Kés, villa, olló, rabló kezébe nem való…

Bár egy pofon megítélése sokszor nem egyszerű, hiszen a pofon megvalósíthat tettleges becsületsértést, könnyű testi sértést, súlyos testi sértést, sőt, halált okozó testi sértést is, mégis vannak pofonegyszerű jogesetek. Amikor a karikatúrán szereplő álarcos férfi kezében pisztollyal azt mondja a megrémült éjszakai járókelőnek, hogy „pénzt vagy életet”, nem kell jogásznak lenni ahhoz, hogy az olvasó fölismerje, rablás van folyamatban. Krimikedvelők rögtön rávágják: nem is akármilyen, hanem fegyveres rablás történik itt, kérem! És valóban; a Btk. 365. §-a (1) bekezdésének a) pontjába ütköző rablást követ el az, aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből valaki ellen erőszakot, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz. Az is igaz, hogy a cselekmény, mint fegyveres elkövetés súlyosabban minősül. Egy joghallgató pedig azt is hozzáteszi, hogy a fenyegetés olyan súlyos hátrány kilátásba helyezése, amely alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen.

Idegen dolog-e a pénzem akinek, azaz a rablónak? Még ha már sajátjának is érzi, akkor is idegen dolog. Jár-e a pénzem bárkinek, aki pisztolyt fog rám? Persze, hogy nem jár, vagyis a pénzem eltulajdonítása jogtalan. Fenyegetés-e a „pénzt vagy életet” felszólítás? Fenyegetés bizony. Valaki pisztolyt fog rám, vajon alkalmas-e ez arra, hogy bennem komoly félelmet keltsen? Még a szar… a szaracén is megijedne tőle! Vagyis

  • aki – kipipálva,
  • idegen dolgot – kipipálva,
  • jogtalan eltulajdonítás végett – kipipálva,
  • úgy vesz el mástól – kipipálva,
  • hogy evégből valaki ellen az élet elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz – kipipálva,
  • a megölésem gondolata pedig olyan súlyos hátrány, amely alkalmas arra, hogy… de ne is folytassuk.

És bár látva például a gyümölcs árát, sok kereskedőre mondjuk, hogy rabló, igazából nem kell jogi kommentárokat, egyetemi tankönyveket, bírói döntvénytárakat bújni ahhoz, hogy meg tudjuk különböztetni a kereskedelmet a rablástól.

Sajnos vannak jogdogmatikában kevésbé járatos bűnözők, akik igyekeznek szegény büntetőjogászok életét megbonyolítani. Ilyen bűnöző volt az a francia rovott múltú személy is, aki Párizsban, éjszaka, elhagyatott helyen, hazafelé tartó magányos nők útját elállva, szemébe húzott sapkával előkapott egy nagy, rozsdás konyhakést, és ahelyett, hogy a szokásos „pénzt vagy életet” kérdést tette volna föl, csak annyit kérdezett: nem akarja-e megvenni ezt a konyhakést, nagysád, olcsón adom, csak ötszáz euró. Ötből öt nő hirtelen meg akarta venni, és meg is vette a konyhakést. Emberünk rugalmas volt, ha valakinél nem volt ötszáz euró, vele lehetett alkudni, megelégedett annyival, amennyi volt, sőt, egy esetben még aranygyűrűt is beszámított a vételárba…

Nos, szerencse, hogy mindez Franciaországban történt, és nem nálunk, mert így a francia büntetőjogászok talárja lett tele kihullott hajszállakkal, nem a magyaroké. Hogy is állnánk itthon ezzel a jogesettel? Mert hol van itt, kérem, a fenyegetés? Egyszerű üzletről van szó: veszi, vagy nem veszi a konyhakést. Hogy a kihalt éjjeli utca nem konyhafelszerelési üzlet? Jó-jó, ez legfeljebb egy jogosulatlan közterületi értékesítés szabálysértése. (Tényleg van ilyen, lásd. Szabs. tv. 154/A. §-át.) Hogy egyetlen nő sem merte visszautasítani az ajánlatot? Na, ez az! Hogyan bizonyíthatnánk így, hogy a kereskedőnk bántotta volna azt, aki nem akarja megvenni a konyhakést? Sehogy. Hogy az ötszáz euró nagyon sok pénz egy rozsdás konyhakésért? Szerződési szabadságról még soha nem hallottak? Ez nem rablás, hanem egyszerű üzlet, a nők egytől-egyig megkapták pénzükért cserébe a konyhakést. Mutassanak olyan tankönyvet, kommentárt, jogirodalmat, bírói döntvényt, ami az ellenkezőjét mondja.

Nos, amikor az ember a fenti jogesetre nem talál semmi fogódzót a kommentárokban, tankönyvekben, döntvénytárakban, jogirodalomban, egy jogásznak a legnehezebb dolgot kell elővennie, amit jogász csak használhat, ez pedig a józan ész. Mit mond a józan ész? A fenyegetésnek nem kell szóbelinek lennie. Ha valaki olyan helyen állja el a másik útját egy nagy konyhakéssel, ahol a másik nem számíthat segítségre, védelemre, akkor ez már önmagában az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést jelent. És ha ez a valaki egy relatíve értéktelen rozsdás konyhakésért cserébe elkéri a másik értékeit, akkor ez bizony az idegen dolog jogtalan eltulajdonítása. Vagyis rablás. Szerencsére erre jutottak a franciák is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.