Figyelj, Okoskám! Minek tegyek feljelentést? Úgysem lesz belőle semmi hasznom!
Igen, a büntetőeljárás nem haszonelvű. Elsődleges célja a Büntető Törvénykönyv, illetve a nemzetközi jog által büntetendő bűncselekmények elkövetőinek a felelősségre vonása, az igazság megállapítása…
Ti jogászok aztán remekül tudtok süketelni! Azt mondd meg inkább, virítja-e az állam a lóvét, amivel megkárosítottak, vagy nem!
Nem, nem virítja! Az állam nem fog fizetni az elkövető helyett. Viszont az eljárási törvény preambuluma kimondja, különös hangsúlyt kell fektetni a bűncselekmények sértettjeinek fokozott védelmére, valamint jogaik érvényesítésére…
Én nem az aranybullát szoktam különösen fektetni, hapsikám! Szóval ráveszitek azt a szemétláda, mocsok, retkes állatot – a durva anyját neki – hogy hozza vissza nekem, amit meglovasított, különben szétb….
…igen, igen, el tudom képzelni, mi lesz különben. Szóval, a helyzet nem olyan egyszerű, hogy az állam csakúgy ráveszi azt a szemétláda… akarom mondani, elkövetőt, gyanúsítottat, vádlottat, elítéltet, hogy térítse meg a sértett kárát. A sértett jogosult arra, hogy a bírósági eljárásban magánfélként polgári jogi igényt érvényesítsen, a nyomozás során erre vonatkozó szándékát bejelentse. A sértett bármikor jogosult nyilatkozni arról, hogy a bűncselekmény következtében milyen testi, lelki sérelmet szenvedett, milyen vagyoni hátrány érte, illetve kívánja-e a terhelt bűnösségének megállapítását és megbüntetését.
Micsoda? Még hogy én érvényesítsek olyan polgári jogi izét? Mi vagyok én, valami felszabadításra váró rabszolga, vagy mi? Kikérem magamnak ezt a magánfél dolgot! Féljen az magán, aki elkövetett valamit! És majd meglátjuk, milyen testi, lelki sérelmet fog szenvedni, csak kapjam a kezeim közé, ha nem adja vissza azt a kur…
Először is: az önbíráskodást nem tudom jó szívvel ajánlani, mert az bűncselekmény, sokszor súlyosabban büntetik, mint azt a cselekményt, ami miatt önbíráskodtak. Másodszor: a polgári jogi igény nem keverendő össze a polgárjogi követelésekkel, a rabszolgák felszabadításával, a nemek közötti egyenjogúság kivívásával. Harmadszor: magánfél az a sértett, aki a bírósági eljárásban polgári jogi igényt érvényesít. A büntetőeljárásban polgári jogi igényként az a kártérítésre, vagy dolog kiadására vagy pénz fizetésére irányuló követelés érvényesíthető, amely a vád tárgyává tett cselekmény közvetlen következtében keletkezett.
Mi a fa… fa, fa… akarom mondani, fene van?
A lényeg a következő: ha ellopják az autómat, és a rendőrség le tudja foglalni a tolvajtól, akkor a rendőrség a lefoglalás megszüntetésekor a lefoglalt dolgot az eredeti tulajdonosának, vagyis nekem fogja kiadni, akár felléptem magánfélként, akár nem. Azonban ha a tolvaj az autót külföldre eladja, mielőtt a rendőrség le tudná foglalni, akkor a tolvajt kártérítésre, azaz az autó lopáskori értékének megfizetésére lehet kötelezni a büntetőeljárásban. Ehhez viszont az szükséges, hogy a sértett magánfélként lépjen fel.
Értem, különben nem kérhet kártérítést…
Nem egészen. A törvény szerint a polgári jogi igény egyéb törvényes úton való érvényesítését nem zárja ki, hogy a sértett magánfélként nem lépett fel. Tudom, most meg kell magyaráznom, hogy mi a fa… fenét jelent is ez. A tolvajt büntetőeljáráson kívül, polgári peres bíróságon is be lehet perelni. Ugyanakkor, ha bűncselekmény történt, sokszor egyszerűbb, ha a sértett helyett a rendőrég és az ügyész bizonyít. Az autólopás példájánál maradva, az autó értékének bizonyítására a rendőrség fog igazságügyi szakértőt kirendelni, nem a felperesnek kell ezzel foglalkoznia, a szakértői költségeket is az állam előlegezi, nem a felperes, a lopás tényét is az ügyészségnek kell bizonyítania, nem a károsultnak.
Értem. A végén az ügyészség fogja benyújtani a számlát, nem az ügyvédem.
Nem, az ügyész nem fog semmilyen számlát benyújtani, őt az állam fizeti azért, hogy a vádat képviselje. Viszont a magánfélnek a büntetőeljárásban is kell illetéket fizetnie, a polgári jogi igény érvényesítésére és elintézésére – a büntetőeljárás jellegéből adódó eltérésekkel – a polgári perrendtartásról szóló törvénynek az e törvényben meghatározott rendelkezéseit is alkalmazni kell.
És a végén az elkövetővel kifizettetik a károm, igaz?
Nos, szívesen mondanám, hogy igaz, de az a helyzet, hogy az elítéltnek vagy van pénze, vagy nincs. Sok elkövető a lopott dolgot azonnal feléli, ami könnyen jött, az ugye könnyen megy. Ilyenkor hiába van marasztaló ítélet, nehéz behajtani rajta a kártérítést. A börtönkeresmények erre nem a legalkalmasabbak…
Akkor mégis jobb, ha szétba…
Nem, nem szabad szétbarmolni az arcát, ha csak nem akarsz egy cellába kerülni vele. Szóval, ha nem fizet, még mindig ott van a végrehajtás lehetősége. Végrehajtás során le lehet foglalni az autóját vagy ingatlanát. Lehet, hogy most még nincs neki semmije, de esetleg örökölni fog majd, és akkor jöhetnek a kamatok is. Szóval nem kell félni magánfélnek lenni.
Feljelentést tenni sokszor nem könnyű dolog, különösen, ha a feljelentést rögzítő hivatalos személy nem rendelkezik kellő empátiával. Az egyik oldalon remegő lábú laikus állampolgár, akinek – lehet – életében most van először dolga a rendőrséggel. A másik oldalon sokat látott rendőr, aki talán rinocéroszbőrt növesztett cinizmusból, annyi szörnyűséggel találkozott már életében. Elképzelhető, hogy a találkozás valamelyiküknek életre szóló élmény lesz, és ez a valaki általában az állampolgár. Értem én, a rendőr is ember, neki is védeni kell valahogy a pszihéjét, és hitem szerint a legtöbb rendőr felelősségteljesen teszi a dolgát. A baj a kivétellel van, akikből könnyen városi legenda vagy mém lesz, ami gyorsan terjed, és amin keresztül az állampolgárok gyakran az egész rendőrséget megítélik.
Egyik ismerősöm látott az erdőben valakit, aki a kirándulókat fejszével ijesztgette. Nem nagyon, csak annyira, hogy a nők halálra rémültek. Ismerősöm úgy gondolta, bejelentést tesz a rendőrségen, de már bánja, mivel elég sok poén ült a baltás gyilkosról. Valószínűleg nem is volt a viccelődésben rossz szándék, és így, hogy az erdőből azóta sem kerültek elő emberi hulladarabkák, lehet, hogy ismerősöm túlreagálta a történteket. Annyi bizonyos, hogy a jövőben addig nem tesz bejelentést, amíg a fejszés ijesztgető konkrétan le nem csap valakire. Akkor a helyzet jogilag tisztább lesz, csakhát….
Vagy. Az állampolgár quad-osokat látott természetvédelmi területen. A quad az a jármű, ami vaddisznókat megszégyenítő nyomokat hagy az erdőben, ezért az állampolgár úgy gondolta a dúvadakkal kapcsolatban, hogy a megelőzés jobb lenne, mint a természeti károk helyreállítása, így rendőrségi bejelentést tett, ám bejelentésére csak tanácsot kapott – igaz, abból rengeteget – hogy hová forduljon; ami a természetvédelmi hatóságtól a kormányhivatalig terjedt. Az állampolgár csodálkozott, és rosszul érezte magát, segíteni akart, cserébe feladatmeghatározást kapott.
Vagy. Ismerősöm pletykát hallott arról, hogy válófélben lévő feleségének új barátja pedofil hajlamú. Ismerősöm az egészet rosszindulatú pletykának tartotta, de az ördög, mint tudjuk álmatlanságban szenved, így ismerősöm megnézte lánya telefonját, és ledöbbent, amikor a kamaszlányról készült meztelen képeket talált a telefonon. A helyzet egyszerűnek látszott, bement feljelentést tenni a rendőrségre, de néhány percen belül a kapun kívül találta magát azzal, hogy ez gyámügyi probléma…
Vagy. Az állampolgár bement feljelentést tenni, de addig beszéltek neki, amíg a végén „csak” bejelentés lett belőle, merthogy már a kapuban őrszolgálatot teljesítő valaki azt tanácsolta, hogy ez a legjobb megoldás, így nem lesz hatóság félrevezetése a feljelentésből.
Nos, tegyük tisztába a dolgokat. A Be. 376. §-ának (1) bekezdése szerint közvádra üldözendő bűncselekmény miatt bárki tehet feljelentést. Az állampolgár nem jogász, így nem neki kell tudni, mi minősül közvádra üldözendő cselekménynek. A feljelentés megtétele miatt senkit nem érhet bántódás, ha a feljelentő az általa észlelt tényekről a valóságnak megfelelően számol be. Ez abban az esetben is így van, ha az észlelt cselekmény valóban nem bűncselekmény, hanem „csak” szabálysértés, gyámügyi kérdés, bírósági végrehajtási kérdés, államigazgatási kérdés, vagy egy büdös nagy semmi. Erre találta ki a jogalkotó a feljelentést elutasító határozatot. A feljelentés tárgyában ráadásul nem is a kapus, vagy a feljelentést felvevő dönt, hanem jólképzett parancsnok. Amennyiben tehát úgy gondoljuk, hogy az áltaunk észlelt cselekmény büntetendő cselekmény, és szeretnénk, hogy az elkövetőt felelősségre vonják, ne hagyjuk, hogy a kapus elküldjön, ne hagyjuk, hogy feljelentés helyett bejelentésről vegyenek fel jegyzőkönyvet.
Egy tanács. A Be. 377. §-ának (3) bekezdése szerint, a személyesen tett feljelentés során jelen lehet a feljelentő által megjelölt nagykorú személy, kivéve, ha ez az eljárás érdekeit sérti. A törvény az ilyen személyt segítőnek hívja. Ha feljelentést megyünk tenni, kérjük meg egy ismerősünket, hogy kísérjen el segítőként minket. Ez az ismerős lehetőleg ne a feljelentett személy legyen ne olyan személy legyen, aki maga is tanúja volt az eseményeknek, így jelenléte az eljárás érdekeit nem sértheti. Két személyt már nehezebben küldenek el a kapuból, két személy jelenlétében nehezebben vesznek föl bejelentési jegyzőkönyvet feljelentés helyett.
Ha a kapus ezt nem hiszi, járjon utána… a Büntetőjogész blogon.
Kezdő nyomozók gondolkodásába különféle kriminalisztikai órákon próbálják meg beleverni a szakma hét főkérdését: Mi? Hol? Mikor? Hogyan? Ki? Kivel? Miért? A vicces az, bármilyen szimplának is tűnnek ezek a kérdések, mégis működnek a gyakorlatban. Ha egy nyomozás valamennyi fenti kérdésre tisztázta a választ, ez alapján már könnyen összeállítható az úgynevezett történeti tényállás, a többin meg eljogászkodnak az ügyészek és a bírók.
A kriminalisztika hét főkérdése működik akkor is, ha bűncselekmény áldozata lettünk, és azon gondolkodunk, mi kerüljön a feljelentésünkbe. Ha a feljelentésben írt tények a legjobb tudomásunk szerint tartalmazzák a kriminalisztika fő kérdéseire a választ, nem lőhetünk nagyon mellé, ráadásul a nyomozást is segítjük vele, hiszen a nyomozás rögtön a lényegre koncentrálhat, nem kell hosszadalmas kihallgatáson tisztázni, mi is történt valójában. Vegyünk egy példát!
Tisztelt Rendőrség! 2021. április 2. napján ismeretlen személy ellopta a pénztárcámat, benne 100.000 forint készpénzt, a személyi igazolványomat, a lakcímkártyát, a bérletszelvényemet. Reggel hét óra előtt tíz perccel szálltam fel a 999-es buszra a Kukutyin utcai megállóban, ekkor a tárcám még megvolt, hiszen a bérletem felmutattam a buszvezetőnek. A buszon utazott egy fiatalokból álló három fős társaság, vidáman lökdösődtek. Egyik alkalommal az egyiküket nekem lökték a többiek. Mással testi kontaktusba nem kerültem az utazás során. A Zabhegyező végállomáson pogácsát akartam venni, ekkor vettem észre, hogy nyitva van a táskám, és hiányzik belőle a tárcám. Visszamentem a buszhoz, de ott nem találtam meg a tárcámat. A tárca értéke körül-belül 10.000 forint volt. A buszon kamera működött, indítványozom a felvételek lefoglalását. Tisztelettel Feljelentő (személyi adatai és elérhetősége)
A fenti feljelentésben benne vannak a kriminalisztika főkérdéseire a válaszok. Kiderül belőle:
Mi történt.
Hol történt.
Mikor történt.
Valószínűleg hogyan történt.
Valószínűleg ki a tettes.
Kivel követte el a lopást.
Zsebtolvajlás esetén a miért kérdésre viszonylag evidens a válasz.
Alkalmazzuk bátran a kriminalisztika hét főkérdését akár a magánéletben is, ha tudni szeretnénk, hogyan tört el a kínai vázánk. 🙂
Avagy miért nem tudunk elköteleződni az elengedés mellett?
Ha a sértetté válást betegséghez hasonlítjuk, látnunk kell, ahogy a gyógyulás esélyét is javítja, ha minél előbb orvoshoz fordulunk, úgy bűncselekmény áldozataként sem mindegy, mikor jutunk el a hatóságokhoz. Orvosi körökben gyakran emlegetik a betegségbelátás fogalmát, vagyis azt a pontot, amikor a páciens felismeri, hogy beteg, és tenni kellene valamit a betegség ellen. Számtalan bűncselekménynél találkoztam hasonlóval. A sértettek rendszerint beszámoltak olyan pillanatról, amikor érezni kezdték, valami nem stimmel, valami gyanús lett, mégsem tettek semmit. Nem vitatom, sok esetben ekkor már késő volt, a kár bekövetkezett. Előfordult, hogy „betegségbelátáskor” még le lehetett volna foglalni a kicsalt pénzt az elkövetőtől, több esetben a „betegségbelátás” csak abban segített volna, hogy más ne károsodjon, vagyis az elkövető inkább előbb, mint utóbb kerüljön a rács mögé. Akadtak azonban rejtélyes esetek is: a sértett érezte bőrén a bűncselekmény klinikai tüneteit, de ahelyett, hogy feljelentést tett volna, további összegeket adott az elkövetőnek. Könnyű lenne elintézni azzal, hogy az illető hülye volt, de…
Kimmel admirális az amerikai csendes-óceáni flotta főparancsnoka sem volt hülye, mégis éppen Short tábornokkal golfozott, amikor a japánok lecsaptak Pearl Harbor-ra. Állítólag Kimmel egészen pontosan tudta; idő kérdése a japán támadás, ahogy azt is tudta, hogy az amerikai flotta nem áll még készen erre. Ezek alapján kidolgozott egy éves tervet a felkészülésre, vagyis arra, hogy egy év múlva egyenlő félként léphetnek fel Japánnal szemben. Vezérkarával annyira elköteleződött a terv mellett, hogy minden, a korábbi támadás lehetőségére utaló egyértelmű bizonyítékot hárítottak. Vezetéselméleti szakemberek azóta is elemzik az esetet, mikor köteleződik el az ember olyan szinten egy döntés mellett, amikor a legnyilvánvalóbb baljós jelek mellett sem képes visszalépni.
Amikor a csalók extraprofitot ígérnek, egymillió forint befektetéssel féléven belül kétszázezer forint kamattal, akkor még felmerül a kérdés, miért nem teszik ugyanezt a nagy bankok. (Tudja uram, azok mind tolvajok, zsebre teszik a hozamot, nem az ügyfél a fontos nekik.) Amikor félév múlva ki szeretnénk venni a pénzünk, és a „bróker” sugárzó arccal közli, hogy nem is kétszázezret fialt, hanem kétszázhuszonötezret írtak jóvá a számlánkon, (Tudja uram, most szárnyal a kuala lumpuri tőzsde, ezért a kamatprémium volumene differenciáltan diszlokál az arbitrázzsal. Sajnos az állam így is leszed belőle ötszázalék illetéket.) akkor a pénzt nem kivesszük, hanem rakunk még hozzá 750.000 Ft-ot, hogy „kerek legyen”. Amikor rokonainknak is ajánljuk a befektetési lehetőséget, valószínűleg akkor jön el az az elköteleződés, ahonnan már nem könnyű visszalépni, még akkor sem, amikor Juliska nénénknek nem engedték felvenni a pénzét informatikai zavarokra hivatkozva. És könnyen eljön az idő, amikor azért nem jutunk a pénzünkhöz, mert az irigy állam őrizetbe vette a brókereket, mert tönkre akarta tenni a jólműködő céget, és nem is ők károsítottak meg minket, hanem a rendőrség, és nem is a betett tízmillió forint a kárunk, hanem az a negyvenmillió, amit a számlánkon jóváírtak két év alatt az álbrókerek.
Sok sértett számolt be arról, azért nem fordult ügyvédhez, szakértőhöz, rendőrséghez, mert attól tartott, nem jut hozzá a pénzéhez. Ellentmondásosnak tűnik: fizetni egy csalónak további összegeket, nehogy kárt szenvedjünk? Nem vagyok pszichológus, mégis hiszek benne, minél nagyobb döntést hozunk, annál hajlamosabbak vagyunk elköteleződni mellette. Amikor autót akartam venni, és két autó mellett hezitáltam, s miután megvásároltam az egyiket, hirtelen minden érv a megszerzett autó mellett kezdett szólni, nem is értettem, miért gondolkoztam annyit a másikon.
Elég azt tudni, hogy az elengedési zavar létező jelenség, ha valami gyanúsnak tűnik, akkor kérdezzünk meg először egy olyan kívülállót, akinek józan eszében megbízunk (ha szakértelemmel is rendelkezik, az hab a tortán.). Ha szerinte is gyanús, hamar forduljunk a hatósághoz. Akkor talán nem járunk úgy, mint az alábbi történet szereplője:
Az egyébként jól szituált (nem hülye) sértettet rávette egy csaló, hogy fektessen be egy telekbe, amelyre a csaló hatlakásos társasházat fog felhúzni a sértett pénzéből. Csaló barátunk perfektül beszélt ingatlanbizniszül, meggyőzte a sértettet, hogy egy lakás árából három lakáshoz jut, míg ő maga a telke árából szintén három lakáshoz jut, vagyis mindketten jól járnak. A csalót nem zavarta, hogy a telek nem az övé, sajnos, a sértettet sem, így fizetett. A csaló persze elverte a pénzt, majd börtönbe került, ez benne volt a pakliban. Szabadulása után véletlenül összefutott a sértettel az utcán, a sértett rögtön rátámadt, hogy tehette tönkre őt. A csaló elsírta magát, hogy a sértett ne beszéljen így, csak a pénzét vesztette el, ő bezzeg ült négy évet, mert őt is becsapta a telektulajdonos, de ha a sértett most fizet neki kétmilliót, akkor vissza fogja szerezni az elcsalt pénzt.
Önök szerint fizetett-e a sértett újabb kétmilliót a csalónak? (Költői kérdés volt.)
Kedves Büntetőjogész, mondd meg nekem: írásban vagy szóban kell-e feljelentést tenni?
A büntetőeljárásról szóló törvény nem határoz meg formai kötöttségeket a feljelentés megtételéhez. Feljelentést lehet tenni írásban és szóban is. Írásbeli feljelentésnél szóba jöhet postai út, elektronikus mód, de egyszerűen bedobhatom a feljelentést rendőrségi vagy ügyészségi postaládába. Szóbeli feljelentést lehet tenni telefonon, de akár a rendőrségen, ügyészségen jegyzőkönyvbe mondva.
Van egy kedves szomszédom, aki rendőr. Szoktam is kérdezgetni tőle, mi marad az őrmesterből, ha egy cápa leharapja a lábát? … Törzsőrmester. Majd átugrok hozzá este, és egy pofa sör mellett megteszem nála a feljelentést.
Na, ezt nem tanácsolnám. A Be. 377. §-ának (1) bekezdése szerint feljelentést az ügyészségnél vagy a nyomozó hatóságnál lehet tenni. A szomszéd lakása nem rendőrség, akkor sem, ha rendőr lakik benne. Vannak persze kivételes esetek, amikor a szolgálaton kívül lévő rendőr is intézkedhet. A rendőr jogkörében eljárva köteles intézkedni vagy intézkedést kezdeményezni, ha a közbiztonságot, a közrendet vagy az államhatár rendjét sértő vagy veszélyeztető tényt, körülményt vagy cselekményt észlel, illetve ilyet a tudomására hoznak. Ez a kötelezettség a rendőrt halaszthatatlan esetben szolgálaton kívül is terheli, feltéve, hogy az intézkedés szükségességének időpontjában intézkedésre alkalmas állapotban van. A hangsúly a halaszthatatlan eseten van. Ne hozzuk kellemetlen helyzetbe rendőr ismerősünket szívességkérésekkel.
Jó, akkor megkérem, legalább szóljon oda a kapitányságra, hogy vegyenek előre, mert nincs időm kivárni a sort.
Ha nincs időd kivárni, amíg a kapitányságon felveszik a feljelentésed, azt tanácsolnám, inkább írásban tedd meg, amikor időd engedi.
Most már mindegy, tegnap este raboltak ki a nyílt utcán!
Ebben az esetben mégsem ajánlom az írásos formát. A nyomozó hatóság a feljelentés megérkezésétől számított három munkanapon belül vizsgálja meg, hogy az ügyben el kell-e rendelni a nyomozást. Az adatvédelmi szabályok szerint a biztonsági kamerák felvételeit hetvenkét óráig őrzik. Könnyen előfordulhat, mire a feljelentés postai úton megérkezik a rendőrségre, ott iktatják, kiszignálják és három munkanapon belül elrendelik a nyomozást, addigra a kamerák felvételei törlődnek. Ma már a legtöbb úton van valami biztonsági kamera, amely rögzíthette a menekülő rablót…
Szóval, akkor jártam volna el helyesen, ha telefonon hívom a rendőröket még tegnap este?
Súlyos bűncselekménynél – amilyen a rablás is – célszerű a 112-t hívni, és akár a helyszínen megvárni a rendőröket. „Forró nyomon” ugyanis számtalan olyan halaszthatatlan nyomozati cselekményt el tudnak végezni a rendőrök, ami előre viszi az ügyet.
Akkor hülyeség írásban feljelentést tenni bármilyen ügyben is…
Nem feltétlenül. Vegyük azt az esetet, amikor rádöbbenünk, hogy a múltban megtévesztettek bennünket, csalás vagy valamilyen gazdasági bűncselekmény áldozatává váltunk, amelynek eredményét most ismertük föl. Ebben az esetben hiába is hívnánk a 112-t, egyrészt nehéz lenne telefonon összeszedetten előadni egy csődbűntettet, másrészt az okirati bizonyítékokat is célszerű csatolni, harmadrészt amúgy is azt fogják tanácsolni, tegyünk írásban feljelentést. Ilyenkor azt ajánlom, üljünk le nyugodt körülmények között otthon, szedjük össze papírjainkat, emlékezzünk vissza, ki mit ígért vagy mondott nekünk, ehhez képest mit teljesített. Írjunk le nyugodtan mindent, olvassuk át többször is, készítsünk fénymásolatot az okiratainkról, és a másolatot csatoljuk a feljelentéshez. Ha kell, vegyünk igénybe ügyvédi segítséget. Egy átgondolt, alapos írásbeli feljelentés jelentősen gyorsíthat egy nyomozást.
Na, jó, ha azt mondod, nem késő még, bemegyek a rendőrségre feljelentést tenni a rablás miatt. Hátha megvannak még azok a nyomorult felvételek, de azt megmondom, belém tetted az ideget rendesen.
Erre adok egy jótanácsot. A Be. 377. §-ának (3) bekezdése szerint a személyesen tett feljelentés során jelen lehet a feljelentő által megjelölt nagykorú személy, kivéve, ha ez az eljárás érdekeit sérti. Ha ez megnyugtat, vidd magaddal a feleséged a rendőrségre…
Meg akarsz ölni? Az asszonynak azt mondtam, munkából hazafelé raboltak ki. Ha megtudja, hogy a kocsma előtt… Pfú, milyen igazad van, inkább ne szerezzenek be semmilyen utcai felvételt! Te egy zseni vagy!
Önnök tuggyák jól, hogy tisztes(segges)séges ember vatyok, aki kajakra lehuzótt tizévet baracskán ártatlanul, és sohasem nyomot fől egyetlen bűntársamat se nem! Nadehátazértmármégiscsakna! A lallika kirabót engem, de pacekba! Ami sokk, az sokk! Tuggyák, a fütykös lalli! Evette az ősi családi ékszart, amitt még nagyfater lopott annakidejében! Addigvert a rohadék (a lalli, nem a nagyfater), amig galyra mentem, többszőrös viszaesső lettem a bárpultra esstem visza többszőr a kócsmában, ahányszorcsak fejen ütött. Aztán még úgrát is a fejimen, adíg ütőtte a vesémat, amig le nem szakatt a lépem. Az orvosi gazgató monta is, hogy mán nem élek, csakmég nem hóttam meg, mert a külsérelem belül ért! A verés azét nemláccik kívülröl semi, mert belülrő vérzek! Vérzik a szivem, és nem tugyák elálítani a nagy dobogás miat.
Tisztelt Nyomi hatóság! Kérem, hogy lallinak ne a fejit tessék ütni, mer akkór elfelejti hová ástta a fukszott! Indít ványozom, hogy gyomrozák meg bátran, akor mindent elmónd! Én törvénytisztellő ember vatyok, nem is bántotam lallikát, merttudom, hogyaz a nyomi hatóság dóga! Nem vatyok egy boszúálló, de ő követte el a Kenedi gyilkoságot is! Eztet nem azér mondóm, hogy bemárcsam, csak siesenek őt megkutatni házban, mert a végin gyósan elaggya a félve örzőtt családi ékszarom, és akor nem túdom megadni belőle a tartózásom a dezsőkének.
Tisztelt Nyomi hatóság! Tudomén, hogy arnybúl van a szivük gyökerig, deha házasulnának csakhozzám fórduljanak gyűrűér.
Tíz telettel: Törög Szultán
Nos, ha túlzásnak tűnik is, de aki bűnügyekkel foglalkozik, olvas néha ehhez hasonlót. Egy ilyen ügyben a nyomozó hatóság bűncselekmény gyanújának hiányában elutasította a feljelentést, egy másik ügyben viszont indult nyomozás, és „Lalikánál” meg is találták a feljelentő „ősi” ékszerét.
Akkor nyilván hibázott a nyomozó hatóság, amikor az első esetben elutasította a feljelentést, nem? Nem. Az az igazság, hogy míg a gyanúsított akár hazudhat is, a feljelentőnek, a sértettnek mindig csak az igazat szabad állítania.
Tudom én, hogy a nyomozó hatóság nagyobb erőkkel nyomoz egy rablás esetén, mintha csak lopás vétsége a feljelentés tárgya. De ha nem raboltak ki, „csak” megloptak, akkor sem állíthatom, hogy rablás történt, ha úgy gondolom, hogy egy „kis” lopásnál soha nem lesz meg a tettes. Ha egy pofont kaptam, azt nem nagyíthatom fel emberölés kísérletéig, még ha ez jobban megmozgatná is a rendőrség fantáziáját. Nem tupírozhatom fel a cselekményt, ha nagyon dühös vagyok az elkövetőre, amiért engem, sőt, ENGEM mert megkárosítani!
Gondoljunk arra, hogy a nyomozó hatóság látott már néhány bűncselekményt, és nem a meggyőző képességünkön múlik, elhiszi-e, hogy valakinek a fején ugráltak, miközben nincs látható nyoma. Higgyük el, nagyon kínos, amikor az elkövető pénzbüntetést kap lopásért, a sértett pedig szabadságvesztést hamis tanúzásért egy másik eljárásban.
Sokan kérdik tőlem, hol érdemes feljelentést tenni, hogy foglalkozzanak az üggyel. A büntetőeljárási törvény szerint feljelentést az ügyészségnél vagy a nyomozó hatóságnál lehet tenni, a feljelentést más hatóság és a bíróság is köteles fogadni, és azt a nyomozó hatóságnak, illetve az ügyészségnek megküldeni.
Kezdjük talán a más hatóságokkal. Sokféle hatóság van: központi államigazgatási hatóság, önkormányzati hatóság, szakhatóság. A hatóságoknál jogászok és a jogban jártas más szakemberek dolgoznak, mégsem tanácsolom, hogy bekopogjunk például egy mezőgazdasági szakhatósághoz csődbűncselekmény miatti feljelentésünkkel. Nem becsülöm le a más hatóságoknál dolgozó kollégákat, de pestiesen szólva, én is pilláznék, mint pocok a lisztben, ha valaki – mondjuk – nukleáris termékek nemzetközi importigazolásához szükséges szakhatósági állásfoglalás kialakítása iránti kérelemmel találna meg. Hogyhogy, kérdi ilyenkor barátom, hiszen jogász vagy és a jogásznak ismernie kell a törvényeket. Te meg szemészorvos vagy és mégsem vállalsz vakbélműtétet – vágok vissza. (Igazából kőműves.) Egyébként a szakhatóságoknál tett feljelentés is eljut végül a hatáskörrel és illetékességgel bíró nyomozó hatósághoz, idő kérdése az egész.
Hatóságnál akkor érdemes feljelentést tenni, ha a bűnügynek egyébként is van kapcsolódó hatósági szála. Példának okáért, ha valaki azt észleli, hogy ártalmas élelmiszert hoztak forgalomba, amely tömegesen veszélyezteti a fogyasztók egészségét, érdemesebb a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (NÉBIH) fordulni, mint feljelentéssel élni a helyi rendőrkapitányságon. A NÉBIH-nek ugyanis megvannak a szakemberei ahhoz, hogy az ártalmas élelmiszert gyorsan bevizsgálja és kivonassa a forgalomból, majd a feljelentést a már rendelkezésre álló bizonyítékokkal megküldje a rendőrségnek. Ezzel szemben, ha a romlott élelmiszer miatt a rendőrséget keressük, időt veszítünk, a rendőrség ugyanis nyomozást rendel el, kutatást és lefoglalást végez, igazságügyi szakértőt rendel ki, így a termék még sokáig forgalomban maradhat.
Nézzük a nyomozó hatóságokat. Kik ők és mikor érdemes hozzájuk fordulni? Általános nyomozó hatóság a rendőrség (pl.: Nemzeti Nyomozó Iroda, Budapesti Rendőr-főkapitányság, megyei rendőrfőkapitányságok, kerületi és járási rendőrkapitányságok); de bizonyos bűncselekmények esetén a nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal végzi, ilyen bűncselekmény például a költségvetési csalás vagy a csődbűncselekmény. Feljelentést lehet tenni az ügyészségen és a bíróságon is. Bár az ügyészség és a bíróság kevés kivételes esettől eltekintve, nem rendel el nyomozást, hanem a feljelentést megküldi a rendőrségnek vagy a NAV-nak. Az ügyészség és a bíróság általában nagy biztonsággal eltalálja azt is, melyik a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező nyomozó hatóság, így a feljelentés jó kezekben landol a végén. Az itt tett feljelentés hátránya azonban az időveszteség.
Ismerek olyan feljelentőket, akik nem adják alább a Legfőbb Ügyészségnél vagy az Országos Rendőrfőkapitányságnál, a sokadik feljelentést is a legfőbb ügyésznek vagy a rendőrfőkapitánynak címezik (önérzet is van a világon), a kedvüket az sem szegi, hogy minden feljelentésük az illetékes nyomozó hatósághoz kerül a végén.
Ha olyan bűncselekmény sértettje lettünk, amit néhány perce követtek el, és esély van az elkövető gyors elfogására, értékeink visszaszerzésére, azt javallom, hagyjuk az önérzetünket, a Legfőbb Ügyészséget, az Országos Rendőrfőkapitányságot (miniszterelnököt, köztársasági elnököt, országgyűlési képviselőnket stb..), kopogjunk be az első rendőrkapitányságra, vagy hívjuk a 112-t. Késedelmet nem tűrő esetben ugyanis bármely nyomozó hatóság végezhet eljárási cselekményt.
Még egy jótanács! Ne hagyjuk magunkat továbbküldeni más kapitányságra, hivatkozzunk bátran a büntetőjogész blogra vagy a Be. 375. §-ának (4) bekezdésérére, ugyanis késedelmet nem tűrő esetben bármely nyomozó hatóság végezhet eljárási cselekményt.
JÖN:
Ius, fas, mos – avagy nem minden bűncselekmény, ami bűzlik – jövő csütörtökön!
Pályafutásom kedvenc rendőri jegyzőkönyvbe foglalt feljelentése körülbelül így hangzott:
„Feljelentést szeretnék tenni lopás miatt ismeretlen tettes ellen, aki kerítésátmászás módszerrel eltulajdonította a 120.000 Ft értékű fűnyírógépemet. Az ismeretlen tettes már régóta bejár a kertembe, kifeszíti a fészer lakatját, de eddig csak kisebb szerszámokat vitt el. A tegnapi napon azonban elvitte az új fűnyírómat, amit vasárnap vettünk. Megmondtam Bélának, húszéve vagyunk szomszédok, eddig tűrtem, hogy elhordja a csavarhúzóimat, kalapácsaimat, de ha a fűnyírót nem adja vissza estig, akkor feljelentem a rendőrségen. Erre azt válaszolta, hogy nem hozza vissza, mert az asszony folyton tojást meg hagymát kér kölcsön az ő feleségétől, de soha nem adja meg. Kérem az ismeretlen tettes megbüntetését, és a károm megtérítését.”
A rendőrség persze példás gyorsasággal azonosította az elkövetőt, a fűnyírót lefoglalta a szomszéd Bélától, a fűnyírón lévő gyári szám megegyezett a sértettnél lévő jótállási jegyen lévő gyári számmal, így a cselekmény bizonyítása ügyészi szemmel nem tűnt nehéznek. Ugyanakkor nem hagyott nyugodni „az ismeretlen Béla, aki húszéve a szomszédom”. Amikor a sértett kissé furcsának tűnik, az ember mindig tart a bírósági tárgyalástól. Belefutottam már olyan sértettbe, aki úgy meg tudta világítani a tényeket háromoldalról is, hogy teljes sötétség borult az ügyre végül.
A tárgyaláson megjelenő sértett szerencsére nem igazolta félelmeimet. Korrekt vallomást tett, nem költött semmit a tényekhez, és nem is vett el belőlük semmit, logikusan, érthetően, szép magyarsággal tett tanúvallomást. Kezdtem úgy érezni, amerikai kollégákkal ellentétben nem a Zodiákus gyilkosságok megoldatlansága fogja nyomasztani nyugdíjaséveimet, hanem az ismeretlen Béla rejtélye. A sértett arról beszélt, milyen kínos neki ez az egész, mert már a szülei és a vádlott szülei is egymás mellett éltek, és soha nem volt vita a családjaik között. Ekkor szerencsére a bíró sem bírta tovább, és rákérdezett: miért jelölte meg ismeretlen személyként a vádlottat a feljelentésben, amikor gyerekkoruk óta ismerték egymást. A sértettet meghökkent ekkora bírói tudatlanság láttán (örültem, hogy nem én tettem föl a kérdést). Elmondta, hogy a feljelentést jegyzőkönyvező rendőr oktatta ki, hogy így kell csinálni, mert ha nem találják meg a rendőrök a fűnyírót a szomszéd Bélánál, akkor őt, a feljelentőt felelősségre lehet vonni hamis vád miatt. Viszont ha ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést, akkor nincsen hamis vád.
Nos, a Btk. 268. §-a (1) bekezdésének a) pontjába ütköző hamis vádat az követi el, aki mást hatóság előtt bűncselekmény elkövetésével hamisan vádol. Nincsen olyan szabály, hogy feljelentés esetén valakinek mindenképpen bűnhődnie kell: vagy a feljelentettnek lopás miatt vagy a feljelentőnek hamis vád miatt. Az vádol mást hamisan, aki tudja, hogy nem igaz, amit állít. Például a feljelentőnek nem lopták el a fűnyíróját, ott áll a fészerben, vagy soha nem is volt neki, esetleg ellopták ugyan, de tudja, hogy a tolvaj nem Béla volt. Ha a feljelentésünk bizonyíthatóan valótlan, nem mentesülünk a hamis vád következménye alól csupán azért, mert ismeretlenként jelöltük meg az állítólagos elkövetőt, ha egyébként olyan jól leírtuk, hogy személy szerint beazonosítható (Béla, aki húszéve a szomszédom, és akinek feleségétől a feleségem tojást szokott kölcsönkérni). A hamis vádnak van gondatlan alakja is, ilyen lehet, ha a szomszédom kölcsönkérte a fűnyírót, de én ezt elfelejtettem.
Ha feljelentést teszünk, akkor figyeljünk arra, hogy
legyünk tényszerűek,
ha egy fontos tényt nem mi magunk láttunk, hanem mástól hallottunk róla, akkor az a feljelentésben ne úgy szerepeljen, mintha mi magunk észleltük volna,
ha valamire csak következtetünk, akkor jelöljük meg a feljelentésben, hogy ez következtetés, és milyen tényekből jutottunk erre a következtetésre.
A nyomozás ugyan nem a mi feladatunk, de ha valamit könnyen ellenőrizni tudunk, akkor azt ellenőrizzük, mielőtt rohanunk feljelentést tenni. (Nem adta-e kölcsön a feleségünk a szomszédnak az ellopottnak hitt fűnyírót.) Ha így teszünk nincs okunk a hamis vádtól tartani.
Ifjúkorom egyik kedvenc zenekara, az Első Emelet nagy slágere, a Csakazértis szerelem mai szemmel maga a zaklatás himnusza: „Ha kihúzod a telefonod, odafutok és bekopogok, ha a família letagad, csak mosolygok. Belehalok, és hazamegyek, de ébredésed is én leszek, az ablakon otthagyok egy üzenetet. Nekem ítélt már a véletlen, nem menekülsz meg az életben, elér bárhol a csakazértis szerelem”.
Akárhogy nézzük is, a dalszövegben írtak tényállásszerű zaklatást valósítanak meg. A Btk. 222. §-ának (1) bekezdésébe ütköző zaklatást ugyanis az követi el, aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetve mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, őt rendszeresen vagy tartósan háborgatja, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg.
Ami egy dalban a szerelmi szenvedély egyetemes érzését kelti, az a valóságban nem több, mint zaklatás. Gondoljunk Máté Péter dalára, az Elmegyek című slágerre! A zene csodálatos, a szöveg mély és romantikus. Bár Isten mentsen meg minden nőt az olyan férfitől, aki, ha egy vasárnap a nő elmenekül, a férfi mégis úgy érzi, hogy mindig egyre várja, és megkeresi, bármerre jár. Az életben ez inkább horror, mint romantika, legyen szó hősről vagy hősnőről.
Szokták mondani, nem mindegy, ki zaklatja az ember lányát, Brad Pitt vagy a legkevésbé „pittes” Dezsőke a térről. Ez nagy tévedés. A zaklatás – az zaklatás. Lehet zaklató a legmenőbb srác a második évfolyamról, akivel a csajok többsége szívesen „testépítene”, de lehet zaklató az a lány is, akinek szemét Michelangelo festette, testét Raffaello mintázta, a hangja meg a hárfa rezdülése, csak éppen a másiknak nem kell. Nincs olyan ember, aki mindenkinek bejön.
A zaklatás nemcsak csúnya dolog, de bűncselekmény is akár egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Persze nemcsak hoppon maradt szerelmes zaklathat bárkit. A zaklatás történhet irigységből, haragból, bosszúból, bosszantásból, viccből, heccből. A zaklatás motívuma közömbös. Vannak durvább formái is, az idézett törvényhely második bekezdése szerinti zaklatást az követ el, aki félelemkeltés céljából mást vagy hozzátartozóját személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetésével fenyegeti. Vagy azt a látszatot kelti, hogy más életét, testi épségét vagy egészségét sértő vagy közvetlenül veszélyeztető esemény következik be.
Mostani témánk viszont a kikosarazott hódítók, meghódíttatásra váró lányok valamint a féltékeny exek.
Az igaz szerelem bele tud törődni abba, hogy a nagy Ő más oldalán találja meg a boldogságot, a zaklató szerelem soha. Az igaz szerelemben ugyanis a másik ugyanolyan fontos, mint amilyen én vagyok, sőt, még fontosabb. A csakazértis szerelem viszont nem a másikról, hanem egyedül rólam szól. Kit érdekel, hogy a másik úgy érzi, nem lehet velem boldog, amikor én csakazértis szeretem őt.
Sokan kérdezik tőlem, vér kell-e ahhoz, hogy a hatóság cselekedjen végre? A zaklatás enyhébb formái legfeljebb egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők, de valljuk be őszintén, egy „első bűntényes” zaklató ügye gyakran nem jut el a bíróságig, sokszor „megússza” feltételes ügyészi felfüggesztéssel vagy megrovással. Van értelme így feljelentést tenni? A válasz: határozott IGEN! Ismét egy szövegrészlet következik, az Ohio című dalból (100 folk Celsius): „megmondtam én, enyém leszel, és többé már senki nem ölel”. Szerencsére kevés zaklató jut el az emberölésig, de hogy ki tartozik ezen kevesek közé, azt nehéz megmondani előre.
A következő bejegyzésben egy kis önvédelmi lecke jön kezdőknek…
Tegyek-e feljelentést vagy ne tegyek? Volt, hogy a feljelentők országa voltunk, akkor sokan hivatásuknak tekintették, hogy feljelentéseket tegyenek. Vannak ma is, akik ha olvasnak valamit az újságban, látnak egy jelenséget maguk körül, vagy egyszerűen csak utálják a szomszédjukat, tollat ragadnak, és feljelentést tesznek. Joguk van hozzá, de valljuk be, nem szeretjük őket.
A történelem megtanította a magyarokat arra, hogy egy feljelentésnek következményei vannak. Régen a „fekete autó” megjelenése, ma – jó esetben – adminisztratív tennivalók.
Érthető hát, ha a jóhiszemű többség ódzkodik attól, hogy feljelentgessen másokat. A feljelentő ugyanis azt állítja – kimondva vagy kimondatlanul – hogy valaki bűncselekményt követett el. A feljelentés azt az akaratot testesíti meg, hogy ezt a személyt büntessék meg, zárják börtönbe, ítéljék pénzbüntetésre, tiltsák el a foglalkozásától, a közügyek gyakorlásától, vegyék el a gyerekét stb…
Persze vannak esetek, amikor nincs mese, kötelező feljelentést tenni, mert már maga a passzív szemlélődés is bűncselekménynek számít. Ha valaki hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy emberrablás készül, vagy egy csoport az alkotmányos rend ellen szervezkedik, terrorcselekményt készít elő, vagy valamilyen nemzetközi szerződés megszegésére készül, muszáj, hogy lépjünk.
Szerencsére ritka azonban, hogy emberrablók, anarchisták vagy terroristák közelébe kerülünk, mi történjen hát a „hétköznapokban”, tegyünk-e feljelentést vagy sem? (Most vegyük azt az alapesetet, hogy nem vagyunk hivatalos személyek….)
Legyünk-e mi a mikrovilágunk „rossz fejei” vagy a „kocka” jogászkodók, akik ahelyett, hogy megoldanának egy problémát „ügyesben”, ragaszkodnak a törvények által kijelölt úthoz?
Elmesélek egy történetet.
Történt egyszer, hogy felhívott egy ismerősöm egy kérdéssel, vásároltam-e mostanában új autót, merthogy a rendszámomat más gépjárművön látta. Nemmel feleltem, de miután otthon voltam, elhúztam a függönyt, és döbbenten láttam, hogy a kocsiról lelopták a rendszámtáblákat, felmerült a kérdés, mitévő legyek. A gépjármű rendszámtábláinak más gépjárműre való felszerelése bűncselekmény, tekintettel arra, hogy az egyedi azonosítójelnek minősül. Persze ez nem az az eset, amikor kötelező lenne feljelentést tenni, mégis elindultam, mert……
Nyilván mindenki találkozott már olyannal, aki hallott már valakiről, akinek az ismerősének valamely távoli rokonát elhajtották a rendőrségről feljelentési szándékostul. Szerencsére nem általános, de akadnak rendőrök, akik nyomozás helyett statisztikával harcolnak a bűnözés ellen; ha nincs feljelentés, bűnügyi fertőzöttség sincs. A rendőr a bejáratnál kikérdezett, hogy mi járatban itt, ahol a madár is csak kalickában jár, majd azt a „bölcs” tanácsot adta, hogy ne állítsam, hogy ismeretlen személy átszerelte a rendszámtáblákat, mert abból hosszú nyomozás lesz, és amíg azt le nem zárják, nem lesz új rendszámtábla. Várjam ki inkább a hétfőt, jelentsem be a kormányablaknál, hogy ismeretlen körülmények között elvesztettem a rendszámtáblát, mindkettőt (!), és akkor két héten belül kapok újakat.
A „bölcs” tanáccsal csak egy nagy gond volt. Nagyon valószínű, hogy aki a rendszámokat átszerelte, vélhetően nem egzotikus hobbinak hódolt, hanem nyakig volt éppen valamilyen illegális dologban. Lehet, hogy lopott autót akart a hamis rendszámmal átcsempészni a határon vagy éppen bankrabláshoz kívánta felhasználni. Mondanom sem kell, hogy ha nem tettem volna feljelentést, egy esetleges bankrablás után éppen engem vett volna elő először rablójelöltként a nyomozóhatóság, és kissé rejtői magyarázat lett volna, hogy egy rendőr beszélt le a feljelentésről…….
