A titkolt titkosított nyomozás titkai II.

azaz az alapjogok háborúja

A rendőrség titkolózik, az ügyészség titkolózik, bezzeg a bíróság a tárgyalását nyilvánosan folytatja le. Nagyon úgy tűnik, egyedül a bíróság az, amelyiknek nincsen takargatnivalója, a többieknél meg nem zörög a haraszt… Hogy is van ez?

Az Alaptörvény szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el. A tárgyaláson a nyilvánosság nem bűnügyi valóságshow, hanem alapjogi garancia annak biztosítására, hogy ne ítélhessenek el senkit suttyomban, mint régebbi korokban a fekete autó által elvitt embereket.

Ezzel szemben a nyomozás nem titkos, de nem is nyilvános. Az ellentmondás látszólagos. A nyomozás során csak azok az adatok – rossz kifejezéssel – titkosok, amelyek esetében a minősített adatok védelméről szóló törvényben írt feltételek fennállnak. A legtöbb nyomozásban nincsenek minősített adatok, a nyomozás mégsem nyilvános. Vannak zártan kezelt adatok is, így a tanúk kérhetik adataik zártan kezelését. És mi van azokkal az adatokkal, személyes adatokkal, amelyek nem minősítettek, és nem zártan kezeltek? Azok nyilvánosak? A válasz egy határozott nem. Ismét egy róka fogta csuka: nem minősített, nem titkos, nem zártan kezelt, mégsem nyilvános. Mi az? Maga a nyomozás.

A nyomozás adatainak nagy része ugyanis mindenféle titkosítás nélkül, önmagában különleges adat vagy bűnügyi személyes adat. Bűnügyi személyes adat például, hogy ha az adott ügyben tanúként hallgattak ki. Ez akkor is bűnügyi személyes adat, ha nem kértem adataim zártan kezelését. Hogy valakit gyanúsítottként hallgatnak ki, az is bűnügyi személyes adat, ráadásul a gyanúsított nincsen abban a helyzetben, hogy személyes adatainak (nevének, születési adatainak, lakcímének) zártan kezelését kérje.

Akadnak büntetőeljárásban részt vevő személyek, akiknek egyszerűen joguk van ahhoz, hogy az ügyirathoz (nyomozás irataihoz) hozzájussanak. Ez eljárási jogaik gyakorlása szempontjából elengedhetetlen. A letartóztatási ülés előtt az őrizetbe vett gyanúsítottnak és védőjének át kell adni azokat az iratokat, amelyekre az ügyészség letartóztatási indítványában hivatkozik. Ezek az adatok általában a legkényesebb adatai a nyomozásnak, a gyanúsított mégis hozzájuk fér, mert joga van arra, hogy ezeket az adatokat – gyakran személyes adatokat – vitassa, cáfolja, velük kapcsolatban észrevételeket, indítványokat tegyen. A védőnek szintúgy.

Tegyük föl, hogy valakit őrizetbe vettek emberölés kísérlete miatt, mert szúrt sérülést okozott, amibe a sértett majdnem belehalt. Tegyük fel, a sértett vérzékenységben szenved, amely egészségügyi adatnak (különleges személyes adatnak) minősül, és amely betegséghez a gyanúsítottnak és védőjének amúgy nem lenne semmi köze. Ha azonban a gyanúsított és a védő egy büntetőeljárásban nem tud a sértett betegségéről, akkor nem védekezhet azzal, hogy a szúrás a gyanúsított szándékán túl a vérzékenység miatt vált életveszélyessé.

Természetesen az eljárási törvény rendelkezik arról, hogy a nyomozás során felszínre kerülő magánéleti titkok esetében biztosítani kell azt, hogy azok ne kerüljenek szükségtelenül illetéktelen kezekbe, azonban a nyomozás kezdetén szinte képtelenség eldönteni egyes bizonyítékokról, hogy azok majd egyszer a vád bizonyítására szolgálnak-e vagy sem, szükségesek-e a gyanúsított védekezéséhez vagy sem. A letartóztatási ülés pedig tipikusan a nyomozás elején szokott lenni.

A személyes adatokhoz és a gyanúsított védekezéséhez fűződő jogok sajnos néha konkurálnak. Jól hangzik, hogy nem a gyanúsítottat, hanem a sértettet kéne megvédeni, ha nem lenne az a fránya hamis vád. Elképesztően nehéz lenne egy olyan gyanúsítással szemben védekezni, minthogy „Ön megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2021. január 9-én előbb leütötte a zártan kezelt nevű személyt a zártan kezelt című otthonában, majd az eszméletlen sértettel közösült.” Mit is lehetne erre mondani, ha az ember véletlenül nem emlékszik egy év távlatából, hogy hol volt és mit csinált egy szombati napon? Hogy én nem szoktam ilyet csinálni?

Ezek szerint a személyes adatok átadásával a hatóság „partiba dobja” ártatlan emberek személyes adatát? Ha egy bűnügyben megjelenik a nevem, szabad prédává válok? A válasz határozott nem!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény bűnügyi személyes adatnak minősíti a büntetőeljárás során vagy azt megelőzően a bűncselekménnyel vagy a büntetőeljárással összefüggésben, a büntetőeljárás lefolytatására, illetve a bűncselekmények felderítésére jogosult szerveknél az érintettel kapcsolatba hozható, valamint a büntetett előéletre vonatkozó személyes adatot. Aki ilyen adathoz az eljárás során jogszerűen hozzájut, adatkezelővé válik.

Az adatkezelés legitim célja a büntetőeljárásban meghatározott cél: azaz a gyanúsítotti, védői, sértetti jogok érvényre juttatása. Aki a céltól eltérően kezeli a bűnügyi személyes adatot, így például illetéktelen személynek eladja, átadja, nyilvánosságra hozza, az jogsértést követ el. Amennyiben ez a jogsértés a harmadik személynek jelentős érdeksérelmet okoz, akár bűncselekmény is megvalósulhat (lásd: személyes adattal visszaélés).

(Folytatjuk…)

A titkolt titkosított nyomozás titkai

A rendőrség titkolózik, az ügyészség titkolózik. Biztosan azért titkolják, hogy nyomoznak, mert nem akarják, hogy kiderüljön, hogy nyomoznak. Ilyen furmányosan akarják titokban tartani, hogy XY-t gyanúsítottként hallgatták ki, mert el akarják tusolni az egész ügyet. Nagyon ravasz. Azért nem szólnak előre a kutatásról (leánykori nevén házkutatásról), meg a lehallgatásról, meg a rendőrségi akcióról, meg az elfogásról, meg a gyanúsítotti kihallgatásról, mert úgy gondolják, ha előre szólnának, akkor már nem lehetne titokban tartani, elleplezni, eltusolni az ügyet. Ha meg véletlenül fény derül a nyomozásra, akkor meg könnyű azt mondani utólag, hogy de hiszen már megkutattuk, már lefoglaltuk, már gyanúsítottként hallgattuk ki az illetőt. Ha meg nem kerül napvilágra az eljárás, akkor meg jön a tusolás, a dara meg a para. Ismerek olyan ügyészt, aki nagy igyekezetében, hogy segítsen egy bűnelkövetőn, megvádolta őt. Ez iszonyatosan ravasz húzás volt tőle, mert a sok nyilvános bírósági tárgyalás nagy zuhanyzójában könnyen eltusolódhatott volna az ügy. Szerencsére még időben leleplezték ügyészestül, mindenestül.

Ilyenek ezek a titkolt titkosított nyomozások, amik annyira titkosak, hogy még az újságírók, országgyűlési képviselők, sőt, rokonok sem tudhatnak előre róluk semmit.

  • Kedves, Uram, most gyanúsítottként fogom kihallgatni jegyzőkönyvileg, azután csinálunk Önről egy bűnügyi fotót a nyilvántartás kedvéért, meg levesszük az ujjlenyomatait, hogy el tudjuk titkolni a bűncselekményt, amit elkövetett – így a nyomozó.
  • Be kell vallanom, tisztelt Nyomozó Úr, most nagy kő esett le a szívemről, már attól féltem, nem akarják eltusolni az ügyemet, holott én a tudjakinek vagyok a nemtudomkije.

Nem tudom, mikor váltak a nyomozások valóságshow-k részévé, vagy mikor nyílt igény arra, hogy minden nyomozati cselekmény tévényilvánosság, youtube-nyilvánosság, a tinder- és tiktok-nyilvánosság (bocs, minden cukibergtől, akit véletlenül kihagytam) előtt folyjék. A nyilvánosság sokat segíthet az eljáráson. Például egy kiszivárgott kutatás (házkutatás) segít abban, hogy a hatóság ne találjon semmilyen bizonyítékot. A tanúnak, a gyanúsítottnak, a sértettnek, a gyanúsított védőjének, a sértett képviselőjének sajtónyilatkozata sokat segít abban, hogy a többi tanú ne arról tegyen vallomást, amit látott, hanem arról, amit hallott, olvasott. A pletykalapok konteói sokat segítenek abban, hogy a tanú meg se jelenjen idézésre, hiszen a hogyishívják is megírta, hogy úgysem lesz semmi az izéből amiatt a nagy nemtommicsoda miatt.

Nem a sajtónyilvánosság szerepét kérdőjelezem meg, még csak nem is a régi időket sírom vissza, amikor felülről döntötték el, mi kerüljön a Kékfényébe. Pályám elején sokszor hallottam, nem kell törődni azzal, mi jelenik meg a hírekben, nekünk egyszerűen tenni kell a dolgunkat és nem a kutya csóválja a karavánt.

Ma már a nyomozások tervezésénél is figyelembe kell venni a sajtót, meg azt, hogy vannak gyanúsítottak, akik jobban kommunikálnak a médiában, mint ahogy védekeznek a bíróságon. Egy egyszerű utcai elfogást sokszor okostelefonok kameráinak kereszttüzében kell végrehajtani, egyesek pedig sajtótájékoztatón jelentik be, hogy feljelentést fognak tenni Z ügy miatt, azután meg az egész rendőrség, ügyészség nyomozhat, megérkezett-e már az egy hete bejelentett feljelentés, és ha igen, akkor melyik hatósághoz.

Véleménybuborékok itt is, ott is kialakulnak, a tények sem képesek sokszor kipukkasztani őket. Nagy a kísértés, hogy a hatóság megfeleljen a közvéleménynek. De láttam olyan példát is, amikor a hatóság csak azért sem akart megfelelni a közvéleménynek. Mindkettő lehet ciki, mert a ténybeli igazság sokszor megfelel a közvéleménynek, máskor meg nem felel meg a közvéleménynek, ilyen ez az igazságszolgáltatási ipar. Néha jön a köztes megoldás, Mátyás király okos lánya, aki hozott is ajándékot, meg nem is (lásd felfüggesztett szabadságvesztés súlyos bűncselekmény miatt), amin aztán az igazság együtt csodálkozik a közvéleménnyel.

Sajnos a hatóság szeretetéhsége gyakran kielégítetlen marad, már ami a médiát és a közvéleményt illeti. A büntetőeljárás nem olyan, mint a szex, hogy felvilágosítással lehet legjobban védekezni, éppen ellenkezőleg. Gyakran a felvilágosítás az, ami árt a nyomozásnak, meg mások személyiségi jogainak, személyes biztonsághoz fűződő jogának. Nézzük csak, mit is jelent, hogy „titkosították” a nyomozást!

(Folytatás következik)

Bad boys, avagy mire nem jók a rosszfiúk

Amikor egy feljelentő értesítést kap arról, hogy indítványára elrendelték a nyomozást, filmsorozatokban jártas feljelentők arra számítanak, hogy nemsokára megjelenik náluk egy Columbo, Kojak, rosszabb esetben Monk-szerű zsaru. Nemsokkal később azzal szembesülnek, hogy a rendőrség ritkán megy házhoz, inkább őt magát idézik be tanúként, de az idézésen nem egy főfelügyelő szerepel, sokkal valószínűbb, hogy egy törzsőrmester.

A … -i helyszínelők rajongóit meglepetésként érheti bizonyos csúcstechnológiás ketyerék hiánya is. Nem mondom, a magyar forenzikus kriminalisztika is sokat fejlődött az elmúlt évtizedekben, azonban a készülék, aminek az üvegbúrájába behelyeznek egy névtelen fenyegető levelet, majd az eszköz elárasztja az üvegbúrát füsttel, és kis idő múlva kiadja az elkövető nevét, címét, telefonszámát…. nos ez az izé hiányzik a rendőrség eszköztárából. Egy panaszos sérelmezte is beadványában, hogy diszkriminatív módon nem alkalmazták ezt a technológiát, pedig az ő ügye is van olyan fontos, mint az Isauráé. (Lehet, kicsit keverte a sorozatokat.) Az internetes bűnözés is visszaszorulna, ha a magyar nyomozó is felkereshetné azt a szakértőnőt, aki rendszerint maga is bombázó, de a számítógépet is képes bombázni kívülállók számára véletlenszerűnek tűnő számokkal, majd hirtelen csak annyit mond: bent vagyunk.

Azt talán kevesebb sorozatrajongó bánja, hogy a hazai zsaruk szigorúbb számadással tartoznak a lelőtt állampolgárokat illetően, mint a Halálos fegyver nyomozó párosa. Martin Riggs és Roger Murtaugh őrmesterek sokszor szó szerint halomra lövik a rosszfiúkat, majd hazamennek sörözni, és filozofálni arról, hogy szar az élet. Se egy rendőri jelentés, se egy parancsnoki vagy ügyészi vizsgálat, de még csak egy telefonos bejelentést sincs, hogy főnök, bocs a kuplerájért, hívd a takarítóbrigádot.

Ismerőseim furcsán néznek rám akkor is, amikor azt bizonygatom, hogy a magyar nyomozók nem alkotnak olyan párokat, mint Derrick felügyelő és Harry, vagy Starsky és Hutch, vagy a már említett Riggs és Murtaugh. Magyarországon egy ügynek általában egy előadója van. Amikor Leroy Jethro Gibbs különleges ügynök odaveti az NCIS tengerészeti helyszínelőinek; meggyilkoltak egy tengerészgyalogost, mondhatnánk, hogy az ügynökök félredobják a többi ügyet, csakhogy szemmel láthatólag nincsen többi ügyük, és nem is lesz, amíg ezt az egyet meg nem oldották. A magyar nyomozóknak ilyenkor valószínűleg rácsorog a DNS-ük a képernyőre, nekik bizony 30, 40, sőt, 50 nyomozással kell zsonglőrködniük egyszerre. Ennyi ügy mellett nemcsak Riggs, de Murtaugh is az öngyilkosságon gondolkodna.

A Columbo sorozat ügyészi szemmel maga a katasztrófa. Az rendben, hogy ballonkabátos hősünk zaklatás-szinten jár minden elkövető nyakára, de hogy egyetlen törvényes figyelmeztetés sem hangzik el a szájából, a jegyzőkönyvet pedig hírből sem ismeri… Barátom, ez a bizonyíték is kuka, ez a vallomás sem használható fel a bíróságon, szóljon már valaki neki! – kiabálnék legszívesebben.

Néha azon gondolkodom, hogyan illeszkednének be hőseink a magyar viszonyokba. Kojak felügyelő szemlátomást egy csapatot vezet, ez rendben is van. A magyar nyomozóknak is tudniuk kell csapatban dolgozni, különösen, ha összehangolt akcióra van szükség, azután mindenki visszatér a saját ügyeihez.

Hercule Poirot-ból remek felderítő válna. A felderítőknek a magyar büntetőeljárásban addig van szerepük, amíg az ismeretlen elkövető személyét fel nem derítik, ezért felderítők. Hercule Poirot nem nagyon törekszik arra, hogy az elkövetővel szemben minden bizonyítékot perrendszerű módon beszerezzen, igaz, erre nem is szorul rá, ahogy megnevezi a tettest, és azt, miből jött rá, a tettesek rögtön megadják magukat, és készségesen beismernek mindent. A való életben ez ritkán fordul elő, a többség rögtön ügyvéd után kiált, az ügyvéd pedig általában bizonyítékokat szokott követelni.

A felderítést követően a vizsgálók jönnek, akik szorgos hangyaként próbálnak összeszedni valamennyi bizonyítékot, terhelőt és mentőt egyaránt. Itt talán jöhetne Columbo, aki ismert elkövetőkre bizonyítja rá nagy hatékonysággal a tettüket, igaz, az eljárási szabályokban kissé jobban el kellene mélyülnie… neki vagy a feleségének.

A …-i helyszínelők leginkább ún. „készenlétis” rendőröknek mennének el. A „készenlétis” rendőrök feladata leginkább az, hogy forrónyomon beindítsák a nyomozást.

Miss Marple-ből viszont kiváló fedett nyomozó lenne, fene se gondolná a vénkisasszonyról, hogy nem pletykálkodik, hanem nyomoz. Igaz, kissé nehéz lenne egy kábítószerkereskedő bűnszervezetbe beépíteni, bár ki tudja, virágkertészeti ismeretei a kenderültetvényen is jól jönnének.

És mielőtt a nyomozók végkép belefulladnak a sok bűncselekménybe, nos, akkor jöhetne Riggs és Murtaugh, ugyanis a Nagy Büntethetőséget Megszüntető Ok, vagyis az elkövető halála végül minden ügyet megold…