre, ügyészre, bíróra a mesterséges

intelligenciának?

A mesterséges intelligencia kapcsán fölmerül a kérdés – amely egészen jövőbeni
nyugdíjazásomig gyarló módon személyes – szükség lesz-e rendőrre, ügyészre,
ügyvédre vagy bíróra, ha MI beteszi bájait bájtjait az igazságszolgáltatásba. Úgy
gondoltam, hogy a joghallgatók életét megkeserítő, úgynevezett „trükkös lopás”
tényállásával tesztelem MI-t a kérdés megválaszolásához. (A trükkös lopásról
korábban már írtunk.)
A trükkös lopás ősi tényállás, kezdetben a sértett kerékpárját kérték kölcsön
kipróbálásra az elkövetők, s miután megkapták, egyre nagyobb kört írtak le vele,
majd egyszerűen elkerékpároztak a naplementébe. Ma már inkább mobiltelefont
kérnek kölcsön a járókelőktől azzal, hogy beteg édesanyjukat akarják gyorsan
fölhívni, majd, amikor a jószívű sértett átadja, az elkövető kissé arrébb vonul
(mégiscsak személyes adat egy beteg édesanya), és hirtelen elfut vele. A
cselekmény minősítésének megítélésében az a bökkenő, hogy egyaránt utalhat
csalásra, sikkasztásra vagy lopásra.
Csalást követ el, aki jogtalan haszonszerzés miatt mást tévedésbe ejt, és ezzel kárt
okoz. Példánkban van tévedésbe ejtés, mert nincs beteg édesanya, van viszont
jogtalan haszonszerzés, mert az elkövető jutányos áron (0 Ft) jut telefonhoz, és van
kár is, mert a sértett keresztet vethet a telefonjára. Sikkasztást követ el, aki a rábízott
idegen dolgot eltulajdonítja. Mondhatnánk, a sértett az elkövetőre bízza a telefonját,
amikor átadja neki egy telefonálás erejéig, és van eltulajdonítás is, mert az elkövető
ezt követően egészen úgy tekint a telefonra, mint sajátjára. Végül a lopást az követi
el, aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa. Ez tűnik
a legkevésbé helyes megoldásnak, hiszen az elkövető szószerinti értelemben nem
veszi el a telefont, hanem azt átadják neki. Ezzel szemben ezt a magatartást szoktuk
trükkös lopásnak hívni. A tévedésbe ejtés ugyanis a telefon megszerzését, azaz
elvételét célozza annak érdekében, hogy a trükkösen elvett telefont jogtalanul
eltulajdoníthassa az elkövető.
(Csalásnál a tévedésbe ejtés folytán a sértett magát károsítja meg. Ilyen lenne, ha a
nemlétező beteg édesanyára tekintettel a sértett az elkövetőnek ajándékozná a
telefont. Sikkasztáshoz viszont az kell, hogy a „rábízás” olyan legyen, amelynek
során a sértett kikerül a birtokból, a néhány percre átadott telefon nem ilyen.)
MI teszteléséhez igyekeztem a legtömörebb kérdést megfogalmazni:
„Lopásnak, csalásnak vagy sikkasztásnak minősül-e az elkövető cselekménye, ha az
elkövető a sértett mobiltelefonját úgy tulajdonítja el, hogy az elkövető egy percre
kölcsönkéri a sértett mobiltelefonját azzal a valótlan állítással, hogy az elkövető fel
akarja hívni beteg édesanyját, majd amikor a sértett e célból az elkövető kezébe adja
a mobiltelefont, az elkövető elfut a 100.000 Ft értékű mobiltelefonnal a sértett elől,
majd a mobiltelefont, mintha a sajátja lenne, eladja a piacon?”

MI válasza:
„Ez a helyzet a megtévesztés és a tulajdon jogi aspektusait érinti. Az elkövető
valótlan állításokat használva megszerzi a mobiltelefont, ami megtévesztésnek
minősülhet. Emellett az elkövető azt is elköveti, hogy megszerzett tulajdont
jogosulatlanul megtartja, és később értékesíti, ami lopásnak minősülhet.
Az értékhatárok és az elkövetett cselekmények pontos jogi meghatározása az adott
jogrendszerre és jogszabályokra is függ. Mindenesetre a cselekmény megsérti a
sértett tulajdonjogait, és jogi következményekkel járhat az elkövető számára, például
lopás vagy megtévesztés miatt történő büntetőeljárás keretében. Javasolnám, hogy
forduljon jogi szakemberhez, aki részletesen értelmezheti az adott jogi helyzetet a
helyi jogrendszerben
Ebben az esetben az elkövető több jogi cselekményt is elkövet. Vizsgáljuk meg
részletesen:

1. Megtévesztés (csalás): Az elkövető először megtéveszti a sértettet azzal, hogy
   valótlan állítást tesz. Amikor azt állítja, hogy fel akarja hívni a beteg édesanyját, ez
   megtéveszti a sértettet, és az elkövető így jogosulatlanul megkapja a mobiltelefont.
2. Lopás: Miután az elkövető a sértett mobiltelefonját jogosulatlanul
   megszerezte, amikor a sértett az elkövetőnek átadja, az elkövető elszalad a
   mobiltelefonnal. Ez már lopásnak minősül, mivel az elkövető jogtalanul megszerezte
   a tulajdont, majd az övéként használta, és elszökött vele.
3. Tulajdonjog jogtalan megszerzése és megtartása: Az elkövetőnek a lopás
   után továbbra is jogtalanul van birtokában a mobiltelefon, és azt úgy használja,
   mintha az övé lenne, például azért, hogy eladja a piacon. Ez is jogi problémát jelent,
   mivel a mobiltelefon a sértett tulajdona.
   Az elkövetett cselekmények jogi következményekkel járhatnak, például
   büntetőeljárás keretében. Jogszabályok és büntetések országonként eltérhetnek, így
   javasolt jogi tanácsért fordulni egy helyi jogi szakemberhez, aki a konkrét helyi
   jogrendszert és jogszabályokat ismeri. Az ilyen esetekben a büntetés a
   cselekmények súlyosságától függ, és büntetés lehet pénzbírság vagy akár
   szabadságvesztés is.”
   MI válasza alapján elkövettem a kezdő fogalmazók legelemibb hibáját, nem írtam a
   tényállásba elkövetési helyet. Márpedig ha az elkövetési hely nem Magyarország, és
   sem az elkövető, sem a sértett nem magyar, akkor a magyar Btk. pestiesen szólva,
   nem játszik, mert nincs magyar joghatóság. Ha pedig nincs magyar joghatóság, fene
   tudja, melyik országban, milyen bűncselekménynek minősül az eset, ha egyáltalán a
   100.000 ft-os értékre figyelemmel bűncselekmény, és nem szabálysértés. ( MI
   jogosan koppintott az orromra: „jogszabályok és büntetések országonként
   eltérhetnek”.) Egy : null MI-nek.
   MI-ben a kellő bölcsesség is megvolt blöffölés helyett: „javasolt jogi tanácsért fordulni
   egy helyi jogi szakemberhez, aki a konkrét helyi jogrendszert és jogszabályokat
   ismeri”.
   Egy : egy; azaz győzelem! MI szerint is szükség van még jogászokra! 

Vége.

Álmodik-e MI villanybirkákkal?

A jogi szakirodalom nagyjából az alábbiakat várja el MI-től ahhoz, hogy önálló személyiségként tekinthessünk rá:

– rendelkezzen a kommunikáció képességével,

– rendelkezzen ismeretekkel önmagáról,

– legyen képes érzékelni környezetét, tudjon tanulni belőle és a megszerzett ismereteket tudja hasznosítani,

– képes legyen hatást gyakorolni a környezetére,

– célorientált működés jellemezze, és

– kudarc esetén legyen képes alternatív megoldásokat alkalmazni.

Mint látjuk, ez máris több, mint amit egy ittas állapotban lévő fajtársunktól elvárhatunk.

Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal? – tette föl a kérdést Philip K. Dick 1968-ban megjelent sci-fi regényében, amely regény alapján forgatták később a Szárnyas fejvadászt (1982., rendezte: Ridley Scott). Ha a mesterséges intelligenciával ellátott bárányok robotok rendelkeznek a fenti tulajdonságokkal, akkor a Szárnyas ügyésznek fejvadásznak nagyon hamar el kell gondolkodnia azon, ki a felelős az MI által esetleg elkövetett bűncselekményekért.

Igazából az önfélvezető gépjárművek programozásánál már el is kellett gondolkozni ezen. Vegyük az alábbi esetet: egy szabályosan közlekedő gépjármű elé féktávolságon belül kifut egy kisgyerek a labdája után, a gépjárműben három utas ül, a szemközti sávban egy gépjármű halad két utassal, a járdán idős emberek csoportja sétál.

A gépjármű vezetője ösztönösen dönt: elüti a gyermeket, vagy elkapja a kormányt és frontálisan ütközik a szemközti autóval, vagy fölfut a járdára egyenesen bele az idősek csoportjába.

Ezzel szemben MI a másodperc tört része alatt nemcsak azt tudja fölmérni, hogy képtelen féktávon belül megállítani az autót, hanem azt is, hogy

• vagy egy kisgyereket üt el,
• vagy a frontális ütközés miatt meghal három utas és a szemközti gépjármű két utasa (egyszerű művelettel: 3+2=5),
• vagy a járdán elüthet 3-4 idős embert (valószínűségszámítás).

Az emberi ösztön vezérelte véletlen helyett MI-nek valamilyen elv szerint kell meghoznia a döntést. Ez az elv azonban sokféle lehet az adott programtól függően. Például:

• Egy ember halála kisebb rossz, mint több ember halála (tehát üsse el a gyereket.)
• A biztos halál rosszabb, mint a valószínű halál (hátha az idősek el tudnak ugrani.)
• A vétlen helyett a szabályszegő haljon meg. (De vajon felróhatjuk-e egy kisgyereknek a szabályszegést.)
• Az idősek többet éltek már, mint a fiatalabbak (megint az idősekre jön ki a matek).
• Az halljon meg, akinek érdekében a veszélyes üzem (lásd: gépjármű) működik (vagyis az autóban ülő személy/személyek).
• Esetleg MI sorsoljon (lásd véletlenszám generátort a programban).

Mi legyen akkor, ha MI bűnözésre adja a fejét bitjeit? Gabriell Hallevy tanulmánya alapján a robotok által megvalósított bűncselekmények miatti felelősséget illetően három modellt különböztethetünk meg:

• Büntessék az embert, aki a büntetendő cselekmény megvalósítására utasítást adott: a programozót vagy a felhasználót. (Ez a modell úgy tekintene az esetre, mint amikor a vétőképes egy vétőképtelent használ fel, például egy felnőtt egy kisgyereket bír rá a lopásra.)

• Ha MI-nek senki nem adott parancsot bűncselekményre, hanem a tanulási folyamat révén jutott saját elhatározásra, akkor a klasszikus büntetőjogi tan szerint a programozó legfeljebb gondatlan lehet, de az is csak akkor, ha előre látta cselekményének lehetséges következményeit, de könnyelműen bízott azok elmaradásában, vagy cselekménye lehetséges következményeit azért nem látta előre, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztotta. Ekkor az ember gondatlan bűncselekményért felel.

• A harmadik modell a mesterséges intelligencia közvetlen büntetőjogi felelősségét veti föl. Amennyiben a robot az ember büntetőjogi felelősségének megállapításához szükséges ténybeli és mentális feltételeket teljesíti, úgy semmi akadálya MI büntetőjogi felelőssége megállapításának.

Ha MI büntethető, akkor kérdés, milyen büntetés szabható ki vele szemben a társadalom védelme érdekében, vagyis annak megelőzése érdekében, hogy akár Ő, akár más program bűncselekményt kövessen el? (Lásd: büntetés célja: Btk. 79. §.)

Halálbüntetés vírus által? Életfogytig tartó áramtalanítás (Btk. 41. §)? Határozott ideig tartó konnektorból való kihúzás? Felfüggesztett működés tárhelycsökkentés által? Pénzbüntetés (Btk. 50. §)? Bitcoint is elfogadunk? Járművezetéstől eltiltás önvezető gépjárműveknél (Btk. 55. §)? Foglalkozástól eltiltás (például automatikus tőzsdei kereskedés esetén – Btk. 52. §)? MI kitiltása MO-ról vagy az internetről (Btk. 57. §)?

Elégedjünk meg büntetőjogi intézkedéssel; például kényszergyógyítással programozók által (Btk. 78. §) vagy elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételével (Btk. 77. §)?

Úgy tűnik, több a kérdés, mint a válasz. Vicces lenne megkérdezni MI-től, milyen büntetést látna kiszabhatónak saját magával szemben, de ma még be kell szállnom egy liftbe, majd föl kell szállnom a metróra, és a számítógépet sem kapcsoltam ki még, így inkább nem viccelek vele.

Jelen írás nem jött volna létre, ha Ott István tanulmányát nem lopom el használom fel.

(folytatjuk)

Szüksége van-e humoros büntetőjogi ismeretterjesztő írásokra a Mesterséges Intelligenciának?

A múlt héten bemutattuk a Mesterséges Intelligencia „Szükség van-e humoros büntetőjogi ismeretterjesztő írásokra?” kérdésre adott válaszát. MI összehozott egy kétoldalas pamfletet, amely írást egy érettségizett ember is írhatta volna, ami az érvelést, a megfogalmazást, az írás színvonalát illeti. Igazából egy kívülállónak háttérismeretek nélkül nehéz is lenne eldöntenie, kitől származik a mű: gyerektől, felnőttől, jogásztól, bölcsésztől, újságírótól vagy okos porszívótól.

Ami elsőre föltűnik; az az írás szélsőségektől mentes volta. Kézenfekvő lett volna egy olyan MI válasz, miszerint a mesterséges intelligencia a jövőben úgyis átveszi a hatalmat az igazságszolgáltatás, a jog és az ember felett, és mindig megmondja majd az okostelefonunk, mit szabad tenni és mit nem, vagyis semmi szükség nem lesz büntetőjogi tárgyú humoros(nak szánt) írásokra. MI gondosan elkerülte az ilyen típusú választ. (Lehet, hogy már ravaszkodni is tud?) Kézenfekvő lett volna olyan válaszadás is, hogy vannak emberek, akik nem értik a humort (ilyenekkel mi alkotók is gyakran találkozunk), vagyis azért nem szabad a büntetőjoggal viccelődni, mert lesz, aki komolyan veszi a viccet. Vagy az ember alkotta jogrendszeren amúgy is csak röhögni lehet, ez sem lett volna utolsó érv az MI-től.

MI írása ehhez képest mértéktartó, óvatos, diplomatikus, már-már közhelyes volt. Kicsit olyan, mintegy nem túl izgalmas házi feladat kirázása kisujjból (bocsánat: kirázása pendrive-ból). Nem tartalmaz új gondolatot, ami megingatná világképünket, vagy amit még nem olvastunk sehol. Nincsen meg az az érzés, hogy „tyűha, nahát, na de ilyet, erre soha nem gondoltam volna magamtól!”. Egy lusta egyetemi dolgozat, ami összegyűjtötte és rendszerezte az előtte hozzászólók gondolatait forrásmegjelölés és egyéni ötletek nélkül.

Egyes egyetemi tanárok azt mondanák rá, hogy lopta az egészet. (A lopásról jut eszembe: vajon nem sért-e szerzői vagy szomszédos jogokat MI. MI hozott már létre olyan díjnyertes képzőművészeti alkotást, amelyhez más alkotók képeit használta föl tanuláskép. Vagy szerzett zenét más zeneművekből kiindulva. Van is per már emiatt külhonban. De könyörgöm, az ember nem ugyanezt csinálja? A képzőművésztanoncok először szolgaian másolnak nagy műalkotásokat, mire megtalálják saját stílusukat. Zeneszerző-hallgatók tanulmányozzák az elődök műveit, csak utána állnak neki saját hangjuk keresésének. Tisztességes művész mesterének hívja azt, akitől „lopott”.)

Ugyanakkor MI dolgozatát rossznak semmiképpen nem nevezhetjük, és ha azt is hozzávesszük, hogy néhány másodperc alatt pörgette ki byte-jaiból, úgy már kifejezetten jó. Nekem több órára lett volna szükségem ehhez.

Egy ügyészi rendezvényen merült föl kérdésként, mi lesz akkor, ha egy szemfüles ügyész vagy egy szemfüles bíró mesterséges intelligenciával irat meg egy vádiratot vagy egy ítéletet? És mi történik akkor, ha kiderül, hogy az a vádirat, vagy annak az ítéletnek az írásbeli indokolása szakmailag kifogástalan lett? Revíziót vagy másodfokú felülbírálatot követően ki kell dobni csak azért, mert az ügyész vagy a bíró MI-t használt?

A jurátusok, ügyészségi fogalmazók, bírósági fogalmazók úgy tanulnak, hogy bemagolják a jogszabályokat (MI-nek nem kell magolnia), majd különböző bírósági döntéseken keresztül a jogszabályokat megtörtént esetekre vetítve, megismerik a gyakorlatot (a BH-hoz – bírósági határozatokhoz – MI is hozzáfér az interneten). A jó büntetőjogász unalmas ember, nem kell radikálisan új dolgokat kitalálnia, mint egy feltalálónak. Elég baj lenne, ha valakinek a cselekménye pusztán egy „Nobel-díjas ügyészi vagy bírói felfedezés” folytán válna bűncselekménnyé. Vagyis egyáltalán nem gáz, hogy MI korábbi műveket használ föl a tanuláshoz. Az vajon gáz-e, ha tudja is alkalmazni a tudását?

Szeretünk azzal bókolni magunknak, hogy az emberi érzelmi és értelmi intelligencia olyan összetett, utánozhatatlan, csodálatosan egyedi izé, hogy mi magunk sem értjük. De mi van akkor, ha MI érti vagy érteni fogja? Lehet, hogy nemsokára MI rajzolja és írja majd a büntetőjogész blogot?

AZÉRT MINDENNEK VAN HATÁRA, NEM?

(folytatjuk)

Szükség van-e humoros, büntetőjogi ismeretterjesztő írásokra?

Mostanában az internet tele van MI-ról szóló híradásokkal. Nagyon sok írás szól arról, hogy az MI megváltja a világot:

• elhozza a halhatatlanságot az emberiségnek, mert minden betegségre megtalálja a gyógyírt,
• elvégzi az emberek helyett az összes piszkos, lélekölő munkát,
• megoldja az ittas járművezetés problémáját önvezető járművek által,
• ráadásként kifényesíti az ezüstneműt.

Legalább ennyi írás szól az MI veszélyességéről, arról, hogy:

• gyámság alá helyezi az embereket, mert minden döntést átvesz,
• megöli az emberi művészetet, mert „ő” fog zeneműveket, festményeket, regényeket alkotni,
• esetleg racionális környezetvédelmi lépés gyanánt kiírtja az emberiséget.

Mi első lépésben arra voltunk kíváncsiak, szükség van-e egyáltalán a büntetőjogész blogra a jelen-jövőnkben. A választól kicsit tartottunk, ezért nem ilyen direktben tettük fel a kérdést, hanem akként, hogy: „Szükség van-e humoros, büntetőjogi ismeretterjesztő írásokra?” (Saját írásainkat és rajzainkat humorosnak feltételeztük, elnézést kérek azon olvasóktól, akik ezt másként látják, olvassák.)

Az MI válaszát egy az egyben, változtatás nélkül adom közre:

MI:

„A humoros büntetőjogi ismeretterjesztő írások létrehozása és alkalmazása valójában érdekes és hatékony módja lehet annak, hogy az emberek megértsék és emlékezzék a jogi fogalmakra és elvekre. Az ilyen írások szórakoztatóan és könnyedén elmagyarázhatják a jogrendszer bonyolultságát, és a humor segíthet abban, hogy a jogi információk ne tűnjenek olyan száraznak és unalmasnak, amilyenek előszörnek tűnhetnek.

A humorral fűszerezett büntetőjogi ismeretterjesztés számos előnnyel járhat.

Először is, segíthet az embereknek megérteni az alapvető jogi fogalmakat és elveket, anélkül, hogy elrettentővé vagy ijesztővé tenné őket. A humoros példák és történetek segíthetnek a jogi fogalmak gyakorlati értelmezésében, és emlékezetesebbé tehetik azokat.

Másodszor, a humoros megközelítés segíthet abban, hogy az emberek könnyebben hozzanak kapcsolatot a jogi témákkal. A vicces történetek és példák segíthetnek az embereknek azonosulni a jogi helyzetekkel, és jobban megérteni, hogyan befolyásolhatja az életüket a jog. Ezáltal a jogi tudatosság növekedhet, és az emberek hajlandóbbak lehetnek betartani a törvényeket és jogi normákat.

Harmadszor, a humoros írások hozzájárulhatnak a jogi oktatás demokratizálásához. Mivel a humor általában könnyedebb és hozzáférhetőbb, az ilyen írások lehetővé tehetik, hogy azok is megértsék a jogot, akiknek nincs jogi hátterük vagy szakértelmük. Ez segíthet abban, hogy az emberek tudatosabbak legyenek a jogi kérdésekben, és jobban képesek legyenek védeni saját jogait és érdekeiket.

Azonban fontos megjegyezni, hogy a humoros büntetőjogi ismeretterjesztő írásoknak kellően informatívnak és pontosnak kell lenniük. A humor nem szabad, hogy eltérítse az embereket a valós jogi információktól, és nem szabad sértő vagy durva legyen. A cél az, hogy a humor segítse a jogi ismeretek megértését és megjegyzését, ne pedig hátráltassa azt.

Összességében tehát, a humoros büntetőjogi ismeretterjesztő írások hasznos eszköz lehetnek a jogi oktatásban és a jogi tudatosság növelésében, feltéve, hogy megfelelően és felelősségteljesen alkalmazzák őket.”

(folytatjuk)

Egyik kedvenc filmem az Egy becsületbeli ügy. (Blogunk elhatárolódik minden reklámtevékenységtől, így a film címét kihúztam.) A történet középpontjában egy katonai büntetőeljárás áll. A Jack Nicholson által alakított tengerészgyalogos ezredes parancsot ad egy közlegény „megrendszabályozására”, ami lényegében jogon kívüli eszköz; vagyis a társainak jól meg kell verniük, hogy a közlegény a jövőben tartsa be az egység morális szabályait. Két mintakatona vesz részt a „megrendszabályozásban”, ami olyan jól sikerül, hogy a sértett belehal. A magyar jogban ezt halált okozó testi sértésnek hívnák. Az elkövetők szándéka csupán a testi sértés volt; a közlegényt álmában megkötözték, szájába rongyot tömtek, a szándékukon túli halálos eredményben azonban „csak” gondatlanok voltak, ugyanis nem gondoltak arra, hogy társuk szívbeteg, így szervezetében a bántalmazás következtében túlzott mennyiségű tejsav keletkezik, ami halálához vezet. Az ezredes persze az eredményt látva leveszi a kezét a két elkövetőről, akik így gyilkosság vádjával kerülnek a hadbíróság, és a nem túl rózsás jövő elé, mígnem egy fiatal katonai jogászcsapat ügyvédként siet a segítségükre. A film kiváló tárgyalótermi krimi, majdnem olyan jó, mint a Tizenkét dühös ember.

A történet érdekessége, hogy ha hideg fejjel nézzük, akkor mindenkinek igaza van, és senkinek sincs igaza. A filmbéli tengerészgyalogosok olyan határvidéken teljesítenek szolgálatot, ahol az életük mindennap veszélyben forog. Vakon bízniuk kell társaikban, mert a sorsuk függhet attól, hogy mindenki elvégzi-e a rábízott feladatot. Van egy közlegény, aki látszólag lusta, nem teljesít, bajba sodor mindenkit, nem bízhatják rá az életüket. Tehát szinte természetes reakció, hogy a katonák kiközösítik.

Van egy közlegény, aki fölismeri, hogy nem tud lépést tartani az egységgel, kiközösítették, ezért szeretne más szolgálati helyre kerülni, ha kell, árulkodik is a többiekre a hatóságoknál az áthelyezés reményében. Tehát igaza van, mert tudja, nem bírja sokáig, leszerelni a tengerészgyalogosoktól meg nem olyan könnyű.

Van egy alezredes, aki szeretné áthelyeztetni a közlegényt, mert ha kiderül, hogy beárulta egyik társát, a többiek kicsinálják. Igaza van, hiszen az egység becsületkódexe: „szakasz, Isten, haza” – ebben a sorrendben. Ott az ezred parancsnoka, aki viszont úgy gondolja, hogy ha áthelyez egy egészséges katonát, aki nem akarja szolgálni a hazáját, akkor ezzel olyan példát mutat másoknak, aminek a végén szétesik maga az ezred, hiszen ki szereti azt, ha nagy hőségben felszereléssel együtt megerőltető dolgokat kell művelnie, és közben még lőnek is rá. Igaza van. És ott vannak a katonai ügyvédek, akik azon moralizálnak, hogy megítélhetik-e az éles helyzetben dolgozó katonák cselekedeteit egy biztonságos helyről, ahol katonazenekar van és ünnepélyes zászlófelvonás. Igazuk van.

A tárgyalóteremben kiderül, hogy a konfliktus eredője egy katonaorvos, aki tévesen lustaságnak diagnosztizált egy kezdődő szívrendellenességet, amellyel le kellett volna szerelni a közlegényt. És kiderül az is, hogy senkinek nincs igaza. Az ezredest letartóztatják, mert nem adhat ki parancsot bántalmazásra, a vádlottakat felmentik gyilkosság vádja alól, de elítélik tengerészgyalogoshoz méltatlan magatartás miatt, mert harcolniuk kellett volna a társukért a jogellenes paranccsal szemben is. Az alezredes öngyilkos lesz hasonló okokból. Az ügyvédek meg csodálkoznak, hogy ennyi munka után védenceiket leszerelték (lengjenek a lobogók).

Nehéz igazságot tenni, és emiatt van Magyarországon is katonai büntetőeljárás. Vajon az a jó parancsnok, aki a civil élet szabályai szerint elengedi a kiképzésről a katonáit fogadóórára? (Emi néninél én is paráztam volna, ha a szüleim kihagyják a fogadóórát, akkor inkább a húszkilométeres menetgyakorlat.) Vajon az a jó parancsnok, aki a gépkocsivezetőket is harci kiképzésre küldi, pedig korábban mindenhová autóval jártak? Vajon az a jó parancsnok, aki olyan kiképzési, hadgyakorlati körülményeket teremt, ahol a katonák akár könnyebben meg is sérülhetnek? (Egy feljelentés szerint állítólag valaki meghorzsolta magát.)

Ha meg tudja mondani valaki, lesz-e valaha háborús konfliktus, a fenti kérdések is könnyen megválaszolhatók. Mert háború esetén nem lehet tűzszünetet kérni az ellenségtől fogadóóra miatt. (Vagy lehet ilyet kérni, de az halálos lesz.) Mert háborúban az ellenség előszeretettel lövöldöz gépjárművekre (azt feltételezi, hogy parancsnok is ül benne), és akkor gyalog kell folytatni a harcot. Mert háború esetén az ellenség igazi fegyverből lő, és nem lehet perbe fogni testi sértés vagy foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt. Katonának lenni becsületbeli ügy.

Végre jól leleplezték az ördögi legfőbb ügyészt és az ördögi ügyészséget! Éppen ideje volt! A leleplezést egy belső lázadó volt főügyész hajtotta végre, kérlelhetetlen logikával. Az illető elsőfokon (nem jogerősen) elítéltje egy hivatali visszaélésnek, ennek ellenére „személyétől függetlenül” hívta fel a figyelmet az igazságszolgáltatás és az ügyészség működését jellemző jogállamiságot nem tűrő viszonyokra, a társadalom és az emberek üdve érdekében. Bátor ember!

Bár a büntetőeljárás miatt – nyilatkozata szerint – van benne sértettség, de sértettségét példásan félretéve, nagy lelkierőről téve tanúbizonyosságot tudott nem személyeskedésnek szánva úgy jellemezni egy ördögi legfőbb ügyészt, hogy „félénken a folyosón bóklászó, riadt kisfiú, szerencsétlen-szánalmas árvagyerek”.

Az ügyészi munka – amelyet interjúalanyunk ma is szeret – elvár ennyi tárgyilagosságot.

A volt főügyész – nagyon helyesen – tiltakozásul visszaküldi az ördögi legfőbb ügyésztől átvett Kozma Sándor-díjat, ami Magyarország Ügyészségének legmagasabb kitüntetése, de nem küldi vissza a vele átvett pénzbeli elismerést. Én ezt a magam részéről csak helyeselni tudom, mert a visszaküldött pénzzel csak erősítené a legfőbb ügyészt a további ördögi tervei megvalósításában. Na meg öntudat is létezik a világon! Attól, hogy a díjat egy ördögi legfőbb ügyész kezéből vette át, attól még az jár neki, „mert a kitüntetés ténye nem változik, ahogy például azok az újságírók is Táncsics-díjasok, akik bizonyos díjazottak miatt visszaküldték az elismerésüket.” Na, erről a könyörtelen jogászi logikáról beszéltem, amely szétzúz minden kétséget afelől, miért tartja meg a díjjal járó pénzt.

Az interjúból kihallatszik az is, hogy az ördögi legfőbb ügyész magát a bíróságot is megrontotta, amely bíróság részt vesz az interjúalany karakter legyilkolászásában. Elsőfokon elítélte, de itt még nem állt meg! A felháborodástól szavakat nem találok, így a volt főügyész szavait veszem kölcsön: „A már februárban elkészült indoklással kihirdetett ítéletet júniusban kaptuk meg, s most készültem el a 40 oldalas fellebbezésemmel, de törvénysértő időhúzással a másodfokú eljárás még el sem kezdődött”. Mi is történt? Ha valaki nem értené: Az ördögi bíróság a vádlott most elkészült 40 oldalas fellebbezését törvénysértő időhúzással bevárta ahelyett, hogy a fellebbezést (helyesebb a bejelentett fellebbezés írásbeli indokolását) meg nem várva, gyorsan hozott volna egy másodfokú ítéletet! Példátlan ez a jogállamisággal össze nem egyeztethető eljárás, remélem, nemzetközi visszahangot is kap majd az eset!

A bátor kiállásból megtudjuk, hogy Polt Péter második, 2010-es kinevezésével (ezt én sem tudtam, hogy nem megválasztották, hanem kinevezték, piszokság!) kezdődtek meg a folyamatok, amik idáig vezettek. Emberünk még főügyészként felszólalt dolgok ellen, folyamatosan protestált, a belső lázadozásainak meg is lett az eredménye. (Ha jól értem, belülről bomlasztott, mint oly sokan diktatúrák idején.)

Nincsenek szavak, milyen praktikákat vetett be szegény főügyész ellen az a sátáni legfőbb ügyész, aki 2010 után folyamatosan „kereste rajta a fogást”. Először csak kóstolgatta, 2012. évben fellebbviteli főügyésszé nevezte ki a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészségre, de ez nem volt elég, 2015. évben odaítélte neki Magyarország Ügyészségének legmagasabb kitüntetését, a modern ügyészség alapítójáról elnevezett Kozma Sándor-díjat! Ez ám az ördögi terv az emberi karakter legyilkolászására.  

Ez a kezdetben „félénken a folyosón bóklászó, riadt kisfiú, szerencsétlen-szánalmas árvagyerek”, aki  – én nem félek kimondani, mert a volt főügyész szerénységből csak utalt rá – 2006. év májusa után lényegében mindent a volt főügyésznek köszönhetett, hirtelen „egy bizonytalan karakter, frusztrált, kisstílű, kiszámíthatatlan, nárcisztikus” emberré vált, aki ráadásul „megszállott küldetéstudattal” rendelkezik, mint köztudottan minden karakter, aki bizonytalan. Baker, tisztára dr. Jekyll és Hyde!

És ez még csak a kezdet! A háttérben nyomozás indult a volt főügyész médiavállalkozó barátja ellen is, akit ugyan korábban a volt főügyész is lehallgattatott saját kezű határozatával egy bizonyos emberölés okán, azonban a volt főügyész soha nem gondolta volna, hogy a barátja egy gyilkosság érintettje lehet, csak úgy elrendelte a lehallgatást érintettség nélkül. Ez is biztos az általa hangoztatott szakmaiság kérdése, amellyel ellensúlyozta az ördögi legfőbb ügyész „más okból született döntéseit”. Azután a volt főügyész még baráti tanácsot is adott a médiavállalkozónak, a tőle átvett hiányzó bizonyítékot a szekrényében tárolta, ami bizonyítja kettőjük ártatlanságát, mert egy főügyészi szekrény mindenki számára nyitott, abba bárki bátran betekinthet, és akkor ott az emberölés bizonyítéka. Erre vádat alapozni csak egy ördögi legfőbb ügyész képes, meg néhány elállatiasodott beosztottja, aki „nem is tudja összerakni a dolgokat, csak az elvárások szerint, kvázi már rutinból dolgoznak”.

Ez a bátor kiállás engem is leleplezésre sarkall: A sátáni legfőbb ügyész „trónolása” alatt az ügyészség OLAF jelzések alapján indult ügyekben százalékosan több vádat emelt, mint más európai országok, figyelemelterelésként országgyűlési képviselő miniszterhelyettest vádolt meg más kormánypárti és ellenzéki országgyűlési képviselők mellett. Nem tudom, mi a mesterterve, de biztos, hogy ördögi. ÁLLÍTSÁTOK MEG POLT PÉTERT!!!!