A személyes adatokhoz fűződő jogok néha igen furcsán viselkednek. Itt a titok hol a titok? Személyes adattal visszaélést követ el, aki a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi rendelkezések megszegésével haszonszerzési célból vagy jelentős érdeksérelmet okozva jogosulatlanul vagy céltól eltérően személyes adatot kezel (egy évig terjedő bűn vétség). A bűnügyi személyes adatra vonatkozó személyes adattal visszaélés minden személyes adattal visszaélések legrútabb fajtája (két évig terjedő bűn vétség), ennél már csak az csúnyább, ha ezt hivatalos személyként vagy közmegbízatás felhasználásával követik el (három évig is terjedhet, mármint a szabadságvesztés, amit kapni lehet érte). Brrr…

Ez annyit jelent, hogy ha Madárfejű Lajcsikát gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó hatóság, ahhoz köze van a nyomozó hatóságnak, az ügyészségnek, esetleg a nyomozási bírónak, Madárfejű Lajcsikának, az ügyvédjének, és a sértettnek. Még Madárfejű Lajcsikánénak és a nagykorú Lajcsika édesanyjának sincs köze ehhez a bűnügyi személyes adathoz, még akkor sem, ha ők szeretik Lajcsikát a világon a legjobban. Lajcsika persze önként elmondhatja nekik, ha akarja. Tehát a gyanúsítás adatvédelmi szempontból titok.

Ha viszont Madárfejű Lajcsika közszereplőnek minősül, például országgyűlési képviselő, úgy már minden választónak lehet köze a gyanúsítás tényéhez, mert

1/ Lajcsika bűnöző, és hülyék, akik rászavaztak,

2/ Lajcsika ártatlan, és a gonosz rendőrség, ügyészség passzióból vegzálja.

Tehát adatvédelmi szempontból a gyanúsítás nem titok.

Ugyanakkor, ha közszereplő Madárfejű Lajcsika gyanúsításának nyilvánosságra hozatala a nyomozás érdekeit sérti, akkor megint nem tartozik a nyilvánosságra. Más kérdés, hogy Lajcsikának és ügyvédjének nem lehet megtiltani, hogy nyilatkozzanak róla. Tehát a gyanúsítás nem titok, de nem is nyilvános.

Amikor a közszereplő vagy a köz nem szereplő Madárfejű Lajcsika ügye bírósági tárgyalási szakba kerül, akkor a büntetőeljárás nyílttá válik, bárki beülhet közönségnek a bíróságra, és végignézheti a tárgyalást. Ekkor ugyanis magasabb érdek, hogy senkit ne lehessen sundán-bundán titokban elítélni vagy felmenteni, mint az az érdek, hogy Madárfejű Lajcsikáról ne derüljön ki, hogy lopott néhány milliót. Tehát a tárgyalás nem titok.

Aki végig ülte a tárgyalást, és saját fülével hallotta, hogy Lajcsikát elítélik például szexuális visszaélés miatt, majd ezt az illető hallgatóság Lajcsika szülőfalujában kidobolja, ami miatt Lajcsika felesége válópert indít, Lajcsika anyukája is megpróbál elválni saját fiától, de mivel ezt nem lehet, simán kitagadja az örökségből, nos, eme önkéntes bűnügyi tudósítót simán elítélik majd személyes adattal visszaélés miatt. Miért is? Mert Lajcsika nyilvánosan kihirdetett büntetése visszavedlik bűnügyi személyes adattá, ami rá és a büntetésvégrehajtási intézetre tartozik. Aki ott volt a tárgyaláson hallhatta a verdiktet, de tovább nem adhatja.

Nagyszüleim falujában sokáig úgy szólt az elítéltekről a fáma, hogy „kimentek Franciaországba dolgozni”. A szomszéd például három évig dolgozott Franciaországban, de szerencsére feltételesen hazaengedték a melóból.

Tehát óvatosan kezeljünk bűnügyi személyes adatot, ha nem vagyunk hivatalos személyek, ha meg azok vagyunk, még annál is óvatosabban.

Amennyiben létezik Madárfejű Lajos nevű olvasó, úgy nyilvánosan megkövetjük, természetesen nem róla szólt az írás, hanem egy másik, azonos nevűről.

Gimnazista koromban több társammal együtt csodás jelenetnek voltam tanúja: piros lámpa, kocsisor, elől buldózer, mögötte Trabant, Trabant után egy busz és egyéb gépjárművek sora. A lámpa zöldre váltott és a buldózer végtelenül lassan megindult, na, nem előre, hanem hátra. A fehér Trabi is zöldre váltott ijedtében, a sofőrje egyfolytában nyomta a dudát, de a buldózer csak közeledett felé, mint valami ostoba végzet. A sofőr joggal hihette, hogy rögvest bizarr szendviccsé válik busz és buldózer között, ám a buldózernek az utolsó pillanatban sikerült megállnia.  A trabantos kipattant, és érzéseit tízperces monológba öntötte. Ha angol lett volna, akkor ez a tízperces mondanivaló valahogy így hangzott volna: f…ck, f…ck, f…ck… Ha német az illető, akkor valahogy így: Scheisse, Scheisse, Scheisse…

Mivel a sofőr magyar volt, a magyar nyelv szépsége e téren is megmutatkozott: a szövegben nem volt nyomdafestéket tűrő kifejezés és nem volt benne szóismétlés. Valljuk be, így együtt bámulatos teljesítmény még egy magyar embertől is. Tíz percen keresztül nyomta: hogy a buldózeresnek a prostituálódott, beszámítási képességgel küszködő édesanyja, aki a lovak nemiszervét szokta szexuális gyönyörben részesíteni, inkább jelentkezett volna egynapos orvosi beavatkozásra kihordás helyett, és így tovább, és így tovább, csak nem ezekkel a szavakkal. Az előadás végeztével mi gimnazisták megtapsoltuk, így a feszültség is oldódott, a buldózeres töredelmesen bevallotta, hogy a buldózert sógorától kapta kölcsön valami építkezésről, mert a saját telkén bontásra érett sufni van, így ő most vezet ilyen járgányt először, és elnézést kér.

Tudom, hogy a közéletben az idióta már-már epitheton ornans-nak eposzi állandó jelzőnek tekinthető, amely jelzővel politikusok a másik felet illetik. Ugyanakkor az ember úgy érzi (még mindig úgy érzi), hogy van egy határ. Határsértés esetén jönnek a jogászok, akik heves vitába kezdenek, hogy itt most tényállítás történt, vagy véleményt nyilvánítottak, esetleg csak vélelmeztek valamit, és ha igen, akkor közérdek vagy jogos magánérdek fűződik-e ahhoz, hogy kiderüljön, a másik fél tényleg idióta.,. (Az idióta kifejezést egyébként az ókori görögök eredetileg azon személyekre alkalmazták, akik nem vettek részt a közéletben. Felszínes internetfogyasztónak úgy tűnhet, hogy eme jelentés mára pont az ellenkezőjére változott szerte a világon, vagyis idióta az, aki politizál.)

Mivel mi nem politizálunk, ezért nézzük a trabantos esetét. Szó szerinti értelmezésben a <buldózeres anyja egy kurva> kifejezés elsőre tényállításnak tűnhet, azonban a szövegértést tekintve, ma már egy gimnazista előtt (sőt, általános iskolás előtt is) világos, hogy a trabantos ténylegesen nem állította azt, hogy a buldózeres fazon édesanyja pénzért árulja bájait idegen férfiaknak. Így a rágalmazás (ahol tényt kell állítani, vagy híresztelni, vagy ilyen tényre közvetlenül utalni) kiesik a szóba jöhető bűncselekmények közül. Becsületsértés esetén azonban nem kell tényt állítani, ott elég a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használni. A becsület csorbítására alkalmas kifejezés lehet vélemény, vagy valamilyen öncélú, a másikat méltóságában alázó kifejezés. Jelen esetben biztos vagyok benne, hogy a trabantos nem alkotott olyan véleményt a buldózeres édesanyjáról, hogy viselkedése egy kurváéhoz hasonlítható, sőt, az anyát nem is ismerve, inkább a buldózert vezető fiúról fogalmazott meg negatív értékítéletet. Ez azonban teljesen közömbös a büntetőjogi megítélés szempontjából, itt nem érvényesül a véleménynyilvánítás szabadsága.

Ugyanakkor egy olyan állítás, hogy valaki kurva, lehet tényállítás is, de ilyen esetekben sem áll fenn a tényállítás teljes szabadsága. Lehet olyan közérdek vagy lehet bárkinek olyan jogos érdeke, amikor indokolttá teheti a másik becsületét csorbítani másodlagosan. Gyerekelhelyezési perben egyáltalán nem mindegy, hogy a gyereket az otthon prostituáltként dolgozó szülőnél (lehet férfi is), vagy a másik félnél helyezik-e el. Ilyen esetben, ha a felperes azt állítja előbb az ügyvédje, azután a bíróság előtt, hogy az alperes prostituáltként dolgozik, ez a tényállítás nem valósít meg bűncselekményt (persze még bizonyítani is kell). Vagy egy olyan politikus, aki kampányát a prostitúció elleni harcra építi fel, nem nehezményezheti, ha valaki azt a tényt állítja, hogy politikusunk rendszeresen jár örömlányokhoz. Ebben az esetben választói közérdeknek tekinthető az igazság kiderítése. Ilyenkor a bíróság engedi a valóságbizonyítást.

Jogászkodásmentesen :

• lehetőleg ne használjunk senkivel szemben becsületcsorbító tényt, véleményt, kifejezést,
• ha mégis szükségét érezzük ennek, az szolgáljon ténylegesen közérdeket vagy bárkinek jogos magánérdekét, ne úgy általában, hanem konkrétan,
• utóbbi esetben rendelkezzünk megfelelő bizonyítékokkal is.

Ezen esetekben elkerülhetjük, hogy bárki a fejünk fölött jogászkodjon arról, hogy bűncselekményt követtünk-e el vagy szabálysértést, tényt állítottunk-e vagy véleményt közöltünk, hogy közérdekből, jogos magánérdekből tettük-e vagy csak úgy, túlterhelt idegeink kicsapása érdekében.

Volt már róla szó a blogon, de az országgyűlési választások közeledtével nem árt ismételni; a nyomozás nem a megbélyegzés eszköze, még akkor sem, ha sokan annak szánják. A politikusok teszik a dolgukat, az újságírók teszik a dolgukat, nincsen ezzel baj, ha az olvasók is teszik a dolgukat helyén kezelik az olvasottakat.

Vannak, akik már a feljelentést is egyfajta autodafé keretében ejtik meg. Egyesek a sajtóban jelentik be, hogy feljelentenek valakit valami miatt. A feljelentés megtételéhez persze joguk van, a Be. szabályai szerint közvádra üldözendő bűncselekmény miatt bárki tehet feljelentést (feltéve, ha az nem tudatosan hamis). Sok esetben a feljelentő nincs is abban a helyzetben, hogy a bűncselekmény bizonyításához szükséges valamennyi tény birtokába legyen, tehát ha kiderül, hogy a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény, annak sem lesz feltétlenül negatív következménye a feljelentőre nézve.

Nem vitatható el a feljelentő azon joga sem, hogy nyilvánosságra hozza azt, hogy feljelentést tesz „valaki” ellen „valami” miatt, amely „valami” „valamiért” bántja őt. (Ez, a publicitáshoz való jog persze akkor igaz, ha az a feljelentett „valaki” közszereplő.) A feljelentés lényegében azt jelenti, hogy a feljelentő valamilyen cselekmény mögött bűncselekményt vél, sejt, tud, vagy szeretne látni, és kívánja az elkövető megbüntetését. Persze ha e kívánatát a sajtóban is megjeleníti, akkor az ember él a gyanúperrel, hogy a feljelentés mögött más is van, mint az igazság iránti olthatatlan vágy. Hiszen a feljelentett is olvassa a feljelentést, fel tud készülni rá, ha tényleg van vaj a fején, ellenlépéseket is tud tenni. Ha a feljelentő valóban olyan nagyon – nyilvánosan – kívánja az illető megbüntetését, ezzel aligha segíti a nyomozást. Ha más a célja, akkor rendben van, hiszen az újságíróknak meg az a feladatuk, hogy kiderítsék, mit kezdett a hatóság a feljelentéssel.

Ha a sajtóval közölt „feljelentést tettem” múlt ideje csak arra utal, hogy az illető már aláírt egy feljelentés tárgyú dokumentumot, de még nem adta postára, mert nem ért rá, és majd csak egy hét múlva adja föl a feljelentést, annak egészen vicces vagy bosszantó következményei vannak (attól függ, hogy a feljelentő vagy a hatóság oldaláról nézzük-e a dolgot). A sajtó kérdezgeti a hatóságot, hogy mit tett a feljelentéssel, a hatóság bőszen keresi, de nem találja a feljelentést, jó bürokrata még azt sem zárja ki, hogy nála keveredett el, addig is forog a hír, még nincs elbírálva a feljelentés. Egyes feljelentők azt sem árulják el a sajtónak, melyik hatóságnál tették meg a feljelentést, ez még viccesebb, mert sajtóérdeklődésre egész vertikum keresi majd az iratot járási kapitányságtól a Legfőbb Ügyészségig.

Ha a feljelentés alapján nyomozást rendel el a hatóság, akkor kigyulladnak a máglyák. Hiába írta le ezerszer az egyszeri hatóság, hogy a nyomozás elrendelése nem egyenlő a feljelentett bűnösségével, beáll az ártatlanság vélelme sérelme, a feljelentett meg van bélyegezve. Pedig a nyomozás elrendelése csak annyit tesz, hogy a nyomozó hatóság vagy ügyészség tényfeltáró tevékenységbe kezd. A nyomozás még akkor sem a feljelentett személye ellen folyik, ha a feljelentő konkrét személyt nevesített. Nagyon sok feljelentett cselekmény esetében derül ki a nyomozás során, hogy nem történt bűncselekmény, vagy történt bűncselekmény, de azt nem a feljelentett személy követte el. Tipikus eset, ha valamilyen vezetőt jelentenek fel. Egy nagyobb cég, közigazgatási vagy más szerv vezetője nem feltétlenül tud mindenről, ami a cégnél, szervnél történik, vagyis nem ő az elkövető, és ez még akkor is igaz, ha erkölcsi vagy más nem büntetőjogi felelősség (munkáltatói, igazgatási stb…) azért terheli őt.

Ha a hatóság gyanúsítottként hallgatja ki a feljelentett „valakit”, az már többet jelent, de ekkor is „csak” annyit, hogy vele szemben megalapozott gyanú áll fenn, és a hatóság már kíváncsi az ő álláspontjára is. Ekkor már beszélhetünk arról, hogy az eljárás vele szemben folyik, de tényként még ekkor sem állapítható meg, hogy bűncselekményt követett el. A vádemelés, az elsőfokú ítélet még mindig csak a bizonyosság erősödését jelzi, de nem jelenti magát a bizonyosságot. Erre egészen az ítélet jogerőssé válásáig várni kell. Ez persze gyakran évek kérdése, és akkor már kit érdekel az igazság? Csak az értelmes olvasót.

Milyen PR a GDPR?Civilek és az adatkezelés

Szokták mondani, az is prózában beszél, akinek fogalma sincs, mi a különbség próza és vers között. Ennek parafrázisaként az is adatot kezel, akinek fogalma sincs arról, mi is az a GDPR. Amíg egyetlen beszélőnek sem lesz később gondja abból, ha gondatlanul átvált prózáról daktilusokra, jambusokra vagy ütemhangsúlyos magyar verselésre, addig mások személyes adatainak önfeledt megosztása már okozhat némi problémát. Nem is keveset. Vegyünk egy példát:

Beszélő I. : – Képzeld el, hogy a szomszédom, a Példa Pali egy Lamborghini Urus-szal futkározik! De …sszus! Csak csigalassan tud kijönni az udvarból, mert folyton fennakad a tolókapu sínén, olyan alacsonyan van a kocsi alja!

Beszélő II.: – Apám! Minek a magyar utakra ilyen kocsi!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény alapján személyes adat az érintettre vonatkozó bármilyen információ. Az az adat, hogy Példa Pali rendelkezik egy nagyértékű Lamborghini Urus gépjárművel, személyes adatnak minősül.

A törvény szerint az adatkezelés: „az alkalmazott eljárástól függetlenül az adaton végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adat további felhasználásának megakadályozása, fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése”.

Beszélő I. tehát adatkezelőként továbbította Példa Pali személyes adatát Beszélő II-nek, még ha fogalma sem volt arról, hogy ez adatkezelésnek minősül. Ráadásul az adatkezelés célja a pletykálkodás volt, amely törvény szempontjából nem tekinthető a személyes adatkezelés legális céljának. Tegyük a szívünket a kezünkre, bocsánat, a kezünket a szívünkre, ilyen jellegű pletykát már mindenki terjesztett legalább egyszer ezerszer az életben. Különben is, aki látja Példa Palit a közúton vezetni, az tudhatja, hogy fölturbózta egy kicsit a Trabantját. Ez az ártatlan pletyka még nem bűncselekmény. Ha Beszélő II. elfelejti a Példa Pali nevet, akkor itt véget is ért a történet bejegyzés.

Ám tegyük föl, hogy Beszélő II. ezt a pletykát továbbadja Beszélő III-nak, aki történetesen Példa Pali munkatársa, és ő továbbítja a pletykát személyes adatot munkahelyen belül kb. mindenkinek. Akinek mégse, azzal valamelyik újdonsült kis adatkezelő, Beszélő XIII. vagy Beszélő XIV. osztja meg. Példa Pali nem akarta, hogy a munkahelyén megtudják ezt az információt róla, mert oda továbbra is a Trabival járt. Kétségtelenül megsértették a személyes adatkezeléshez fűződő alapvető jogát, hogy a NAIH (Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság) csípje meg őket, és lehet, hogy meg is fogja csípni, ha bejelentés érkezik hozzájuk.

Még nagyobb a gond, ha a pletyka eljut a főnökséghez, amely azon töpreng éppen, hogy az egyformán jól dolgozó Példa Palit vagy Példátlan Pannát részesítsék-e inkább jutalomban. A vezetőség úgy ítéli meg, hogy Pannának van nagyobb szüksége a jutalomra, mert neki otthon nem Lamborghinije van, hanem egy Jámbor Jimmy-je, aki történetesen egy balfék munkanélküli férj. Itt már az adatkezelés megsértése forintban meghatározható anyagi kárt okoz Példa Palinak. Rendszerint nem derül ki, hogy az elismerésről a főnökség a Lamborghinit is figyelembe véve döntött, vagy ha mégis kiderül, akkor is nehezen bizonyítható, mert úgyis letagadják.  Ha viszont kiderül…

(folytatjuk)     

Az újságírók teszik a dolgukat, és ez rendben van. Az igazságszolgáltatás is teszi a dolgát, sok egyéb mellett eleget tesz hiteles tájékoztatási kötelezettségének. Ez is rendben van. Csak éppen nehéz feladat, mert a hiteles tájékoztatás, a véleményformálás szabadsága egyéb jogokkal és törvényes érdekekkel ütközhet; például mások személyiségi jogaival, személyes adatokhoz fűződő jogokkal, jóhírnévhez való joggal, nyomozás érdekeivel, stb… A nyomozó hatóságok és az ügyészségek ilyenkor a média „pengéjének élén táncolnak”.

Vegyünk egy példát. Egy újságban (tévében, rádióban, internetes médiában) megjelenik valakinek a nyilatkozata, miszerint személyes haragosának két anyja van, de azokat is megölte, emellett intim viszonyt ápol a kecskéjével, aki amúgy okosabb nála. Az ilyen személyes haragosnak a börtönben a helye, és a nyilatkozó tudomása szerint idő kérdése, hogy inkvizíciós eljárás keretében felnégyeljék. (Az ilyen jellegű nyilatkozatok manapság még csak nem is a legdurvábbak, sajnos.)

Tegyük föl, hogy az újságírót érdekli, van-e szemernyi igazság abban, amit az illető nyilatkozott. Ha Személyes-Haragos úr közprédának közszereplőnek minősül, akkor még lehet is sajtóetikai szempontból helye annak, hogy az újságíró tájékoztassa a közvéleményt viselt dolgairól, például arról, hogy a híres állatvédelmi szakpolitikus, Személyes-Haragos úr az állatvédelem keretében nemi örömöket próbál szerezni a kecskének. Erről joga van tudni a közvéleménynek, szokták mondani, és nehéz ezt vitatni.

Ilyenkor az újságíró klaviatúrát ragad és fölteszi a kérdést, van-e büntetőeljárás Személyes-Haragos úrral szemben, ha igen, akkor milyen bűncselekmény miatt, milyen nyomozati cselekményeket végeztek idáig, milyen nyomozati cselekményeket terveznek még.

A „milyen nyomozati cselekményeket végeztek?” típusú kérdésre egyszerű a válasz; a büntetőeljárásban a tárgyalás a nyilvános, ott az ügyészség és a védelem nyilvánosan „vitatja meg” a bizonyítékokat, a bíróság is nyilvánosan „elemzi” azokat az ítéletében. Ezzel szemben a nyomozás nem nyilvános, az ügyészségnek, rendőrségnek nincsen törvényes lehetősége a nyilvánosság előtt megvitatni a bizonyítékokat. A „milyen eljárási cselekményeket tervez még a hatóság?” típusú újságírói kérdés esetén elég, ha válaszként elképzeljük az alábbi tájékoztatást: Személyes-Haragos urat lehallgatjuk, amitől jelentős bizonyítékokat remél az ügyészség.

A hiteles tájékoztatás szempontjából az a kérdés, hogy van-e Személyes-Haragos úr ellen, vagy Személyes-Haragos úrral szemben büntetőeljárás, már fogósabb kérdés. Valaki ellen vagy valakivel szemben akkor van nyomozás, büntetőeljárási szempontból, ha a hatóság gyanúsítottként hallgatta ki őt a büntető törvénybe ütköző konkrét tényállás alapján.

Ha az illető közszereplőnek minősül, akkor nincsen akadálya azt válaszolni, hogy a hatóság emberölés bűntette és állatkínzás bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként. Amennyiben Személyes-Haragos urat a hatóság már idézte gyanúsítottként, de még nem hallgatta ki, akkor a tisztességes eljárás azt kívánja, hogy Személyes-Haragos úr ne a sajtóból értesüljön arról, mivel gyanúsítják, függetlenül attól, hogy az idézés után már ténylegesen „ellene” folyik a nyomozás. Vagyis csorbát szenved a hiteles tájékoztatás.

Minden más esetben nincsen Személyes-Haragos úrral „szemben” vagy „ellene” nyomozás, mert a nyomozás az úgynevezett felderítési szakban nem valaki ellen zajlik, hanem a tényállás felderítése érdekében. És ha a felderített tényállás bűncselekmény hiányára vagy bizonyítottság hiányára utal, akkor sem Személyes-Haragos ellen vagy vele szemben folyt a nyomozás, ha ő maga volt a feljelentett vagy a lehallgatott személy.

Az újságírók többsége okos, és nem könnyű kifogni rajtuk, tehát fölteszik a kérdést: érintett személy-e a nyomozásban Személyes–Haragos úr? Tudjuk, hogy a büntetőeljárásban nincsen érinthetetlen személy, de vajon van-e érintett személy? A büntetőeljárási törvény ilyen konkrét fogalmat nem ismer, így a hatóságoknak találgatniuk kellene, mit is ért a kérdező érintettségen. Azt jelenti-e, hogy mélyen érintette-e Személyes-Haragos urat az ügy érzelmileg, vagy arra kíváncsi a kérdező, hogy lefoglalta-e a hatóság a kecskét, és ez érintette-e meg az illetőt, esetleg a két édesanya hiánya? A hatóságok szerencsére beszűkült képzelőerővel rendelkeznek, és nem találgatnak érintettséget illetően, még ha ez a hiteles tájékoztatás rovására megy is.A szerző ezúton határolódik el saját írásától, egyben a kecskék elnézését kéri.

Több mint tíz éve egy pszichológiai munkában olvastam egy szemléletes példát az emberi kapcsolatok megromlásáról és az együttműködés hiányáról. Kis vitorláshajó szeli a habokat két fős személyzetével. Úticéljuk nagyjából azonos, nüansznyi a különbség, egyikük a homokos parton szeretne kikötni, a másik kicsit arrébb, a sziklás öbölben.

Nos, ha a vitorlázók nem szeretik az értelmes párbeszédet, akkor az egyik kiül a hajó egyik oldalára, hogy módosítson az irányon. Ezt látva a másik, kiül az ellenkező oldalon, jobban is mint társa, mert egyrészt „korrigálni kell, amit az a balfék művelt, másrészt akkor már menjen a hajó oda, ahová én akarom”.

Nos, senki sem nézheti tétlenül ezt az árulást, ezért folyamatosan egyre mélyebben dőlnek ki a vitorlás két oldalán. Végül mindkettőjük feneke a vízbe lóg, mindketten nagyon rosszul érzik magukat, ádáz ellenséggé váltak, és a hajó halad tovább az eredeti útirány felé.

Gyakran eszembe jut ez a hasonlat, és sokáig nagyon frappánsnak gondoltam, akár a politikai világára vetítve is (nemcsak a magyarra, hanem a nemzetközire is).

„Te elloptad a cukrot”. (Dőlés.)

„Te meg összetörted anya vázáját”. (Dőlés a másik oldalon.)

„Te hülye vagy!” (Erőteljesebb dőlés.)

„Te beszélsz, aki egy szocipatába oltott pszichopata vagy?” (Erőteljesebb dőlés a másik oldalon.)

„Te korrupt tolvaj vagy!” (Igen mély dőlés.)

„Te meg inkompetens hazaáruló vagy!” ( Igen mély dőlés a másikon.)

Foglaljuk össze egy frissen ideröppent marslakó szemén keresztül a látszatot: hatalomért küzdő érdekcsoportok kormányozzák az emberiség vitorlását mindenütt.

(Bocsánatért esedezem a vitorlás társadalomtól a pongyola, szakszerűtlen hasonlatért.)

Azt mondanám, nincs ezzel baj, ha a kormányosok hivatásos rajongói nem emelnék vagy süllyesztenék a büntetőjog magasába, mélységébe a riválist. Ezek a rajongók lefordítják feljelentés nyelvre a politikai megnyilvánulásokat.

Mondok egy példát:

Első hajós: „Te csalsz! Bedöntötted a hajót, mert azt akarod, hogy a homokos part helyett az öbölben kössünk ki, ami védett ugyan a hullámzástól, de sziklás. Azt akarod, hogy elsüllyedjünk, te hülye?”

Első hajós feljelentési tolmácsa: „Feljelentem második hajóst terrorcselekmény kísérletéért, mivel megkísérelte csapatunk kis hajóját elsüllyeszteni azért, hogy megfélemlítse a szurkolótábort! Kérem börtönbe zárni!” 

Második hajós: „Te alaptalanul vádolsz itt mindenfélével, hogy lejárass! Tetszett volna a versenybírónál reklamálni!”

Második hajós feljelentési tolmácsa: „Első hajós mindenképpen bűncselekményt követett el. Ha van alapja a terrorcselekmény kísérletének, akkor ő elmulasztotta feljelenteni ezt, amivel terrorcselekmény feljelentési kötelezettsége elmulasztásának bűntettét valósította meg. Ha meg nincs terrorcselekmény, akkor rágalmazott. Mindenképpen vesznie kell!”

A versenybíróság a pártatlan fejét vakarja. Itt van a feljelentés, a feljelentés inverze, és a feljelentés inverzének inverze. Lefordítva ezt a versenybíróságot hivatásosan feljelentgetők nyelvére, a versenybíróság akármit dönt, bűnpártoló lesz.

Meg kell változtatnom az álláspontom. Előfordulhat, hogy a világ hajója nem megy tovább az eredeti irányba, hanem süllyedni fog. Ennek tudományos kivizsgálásáig szélcsendért esedezem!

A drog rossz! Értem? – oktatja a gyerekeket egy népszerű, felnőtteknek szóló, szatirikus rajzfilmsorozat pszichológusa. Nemsokkal később ő is drogfüggővé válik, és egy epizód erejéig széthullik az élete. Az alkohol rossz! Értem? A dohányzás rossz! Értem? A telefonfüggés rossz! Értem? Az idézet azóta ikonikussá vált, az érvelés nélküli érvelés jelképévé. A drog rossz! Értem?

Sokan állítják, hogy a marihuána nem is olyan veszélyes, mint a dohányzás vagy az alkohol, sőt, van, ahol az orvosi kezelés része. Van ország, ahol legális, és nemcsak a gyógyászatban. Megint mások azt állítják, hogy a marihuána kapudrog. Van, aki szerint a brókervilág (a külhoni persze) meg sem lenne kokain nélkül, és Amerikában felnőtt egy nemzedék szerhasználaton, amely mégis IT gurukat, horrorszerzőket, zenészeket nevelt ki. Mások szerint Amerikából eltűnt egy nemzedék, akikből IT guruk, horrorszerzők, zenészek lehettek volna, nem zombik, ha nincs a szerhasználat.  

Jogalkalmazói szempontból a helyzet egyszerű. A kábítószerrel visszaélést a törvény bünteti! Értem? Én személy szerint túl sok drog miatt tönkrement életet láttam, és nemcsak a drogosok életéről van szó, hanem a családtagokéról is.

Volt szülő, aki hálás volt gyereke letartóztatásáért, mert az „életmentő” sitten talán leszoktatják róla.

Más szülő azért volt hálás a letartóztatásért, mert a gyereke minden családi vagyontárgyat ellopott, hogy drogot vehessen. Utóbbi szülőt a drog odáig juttatta (pedig nem is ő szedte), hogy nem érdekli, ha a kölke beledöglik is, csak ne őt terrorizálja.

A drog rossz! Én értem. Ettől persze a társadalomnak szüksége van arra, hogy a droghasználatról beszéljen, és azok is válaszokat kapjanak, akik kételkednek ebben, mert a drog akkor is van, ha mindenki hallgat róla. Értem?

Közgazdasági szempontból a drog (ideértve a pszichoaktív szereket is) helyettesítő termék; az alkoholt helyettesítő árucikk. Az egyre olcsóbb előállítási költség gazdasági szempontból vonzóvá teszi. Ami megdrágítja, az az elosztási lánc költségessége.

Régen, ha a rendőrség elfogott egy nagyobb szállítmányt, ott a maffia bosszúja rettenetes volt; felrobbant rendőr, ügyész, bíró, meg a balfék díler, sőt, a konkurens banda is, mert biztos ők dobták föl. Ma ez a magatartás közgazdasági szempontból irracionális, hiszen a hullák idegessé teszik a lakosságot, politikusokat, rendőrséget, igazságszolgáltatást. Ez az idegesség pedig kihat az előállítási és elosztási költségekre, növeli a drog elleni küzdelemre fordított összegeket, ami növeli a kockázatot, a kockázat meg növeli a költségeket. A dílereknek fegyver és konspirációs eszközök kellenek, hogy megvédjék magukat, az ellátási láncba korrupciós összegeket kell befektetni. Ennél racionálisabb volt belekalkulálni az előállítási költségekbe, hogy bizonyos szállítmányokat elfognak, sőt, olcsóbb volt egyes szállítmányokat eleve elfogásra szánni, mert akkor a rendőr is jóllakik, és a káposzta is megmarad.

A kábítószerrel összefüggő szabályok súlyosítása egyben közgazdasági kísérlet is lesz. A kábítószerrel visszaélők élete veszélyesebb lesz kereskedelmi és fogyasztói oldalon egyaránt, ez nem kétséges. Mit fog okozni a drogdíler feldobásának kötelezettsége? Hány drogdílert fog visszatartani a veszély, és hányan lesznek, akik a dráguló kábítószer miatti nagyobb haszon érdekében beszállnak a bizniszbe? Az elterelési láncból kiesők masszív bűnözővé válnak, vagy tanulnak az esetből? Mi lesz azokkal a drogfogyasztókkal, akik nem cserélnek névjegyet a kábítószerkereskedővel, így önhibából nem tudják feladni őt?  

Emelkedik-e a drog ára, és ha igen, mi lesz ennek a hatása? A magasabb árak miatt a terjesztői oldal befektet-e fegyverekbe, korrupcióba? A „több termék kis haszonkulccsal” közgazdasági elvet fölváltja-e „a kevesebb termék nagyobb haszonkulccsal” elv? Erőszakosabbá válik-e az elosztói oldal, ha súlyosabb büntetési tétel fenyegeti? És ha erőszakosabb lesz a díler, akkor mitől tart majd jobban a fogyasztó: az elterelés hiányában kapott büntetéstől vagy a dílertől? Szervezettebbé válik-e a kábítószerbűnözés ezáltal? Sok kérdés van még…

folytatjuk..

de csak egy év múlva, amikor látjuk a válaszokat

Gyerekkorom kedvenc ismeretterjesztő filmjében, a Sivatagi showban van egy jelenet, amelyben az állatok a túlérett gyümölcsöktől alaposan becsápolnak. Különösen a majmok viselkednek jópofán; ahogy esnek-kelnek, domboldalról legurulnak. Viccesebbek, mint Józsi bá’ hazafelé a kocsmából az elektromos rolleren, pedig azon is lehet mulatni. Gyerekként haragudtam a rendező bácsira, amiért nem szólt a majmoknak, hogy az alkohol öli az agysejteket. Felnőttként meg tudományos cikkeket olvasok arról, hogy egyes majomfélék kifejezetten gyűjtik az erjedt gyümölcsöket, társukat is megkínálják, együtt fogyasztják el azokat. A művelt alkoholista szeme itt fölragyog, hogy lám, lám, a közösségi borozgatásnak évmilliókra visszanyúló, evolúciós gyökere van; fontos lépés az emberré válásban az eszközhasználat és a beszéd mellett. Legalábbis ez jobban hangzik hazatántorogva az asszony előtt, mint az, hogy a haverok erőltették a dolgot.

A Btk. szerinti kábítószereknek azonban (ideértve most a pszichotróp anyagokat is) nincsen evolúciós hátterük az emberi törzsfejlődés szempontjából. Tudom, a sámánok és a törzsi varázslók régóta rajta vannak a szeren szellemi okokból. A mai varázslók a szerhasználattól pörögnek, mint a búgócsiga, vagy magukba roskadva vigyorognak, esetleg meztelenül futkároznak a Duna parton, de a megjelenő látomásukról hamar kiderül, hogy nem szellem, hanem rendőr. Ennek ellenére a kábítószer a közgazdasági racionalitás talaján jelentős konkurenciája az alkoholnak. Mit is lehet kihozni néhány ezer forintból egy szórakozóhelyen? Egy egység SZER + egy egység energiaital = pörgés egész éjjel. Ezzel szemben ugyanennyiből: egy egység whisky + egy egység kóla = lebőgés a csajok előtt. Persze a szerhasználatnak vannak veszélyei, különösen, ha az azokat kotyvasztó vegyész annak idején elhasalt kémiából az érettségin, akkor az éjjeli szárnyalás első „a” betűjéről könnyen eltűnik az ékezet.

Visszatérve a kocsmához, gyerekkoromban nagyszüleim falujában öt is volt belőlük. Volt kettő hagyományos kocsma, egy talponálló a vasútállomáson (nem tellett külön-külön az érkezési oldalra meg az indulási oldalra, igény lett volna rá, de kis községről volt szó), és egy italmérés az önkéntes tűzoltók szertáránál, a belső égések gyors eloltása érdekében. A legbizarrabb itatóhely a falu szélén lévő benzinkúton volt, ahová főszabályként autóval lehetett eljutni.

Manapság egyetlen kocsma vegetál a községben. Gyors közvéleménykutatást rendeztem Pé. Gyurinál, a helység, sőt, a helyiség kalapácsánál az okokról. Pé. Gyuri mélyen a szemembe nézett; bal szemével jobb szemembe, jobb szemével bal szemembe, ahogy kell, és azt mondta: „Figyúlj már! Régen minden jobb volt! Annak idején a fater saját lábával taposta a direkttermő szőlőt, még ki sem forrt a must, már lábon elkelt a kocsmában. Így két deci bor száz forintba került, csakúgy, mint két deci hugyozás a kocsma wc-jében. Száz meg száz, az kétszázötven borravalóval. Ma elrikkantom magam, hogy Kocsmárosné, aranyvirág, ide a legjobbik borát! Hát nem háromezerötszáz forint másfél deci? Mert aranyvirág is a boltból veszi palackját kétezerért, így nem adhatja olcsóbban! Inkább veszek két üveggel a nyolcszáz forintosból én is, és otthon megiszogatom. Régen minden jobb volt! A régi öregek voltak ám az igazi öregek! A mai öregek nyolcvanévesen sem néznek úgy ki, mint a fater ötvenévesen! Na, mindegy. Szóval régen a haverokkal bementünk a kocsmába, ott volt egy tévé egy közvetítéssel. Közösségi élmény. Nem volt vita, csak verekedés. Ma otthon akkora tévém van, hogy a fal adja a másikat, azon megy: angol foci, olasz foci, német foci, magyar foci (?). Inkább nézzük otthon a haverokkal együtt… hogy kinél van a távirányító. Régen minden jobb volt!”

Manapság egyes szórakozóhelyeken leszerelik a hidegvizes csapot, hogy a drogfogyasztók legalább vizet vásároljanak a pultnál, ha már alkoholt nem vesznek. Így nem nagy csoda, hogy egy ismerősöm arra tanítja gyerekét: inkább igyon, mint „kábszerezzen”. Logikus, hisz időt takarít meg azzal, hogy az alkoholfüggőség előtt nem kell a drogfüggőségről is leszoktatni a gyereket. Különben is, ha a büdös kölök drogra ivott alkoholt, nem fogja tudni megmondani a rendőrnek, hogy kitől vette az egyiket, és kitől a másikat. (folytatjuk

A minap olvastam egy interjút, amely egy olyan áldozattal készült, aki leírhatatlan kegyetlenséggel elkövetett szexuális jellegű bűncselekmény áldozata lett. A bűncselekményt elszenvedő nő később áldozata lett a büntetőeljárásnak, áldozata lett a kártérítési eljárásnak, áldozata lett az orvosi eljárásnak. Nem, nem paranoiás; a legtöbb sértett a közvetlenül a személyét ért bűncselekménynél nem egyszer válik áldozattá, hanem többször is, csak nem mindegy, hogy hányszor és az újabb „inzultusokban” milyen mélyen sérül.

Például a zsebtolvajlás áldozata nemcsak akkor sérül, amikor idegen kezek tapogatják a zsebeit, hanem akkor is, amikor sorba kell állnia az új igazolványokért, le kell tiltatnia a bankkártyát, zárat kell cseréltetnie az ajtón. Izgulnia kell, hogy a zsebtolvajlásból nem lesz-e betörés is. Nemcsak időveszteség éri, de gyakran be kell számolnia az őt ért bűncselekményről, el kell viselnie a sokszor lesajnáló tekinteteket, hogy biztosan óvatlan volt, nem figyelt eléggé az értékeire. És akkor mi egy zsebtolvajlás egy szexuális bántalmazáshoz képest?

Vannak bűncselekmények, amelyeknek a brutalitására nem lehet fölkészülni még az azzal foglalkozó szakembereknek sem. Készülni persze kell, képzések vannak, az általánostól eltérő szabályok is akadnak, a büntetőeljárás például ismeri a különleges bánásmód fogalmát, amelyek szerint a lehető legnagyobb mértékben figyelemmel kell lenni a sértett igényeire. Ugyanakkor annak feltérképezésére, hogy mik is az áldozat tényleges igényei, nincsen túl sok mód, lehetőség, idő. Hogyan szóljon a hatóság például egy megcsonkított áldozathoz? Mik az igényei? Van, akinek az lenne az igénye, hogy hagyják békén, van, akinek az, hogy a szakember élje bele magát a helyzetébe, megint másnak meg az, hogy egyáltalán ne tekintsék különleges bánásmódot igénylő embernek, csak embernek. Ha az áldozatnak van segítője, az megkönnyíti a helyzetet…

A különböző eljárásokban a sértett újra és újra sérül, áldozattá válik. Ez sajnos szükségszerű velejárója az ellenbizonyítást is tartalmazó eljárásoknak. Lehet, hogy a sértett igénye az lenne, hogy a hatóság neki és csak neki higgyen (saját szempontjából ez jogosnak is tűnik), és azt is igényelné, hogy a hatóság gyalulja le az elkövetőt (ezt néhány elkövető meg is érdemelné), de a tisztességes eljárás követelménye ilyenkor az áldozat ellen dolgozik; legyen szó arról, bűnös-e a vádlott, vagy arról, mekkora kártérítés illeti meg a sértettet. A másik félnek is meg kell adni a szót, az ellenbizonyítás lehetőségét, és persze ha valaki megcsonkolja embertársát, annál nehéz elképzelni, hogy nem fog élni valamennyi eszközzel, hogy tetteinek következményei alól kibújjon, vagy a következményeket csökkentse. Lehet, hogy egyes felháborító esetekben ez nem látszik, de a társadalom összességében akkor jár jól, ha a másik felet is meghallgatja, akármilyen felháborító is az, amit tett, és az, amit mondani fog.

Persze ez nem menti föl a hatóságot, hogy az ilyen ügyekben ne a lehető legjobban készüljön föl, és legalább képviselői ne tegyenek föl feleslegesen megalázó kérdéseket.

Az áldozathibáztatásnak ma már nagy szakirodalma van. Minek ment oda? Miért volt rajta kihívó ruha? Miért nem hagyta ott a pszichopatát? Miért kezdett nős férfival? Ezek mind áldozathibáztató kérdéseknek minősülnek, még akkor is, ha ezeket a kérdéseket maguk az áldozatok is fölteszik egyes szám első személyben. Sokszor az áldozatok a legnagyobb áldozathibáztatók, de ez egy külön téma.

Vajon ilyen érzéketlen a társadalom, és ilyen érzéketlenek a hatóságok? Sokat gondolkoztam ezen. Nyilvánvaló, hogy van még mit fejlődni, és nem akarok az áldozathibáztatók védelmére kelni, de sokszor az áldozathibáztatás önvédelem is. Az ember folyton összefüggéseket keres, és a leírhatatlan bűncselekmények esetén olyan biztonságosnak tűnik azt gondolni; én nem mentem volna oda, én nem vettem volna föl olyan ruhát, én kerülöm a pszichopatákat, és nem kezdek nős pasival, vagy férjes asszonnyal. Így velem ez a bűncselekmény nem történhet meg, biztonságban vagyok. Hamis biztonságban.

A bűnmegelőzés rendészeti feladat, és a tudományos-fantasztikus irodalom egyik kedvenc témája: milyen jó lenne olyan világban élni, amelyben a bűncselekményeket elkövetésük előtt meg lehet akadályozni. Vagy mégsem? A sci-fikben mindig jön a morális fordulat vajon tényleg föl lehet-e lépni valakivel szemben, aki még nem követett el semmit, és talán tervez elkövetni valamit? Az emberi akarat szabad, ki tudja, hogy nem gondolta-e volna meg magát akár az utolsó pillanatban. A gondolatrendőrség gondolata mindig ijesztő, különösen manapság, amikor ennek technikai feltételei is egyre valóságosabbak.

Fura mód sci-fi és jog részben összeér. A büntető törvény szerint, ha a Btk. külön elrendeli, előkészület miatt büntetendő, aki a bűncselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételeket biztosítja, az elkövetésre felhív, ajánlkozik, vállalkozik, vagy a közös elkövetésben megállapodik. Vagyis az előkészület csak akkor büntethető, ha azt a törvény külön elrendeli, márpedig a törvény csak kivételesen és a súlyos bűncselekmények esetén – mint például az emberölés – rendeli az előkészületet büntetni.

Vegyünk egy példát. XY elhatározza, hogy leszúrja haragosát YX-et egy szép vasárnapi napon. XY külföldre utazik, ott készpénzért vásárol tőrt és maszkot, kideríti, hogy YX hová jár templomba vasárnaponként, ír egy részletes tervet a naplójába (nem azt mondtam, hogy okos, hanem hogy emberölésre készül). Ez a már önmagában bűncselekmény, emberölés előkészülete vagyis ha XY-t szombaton elkapják, akkor megjárta. Mi van akkor, ha XY meggondolja magát, eltelik a vasárnap, nem csinál semmit, sőt, a tőrt és a maszkot a Dunába hajítja? Ezt hívják önkéntes elállásnak, amitől XY nem büntethető még akkor sem, ha megtalálják a naplóját, és megtudják, milyen csúf dolgokra készült az elmúlt héten.

Mi van azokkal az esetekkel, amikor önmagában az előkészületet nem bünteti a Btk.? Azt vajon a rendőrségnek tétlenül kell szemlélnie? Nos, erre találták ki a bűnmegelőzési titkos információgyűjtést, amelyről nem a Btk., hanem a rendőrségről szóló törvény rendelkezik (meg a NAV-törvény). A baj csak ott van, hogy a rendőrségről szóló törvény szépen felsorolja, milyen eszközöket vehet igénybe a rendőrség, de nem mondja ki a mi célból-t. Mit tegyen ilyenkor a rendőrség? Várja meg tétlenül, amíg az előkészület kísérletbe csap át, és próbálja meg megakadályozni, hogy a bűncselekmény elkövetését az elkövető befejezze? Vagy értesítse a sértettet? Esetleg szóljon rá a jövendőbeli elkövetőre? (Vagy szóljon az anyukájának?)

A rendőrség általában a várakozást részesíti előnyben. Ha figyelmeztetné az elkövetőt, akkor az esetleg más bűncselekményt követne el. Így a bűnmegelőzés igen gyakran (sőt, a leggyakrabban) a várakozást jelenti a bűncselekmény elkövetésének megkezdésére, és akkor indulhat a banzáj büntetőeljárás.

Azt hinné az ember, hogy a bűnmegelőzés ott fejeződik be, ahol a bűnüldözés megkezdődik, vagyis múltban elkövetett bűncselekményt nem lehet megelőzni. Ez azonban csak egy rossz nyomozónak akadály. Ha ugyanis valaki egyszer már elkövetett egy bűncselekményt, ebből már következtetni lehet arra, hogy máskor is fog, amit viszont már meg lehet előzni titkos információgyűjtéssel. Ha mégsem lehet megelőzni, valamelyik jövendőbeli bűncselekményt csak meglehet, feltéve, ha az előző megelőzések valamelyikénél figyeltünk, és vártunk, amíg a megelőzendő bűncselekményt elkövette, és ekkor lecsaptunk rá. Ekkor ugyanis egy darabig nem fog újabb bűncselekményt elkövetni. Ugye mindenki érti? Rajtam kívül…..