Az emberkereskedelem áldozatai: a nemsértettek
Van a Btk-ban néhány bűncselekmény, amelynek frappáns elnevezése folytán az egyszeri jogalkalmazó úgy véli, soha nem lesz köze ilyen ügyhöz. Itt van a pénzmosás. Miután elpoénkodunk a mosógépből kivett ingzsebben felejtett bankjegyen, rögtön megjelenik a drogmaffia pénzét bonyolult tőzsdei műveletekkel tisztára mosó bróker képe. Pedig a legtöbb pénzmosás arról szól, hogy az elkövető kölcsönadja bankszámláját az internetes csalóknak, majd az odautalt pénzt készpénzben felveszi, és jutalékért átadja jogtalan tulajdonosának, azaz a csalónak, aki aztán illaberek…
Másik jólsikerült elnevezés az emberkereskedelem bűntette, amelyről a jeffersoni idők rabszolgapiacai jutnak eszünkben. Rabszolgák a XXI. században? Külföldön biztosan, különben nem lenne annyi nemzetközi szerződés e tárgyban. Emberkereskedelem a mai Magyarországon? Ez még sok hatósági embernek sem evidencia, dacára a kidolgozott áldozatazonosítási módszereknek, tudományos kutatásoknak, konferenciáknak, tréningeknek. (Lásd bővebben: Huszár Julianna, Windt Szandra: Szemléletformáló tréning, avagy a rendőr, az ügyész, a bíró és öt emberkereskedelmes ügy – http://ugyeszeklapja.hu/?p=2793 )
Az a feneség, hogy az emberkereskedelem áldozatai a nemsértettek. Amíg a lopás, csalás, rablás, zsarolás elszenvedői hangosan tiltakoznak legalább az elkövetés után (segítségkéréssel, feljelentéssel), addig az emberkereskedelem áldozatai maguk sincsenek tisztában sértetti mivoltukkal, sőt, sokszor tényleg nem érzik magukat sértettnek. A nyomorból prostituáltnak külföldre közvetített lány természetesnek tartja, hogy keresménye nagy részét elveszik közvetítő jutalékként, szállásdíjként, védelmi pénzként, vagy csak úgy, de még így is tud hazajuttatni valamennyit a családnak, és az otthoni parizeres zsemle helyett kint csokis croissant-t reggelizhet, így legtöbbször nem tekint magára sértettként. Míg a hatóságok és saját maga sem képes önmagát áldozatként azonosítani, addig a társadalom egy része kifejezetten cafkaként azonosítja őt. Könnyebb kurválkodni, mint kapálni, nem igaz? Csakhogy a mélynyomorban felnőtt, szüleit dolgozni sose látó embernek, akit saját rokonsága közvetít ki prostituáltnak, és akinek otthonlévő testvéreiről, netán gyerekéről kell gondoskodni, annak a kapálás nem reális alternatíva.
Vannak azok az öreg házi rabszolgák, akiket környezetük részeges, szenilis hülyeként azonosít áldozat helyett. Különben nem fordulhatna elő, hogy egy vidéki városban (figyelem, nem egy elhagyatott tanyán!) évek óta szolgaként vegetáló embert még holttá is tudtak nyilváníttatni, pedig ahhoz öt év életjel nélküli idő szükséges. Igaz, nem is volt az élet, csak még nem állt be a halál. Vagy Budapesten az elkövetők sufni-idősotthonban tartottak négy öreget, olyan embereket, akik egy korábbi életük optikájából borzadva néznének későbbi önmagukra.
Nem olyan nehéz idejutni. Elég, ha az ember mellől kihal a házastárs, kihalnak a rokonok és barátok, gyerek nincs, vagy messze külföldön él, és kell egy csipetnyi szellemi leépülés is. Néhány jó szóért eladják a lakásukat, az egyetlen jótevő, aki rájuk nézett néha, kiközvetíti őket egy rendes családhoz, ahol a nyugdíjukért cserébe kapnak szállást (a fészerben, negyedmagukkal), ételt, italt (kannásbor dögivel). Ja, hogy a nyugdíj nem fedezi a havi kosztot, kvártélyt, gondoskodást? Természetes, hogy ezen felül el kell végezni a család házimunkáját is. Nem érzik magukat rabszolgának, hisz a házat is elhagyhatják, és különben sincs hova menni. Jellemző, hogy a hatósági nagy akciót követő egy héten belül hárman visszaszöktek tartóihoz. A hivatalos szállásokon nincsen kannás bor, és olyan ijesztő az életben, hogy számlákat kell befizetni, dönteni kell számos fontos kérdésben, például mit vegyek magamnak uzsonnára. Védett ház vezetője mesélte, hogy egy külföldről hazamenekített lánynak meghaladta döntési képességét, hogy az ablak melletti ágyat vagy a távolabbit válassza.
Emberkereskedelem áldozatának azért jó lenni, mert nem kell többé dönteni semmiben, azt megteszik helyettünk. Néhány év, némi kábítószer a prostituáltaknál, olcsó bor az öregeknél, és az emberkereskedelem kiöli az emberből az embert. Ijesztő, hogy az emberkereskedelem elleni harcban csak az út elején állunk. Ijesztő, hogy ez az út végtelennek tűnik, mégis végig kell menni rajta.
