Régen a nyomozók voltak a sztárok, ma az elkövetők. Könnyű ennek valóságát belátni, csak fel kell lapozni (klikkelni) a médiát. A gyilkosság nem más, mint egy közismertséget hozó médiabejegyzés, a sorozatgyilkosság pedig egyenes bevezetés a filmsorozatok világába. A gyilkosok beépülnek a popkultúrába, sztárokká válnak, szemben a rendőrökkel és áldozatokkal, ez utóbbiak szerepe úgyis csak annyi, hogy hétköznapi valójuk irritálta a „nagyembert”. A gyilkosról azonban mindent megtudunk, hogy emberi lény, hogy traumái vannak, mert anyukája nem szerette, apukája ugyan szerette, de nem hétköznapi értelemben… Szar az élet. Gyermekkorában az alig féléves kiscicája is elpusztult, igaz, ő maga fojtotta vízbe. Barátnője sosem volt, mert a lányok nem ismerték föl benne a mély érzéseket, vagy éppen azért, mert szerencséjükre fölismerték. Persze rajtuk kívül is sokan élnek traumákkal telten, akik nem lesznek gyilkosok, de mi érdekes lenne egy gyilkos nélküli áldozatban.

A gyilkos persze érdekes, lehet őt borzongva sajnálni, a társadalmat hibáztatni, megpróbálni megérteni őt, kigyógyítani abból a devianciából, hogy szeret ölni. Könnyű így eljutni „a gyilkos kivégzése is gyilkosság” igazságától (én magam is ellenzem a halálbüntetést), az életfogytig tartó szabadságvesztés tagadásáig. Milyen lehet az élet a cellák között az újrakezdés reménye nélkül… akár az emberölés újrakezdésének reménye nélkül. Vállalja csak a társadalom a kockázatot, hogy aki egykor szeretett gyerekeket, nőket ölni, mert húsz évig nem ölt gyerekeket vagy nőket (olyan helyen volt, ahol nem fért hozzájuk), szabadulva is jól fog viselkedni. Addig is, micsoda dolog, hogy a számos rajongó közül bárkit feleségül vehet, de a házasságot már nem hálhatja el? Hogy nem nyilatkozhat az általa elkövetett borzalmakról? Hogy nincs odabent széles sávú internet? Hogy nem mehet el a róla szóló könyv vagy film bemutatójára? Hogy nincsenek szerzői jogai azon gyilkosságok vonatkozásában, amelyeket ő követett el! Ne mááá, saját gyilkosságaira sincsenek szerzői jogok?

Az utolsó szolgálat című könyv olyan mű, amely nem a gyilkosokról szól, a legtöbb elkövető monogrammal szerepel benne. A könyvben még csak nem is a szerzők számítanak, hanem azok a rendőrök, akik szolgálat közben vesztették életüket az elmúlt harminc évben. Ezek a rendőrök nem sztárok voltak, hanem hősök. Mások életének védelmében adták sajátjukat, pedig nekik is volt életük! Voltak gyerekeik, házastársuk, szüleik. Voltak álmaik, elképzeléseik, jobb és rosszabb perceik. Közös bennük, hogy utolsó szolgálatuk során ezek az álmok a semmibe hulltak, illetve hullottak volna, ha a rendőrség hőseinek történeteit a Ludovika Egyetemi Kiadó nem adta volna ki a Nemzeti Védelmi Szolgálat ötlete és szervezése alapján.

Az itt szereplő rendőrök feláldozták életüket, mégsem tekinthetők áldozatnak, mert hivatásuknál fogva kockázatot vállaltak, szolgáltak és védtek… másokat. Többen közülük még halálos sebbel is azon voltak, hogy ártalmatlanná tegyék azokat, akiknek mások élete semmit sem jelent. Ezzel együtt sem váltak sztárokká, életükben sem törekedtek erre. Nem készült róluk filmsorozat, és remélhetőleg nem készül majd második kötet, de még újabb fejezet sem folytatásként. Ennek ellenére a kötet megjelenése már önmagában siker: mert örök emléket állít a Magyar Rendőrség hőseinek.

Occam borotvája az a filozófiai elv a jelenség leírásában, ami kimondja, hogy két egyformán jó magyarázat közül az egyszerűbbet érdemes választani. Ha a szavannán egy természetbúvár olyan kisebb lószerű lényeket lát, amelyek csíkosak, tudományos szempontból eredményesebb zebracsordára gyanakodni, mint azt vizsgálni, vajon tömeges kanyarójárvány tört-e ki az albínó pónilovak között. Utóbbi vizsgálata csekély valószínűséggel vezet orvosi-élettani Nobel díjhoz. Occam borotvája azért borotva, mert amennyiben egy jelenségre egyszerű, közérthető, ellentmondásmentes és életszerű magyarázat van, akkor Occam borotvájával le lehet metszeni minden más nyakatekert, az élettől elrugaszkodott verzió vizsgálatát.

Sajnos a jogtudósok között Occam borotvájának éle gyakran kicsorbul, a jogdogmatika néha legyőzi a józan észt, vagy a zebrákat.

Nemrég a jogalkotó jelentős mértékben módosította a büntető törvénykönyvet a kábítószerrel összefüggő bűncselekményekkel kapcsolatban. Példának okáért a testi sértés súlyosabban minősül, ha úgy követik el, hogy az elkövető a cselekményt megelőzően – annak elkövetésével összefüggésbe hozható módon – kábítószert fogyasztott.

A joggyakorlat kialakítása érdekében ilyenkor tudományos tanácskozások, műhelymunkák indulnak, tudományos dolgozatok születnek. Ezek fontos történések a jogalkalmazók életében, a jogegység megteremtése kiemelkedő érték egy jogállamban, és néha nem árt, ha ez a jogegység nem évtizedek alatt alakul ki, hanem mindjárt a jogalkalmazás elején. 

Az elején meg lehet például állapodni abban az elvi kérdésben, hogy ha az elkövetőt felelősségre vonják azért a minősített esetért, hogy bántalmazott valakit, kábítószer hatása alatt, meg kell-e büntetni külön a kábítószerfogyasztás miatt is. Vagyis nem esik-e ez az úgynevezett kétszeres értékelés tilalma alá. Ha az a körülmény, hogy az elkövető kábítószert fogyasztott megjelenik a testi sértés miatt kiszabott súlyosabb büntetésben, akkor igazságtalan lenne megbüntetni külön azért, mert kábítószert fogyasztott. A kábítószerfogyasztással összefüggésben elkövetett testi sértést nem lehet kábítószerfogyasztás nélkül elkövetni. Ezt simán viszi Occam-borotvája. A jogalkotó arra a társadalmi problémára reagált, amikor a bódult figura azt sem tudja, hol van, azt sem tudja ki ő, de a szertől felpörgött, és ezt a pörgést le kell vezetnie az első szembejövőn, akit orrba vág. A jogalkotó nyilvánvaló szándéka az volt, hogy az új minősítő körülménnyel megemelje a könnyű és súlyos testi sértés büntetési tételkeretét, ezáltal próbálja, ha nem is megelőzni, de csökkenteni a kábítószeres öncélú bántalmazásokat; nem pedig az, hogy a kábítószerest furmányos módon különböző jogcímeken büntesse meg ugyanazon kábítószerezés miatt.

Ilyenkor szokott fölhorgadni a borostás jogdogmatikus, aki nem vásárolt be annak idején Occam borotvájából. „Na, de hát, kérem szépen”, mit is jelent az, hogy az elkövető a cselekményt megelőzően – annak elkövetésével összefüggésbe hozható módon – kábítószert fogyasztott? Ha öt évvel ezelőtt fogyasztott kábítószert, és a sértett buktatta le, majd az elkövető a szabadulását követően verte meg a sértettet, akkor a verés összefüggésbe hozható-e az öt évvel ezelőtti kábítószer fogyasztással? Miért nem fogalmaz pontosabban a jogalkotó? És mi van akkor, ha egy apa azért veri meg a gyerekét, mert a gyerek kábítószeres, és korábban az apa is kábítószert fogyasztott, és ennek káros hatásaitól akarja megkímélni csemetéjét az atyai pofonokkal? És mi van akkor, ha ….?

Ilyenkor szoktak ellentétes döntések születni, az ellentétes döntésekből születnek a közzétett bírósági határozatok, jogegységi döntések, tudományos cikkek. Pedig ha valaki szabadulása után azért veri meg a másikat, mert lebuktatta a kábítószerrel visszaélés miatt, az aljas indokból elkövetett testi sértés, amire már korábban is gondolt a jogalkotó, ez a jelenség nem kívánt jogszabálymódosítást.

Az álproblémák és álmegoldások felvetését követően általában Occam borotvája szokott győzni, de van úgy, hogy az álprobléma megoldására jogszabálymódosítás kell, ami olyan új álproblémákat vett föl, amitől maga Occam is szakállt növesztett volna. A jogtudományban néha nehéz a zebrát zebrának tekinteni és nem génhibás kaukázusi kutyának.     

Ügyszám: Tük. 1.000.000/6-2/2125.

                                                                                              2. számú példány

„Szigorúan titkos!”

 „Lelőni azt, aki olvasta!”

Minősítő: Madárfejű Lajcsika alföldi ellentengernagy

Beosztása: A Büntetőjogész legfőbb alosztályvezetője

Érvényességi idő: 2055. év február 31. 

Jó lenne egyszer s mindenkorra lerántani a misztikum leplét a minősített adatokról. Nincsen olyan fontos emberekből álló titkos társaság, amelyik a minősített adatokat öncélúan gyártja vagy olvasgatja, hogy csak a bennfentesek tudhassák, létezik magyar UFO, és másnak nem mondják meg, mert bi-bi-bí…

A minősített adat olyan, egyébként közérdekű, mindenkire tartozó adat, amellyel valakinek dolga, munkája van, és amely adat, ha idő előtt kiszivárog, akkor az sértené vagy veszélyeztetné azt a tevékenységet, ami szintén a közérdeket szolgálja – ez utóbbi közérdek időlegesen fontosabb annál a közérdeknél, hogy ezt az adatot mindenki megismerhesse. (Ennél bonyolultabban nem tudtam megfogalmazni, sőt, a törvény sem.) Vegyünk néhány példát:

Azt az adatot, hogy Madárfejű Lajcsika nagyon csúnya, nem lehet minősítéssel védeni (jogszerűen), mert egyrészt nem közérdekű, másrészt Lajcsika csúfságát mindenki megismeri, aki szembe jön vele az utcán. Ha Lajcsika azért olyan csúf, mert gyermekkorában kísérleteztek rajta, így ma már biológiai fegyvernek minősül, mert dermesztő a látványa, ez az adat ugyan már nem magánadat, mégsem lehet minősítéssel védeni, hiszen az emberkísérlet bűncselekmény. Márpedig jogszerűen minősítéssel nem védhető az az adat, hogy valakik bűncselekményt követtek el szegény Lajcsi sérelmére, és így nem akarnak lebukni.

Tegyük föl, hogy Madárfejű Lajcsika azért olyan csúf, mert ilyenre maszkírozták, és ő igazából egy fedett nyomozó vagy titkos szolga, és az igazi neve sem Madárfejű Lajcsika, mert ilyen hülye név nincs a világon, valójában Tehénarcú Töhötömnek hívják. Ez az adat jogszerűen minősíthető, hiszen legitim bűnüldözési érdek, hogy ne derüljön ki egy fedett nyomozóról, hogy rendőr, mert akkor senki nem ad el neki kábítószert. A minősítés időtartama alatt nyilván fontos érdek, hogy ne derüljön ki a titkosszolga valódi kiléte, mert az élete, szabadsága veszélybe kerül, azután meg senki nem vállal ilyen szolgálatot ilyen feltételek mellett.

Létezik azonban olyan eset, amikor minősített adatot olyan személy is szükségszerűen megismer, akinek eredetileg nem lett volna dolga vele. Képzeljünk el egy kémkedés miatti nyomozást, ahol a kém letartóztatásban van, így szükségszerűen van védője is. Egyik lehetőség az lenne (nem a törvényes), hogy az ügyvéd se ismerje meg azt a szigorúan titkos adatot, aminek megszerzése miatt védence éppen büntetőeljárás hatálya alá került. Ilyenkor egy védői perbeszéd úgy hangzana, hogy védencem ártatlan, mert csak. Ez nyilvánvalóan nem lehetséges, vagyis a védőnek szükségszerűen minősített adatot kell megismernie ahhoz, hogy feladatát ellássa. A védő tehát belenézhet a minősített adatba, de felhívják a figyelmét, hogy a minősített adatot nem oszthatja meg mással, mert azzal bűncselekményt követ el.

Ha egy olyan nyomozás zajlik, amely több minősített adatot tartalmaz, és más szervektől, személyektől is bizonyítékokat kell beszerezni, akkor a nyomozó hatóság vakaródzhat, hogy már maga a kérdés is tartalmaz-e olyan adatot, amely önmagában minősített. Ne feledjük, nem az irat a minősített, hanem az adat. Ha a konkrét irat nem tartalmaz minősített adatot, akkor arra minősített adattal visszaélést sem lehet elkövetni, még akkor sem, ha ez áll rajta. Ha Madárfejű Lajcsika a kém, és az a bizonyítandó kérdés, megfordult-e egy bizonyos étteremben (ahol az adatok szerint a titkos találkozója volt), akkor a pincért nem kell megesketni arra, hogy megtartsa a minősített adatot, hiszen nem az a minősített adat, hogy ebédelt-e Lajcsika valaha is az étteremben.

A nyomozó hatóságok tagjai előszeretettel iratnak alá úgynevezett titoktartási nyilatkozatot azzal a személlyel, akinél puhatolóztak. Ha ez a titoktartási nyilatkozat nem tartalmazza a minősítő nevét, beosztását, a minősítés érvényességi idejét, de tartalmazza azt, hogy már az is titok, hogy az illető beszélt vele, ráadásul az aláírt iratot nem helyezik el a minősített iratok tárolását célzó páncélszekrényben, hanem az aláírónál hagyják, nos, az a titoktartási nyilatkozat így is közokirat. Közokirat, mert közhitelesen tanúsítja, hogy a nyomozó nem ért a minősített adatokhoz.

Készítette és gépelte: Madárfejű Lajcsika

Készült: 2 példányban (1 példány 2 oldal)

Kapja: 1. példány az utókornak

         2. példány a Büntetőjogész olvasóinak

„Szigorúan titkos!”

Ügyszám: Tük. 1.000.000/6-1/2125.

                                                                                     2. számú példány

„Szigorúan titkos!”

„Nem másolható!”

Minősítő: Madárfejű Lajcsika alföldi ellentengernagy

Beosztása: A Büntetőjogész legfőbb alosztályvezetője

Érvényességi idő: 2055. év február 31. 

A rendszerváltás után nemsokkal megjelent a minősített adat védelméről szóló törvény, és ezzel leáldozott annak az államtitoknak, amely adott esetben biztosította a „titkosító” személynek, hogy élete végéig (például 90 évig) titokban maradjon valami, ami nemegyszer disznóságokat takart.

Ettől kezdve a közérdekű adat nyilvánosságához fűződő jogot csak a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén, a védelemhez szükséges minősítési szinttel és a feltétlenül szükséges ideig lehet korlátozni. A törvény meghatározta azokat a közérdekeket, amelyek minősítéssel védhetők. Ilyen Magyarország szuverenitása, területi integritása, alkotmányos rendje, honvédelmi, nemzetbiztonsági, bűnüldözési és bűnmegelőzési tevékenysége, igazságszolgáltatási, központi pénzügyi, gazdasági tevékenysége, külügyi vagy nemzetközi kapcsolatai, az állam illetéktelen külső befolyástól mentes, zavartalan működésének biztosítása.

Mondhatnánk, még a fentiek is túl általánosak, amibe bármit bele lehet minősíteni látni, ugyanakkor a törvény a minősítéssel védhető adatok körét ahhoz a kárhoz igazította, ami az adat kiszivárgása okozna. „Szigorúan titkos!” minősítéssel azt az adatot lehet ellátni, amelynek kiszivárgása rendkívül súlyosan károsítaná a minősítéssel védhető közérdeket. „Titkos!” minősítéssel azt az adatot lehet ellátni, amelynek kiszivárgása súlyosan károsítaná a védett közérdeket, „Bizalmas!” szintű védelemmel ellátott adat kiszivárgása csak simán károsítaná, míg a „Korlátozott terjesztésű!” minősítéssel ellátott adat kiszivárgása legfeljebb hátrányosan érintené a védett közérdeket.

Vegyünk konkrét példát! Ha a kormány tárgyalásokba kezdene Luke Skywalker-rel egy Halálcsillag elhárító rendszer beszerzése érdekében, maga a tárgyalás ténye, mint közérdekű adat olyan honvédelmi tevékenységet takarna, amely minősítéssel védhető. Vajon milyen szintű védelmet igényel az a közérdek, hogy ne derüljön ki, hogy Magyarország Halálcsillag elhárító Haláli Holdat kíván vásárolnia a Felkelőktől? Nos, ha a tárgyalás tényének napfényre kerülése azzal a következménnyel járna, hogy a Birodalom idepörköl egyet, akkor nyilván „Szigorúan titkos!” minősítéssel látnám el a tárgyalásokkal kapcsolatos valamennyi adatot. A minősítési idő akár 30 év is lehetne, az ilyen tárgyalások hosszan tartanak, és a tárgyalás tényének kiszivárgása veszélyeztetné Magyarország honvédelmi érdekeit még a tárgyalások eredménytelensége esetén is. (A Birodalom allergiás magára a próbálkozásra is.)

Tegyük föl, már megvásároltuk a Haláli Holdat, az ott kering Magyarország felett (nem látjuk tőle az igazit), a  vak is a hülye is mindenki tisztában van azzal, hogy vettünk egyet, kár titkolni, de Magyarország biztonságban van a Halálcsillag lézer sugaraitól. Ebben az esetben még mindig lehet „Titkos!” minősítésű maga a Haláli Hold katonai felszereltsége, például az, hogy csak védekezni képes, vagy vissza is tud sugározni a Halálcsillagra, mondjuk egy magyar gyártású reality showt. Ezen adat napvilágra kerülése súlyosan veszélyeztetné honvédelmi tevékenységünket, és nem kizártan sértené a Genfi egyezményt is. A Haláli Hold katonai felszereltségének titokban tartása még mindig olyan közérdek, amit a legfeljebb 30 éves védelmet indokolja.

Tegyük föl, hogy a kormány a Haláli Hold legénységét jedi lovagokkal akarja feltölteni (jól jönnek áramkimaradás esetén). Amennyiben nem szeretnénk, hogy a Haláli Holdra a Birodalom sith lovagokat küldjön kémkedési vagy szabotázs célból, akkor magát a fejvadász és kasztingoló tevékenységet is érdemes minősítéssel védeni. Itt már valószínűleg elég a „Bizalmas!” minősítés és a törvény adta legfeljebb 20 éves minősítési idő.

Elérkeztünk oda, hogy a Haláli Hold működik, fel van töltve Erővel és Személyzettel, már csak az a kérdés, mennyi wc papírt rendeljünk a személyzetnek, amíg ott keringenek felettünk. A wc papír mennyisége olyan adat, amelyből egy katonai szakértő következtetéseket vonhat le a személyzet számát és összetételét illetően (a vukiknak valószínűleg több papírra van szükségük, de Yodában már nem vagyok biztos). Ezen adatok védelmére elég a „Korlátozott terjesztésű!” minősítés, és a tíz év minősítési idő.

Most mennem kell, mert Boba Fett kopog az ajtómon. Lehet, hogy véletlenül ráhibáztam valamire?

Készítette és gépelte: Madárfejű Lajcsika

Készült: 2 példányban (1 példány 2 oldal)

Kapja: 1. példány az utókornak

         2. példány a Büntetőjogész olvasóinak

„Szigorúan titkos!”

Szó volt arról, hogy ha valami nem titkos, attól még nem nyilvános; ilyen adat például a személyes adat. Vannak azonban olyan adatok, amelyek ténylegesen titkosak, mégpedig azért, mert minősített adatok. Régen minden titkok titka maga az államtitok volt. Az államtitoknak valami olyan titkot kellett volna tartalmaznia, ami ha kiderül, leomlanak a hegyek, fölforrnak az óceánok, vagy legalábbis összeomlik az állam.  

A gyakorlatban az államtitkok tartalmaztak olyan adatokat is, hogy egy nyomozó hatóság lehallgatja Madárfejű Lajcsikát, aki egyébként ebben maga is biztos volt, mert recsegett a telefonja, meg recsegett a rádiója, sőt, a hűtőszekrénye is kattogott néha. (Azért persze mindent belemondott a telefonba, a rádióba és a hűtőszekrénybe is.) Szóval Madárfejű Lajcsika lehallgatása nem tűnt olyan titoknak, amire ha idő előtt (90 év) fény derül, akkor leomlik a Gellért-hegy, fölforr a Balaton, vagy megreccsen a magyar állam. De miért is volt kilencven évig szóló államtitok a köztudottan autótolvajlásból élő Madárfejű Lajcsika lehallgatása? Ki tudja. A válasz nem az autótolvajlásban keresendő…Igazából az számított Valakinek, aki valamit államtitok minősítéssel tudott ellátni. És ha egy Nagyembernek ez megadatott, akkor élt is a lehetőséggel. Így a Nagyember államtitoknak minősítette azt a szomorú tényt, hogy Madárfejű Lajcsikát lehallgatják, mert gyanú van arra, hogy üzletszerűen lopja a Trabantokat.

Néha egészen vicces dolgok is kikeredtek ebből. Például ha Madárfejű Lajcsika munkaidő után bemondta a telefonba, hogy hajnalban ellopja a művész úr Ferrariját, és csakugyan megpróbálta, akkor a rendőrség derült égből villámcsapásként megjelent a helyszínen, a rendőrök többsége sem tudta, miért van ott jelenésük (mert államtitok), és hirtelen tetten érték Madárfejű Lajcsikát, ahogy a Ferrari zárjával szerencsétlenkedik. Na mármost, ha Madárfejű Lajcsika azt állította, hogy dehogy is akart ő lopni, csak életében egyszer közelről meg akarta simogatni a kárpitot, akkor a rendőrök bajba kerültek az őrizettel, mert bár tudták volna bizonyítani az ellenkezőjét a lehallgatási anyag alapján, csakhogy az államtitok volt. (Akkoriban ez a tény akadálya volt annak, hogy az ügyész és a bíró megismerje, mert csupa megbízhatatlan alakból állt már akkor is mindkét testület.)

Szóval ekkor föl kellett volna ébreszteni azt a Nagyembert, aki „titkosította” Madárfejű Lajcsika telefonbeszélgetéseinek tartalmát, mert csak a Nagyember tudta törölni róla a minősítést. Azonban, ha valaki eljutott abba a pozícióba, amelyben már képes volt „államtitkosítani” a fél világot, akkor azt a Nagyembert nem lehetett csakúgy hajnali háromkor fölébreszteni holmi Madárfejű Lajcsika lopási kísérlete miatt.

Így Madárfejű Lajcsika és az ügyész bölcs tudatlanságban maradt abban a tekintetben, mi is cáfolja azon védekezést, hogy Lajcsi csak be akart ülni egy Ferrariba néhány percre. Persze a Nagyember nem mindig érkezett 8 órára a munkába, kávézni is szokott, meg néha gyakran át kellett ugrania a minisztériumba, az őrizet ideje meg csak telt, csak telt…

Joggal merül föl a kérdés, miért pont kilencven évre „államtitkosította” a Nagyember a nagyon fontos titkokat. Ennek legalább van észszerű magyarázata. A Nagyember mire azzá vált, legalább ötven éves volt. Tegyük föl, hogy valami nagyon el lett szabva Madárfejű Lajcsika lehallgatását illetően, például Lajcsika nem autókat, hanem autós kártyákat szokott lopkodni, és akkor most adjuk hozzá a Nagyember ötven évéhez a minősítés kilencven évét…

Így, aztán hála az államtitkoknak, az állam soha nem omlott össze.

A személyes adatokhoz fűződő jogok néha igen furcsán viselkednek. Itt a titok hol a titok? Személyes adattal visszaélést követ el, aki a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi rendelkezések megszegésével haszonszerzési célból vagy jelentős érdeksérelmet okozva jogosulatlanul vagy céltól eltérően személyes adatot kezel (egy évig terjedő bűn vétség). A bűnügyi személyes adatra vonatkozó személyes adattal visszaélés minden személyes adattal visszaélések legrútabb fajtája (két évig terjedő bűn vétség), ennél már csak az csúnyább, ha ezt hivatalos személyként vagy közmegbízatás felhasználásával követik el (három évig is terjedhet, mármint a szabadságvesztés, amit kapni lehet érte). Brrr…

Ez annyit jelent, hogy ha Madárfejű Lajcsikát gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó hatóság, ahhoz köze van a nyomozó hatóságnak, az ügyészségnek, esetleg a nyomozási bírónak, Madárfejű Lajcsikának, az ügyvédjének, és a sértettnek. Még Madárfejű Lajcsikánénak és a nagykorú Lajcsika édesanyjának sincs köze ehhez a bűnügyi személyes adathoz, még akkor sem, ha ők szeretik Lajcsikát a világon a legjobban. Lajcsika persze önként elmondhatja nekik, ha akarja. Tehát a gyanúsítás adatvédelmi szempontból titok.

Ha viszont Madárfejű Lajcsika közszereplőnek minősül, például országgyűlési képviselő, úgy már minden választónak lehet köze a gyanúsítás tényéhez, mert

1/ Lajcsika bűnöző, és hülyék, akik rászavaztak,

2/ Lajcsika ártatlan, és a gonosz rendőrség, ügyészség passzióból vegzálja.

Tehát adatvédelmi szempontból a gyanúsítás nem titok.

Ugyanakkor, ha közszereplő Madárfejű Lajcsika gyanúsításának nyilvánosságra hozatala a nyomozás érdekeit sérti, akkor megint nem tartozik a nyilvánosságra. Más kérdés, hogy Lajcsikának és ügyvédjének nem lehet megtiltani, hogy nyilatkozzanak róla. Tehát a gyanúsítás nem titok, de nem is nyilvános.

Amikor a közszereplő vagy a köz nem szereplő Madárfejű Lajcsika ügye bírósági tárgyalási szakba kerül, akkor a büntetőeljárás nyílttá válik, bárki beülhet közönségnek a bíróságra, és végignézheti a tárgyalást. Ekkor ugyanis magasabb érdek, hogy senkit ne lehessen sundán-bundán titokban elítélni vagy felmenteni, mint az az érdek, hogy Madárfejű Lajcsikáról ne derüljön ki, hogy lopott néhány milliót. Tehát a tárgyalás nem titok.

Aki végig ülte a tárgyalást, és saját fülével hallotta, hogy Lajcsikát elítélik például szexuális visszaélés miatt, majd ezt az illető hallgatóság Lajcsika szülőfalujában kidobolja, ami miatt Lajcsika felesége válópert indít, Lajcsika anyukája is megpróbál elválni saját fiától, de mivel ezt nem lehet, simán kitagadja az örökségből, nos, eme önkéntes bűnügyi tudósítót simán elítélik majd személyes adattal visszaélés miatt. Miért is? Mert Lajcsika nyilvánosan kihirdetett büntetése visszavedlik bűnügyi személyes adattá, ami rá és a büntetésvégrehajtási intézetre tartozik. Aki ott volt a tárgyaláson hallhatta a verdiktet, de tovább nem adhatja.

Nagyszüleim falujában sokáig úgy szólt az elítéltekről a fáma, hogy „kimentek Franciaországba dolgozni”. A szomszéd például három évig dolgozott Franciaországban, de szerencsére feltételesen hazaengedték a melóból.

Tehát óvatosan kezeljünk bűnügyi személyes adatot, ha nem vagyunk hivatalos személyek, ha meg azok vagyunk, még annál is óvatosabban.

Amennyiben létezik Madárfejű Lajos nevű olvasó, úgy nyilvánosan megkövetjük, természetesen nem róla szólt az írás, hanem egy másik, azonos nevűről.

Gimnazista koromban több társammal együtt csodás jelenetnek voltam tanúja: piros lámpa, kocsisor, elől buldózer, mögötte Trabant, Trabant után egy busz és egyéb gépjárművek sora. A lámpa zöldre váltott és a buldózer végtelenül lassan megindult, na, nem előre, hanem hátra. A fehér Trabi is zöldre váltott ijedtében, a sofőrje egyfolytában nyomta a dudát, de a buldózer csak közeledett felé, mint valami ostoba végzet. A sofőr joggal hihette, hogy rögvest bizarr szendviccsé válik busz és buldózer között, ám a buldózernek az utolsó pillanatban sikerült megállnia.  A trabantos kipattant, és érzéseit tízperces monológba öntötte. Ha angol lett volna, akkor ez a tízperces mondanivaló valahogy így hangzott volna: f…ck, f…ck, f…ck… Ha német az illető, akkor valahogy így: Scheisse, Scheisse, Scheisse…

Mivel a sofőr magyar volt, a magyar nyelv szépsége e téren is megmutatkozott: a szövegben nem volt nyomdafestéket tűrő kifejezés és nem volt benne szóismétlés. Valljuk be, így együtt bámulatos teljesítmény még egy magyar embertől is. Tíz percen keresztül nyomta: hogy a buldózeresnek a prostituálódott, beszámítási képességgel küszködő édesanyja, aki a lovak nemiszervét szokta szexuális gyönyörben részesíteni, inkább jelentkezett volna egynapos orvosi beavatkozásra kihordás helyett, és így tovább, és így tovább, csak nem ezekkel a szavakkal. Az előadás végeztével mi gimnazisták megtapsoltuk, így a feszültség is oldódott, a buldózeres töredelmesen bevallotta, hogy a buldózert sógorától kapta kölcsön valami építkezésről, mert a saját telkén bontásra érett sufni van, így ő most vezet ilyen járgányt először, és elnézést kér.

Tudom, hogy a közéletben az idióta már-már epitheton ornans-nak eposzi állandó jelzőnek tekinthető, amely jelzővel politikusok a másik felet illetik. Ugyanakkor az ember úgy érzi (még mindig úgy érzi), hogy van egy határ. Határsértés esetén jönnek a jogászok, akik heves vitába kezdenek, hogy itt most tényállítás történt, vagy véleményt nyilvánítottak, esetleg csak vélelmeztek valamit, és ha igen, akkor közérdek vagy jogos magánérdek fűződik-e ahhoz, hogy kiderüljön, a másik fél tényleg idióta.,. (Az idióta kifejezést egyébként az ókori görögök eredetileg azon személyekre alkalmazták, akik nem vettek részt a közéletben. Felszínes internetfogyasztónak úgy tűnhet, hogy eme jelentés mára pont az ellenkezőjére változott szerte a világon, vagyis idióta az, aki politizál.)

Mivel mi nem politizálunk, ezért nézzük a trabantos esetét. Szó szerinti értelmezésben a <buldózeres anyja egy kurva> kifejezés elsőre tényállításnak tűnhet, azonban a szövegértést tekintve, ma már egy gimnazista előtt (sőt, általános iskolás előtt is) világos, hogy a trabantos ténylegesen nem állította azt, hogy a buldózeres fazon édesanyja pénzért árulja bájait idegen férfiaknak. Így a rágalmazás (ahol tényt kell állítani, vagy híresztelni, vagy ilyen tényre közvetlenül utalni) kiesik a szóba jöhető bűncselekmények közül. Becsületsértés esetén azonban nem kell tényt állítani, ott elég a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használni. A becsület csorbítására alkalmas kifejezés lehet vélemény, vagy valamilyen öncélú, a másikat méltóságában alázó kifejezés. Jelen esetben biztos vagyok benne, hogy a trabantos nem alkotott olyan véleményt a buldózeres édesanyjáról, hogy viselkedése egy kurváéhoz hasonlítható, sőt, az anyát nem is ismerve, inkább a buldózert vezető fiúról fogalmazott meg negatív értékítéletet. Ez azonban teljesen közömbös a büntetőjogi megítélés szempontjából, itt nem érvényesül a véleménynyilvánítás szabadsága.

Ugyanakkor egy olyan állítás, hogy valaki kurva, lehet tényállítás is, de ilyen esetekben sem áll fenn a tényállítás teljes szabadsága. Lehet olyan közérdek vagy lehet bárkinek olyan jogos érdeke, amikor indokolttá teheti a másik becsületét csorbítani másodlagosan. Gyerekelhelyezési perben egyáltalán nem mindegy, hogy a gyereket az otthon prostituáltként dolgozó szülőnél (lehet férfi is), vagy a másik félnél helyezik-e el. Ilyen esetben, ha a felperes azt állítja előbb az ügyvédje, azután a bíróság előtt, hogy az alperes prostituáltként dolgozik, ez a tényállítás nem valósít meg bűncselekményt (persze még bizonyítani is kell). Vagy egy olyan politikus, aki kampányát a prostitúció elleni harcra építi fel, nem nehezményezheti, ha valaki azt a tényt állítja, hogy politikusunk rendszeresen jár örömlányokhoz. Ebben az esetben választói közérdeknek tekinthető az igazság kiderítése. Ilyenkor a bíróság engedi a valóságbizonyítást.

Jogászkodásmentesen :

• lehetőleg ne használjunk senkivel szemben becsületcsorbító tényt, véleményt, kifejezést,
• ha mégis szükségét érezzük ennek, az szolgáljon ténylegesen közérdeket vagy bárkinek jogos magánérdekét, ne úgy általában, hanem konkrétan,
• utóbbi esetben rendelkezzünk megfelelő bizonyítékokkal is.

Ezen esetekben elkerülhetjük, hogy bárki a fejünk fölött jogászkodjon arról, hogy bűncselekményt követtünk-e el vagy szabálysértést, tényt állítottunk-e vagy véleményt közöltünk, hogy közérdekből, jogos magánérdekből tettük-e vagy csak úgy, túlterhelt idegeink kicsapása érdekében.

Volt már róla szó a blogon, de az országgyűlési választások közeledtével nem árt ismételni; a nyomozás nem a megbélyegzés eszköze, még akkor sem, ha sokan annak szánják. A politikusok teszik a dolgukat, az újságírók teszik a dolgukat, nincsen ezzel baj, ha az olvasók is teszik a dolgukat helyén kezelik az olvasottakat.

Vannak, akik már a feljelentést is egyfajta autodafé keretében ejtik meg. Egyesek a sajtóban jelentik be, hogy feljelentenek valakit valami miatt. A feljelentés megtételéhez persze joguk van, a Be. szabályai szerint közvádra üldözendő bűncselekmény miatt bárki tehet feljelentést (feltéve, ha az nem tudatosan hamis). Sok esetben a feljelentő nincs is abban a helyzetben, hogy a bűncselekmény bizonyításához szükséges valamennyi tény birtokába legyen, tehát ha kiderül, hogy a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény, annak sem lesz feltétlenül negatív következménye a feljelentőre nézve.

Nem vitatható el a feljelentő azon joga sem, hogy nyilvánosságra hozza azt, hogy feljelentést tesz „valaki” ellen „valami” miatt, amely „valami” „valamiért” bántja őt. (Ez, a publicitáshoz való jog persze akkor igaz, ha az a feljelentett „valaki” közszereplő.) A feljelentés lényegében azt jelenti, hogy a feljelentő valamilyen cselekmény mögött bűncselekményt vél, sejt, tud, vagy szeretne látni, és kívánja az elkövető megbüntetését. Persze ha e kívánatát a sajtóban is megjeleníti, akkor az ember él a gyanúperrel, hogy a feljelentés mögött más is van, mint az igazság iránti olthatatlan vágy. Hiszen a feljelentett is olvassa a feljelentést, fel tud készülni rá, ha tényleg van vaj a fején, ellenlépéseket is tud tenni. Ha a feljelentő valóban olyan nagyon – nyilvánosan – kívánja az illető megbüntetését, ezzel aligha segíti a nyomozást. Ha más a célja, akkor rendben van, hiszen az újságíróknak meg az a feladatuk, hogy kiderítsék, mit kezdett a hatóság a feljelentéssel.

Ha a sajtóval közölt „feljelentést tettem” múlt ideje csak arra utal, hogy az illető már aláírt egy feljelentés tárgyú dokumentumot, de még nem adta postára, mert nem ért rá, és majd csak egy hét múlva adja föl a feljelentést, annak egészen vicces vagy bosszantó következményei vannak (attól függ, hogy a feljelentő vagy a hatóság oldaláról nézzük-e a dolgot). A sajtó kérdezgeti a hatóságot, hogy mit tett a feljelentéssel, a hatóság bőszen keresi, de nem találja a feljelentést, jó bürokrata még azt sem zárja ki, hogy nála keveredett el, addig is forog a hír, még nincs elbírálva a feljelentés. Egyes feljelentők azt sem árulják el a sajtónak, melyik hatóságnál tették meg a feljelentést, ez még viccesebb, mert sajtóérdeklődésre egész vertikum keresi majd az iratot járási kapitányságtól a Legfőbb Ügyészségig.

Ha a feljelentés alapján nyomozást rendel el a hatóság, akkor kigyulladnak a máglyák. Hiába írta le ezerszer az egyszeri hatóság, hogy a nyomozás elrendelése nem egyenlő a feljelentett bűnösségével, beáll az ártatlanság vélelme sérelme, a feljelentett meg van bélyegezve. Pedig a nyomozás elrendelése csak annyit tesz, hogy a nyomozó hatóság vagy ügyészség tényfeltáró tevékenységbe kezd. A nyomozás még akkor sem a feljelentett személye ellen folyik, ha a feljelentő konkrét személyt nevesített. Nagyon sok feljelentett cselekmény esetében derül ki a nyomozás során, hogy nem történt bűncselekmény, vagy történt bűncselekmény, de azt nem a feljelentett személy követte el. Tipikus eset, ha valamilyen vezetőt jelentenek fel. Egy nagyobb cég, közigazgatási vagy más szerv vezetője nem feltétlenül tud mindenről, ami a cégnél, szervnél történik, vagyis nem ő az elkövető, és ez még akkor is igaz, ha erkölcsi vagy más nem büntetőjogi felelősség (munkáltatói, igazgatási stb…) azért terheli őt.

Ha a hatóság gyanúsítottként hallgatja ki a feljelentett „valakit”, az már többet jelent, de ekkor is „csak” annyit, hogy vele szemben megalapozott gyanú áll fenn, és a hatóság már kíváncsi az ő álláspontjára is. Ekkor már beszélhetünk arról, hogy az eljárás vele szemben folyik, de tényként még ekkor sem állapítható meg, hogy bűncselekményt követett el. A vádemelés, az elsőfokú ítélet még mindig csak a bizonyosság erősödését jelzi, de nem jelenti magát a bizonyosságot. Erre egészen az ítélet jogerőssé válásáig várni kell. Ez persze gyakran évek kérdése, és akkor már kit érdekel az igazság? Csak az értelmes olvasót.

Milyen PR a GDPR?Civilek és az adatkezelés

Szokták mondani, az is prózában beszél, akinek fogalma sincs, mi a különbség próza és vers között. Ennek parafrázisaként az is adatot kezel, akinek fogalma sincs arról, mi is az a GDPR. Amíg egyetlen beszélőnek sem lesz később gondja abból, ha gondatlanul átvált prózáról daktilusokra, jambusokra vagy ütemhangsúlyos magyar verselésre, addig mások személyes adatainak önfeledt megosztása már okozhat némi problémát. Nem is keveset. Vegyünk egy példát:

Beszélő I. : – Képzeld el, hogy a szomszédom, a Példa Pali egy Lamborghini Urus-szal futkározik! De …sszus! Csak csigalassan tud kijönni az udvarból, mert folyton fennakad a tolókapu sínén, olyan alacsonyan van a kocsi alja!

Beszélő II.: – Apám! Minek a magyar utakra ilyen kocsi!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény alapján személyes adat az érintettre vonatkozó bármilyen információ. Az az adat, hogy Példa Pali rendelkezik egy nagyértékű Lamborghini Urus gépjárművel, személyes adatnak minősül.

A törvény szerint az adatkezelés: „az alkalmazott eljárástól függetlenül az adaton végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adat további felhasználásának megakadályozása, fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése”.

Beszélő I. tehát adatkezelőként továbbította Példa Pali személyes adatát Beszélő II-nek, még ha fogalma sem volt arról, hogy ez adatkezelésnek minősül. Ráadásul az adatkezelés célja a pletykálkodás volt, amely törvény szempontjából nem tekinthető a személyes adatkezelés legális céljának. Tegyük a szívünket a kezünkre, bocsánat, a kezünket a szívünkre, ilyen jellegű pletykát már mindenki terjesztett legalább egyszer ezerszer az életben. Különben is, aki látja Példa Palit a közúton vezetni, az tudhatja, hogy fölturbózta egy kicsit a Trabantját. Ez az ártatlan pletyka még nem bűncselekmény. Ha Beszélő II. elfelejti a Példa Pali nevet, akkor itt véget is ért a történet bejegyzés.

Ám tegyük föl, hogy Beszélő II. ezt a pletykát továbbadja Beszélő III-nak, aki történetesen Példa Pali munkatársa, és ő továbbítja a pletykát személyes adatot munkahelyen belül kb. mindenkinek. Akinek mégse, azzal valamelyik újdonsült kis adatkezelő, Beszélő XIII. vagy Beszélő XIV. osztja meg. Példa Pali nem akarta, hogy a munkahelyén megtudják ezt az információt róla, mert oda továbbra is a Trabival járt. Kétségtelenül megsértették a személyes adatkezeléshez fűződő alapvető jogát, hogy a NAIH (Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság) csípje meg őket, és lehet, hogy meg is fogja csípni, ha bejelentés érkezik hozzájuk.

Még nagyobb a gond, ha a pletyka eljut a főnökséghez, amely azon töpreng éppen, hogy az egyformán jól dolgozó Példa Palit vagy Példátlan Pannát részesítsék-e inkább jutalomban. A vezetőség úgy ítéli meg, hogy Pannának van nagyobb szüksége a jutalomra, mert neki otthon nem Lamborghinije van, hanem egy Jámbor Jimmy-je, aki történetesen egy balfék munkanélküli férj. Itt már az adatkezelés megsértése forintban meghatározható anyagi kárt okoz Példa Palinak. Rendszerint nem derül ki, hogy az elismerésről a főnökség a Lamborghinit is figyelembe véve döntött, vagy ha mégis kiderül, akkor is nehezen bizonyítható, mert úgyis letagadják.  Ha viszont kiderül…

(folytatjuk)     

Az újságírók teszik a dolgukat, és ez rendben van. Az igazságszolgáltatás is teszi a dolgát, sok egyéb mellett eleget tesz hiteles tájékoztatási kötelezettségének. Ez is rendben van. Csak éppen nehéz feladat, mert a hiteles tájékoztatás, a véleményformálás szabadsága egyéb jogokkal és törvényes érdekekkel ütközhet; például mások személyiségi jogaival, személyes adatokhoz fűződő jogokkal, jóhírnévhez való joggal, nyomozás érdekeivel, stb… A nyomozó hatóságok és az ügyészségek ilyenkor a média „pengéjének élén táncolnak”.

Vegyünk egy példát. Egy újságban (tévében, rádióban, internetes médiában) megjelenik valakinek a nyilatkozata, miszerint személyes haragosának két anyja van, de azokat is megölte, emellett intim viszonyt ápol a kecskéjével, aki amúgy okosabb nála. Az ilyen személyes haragosnak a börtönben a helye, és a nyilatkozó tudomása szerint idő kérdése, hogy inkvizíciós eljárás keretében felnégyeljék. (Az ilyen jellegű nyilatkozatok manapság még csak nem is a legdurvábbak, sajnos.)

Tegyük föl, hogy az újságírót érdekli, van-e szemernyi igazság abban, amit az illető nyilatkozott. Ha Személyes-Haragos úr közprédának közszereplőnek minősül, akkor még lehet is sajtóetikai szempontból helye annak, hogy az újságíró tájékoztassa a közvéleményt viselt dolgairól, például arról, hogy a híres állatvédelmi szakpolitikus, Személyes-Haragos úr az állatvédelem keretében nemi örömöket próbál szerezni a kecskének. Erről joga van tudni a közvéleménynek, szokták mondani, és nehéz ezt vitatni.

Ilyenkor az újságíró klaviatúrát ragad és fölteszi a kérdést, van-e büntetőeljárás Személyes-Haragos úrral szemben, ha igen, akkor milyen bűncselekmény miatt, milyen nyomozati cselekményeket végeztek idáig, milyen nyomozati cselekményeket terveznek még.

A „milyen nyomozati cselekményeket végeztek?” típusú kérdésre egyszerű a válasz; a büntetőeljárásban a tárgyalás a nyilvános, ott az ügyészség és a védelem nyilvánosan „vitatja meg” a bizonyítékokat, a bíróság is nyilvánosan „elemzi” azokat az ítéletében. Ezzel szemben a nyomozás nem nyilvános, az ügyészségnek, rendőrségnek nincsen törvényes lehetősége a nyilvánosság előtt megvitatni a bizonyítékokat. A „milyen eljárási cselekményeket tervez még a hatóság?” típusú újságírói kérdés esetén elég, ha válaszként elképzeljük az alábbi tájékoztatást: Személyes-Haragos urat lehallgatjuk, amitől jelentős bizonyítékokat remél az ügyészség.

A hiteles tájékoztatás szempontjából az a kérdés, hogy van-e Személyes-Haragos úr ellen, vagy Személyes-Haragos úrral szemben büntetőeljárás, már fogósabb kérdés. Valaki ellen vagy valakivel szemben akkor van nyomozás, büntetőeljárási szempontból, ha a hatóság gyanúsítottként hallgatta ki őt a büntető törvénybe ütköző konkrét tényállás alapján.

Ha az illető közszereplőnek minősül, akkor nincsen akadálya azt válaszolni, hogy a hatóság emberölés bűntette és állatkínzás bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként. Amennyiben Személyes-Haragos urat a hatóság már idézte gyanúsítottként, de még nem hallgatta ki, akkor a tisztességes eljárás azt kívánja, hogy Személyes-Haragos úr ne a sajtóból értesüljön arról, mivel gyanúsítják, függetlenül attól, hogy az idézés után már ténylegesen „ellene” folyik a nyomozás. Vagyis csorbát szenved a hiteles tájékoztatás.

Minden más esetben nincsen Személyes-Haragos úrral „szemben” vagy „ellene” nyomozás, mert a nyomozás az úgynevezett felderítési szakban nem valaki ellen zajlik, hanem a tényállás felderítése érdekében. És ha a felderített tényállás bűncselekmény hiányára vagy bizonyítottság hiányára utal, akkor sem Személyes-Haragos ellen vagy vele szemben folyt a nyomozás, ha ő maga volt a feljelentett vagy a lehallgatott személy.

Az újságírók többsége okos, és nem könnyű kifogni rajtuk, tehát fölteszik a kérdést: érintett személy-e a nyomozásban Személyes–Haragos úr? Tudjuk, hogy a büntetőeljárásban nincsen érinthetetlen személy, de vajon van-e érintett személy? A büntetőeljárási törvény ilyen konkrét fogalmat nem ismer, így a hatóságoknak találgatniuk kellene, mit is ért a kérdező érintettségen. Azt jelenti-e, hogy mélyen érintette-e Személyes-Haragos urat az ügy érzelmileg, vagy arra kíváncsi a kérdező, hogy lefoglalta-e a hatóság a kecskét, és ez érintette-e meg az illetőt, esetleg a két édesanya hiánya? A hatóságok szerencsére beszűkült képzelőerővel rendelkeznek, és nem találgatnak érintettséget illetően, még ha ez a hiteles tájékoztatás rovására megy is.A szerző ezúton határolódik el saját írásától, egyben a kecskék elnézését kéri.