Öt perc is nagy idő, Elemér…

egy elvetemült bűnöző, akinek neve számtalan nyomozati iratban megjelent már, mégsem vonták soha felelősségre

VÁDIRAT

kiskorú veszélyeztetése és más bűncselekmények miatt a távollévő Chuck V Percre vádlottal szemben

Chuck V Percre

/szülte az alkalom
lakik: mindenütt otthon érzi magát/

vádlott

az elmúlt évtizedekben képes volt áldozatai bizalmába férkőzni, rendre kihasználta azt, hogy az emberek rábízzák legnagyobb értékeiket vagy gyerekük életét is. Chuck V Percre vádlottról –termete miatt – senki nem feltételezi, hogy gyorsan el tud futni, illetve gyakran tetteti a valóságosnálfiatalabbnak magát. Ezt kihasználva, társaival többezer bűncselekményt követett el, így többek között az alábbiakat:

1. vádpont

Könnyelmű Kálmán sértett hazafelé tartott, amikor eszébe jutott, hogy elfogyott otthon a kenyér. Könnyelmű Kálmán leparkolt a Naphegy téri élelmiszerbolt előtt, és Chuck V Percre hagyta a parkolóban a tulajdonát képező gépjárművet benne céges laptopjával. Chuck V Percre vádlott tisztában volt azzal, hogy az élelmiszerboltban éppen áruátvétel zajlik, illetve azzal is, hogy Könnyelmű Kálmánnak a kenyér mellett vennie kell még felvágottat, sört és talán, de nem biztosan chipset is. Chuck V Percre vádlott társa, III.Percalatt Kinyitom, feltörte a gépjárművet,és eltulajdonította a 250.000 forint értékű laptopot.

2. vádpont

Mibajlehet Mária sértett kivitte a szemetet, amikor a háza előtt összetalálkozott szomszédjával, Pletykás Petrával, aki elújságolta neki, hogy kapott a férjétől egy robotporszívót. Mibajlehet Mária is szeretett volna egy robotporszívót, ezért beugrott Pletykás Petrához, Chuck V Percre hagyva a házat.Mibajlehet Mária bízott abban, hogy a vádlott vigyáz az ingatlanra, ezért a kaput sem zárta kulcsra. A vádlott tisztában volt azzal, hogy Pletykás Petra nemcsak robotporszívót, hanem kosztümöt is kapott a férjétől, ami kicsit nagy rá, de esetleg MibajlehetMáriának felpróbálás után jól fog állni. Mibajlehet Mária sértett távollétében Chuck V Percre vádlott ismeretlenül maradt társai a házba bementek, és hat millió forint értékben tulajdonítottak el ékszereket.

3. vádpont

Legjobbszülővelismegeshet Anna a Tisza-tónál strandolt fiával, a négyéves Pistikével, aki kijelentette, utálja az otthonról hozott májkrémes kenyeret, inkább lángost akar enni. Legjobbszülővelismegeshet Anna aggódva figyelte, ahogy gyermeke sírása egyre több strandoló figyelmét vonja magára, és nem akarván zavarni a nyaralókat, elhatározta, hogy veszegy tejfölös lángost (sajt nélkül, mert azt utálja Pistike). Legjobbszülővelismegeshet Anna Chuck V Percre hagyta gyerekét a vízparton, mert a lángosos előtt mindössze egy vevő állt. Legjobbszülővelismegeshet Anna Pistike lelkére kötötte, nemozduljon el a pokrócról, amíg vissza nem tér a lángossal. Chuck V Percre vádlott azonban tudta, hogy a lángosos előtt Tan Ernő áll, aki kirándulásra hozta osztályát, és éppen harminc kakaós palacsintát rendelt (meg egy lekvárost is saját magának… és egy kávét cukor nélkül…. ja, és egy hamburgert a kolléganőnek).Pistike egy idő után a tóban úszkáló vadkacsákra lett figyelmes, akik a gyerekekkel ellentétben biztosan szeretik a májkrémes kenyeret (nemhiába hívják kacsamájkrémnek és nem gyerekmájkrémnek). Pistike a kenyeret a kacsák után vitte a tó közepére. Szerencsére a közelben lévő nyaralók kihúzták a sértettet a partra, és az időben érkező mentők sikeresen újraélesztették.

A fenti tényállás alapján Chuck V Percre vádlottat, mint különös és többszörös visszaesőt

vádolom

  • a Btk. 370. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés ba) pontja szerint minősülő lopás bűntettével (1. vádpont)
  • a Btk. 370. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és az (5) bekezdés b) pontja szerint minősülő lopás bűntettével (2. vádpont) és
  • a Btk. 208. §-ának (1) bekezdésébe ütköző kiskorú veszélyeztetésnek bűntettével (3. vádpont).

Indítványozom, hogy a Bíróság a vádlottat ítélje börtönbüntetésre! Ha bárki találkozik a szökésben lévő vádlottal, ne hagyja magára öt percre se!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük