Elengedési zavarok

Avagy miért nem tudunk elköteleződni az elengedés mellett?

Ha a sértetté válást betegséghez hasonlítjuk, látnunk kell, ahogy a gyógyulás esélyét is javítja, ha minél előbb orvoshoz fordulunk, úgy bűncselekmény áldozataként sem mindegy, mikor jutunk el a hatóságokhoz. Orvosi körökben gyakran emlegetik a betegségbelátás fogalmát, vagyis azt a pontot, amikor a páciens felismeri, hogy beteg, és tenni kellene valamit a betegség ellen. Számtalan bűncselekménynél találkoztam hasonlóval. A sértettek rendszerint beszámoltak olyan pillanatról, amikor érezni kezdték, valami nem stimmel, valami gyanús lett, mégsem tettek semmit. Nem vitatom, sok esetben ekkor már késő volt, a kár bekövetkezett. Előfordult, hogy „betegségbelátáskor” még le lehetett volna foglalni a kicsalt pénzt az elkövetőtől, több esetben a „betegségbelátás” csak abban segített volna, hogy más ne károsodjon, vagyis az elkövető inkább előbb, mint utóbb kerüljön a rács mögé. Akadtak azonban rejtélyes esetek is: a sértett érezte bőrén a bűncselekmény klinikai tüneteit, de ahelyett, hogy feljelentést tett volna, további összegeket adott az elkövetőnek. Könnyű lenne elintézni azzal, hogy az illető hülye volt, de…

Kimmel admirális az amerikai csendes-óceáni flotta főparancsnoka sem volt hülye, mégis éppen Short tábornokkal golfozott, amikor a japánok lecsaptak Pearl Harbor-ra. Állítólag Kimmel egészen pontosan tudta; idő kérdése a japán támadás, ahogy azt is tudta, hogy az amerikai flotta nem áll még készen erre. Ezek alapján kidolgozott egy éves tervet a felkészülésre, vagyis arra, hogy egy év múlva egyenlő félként léphetnek fel Japánnal szemben. Vezérkarával annyira elköteleződött a terv mellett, hogy minden, a korábbi támadás lehetőségére utaló egyértelmű bizonyítékot hárítottak. Vezetéselméleti szakemberek azóta is elemzik az esetet, mikor köteleződik el az ember olyan szinten egy döntés mellett, amikor a legnyilvánvalóbb baljós jelek mellett sem képes visszalépni.

Amikor a csalók extraprofitot ígérnek, egymillió forint befektetéssel féléven belül kétszázezer forint kamattal, akkor még felmerül a kérdés, miért nem teszik ugyanezt a nagy bankok. (Tudja uram, azok mind tolvajok, zsebre teszik a hozamot, nem az ügyfél a fontos nekik.) Amikor félév múlva ki szeretnénk venni a pénzünk, és a „bróker” sugárzó arccal közli, hogy nem is kétszázezret fialt, hanem kétszázhuszonötezret írtak jóvá a számlánkon, (Tudja uram, most szárnyal a kuala lumpuri tőzsde, ezért a kamatprémium volumene differenciáltan diszlokál az arbitrázzsal. Sajnos az állam így is leszed belőle ötszázalék illetéket.) akkor a pénzt nem kivesszük, hanem rakunk még hozzá 750.000 Ft-ot, hogy „kerek legyen”. Amikor rokonainknak is ajánljuk a befektetési lehetőséget, valószínűleg akkor jön el az az elköteleződés, ahonnan már nem könnyű visszalépni, még akkor sem, amikor Juliska nénénknek nem engedték felvenni a pénzét informatikai zavarokra hivatkozva. És könnyen eljön az idő, amikor azért nem jutunk a pénzünkhöz, mert az irigy állam őrizetbe vette a brókereket, mert tönkre akarta tenni a jólműködő céget, és nem is ők károsítottak meg minket, hanem a rendőrség, és nem is a betett tízmillió forint a kárunk, hanem az a negyvenmillió, amit a számlánkon jóváírtak két év alatt az álbrókerek.

karikatúra - osztalék

Sok sértett számolt be arról, azért nem fordult ügyvédhez, szakértőhöz, rendőrséghez, mert attól tartott, nem jut hozzá a pénzéhez. Ellentmondásosnak tűnik: fizetni egy csalónak további összegeket, nehogy kárt szenvedjünk? Nem vagyok pszichológus, mégis hiszek benne, minél nagyobb döntést hozunk, annál hajlamosabbak vagyunk elköteleződni mellette. Amikor autót akartam venni, és két autó mellett hezitáltam, s miután megvásároltam az egyiket, hirtelen minden érv a megszerzett autó mellett kezdett szólni, nem is értettem, miért gondolkoztam annyit a másikon.

Elég azt tudni, hogy az elengedési zavar létező jelenség, ha valami gyanúsnak tűnik, akkor kérdezzünk meg először egy olyan kívülállót, akinek józan eszében megbízunk (ha szakértelemmel is rendelkezik, az hab a tortán.). Ha szerinte is gyanús, hamar forduljunk a hatósághoz. Akkor talán nem járunk úgy, mint az alábbi történet szereplője:

Az egyébként jól szituált (nem hülye) sértettet rávette egy csaló, hogy fektessen be egy telekbe, amelyre a csaló hatlakásos társasházat fog felhúzni a sértett pénzéből. Csaló barátunk perfektül beszélt ingatlanbizniszül, meggyőzte a sértettet, hogy egy lakás árából három lakáshoz jut, míg ő maga a telke árából szintén három lakáshoz jut, vagyis mindketten jól járnak. A csalót nem zavarta, hogy a telek nem az övé, sajnos, a sértettet sem, így fizetett. A csaló persze elverte a pénzt, majd börtönbe került, ez benne volt a pakliban. Szabadulása után véletlenül összefutott a sértettel az utcán, a sértett rögtön rátámadt, hogy tehette tönkre őt. A csaló elsírta magát, hogy a sértett ne beszéljen így, csak a pénzét vesztette el, ő bezzeg ült négy évet, mert őt is becsapta a telektulajdonos, de ha a sértett most fizet neki kétmilliót, akkor vissza fogja szerezni az elcsalt pénzt.

Önök szerint fizetett-e a sértett újabb kétmilliót a csalónak? (Költői kérdés volt.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük