Címke: Lakásmaffia

amikor tényleg szervezett a bűnözés

Láttuk, vannak bérlők, akik szívesen eladják az általuk bérelt ingatlant. Nem szervezett bűnözők, csak gátlástalan emberek. Vannak, akik magányos öregekre szállnak rá, hogy eladják ingóságaikat, végső esetben az idős ember lakását is. Az ilyenek még gátlástalanabb emberek, de ők sem „szervezett bűnözők”. Van azonban egy elkövetői kör, amelyre méltán illik a lakásmaffia kifejezés. Ennek tagjai nem kívánják a bérelt ingatlant teljes egészében eladni, „megelégszenek” a foglalóval.

A módszer a következő. A banda felhajt néhány igazán jó helyen lévő ingatlant, azt kibéreli, majd rövid időn belül meghirdeti eladásra. Természetesen a hirdetési ár a piaci ár alatt van. Fölvesznek hoszteszeket is, akik a vevőjelölteknek profi ingatlanosként mutogatják a lakást. A hoszteszek a legtöbb esetben nem tudják, hogy csalásban vesznek részt, így jobban érvényesül a meggyőző képességük. A hoszteszeknek a megbízó a lelkére köti, hogy minden vevőjelöltnek sulykolni kell: a rendkívül kedvező ár azért van, mert a megszorult eladó minél hamarabb pénzhez akar jutni, vagyis az a vevő nyer, aki a legkorábban utalja a foglaló összegét a megadott számlaszámra.

Itt jön a kérdés: vajon a vevőjelölt a nyereség hiányát veszteségként éli-e meg, avagy a veszteség hiányát nyereségként. Ha az előbbi, akkor a reménybeli vevő gondolkodás nélkül utalja a „foglalót”, nehogy mások megelőzzék. Úgy gondolja, úgysem a teljes vételárról van szó, a papírmunka meg ráér később. Az ilyen vevőjelölt – ekkor eljárásjogi szempontból már hívhatjuk sértettnek – csodálkozik, amikor megtudja, hogy mégis megelőzték, mert már legalább öten elküldték a foglalót, de az eladók nem túl finnyásak, mert továbbra sem zárják le a lehetőséget mások előtt, hogy foglalót küldjenek nekik. Ha jól megy az üzlet, a sok foglalóból összeszedik akár a lakás árának másfélszeresét is. A foglalókat természetesen azonnal külföldi számlákra továbbítják, ahol a nyomozó hatóság virtuális bottal ütheti a pénz nyomát.

Az esetek többségében a sértettek elkerülhették volna az áldozattá válást, ha a legelemibb óvintézkedéseket megteszik. (Találkoztam olyan vevőjelölttel is, aki még csak a lakást sem nézte meg személyesen, a foglalót az internetre feltett képek alapján küldte el.) Először is, a foglaló fizetése ingatlan esetében írásbeli szerződéshez kötött. Ne engedjük, hogy siettessenek! Minden esetben forduljunk ügyvédhez! Az ügyvéd beszerezi az ingatlannyilvántartásból az ingatlan adatait, megállapítja, ki a tényleges tulajdonos, elkészíti az írásbeli szerződés tervezetét, amibe beleírja a foglalót is. Nagyon valószínű, hogy már az ügyvédünk kiszűri a csalást, és nem fogja engedni, hogy elutaljunk nagyobb összeget a csalóknak.

Mi magunk is tehetünk lépéseket. Például, ha már lakásnézőben vagyunk a házban, ne sajnáljuk az időt. Csengessünk be a szomszédokhoz, a közösképviselőhöz, mutatkozzunk be, mint leendő lakó, érdeklődjük a közösköltségről, a környékről. Jó esetben, már tőlük megtudjuk, hogy a tulajdonosnak esze ágában nincs a lakást árulni, csak bérbe adta. A kis nyomozati munka – higgyék el – jobban megtérül, mint futni a pénzük után.

avagy bérlőből lesz a legjobb eladó

Lakásmaffia. Nem szeretem a kifejezést, mert félreviszi a gondolkodást erről a létező jelenségről. A maffiáról az embernek könnyen a Keresztapa című film jut eszébe Don Corleonéval, a családdal, némi romantikus felhanggal. Ezzel szemben a lakásmaffiánál nincsen nagyhatalmú, politikai kapcsolatokat kereső Don. Ami van helyette, az néhány gazember, akik belekalkulálják, hogy előbb vagy utóbb lebuknak. Addig viszont szeretnének nagyon jól élni. Mások pénzéből. És van egy-egy lepukkant ügyvéd, aki nem teljesíti a kötelességét, némi készpénzért szemet huny afelett, hogy az eladó nem is a tulajdonos.

Hadd mondjak el egy történetet. Emberünk (gazemberünk) bérelt jó pénzért egy családi házat bútorozottan. Egy darabig fizette a bérleti díjat, majd szólt a tulajdonosnak, hogy az egyik helyiséget saját maga szeretné bebútorozni. A tulajdonos megjelent a háznál egy teherautóval, és felpakolta rá a nappali bútorait. A szomszédok látták a tulajt, vidáman integettek neki, tudták, hogy minden rendben van. A tulaj azt már nem látta, hogy miután elhajtott a teherautóval, újabb teherautók jelentek meg, és felpakolták rá a ház valamennyi bútorát. A szomszédok is úgy voltak vele, biztos a tulajdonos tudtával történik minden, hiszen reggel őt magát is látták. Íme, itt volt a ház, szépen kiürítve, eladásra készen. Már csak meg kellett hirdetni. Az árat a piaci ár alatt határozta meg, de nem feltűnően alacsonyan, nem akarta, hogy gyanús legyen. A ház a kiürítésétől számított néhány napon belül elkelt. És igen, kellett egy ügyvéd is. A vevő még örült is neki, hogy a ház vételárának kiizzadása mellett az ügyvédet nem neki kellett fizetni, mert a korrekt eladó felajánlotta, hogy a családi barát ügyvéddel majd ő elszámol.

Mi történt ezután? Gazemberünk a könnyen jött pénzt hamar elszórta: luxusautót bérelt, luxusnyaralásra fizetett be Dubaiba. A lényeg, nem tett félre a csalásból származó összegből nyugdíjas éveire. Mire elkapták, a pénznek már csak az emléke maradt nála. Ezzel szemben a két megtévesztett – a tulajdonos, illetve a vevő – gyilkos harcba kezdtek egymással a házért.

A jogi helyzet viszonylag egyszerűnek tűnik, a csalás nem minősül tulajdonszerzési jogcímnek, még akkor sem, ha a vevő a becsapott fél. Vagyis a ház tulajdonjogát vissza kell írni az eredeti tulajdonos nevére. Ezzel szemben a vevő kártérítési igénnyel léphet fel a csalóval szemben. Az ügyvéd megesküszik mindenre, hogy őt is becsapták, mert a csaló kísértetiesen hasonlított az eladóra, ellenőrizte a népességnyilvántartásban, a papírjai is rendben voltak, bár ő igazán nem okmányszakértő.

Ha a tulajdonos a földhivataltól megkapja a határozatot az átjegyzésről, fél éve van a visszajegyzés iránt intézkedni, vagyis perelni. Ha a tulajdonos nem kap határozatot, és három évig nem is intézkedik aziránt, hogy az ingatlan-nyilvántartásban visszajegyezzék a tulajdonjogát (vagyis nem perel), akkor pestiesen szólva, rápacsált, ugyanis a jóhiszemű vevő jogait is védi a törvény.

Nem egy és nem két esetet láttam, ahol a két ártatlan személy gyűlöletbe hajló és évekig tartó pereskedést folytatott, miközben a csaló már rég szabadult.

Kedves Vevő!

• Légy szíves, ne spórolj az ügyvéden! A vevőé a nagyobb kockázat, így ragaszkodj ahhoz, hogy saját ügyvéd járjon el ingatlan vásárláskor.
• Ragaszkodj ahhoz, hogy az eladó bemutasson a szomszédoknak. Ha az eladó igazából egy bérlő, akkor a mutatvány itt megbukik!

Kedves Bérbeadó!

• Nincs mese, az ingatlannyilvántartásban évente meg kell győződni arról, nem adták-e el a kis kalyibánkat!

Jó emberismerőből is válhat sértett

Árultuk a lakást. Az egyik ígéretes vevőjelölt közölte velem, úgy döntött, megveszi. Hogy miért? Tudja, hogy nem fogom átverni, mert jó az emberismerete, és szimpatikus vagyok. Ügyészszívem megdobbant. Szimpatikus? Én? Én nem szoktam szimpatikus lenni. Antipatikus vagyok a vádlottnak, mert nem ejtem a vádat. Antipatikus vagyok a sértettnek, mert nem kérek halálbüntetést a vádlottra, a bírónak azért, mert fellebbezek az ítélete ellen, a nyomozónak meg azért, mert olyan lehetetlen kívánságaim vannak, minthogy határidőre végezzen el minden szükséges nyomozati cselekményt. És most itt van egy ember, akinek szimpatikus vagyok.

Ügyészeszem sajnos hamar lecsillapította kedélyemet. Elmeséltem a vevőjelöltnek, sok terhelttelszemben emeltem már vádat, és sok vádlottal szemben képviseltem is vádat csalás miatt. A csalók többsége „szimpatikus” ember. Egy antipatikus csaló a szakma szégyene. Hogy is tudna mást tévedésbe ejteni egy pökhendi, rosszmodorú, fennhéjázó csaló? Hogyan is tudna mást tévedésben tartani egy olyan csaló, aki a másikkal lekezelően beszél, durván szól hozzá, vagy nem is válaszol a kérdésekre. Hogy jutna az ilyen ember jogtalan haszonhoz a sértett kárára? Kértem a vevőjelöltemet, ne azért vegye meg a lakást, mert én szimpatikus vagyok, hanem azért, mert szép környezetben van, jó a közlekedés, és az ingatlan megfelel az igényeinek.

Ami az emberismeretet illeti, készséggel elhiszem, a legtöbb ember abban kiváló. Az autókereskedő néhány pillantással felméri, komolyak-e a szándékai a belépő személynek; akar-e gépjárművet venni vagy csak nézelődik, mert jó az emberismerete. A bankár néhány pillantásból felméri, milyen adatoknál sunnyog a hiteligénylő, mert jó az emberismerete. A tanár már abból felismeri, hogy a tanuló nem készült, ahogy kimegy a táblához, mert jó az emberismerete. Ugyanakkor azt a nénit, akit a piacon száz forinttal nem lehet átverni, lelkiismeretlen csalók minden további nélkül milliókkal tudnak megrövidíteni. Miért? Mert a néni hetente jár piacra, tudja, mire kell figyelnie, de lakást alig néhány alkalommal vesz az életében. Ugyanez igaz a különböző szakmák gyakorlására is. Rengeteg ügyféllel, vevővel, főnökkel, beosztottal tárgyal az ember naponta. Néhány apró jelből egyszerűen tudja, ha valami nem stimmel. Talán meg sem tudja indokolni, mi a gyanús. Mi ez? Emberismeret? Tapasztalat? Gyakorlat?

Viszont ha nem veszünk hetente lakást, akkor ne hagyatkozzunk pusztán az emberismeretünkre. Láttam már büntetőjoggal foglalkozó ügyvédet is sértettként futni a pénze után. Védőügyvédként biztosan átlátott volna ügyfelén, vevőként viszont nem. Más a nézőpont.

Vevőjelöltem feszülten figyelt, szinte itta minden szavamat. Éreztem, szimpátiaindexem a fellegekben szárnyal. A lakást viszont nem vette meg…