A troll misztikus, félelmetes lény. A skandináv mitológiában általában antropomorf szereplő, van, amikor gonosz, undorító orkszerű teremtésként jelenik meg, és van, hogy primitív, de emberszerű vagy még inkább óriásszerű szereplő. Mindenképpen bárgyú, rosszindulatú, a kulturált emberi érintkezésre képtelen, agresszív figura. A troll barlangokban vagy hegyek eldugott részein él.

Az internetes troll az internetes fórumokon él, kevésbé misztikus, de primitívségével, rosszindulatával sokban hasonlít a mitológiák szereplőjére. Valószínűleg bunkósbotja jóval rövidebb, mint a mesevilág trolljának, de ezt kompenzálandó gyakrabban és több helyen használja, mint legendás társa. Az internetes troll folyton trollkodik; azaz undort kelt, viszályt szít ostoba megjegyzéseivel, buta beszólásaival, fenyegetőzéseivel. Igyekszik úgy tenni, mint aki erőfölényben van, ezért virtuális bunkósbotjával gyakran le-lecsap.

A jogalkotó most megalkotta azt a varázsigét, amelytől azt reméli, hogy alkalmas a leginkább visszataszító trollok visszaszorítására. Ezek azok a trollok, akik mások megölésével, megnyomorításával fenyegetőznek – kinyúlva az ismeretlenség homályának barlangjából. A varázsigét pedig úgy hívják, hogy internetes agresszió vétsége. Ezt a varázsigét azon troll ellen lehet használni, aki nagy nyilvánosság előtt elektronikus hírközlő hálózat útján olyan kifejezést, ábrázolást vagy kép- és hangfelvételt használ vagy tesz közzé, amely beazonosítható személlyel vagy személyekkel szembeni erőszakos

• halált okozó, vagy
• különös kegyetlenséggel elkövetett büntetendő cselekményre irányuló szándékot vagy kívánságot fejez ki.

Ezen varázsige nem olyan halálos átok a trollal szemben, mint az avada kedavra a Harry Potter-sorozatban, nem némítja el örökre a trollt, legfeljebb egy évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti. Valószínű, hogy kezdő varázslók első próbálkozásra legfeljebb pénzbüntetést tudnak elérni vele fogházbüntetés helyett. A lényeg az, hogy szerepel a Gonosz varázslatok kivédése tantárgyban.

Miről is van szó? Ha a troll egy nyilvános kommentben például azt írja, hogy „könyörgöm, akasszuk föl az előttem szólót”, csak meg kell suhintani a varázspálcát a feljelentéskor, és hangosan kimondani: internetes agresszió. Ha a troll trükközni próbál, és azzal okoskodik, hogy „bárcsak valaki lelőné ezt a hozzászólót”, vagyis önmagát kihagyja a potenciális végrehajtói körből, úgy is jó, hiszen az ölés, mint kívánság kifejezése is alkalmas az ellenátok kiváltására.

A különös kegyetlenséggel elkövetett büntetendő cselekményre irányuló szándék vagy kívánság már keményebb dió, hiszen egyetlen troll sem annyira szofisztikált, hogy ilyen tényállásszerű kívánságot csak úgy megfogalmazzon. Az még hagyján, ha azt írja, hogy valakinek „le kéne vágni a micsodáját”; talán lesz bíró, aki ezt különösen kegyetlen műveletre irányuló szándéknak fogja ítélni. Ha viszont a troll úgy fogalmaz, hogy „száradjon le a micsodája az ilyennek”, nos, ehhez találni kéne egy olyan bűncselekményi tényállást, amely a „micsoda leszárítás bűntettének” felel meg. És akkor még nem beszéltünk a „meg foglak b..szni” trollos szakkifejezésről. Ennek használata esetén egyetlen áldozat sem arra gondol, hogy nemi örömöknek néz elébe, hanem minden sértett arra számít, hogy jól meg akarják gyepálni, de hogy a „megb…szásra irányuló szándék vagy kívánság” automatikusan különös kegyetlenséggel elkövetett büntetendő cselekményre irányuló szándékot vagy kívánságot fejez-e ki, ennek megítélése a joggyakorlatra marad. Szegény joggyakorlat.

Az önvádra kötelezés tilalma leegyszerűsítve annyit tesz, hogy nem hallgatjuk ki tanúként azt a személyt, aki bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható, különösen nem a feljelentett személyt, hogy azután a hamis tanúzás következményeire felhívva csikarjunk ki belőle beismerő vallomást. Hihetnénk, hogy ez egy egyetemes emberi jogi elv; azonban ez nincs így. Vannak olyan országok, ahol a vádlott is csak egy tanú a sok közül, persze azzal, hogy az ő bőrére megy a játék. Amerikai filmekben látható, amint ügyvédek tipródnak azon, hogy védencüket a tanúk padjára szólítsák-e. Ugyanis, ha a vádlott nem tagadja meg a vallomástételt, akkor neki is az igazat kell mondania, nem úgy, mint a magyar jogrendszerben, ahol hazudhat kedvére, legfeljebb mást hamisan nem vádolhat bűncselekmény elkövetésével.

Az Európai Unióban számos jogrendszer és jogelv keveredik. Ezeket nem könnyű közös nevezőre hozni. Az Emberi Jogok Európai Bírósága több alkalommal pont az önvádra kötelezés tilalmának alkalmazását rótta Magyarország terhére. Vegyük például azt az esetet, amikor valaki olyan feljelentést tesz, miszerint a vele szemben eljárt öt rendőr (börtönőr, vadakat terelő juhász) közül az egyik hátulról megütötte. Ilyenkor a nyomozás hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt indul meg. A nyomozás során meg kell kísérelni olyan tanút felkutatni, aki érdektelennek tűnik, azaz nem húz egyik oldalra sem. Vagy fel kell kutatni más objektív bizonyítékot, például egy kamerafelvételt az eseményekről. Kézenfekvő lenne az öt hivatalos személyt tanúként kihallgatni, hátha többen elmondanák az igazságot, azonban ha a feljelentés igaz, akkor közöttük van a bántalmazás elkövetője, akit az önvádra kötelezés tilalma ellenére arról kellene faggatni; tetszett-e tarkón vágni mostanában valakit az eljárás során.

Mondhatnánk, ott van másik négy hivatalos személy, aki a feljelentő szerint senkit nem ütött meg, vagyis ők igazán nyugodtan tanúskodhatnának. Csakhogy annak a rendőrnek (börtönőrnek vagy vadakat terelő juhásznak), aki látta a tockost, jelentéstételi kötelezettsége keletkezett, aminek elmulasztásával katonai bűncselekményt követett el. Vagyis neki meg katonai bűncselekményt kellene bevallania tanúként.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint az önvádra kötelezés tilalma gyenge érv, ha bántalmazásról van szó, és nem is alkalmazható, azaz tessék minden hivatalos személyt tanúként kihallgatni, sőt, szembesíteni a feljelentővel. Ez a jövőben várhatóan így is lesz. Akár volt ütés, akár nem, akár lesz egyéb objektív bizonyíték, akár nem, valószínűleg megszaporodnak azok a nyomozások, amikor több hivatalos személy vallomása áll egy feljelentőével szemben, és akkor jöhet a hatóság félrevezetése miatti feljelentés az egyik oldalról, a hamis tanúzás miatt tett feljelentés a másik oldalról, és jönnek a parttalan nyomozások. De minek is part, ha az igazság úgyis odaát van…

Az önvádra kötelezés jogi tilalma meglehetősen bonyolult probléma. A büntetőeljárásról szóló törvény alapvető rendelkezései között szerepel: senki nem kötelezhető arra, hogy önmagára terhelő vallomást tegyen vagy önmaga ellen bizonyítékot szolgáltasson, mert a vád bizonyítására a vádló köteles. A terhelt sem kötelezhető ártatlanságának bizonyítására. Persze, ha a bizonyítékok nagy része a terhelt felé mutat, akkor a terhelt is érdekeltté válhat, hogy önként „beszálljon” a bizonyításba, mert lehetnek olyan tények, amelyeket a vádló a legjobb szándéka szerint sem képes földeríteni.

Előfordult olyan eset, amikor az elkövető azért nem lehetett egy súlyos rablás elkövetője, mert éppen a város másik felén betört egy kisebb boltba, és erre elég meggyőző bizonyítékai voltak: például az eltulajdonított magnókészülék gyári számostul, árcédulástól, alibiként meg a tettestársa, akinek az ujjnyomai is ott maradtak az üzletben. Ciki. Bár váltig állította, hogy nem ő volt a fegyveres rabló, de egy idő után csak elő kellett rukkolnia a farbával, vagyis a lopás bizonyítékaival, hogy hat év börtön helyett megússza hat hónappal, ami az úgynevezett anyagi igazságnak is megfelelt.

Ennél még érdekesebb a tanú helyzete. Lehet a nyomozásnak olyan pillanata, amikor az elkövetőről még nem tudni, hogy ő az elkövető, csak annyit, hogy valamilyen köze lehet a bűncselekményhez, például ott tartózkodott az elkövetési hely közelében, és így láthatta az elkövetőket. Persze, ha a tanú pontosan tudja önmagáról, hogy nem látta a tettest, mert ő maga volt az, az önvádra kötelezés tilalma akkor is él. Ezt a jogalkotó azon szabály beiktatásával oldotta meg, hogy a tanút, kihallgatását megelőzően figyelmeztetni kell arra, hogy a vallomástételt megtagadhatja az, aki magát bűncselekmény elkövetésével vádolná. A gyakorlatban az ilyen megtagadási okra való hivatkozás ritka, mint a fehér holló. Képzeljük el a következő tanúkihallgatási jegyzőkönyvet:

Eljáró rendőr: Adataink szerint a gyilkosság éjszakáján a tetthely közelében tartózkodott. Észlelte azt, hogy ki ment be a sértett lakásába?

Tanú: A Be. 172. §-ának (1) bekezdése alapján megtagadom a választ.

Eljáró rendőr: Mit tud arról, ki hagyta el a sértett lakását az emberölést követően?

Tanú: A Be. 172. §-ának (1) bekezdése alapján megtagadom a választ.

Eljáró rendőr: Az Ön tudomása szerint ki ölte meg a sértettet?

Tanú: A Be. 172. §-ának (1) bekezdése alapján megtagadom a választ, mert nem vagyok köteles önmagamat bűncselekménnyel vádolni.

Eljáró rendőr: Rákérdezhetek: Ön a gyilkos?

A tapasztalat az, hogy az elkövető inkább hazudik valamit, mintsem az önvádra kötelezés tilalma folytán élne a hallgatás jogával: „Nem is voltam ott, ott voltam, de részegen semmit nem láttam”, stb…Persze ilyen esetben hamis tanúzás miatt nem lehet megbüntetni, mert nem büntethető hamis tanúzásért az, aki a valóság feltárása esetén önmagát bűncselekmény elkövetésével vádolná.

Sokszor az elkövető nincsen abban a helyzetben, hogy felfogja azt, hogy egy feltett kérdésre a valóság feltárása esetén tanúként önmagát vádolhatja bűncselekmény elkövetésével.

Tegye föl a kezét, aki arra a kérdésre, hogy vásárolt-e az elmúlt évben a gyerekének a piacon nagy rőzsepatkányt, tisztában van azzal, hogy „igen” válasz esetén önmagát bűncselekménnyel vádolja. Pedig természetkárosítást követ el, aki a vadon élő állat- és növényfajok számára kereskedelmük szabályozása által biztosított védelemről szóló EK tanácsi rendelet A és B melléklete hatálya alá tartozó élő szervezet egyedét jogellenesen megszerzi, tartja, forgalomba hozza, az ország területére behozza, stb… Márpedig a nagy rőzsepatkány szerepel a mellékletben, függetlenül attól, hogy a nyomorult nagy rőzsepatkány esetleg jobb körülmények között él a tanú lakásában, mint vad otthonában.

Ilyenkor jön be a tisztességes eljárás kérdése, vagyis lehetőleg ne hallgassunk ki tanúként olyan személyt, akiről halvány adat merült föl arra, hogy ő lehet az adott bűncselekmény elkövetője….

(folytatjuk)

Az emberölések felzaklatják az állampolgárokat, egy felderítettlenül maradt emberölés jobban rontja az emberek biztonságérzetét, mint ezer felderítettlenül maradt zsebtolvajlás. Ez ténykérdés. A fel nem derített gyilkosság az emberek biztonságérzeténél csak egyes nyomozóhatósági vezetők biztonságérzetét rontja jobban. Nyilvánvaló, hogy az éves statisztikában jól néz ki az a rovat, amely szerint nincsen egyetlen fel nem derített emberölés sem. Az igazságszolgáltatásban viszont egészen rosszul mutat, ha valaki statisztikai okokból nem kapja meg a büntetését egy emberölés miatt.

Tudom, megköveznének érte, de az „átlag” emberöléses ügyek, nyomozás szempontjából, elég unalmasak, aligha lehetne „True detectiv” sorozatot építeni rájuk. A kés egyik végén az elkövető van, a másik végén az áldozat, és sokszor családi dráma és/vagy alkohol áll a háttérben.  Vannak azonban olyan emberölések, amelyeknél első látásra nincsen meg az elkövető személye, indítéka, eszköze, még ha a nyomozót Sherlock Holmes-nak hívják, akkor sem. Az ilyen nyomozások nagy erőket, kitartást, sok munkaórát igényelnek, és egyáltalán nem biztos, hogy egy éven belül meglesz az elkövető. Lehet, két-három, sőt, nyolc év múlva sem. Ez van. Sokszor nem is a rendőrség hibája.

Vannak persze (statisztikai) technikák, amelyek segíthetnek: ilyen például az eset halált okozó testi sértéssé minősítése. Ez a szocializmus idején igen népszerű metódus volt, hiszen a kommunizmusban elhal a bűnözés, különösen annak rút formája: az emberölés. A halált okozó testi sértés az más, hiszen az elkövető csak bántani akarta az áldozatát, megölni nem, csak valahogy így sikerült a dolog. Halált okozó testi sértés miatt lényegében ugyanolyan erőkkel lehet nyomozati cselekményeket végezni, mégsem nyomja a statisztika lelkiismeretét egy fel nem derített emberölés. A technika rákfenéje, hogy az ügy előbb-utóbb a fránya ügyész elé kerül, aki átminősíti az esetet emberölésnek.

A másik (statisztikai) technika az úgynevezett rendkívüli haláleset. Ennek lényege, hogy a nyomozó hatóság nem büntetőeljárásban, hanem közigazgatási eljárásban nyomoz. Az esetek egy részében persze kiderül, hogy gyilkosság történt, de addigra megvan az elkövető is, így már egészen más a büntetőeljáráson kívüli nyomozati bravúr.

A félreértések elkerülése végett: a rendkívüli halálesetek miatti közigazgatási eljárásnak van törvényes, jogszabályi alapja, sőt, létjogosultsága is. Vannak olyan halálesetek, amelyeknél nem merül fel azonnal az emberölés gyanúja. Vannak öngyilkosságok, ahol nem lehet kizárni az idegenkezűséget, de valószínűbb, hogy a dolog az, aminek elsőre tűnt: öngyilkosság. Vannak olyan halálos balesetek is, ahol ugyanez a helyzet (mondjuk, egy építkezésen nem minden haláleset emberölés, a legtöbb foglalkozás körében elkövetett halált okozó veszélyeztetés, vagyis nyomozni kellene).

Sajnos láttam olyan rendkívüli halálesetet, ahol a meztelenre vetkőztetett női holttest fejetlenül, dróthálóba csavarva került elő a folyóból. Ez olyan rendkívüli haláleset, amelyet emberölésnek szoktunk hívni.

Láttam olyan rendkívüli halálesetet, ahol az idős, beteg áldozat előbb magára rántott egy betonoszlopot, majd szorongatott helyzetében kiszórta zsebeiből okmányait, sőt, még saját nadrágja szárát is fölgyújtotta. Ez is olyan rendkívüli haláleset, amelyet emberölésnek szoktunk hívni.

Láttam olyan rendkívüli halálesetet is, ahol a panellakás bejárati ajtaja gyulladt ki benzintől, és egy család égett bennt. Ez olyan rendkívüli haláleset, amelyet már több emberen, előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésnek szoktunk hívni.

A félreértések elkerülésére: mindegyik ügyben nagy erőkkel nyomozott a rendőrség, egyiket sem akarták elsikálni. Viszont az ügyészi törvényességi felügyeletet és az emberölésnek minősítést sokáig elkerülték. A jelenleg hatályos büntetőeljárási törvényben föltalálták az előkészítő eljárás fogalmát, éppen az olyan esetekre, amelyekben az emberölés gyanúját sem megállapítani, sem kizárni nem lehet. Törvényességi szempontból annak sincs akadálya, hogy a két eljárást párhuzamosan folytassák. Ugyanakkor előkészítő eljárásnál az ügyész is beleütheti a fejét az orrát a nyomozásba…..

Kivarratta magát egy NAV-ellenőr, hogy kiderüljön, kap-e számlát a tetkószalontól – adott hírt egy internetes magazin januári cikkében. Olcsó poén lenne föltenni a kérdést, vajon kapott-e számlát a fedett nyomozó ellenőr.

Válaszok:

1. Nem kapott számlát – 10 pont. Értékelés: 10 pontos válasz – Magyarországon élsz, ismered a helyi viszonyokat és Te sem számláért jársz a tetkószalonba.
2. Kapott számlát – 0-9 pont. Értékelés: naiv optimista vagy, esetleg gyanakvó természet, már miért lenne hír a mai sajtóban, hogy valaki valahol nem kapott számlát, a hír inkább az, hogy kivarrták az ellenőrt.

Bár adóeljárásról van szó, nem büntető– vagy megbízhatósági eljárásról, azért magából a cikkből jól kivehető, hogy valószínűleg az ellenőrzés indokolt volt.

Mi kell ahhoz, hogy az eljárás ne tűnjön államilag kierőltetett, az emberi jogokat sértő provokációnak, esetleg hivatali visszaélésnek?

A cikk szerint az ellenőr nem véletlenül tért be ebbe a szalonba, nem is a volt mennyasszonya combját ért tetko-vizuális sokk megtorlása érdekében, hanem azért, mert a NAV-nak föltűnt, hogy a szalonnak más szalonok bevallásaihoz képest gyanúsan alacsony a számlaforgalma. Ezt a mai informatikai fejlettség mellett nem nehéz kimutatni.

Persze még mindig fönnállt a lehetőség, hogy a tetováló művész nem egy Rembrandt, hanem egy óvodás kisfiú rajztehetségével megáldott absztrakt zseni. Ez magyarázatul szolgálhatott volna az alacsony forgalomra, egyben dicséretül szolgált volna a NAV ellenőrnek a bátorságáért, amiért oda merte tartani a mesternek valamelyik testrészét. Mindenesetre az ellenőr kiválasztotta a mintát, a méretet, előleget is fizetett (amiről nem kapott számlát), majd elvégeztette magán a műveletet, fizetett, ami után szintén nem kapott számlát.

Az ellenőr ezután kijött a „mélyfedésből”, igazolta magát, és a tisztességes eljárás érdekében készpénzellenőrzést végzett a helyszínen, amely alapján kiderült, hogy több a kolbász, mint a nap, és több az ezres, mint a számla, azaz nem ő volt az egyedüli azon a napon, akinél nem tetováltak ÁFA tartamot a hátsójára a pénztárgépbe.

Az eljárás távolról is korrektnek tűnik, nem úgy, mint évtizedekkel ezelőtt, amikor egy ellenőr bement a leszakadt nadrággombú gyermekével a szövetboltba, ahol kikönyörgött egy gyors gombfelvarrást, majd miután rátukmálta az eladóra a borravalót, megbüntette számlaadás elmulasztása miatt. Szerencsére azok az idők elmúltak.

Persze minden jogászban fölmerül a kérdés: ha nem sikerül a tetkó, az munkahelyi balesetnek minősül-e.  Ugyanitt mellnagyobbítást, herevasalást vállaló ellenőrök, fedett nyomozók kerestetnek.

Ha lehetek őszinte, egy kutatás (leánykori nevén házkutatás) legalább olyan kellemes az elszenvedőjének, mint amilyen kellemes egy vakbélműtét, akár találnak valamit, akár nem. Vakbélműtétnél és kutatásnál is törekedni kell az érintett kíméletére, előbbit általában altatásban végzik, utóbbinál az altatás szigorúan tilos.

A kutatást főszabályként a napnak a hatodik és huszonkettedik órája között kell végrehajtani, azonban akut esetben mindkettő végezhető éjszakai vagy hajnali órákban. Vakbélműtétnél az akut eset a perforáció, vagy annak közeli veszélye. Kutatásnál is valami hasonlót jelent az akut fogalom, ha például a kutatás tárgya egy menekülő gyilkos megtalálása a lakásban, nem feltétlenül lehet megvárni vele a kakasszót, a nap hatodik óráját.

Hasonló a helyzet, ha az eljárások előkészítését nézzük. Vakbélműtétnél is szükség van előzetes információkra, a kutatáshoz is kell legalább egy bűncselekmény egyszerű gyanúja. Vakbélműtétnél nem árt, ha vannak vakbélgyulladásra utaló tünetek, kutatásnál az elrendelő határozatban meg is kell jelölni, mit keresnek az eljárásban. Mind a kutatást, mind a vakbélműtétet úgy kell dokumentálni, hogy utólag rekonstruálni lehessen, mi is történt pontosan.

Ha vakbélműtétnél az orvos nem találja a vakbelet, mert azt mondjuk korábban kiműtötték, az kínos az elszenvedőnek és az orvosnak egyaránt. Ha a kutatásnál nem találnak semmit, az nem feltétlenül kínos az érintettnek vagy a hatóságnak; lehet, hogy éppen ez bizonyítja az ártatlanságot, és ez mindkettőjüknek fontos. Persze előfordulhat, hogy a kutatásnál nem találnak semmit, és ennek nem örül az érintett. Ilyen eset, ha a kutatás tárgyai olyan nyilvántartások, számlák, amelyeknek meg kellene lenniük.

Mi van akkor, ha az eljárást végzők mást találnak, vagy mást is találnak, mint amit eredetileg kerestek? Fogalmam sincs, mi a teendő ilyen helyzetben vakbélműtétnél. Kutatásnál viszont, ha számlákat keres a hatóság, és kábítószert vagy fegyvert (is) talál, nem hagyhatja ott azzal a fölkiáltással, hogy azok nem szerepeltek a műtéti tervben.

Mindkét esetre igaz, hogy az eljárást végzőn látszani kell, hogy a személyzethez tartozik. Műtét előtt az orvos és az asszisztencia beöltözik és bemosakszik, kutatás esetén az azt végző személynek igazolványt és határozatot kell mutogatnia, az asszisztencia pedig általában egyenruhában van. Ez sajnos azzal jár, hogy a kórteremben a szomszéd ágyakon fekvők is tudják, mi fog történni ketteskével, és a kutatást is viszonylag nehéz titkolni a kíváncsi szomszédság elől. És persze mindkét esetben arra kell törekedni, hogy az avatatlanok a lehető legkevesebb információt kapják a (műtéti) eljárásról, mert biztosítani kell, hogy ne kerüljenek nyilvánosságra az érintett magánéletének, az eljárással össze nem függő körülményei vagy személyes adatai.

Nehéz az érintett kíméletének kérdése a tekintetben is, hogy mennyi ideig tartson az eljárás, és hányan vegyenek részt benne. Vakbélműtét esetén ez orvosi kérdés, addig tartson, amíg szükséges, és annyian vegyenek részt benne, ahánynak szükséges ott lennie. Kutatásnál ezt nehezebb megítélni. Ha hűtlen kezelésnél egy papírozással hivatásszerűen foglalkozó, nagyobb szervezet gazdálkodási adataira, számláira, szerződéseire, teljesítési igazolásaira van szükség, és az eljáráson több rendőr, ügyész vesz részt, akkor az érintettek egyrészt érezhetik úgy, hogy megszállták őket, és ez disznóság. Másrészt, vajon mit éreznének, ha csak egy-két hatósági személy végezné a munkát, viszont hosszú napokra beköltöznének az érintettekhez? Vajon melyik a kíméletesebb?

avagy vasból fakarika

Az el nem évülő bűncselekmények fogalmának megalkotásával (nem magyar találmány) a jogászvilág kivette részét a Teremtésből, kihasított magának egy kis szeletet az örökkévalóságból. Mennyi idő alatt évül el egy el nem évülő bűncselekmény? Száz év alatt? Ezer év alatt? Soha? Amíg világ a világ, sőt, még azon túl sem?

Ha az el nem évülő bűncselekménynek ismert elkövetője ismeretlen helyen tartózkodik vagy ott, ahonnan nem adják ki, akkor még van remény. A halál, a Nagy Büntethetőséget Megszüntető Ok ugyanis megnyugtatóan zárja majd le az eljárást. Ha viszont az el nem évülő bűncselekmény ténye ismert, de elkövetőjének személye nem, na, akkor baj van. A világ legidősebb embere 116 éves korában hunyt el a minap. Ha ennek alapján kerekítve, 120 évet veszünk alapul, és ehhez hozzáadjuk az elkövetési időt (tudom, a kisgyerek éveket meg le kéne vonni), akkor talán egy jövőbeli kolléga egyszer ki meri majd mondani, hogy az elkövető valószínűleg meghalt, és lezárható az ügy. Ha nem lesz ilyen bátor kolléga, akkor az eljárás még túlélheti a piramisokat is. Soha nem találkoztam ilyen üggyel, hiszen olyan rövid idő telt el még…

Értem én, a jogalkotók az el nem évülő bűncselekményekkel üzennek annak, aki a jövőben tervez ilyen súlyú bűncselekményt elkövetni: „ha ilyet teszel, életed végéig üldözni fogunk”, még ha Saulból Paullá válsz is időközben, akkor is.

Azután ha egy elkövető kilencven pluszos éveiben bukik le, a jogalkalmazó vakarni fogja a fejét, hiszen egy nagyapa, dédapa, ükapa áll majd a bíróság előtt, és sokan fogják szánni az illetőt függetlenül attól, mit tett korábban. Különben is, mire ítéljék az aggastyánt: életfogytig tartó szabadságvesztésre vagy a húsz év is elég neki? Mert egy-két évet adni, tekintettel az elkövető korára, egy el nem évülő bűncselekményért, magát az el nem évülést teszi nevetségessé. Ráadásul az el nem évülés a jogalkalmazó számára nem ízlés kérdése, hanem törvénybe foglalt jogi tény.

Ha egy tizenegy éves kisgyereket megölnek, az önmagában szörnyű. A szörnyűséget csak növeli, ha a tettes az elkövetéskor tizenhat éves volt. És bár nem szörnyű, de baj, ha neves jogalkalmazók (rendőrök, ügyészek, jogtudósok) tudnak komoly érveket pro és kontra felhozni arra, hogy a cselekmény büntethetősége elévült-e tizenöt múltán vagy sem. Dicséretes ezért a jogalkotói szándék, amely ezt törvényalkotással kívánja sokkal egyértelműbbé tenni.

Ugyanakkor csodálkozva hallottam (remélem félre) olyan jogászi nyilatkozatot, miszerint ahhoz, hogy az egyébként el nem évülő bűncselekményben bűnösséget mondjanak ki, ki kell lépni az Európai Unióból. Ez egy új jogértelmezési szempont lenne.

Az ügy megjár majd elsőfokot, másodfokot, talán harmadfokot is. Akár így, de akár felülvizsgálati eljárás keretében el fog jutni a Kúriáig vagy még azon túl is, ahol a strasbourgi kismalac is túr. (Ez csak jóslat a részemről.) Minden bizonnyal a döntésekben lesznek eltérő álláspontok, de erre találták ki a jogorvoslati jogokat, a fellebbezési rendszert, hogy minél több és minél képzettebb jogász mondhassa el érveit az ügyben.

Vannak az Emberi Jogok Európai Bíróságának, illetve az Európai Unió Bíróságának olyan ítéletei, amelyekben Franciaország vagy Németország álláspontjával ellenkező döntést hoztak. És nekik nem kellett kilépniük az Európai Unióból.

Akkor meg nekünk már mér’ kéne?

Jézus élete tele volt szörnyűségekkel és csodákkal. Élete mai jogászi szemmel nézve is érdekes. Csak néhány példa…

I. Heródes király elrendelte a betlehemi gyermekgyilkosságokat; vagyis minden kétévesnél fiatalabb ottani kisded megölését, hogy Jézust elpusztítsa, és ezáltal Jézus ne lehessen a zsidók királya, ahogy azt megjósolták. Ma ezt simán népirtásnak vagy emberiesség elleni bűntettnek minősítenénk.

Jézus büntetőpere tipikus példája a koncepciós pernek, amelynek célja nem az anyagi igazság kiderítése volt, hanem Jézus személye által megjelenített politikai veszély elhárítása. A büntetés alóli kegyelmet Barabbás, és nem Jézus kapta, és ez sem az utolsó olyan eset volt, amikor a kegyelmet nem az arra méltó kapta.

A keresztfán történő kivégzés olyan kínzás és kegyetlen, embertelen, megalázó büntetés, amit ma a nemzetközi büntetőjog tilt. És láss csodát, Jézusnak köszönhetően éppen a feszület vált a szeretet és megbocsátás szimbólumává: az a kereszt, amely az elítéltnek az izmok és inak elviselhetetlen megfeszülését okozza haláláig.

A feszület a mai napig életünk része, így is úgy is. A hétköznapokban egymásnak feszül politikus és választó, munkaadó és munkavállaló, vádlott, sértett, ügyész és bíró. Megfeszít a gazdasági válság, a háború, a globális felmelegedés, a lét bizonytalansága. Ugyanakkor életünk során a feszületben ott rejlik a család szeretete, az önzetlenség, a melegség, és a remény.

Érdekes, hogy Jézusnak talán a születését követően jutott ki néhány feszültségtől mentes nap. A jászol melege, a betlehemi csillag, a pásztorok csodálata, az angyalok megjelenése, a családi együttlét, a háromkirályok ajándékai mind-mind idillikus életet vetítettek előre a csecsemőnek. Nem így alakult.

Kívánom, hogy az idei karácsony nekünk is legyen feszültségtől mentes!

És végül egy vers a gyerekeknek: 

Karácsony, karácsony

Karácsony, karácsony!
Ki jár a padláson?
Teli a puttonya,
hogy került fel oda?

Télapót megvárom,
ha nem nyom el álom,
kandallómeleget
áraszt a szeretet…

… Télapó járt nálam!
Bár soha nem láttam,
mégis a barátom!
Karácsony, karácsony!

nem minden disznóság jogsértés és nem minden jogsértés bűncselekmény

A gondos fogyasztónak (tehát Önnek) a nagy leárazásokra ajánlott alaposan felkészülnie. Hogy miért?

Mert a vállalkozások ravaszak (próbálnak lenni) a nagyobb bevétel érdekében. Sokféleképpen próbálkoznak:

Vagy meg sem mozdítják az előző napi/heti/havi árcédulát a termékről, csak fölé írják nagy betűkkel, hogy AKCIÓ. Ha Ön nem figyelte már korábban az árakat, nem látja, hogy semmilyen árengedményt nem fog kapni.

Vagy a nagy akciózás előtt egy kicsit megemelik az árakat, és a Black Friday idejére visszacsökkentik az eredeti árra.

Ezek mind tiltott magatartások, de ha Ön nem figyel, és vásárol, a vállalkozók sikerrel apaszthatják le idén (is) a pénztárcáját, és az esetleg emiatt kapott bírságot a kereskedő a nagyobb bevételből könnyedén kifizeti.

Hogy ez ne történhessen meg, kérjük, tegyen meg két apróságot.

Egyrészt, ha nagyobb összeget kíván költeni a karácsony előtti akciók időszakában, már jóval (hónapokkal) korábban nézze, figyelje azokat az árucikkeket, amiket majd akciósan kíván megvásárolni. Ezzel mindjárt két legyet üthet egy csapásra: több webáruházban láthatja az árak időnkénti mozgását (lehet, hogy nem a Black Friday a legkedvezőbb időszak a bevásárláshoz!); és azt is láthatja, hogy a webáruházak egymáshoz képest milyen ravaszságokkal csábítják vásárlásra a vevőket.

Ezt idén elmulasztotta? Sebaj, higgye el, jövőre is lesz Black Friday, és ha a tapasztalatai azt mutatják, hogy októberben olcsóbb volt egy termék, mint Karácsony előtt, jövőre ne várja meg az akciózást!  

Másrészt: ne figyeljen a honlapon azokra a tájékoztatókra, amelyek szerint már csak 5 óra 4 perc és 30 másodperc van hátra az akcióból, és a visszaszámláló gyorsabban pörög, mint a ringlispíl. És persze azt sem szabad figyelni, hogy a honlap szíves közlése szerint épp százezer másik fogyasztó nézi az árut, amit Ön is, de készleten már csak 2 darab van.

Igen, nehéz ezeket kirekeszteni a tudatunkból, és fogyasztóként helyes döntést hozni nem egyszerű, de a későbbi mérgelődés elkerülése legalább olyan fontos, mint a 100 forinttal olcsóbb hűtőszekrény.

Jut eszembe, tudta, hogy több honlapon szokott lenni „Év eleji óriási leárazás/árzuhanás/kiárusítás” is? A fent írtak az éve eleji árzuhanásokra is igazak.

Ne felejtse: nem minden disznóság jogsértés és nem minden jogsértés bűncselekmény, de akármelyikről van is szó, könnyebb megelőzni a bajt, mint helyrehozni!

Valószínűleg minden szakmának megvan a maga szlengje, rövidítés cunamija. Kezdőként megütött az 1 pld IX. Rkap, vagy a Tük-ös ügyész rövidítés. Az előbbi annyit jelent, hogy az iroda az intézkedésből küldjön meg egy példányt a BRFK IX. kerületi Rendőrkapitányságának. Fogalmazóként sokáig a Tük-ös ügyészt trükkös ügyésznek hallottam, nem tudtam, mi az, de én is szerettem volna olyan lenni. Azután kiderült, hogy azt az ügyészt jelenti, aki a nyomozati iratok minősített adatokat tartalmazó részét kezeli, és már nem is szerettem volna olyan lenni, mert a minősített (titkos) iratokkal sok a macera.

Az Áfel, Nyomfel, Bfel, Bv. rövidítéseket annak idején minden fogalmazó hamar vágta. A Nyomfel. nyomokban sem utal nyombélfekélyre, hanem az ügyész nyomozásfelügyleti tevékenységét jelenti a rendőri nyomozások felett, amely egészen a vádemelésig tart. Innen az ügyet átveszi a Bfel, azaz a büntetőbíróság előtti tevékenységet végző ügyész. A Bv talán a könnyebben megfejthető rejtvények közé tartozik, a büntetés végrehajtás során gyakorolt ügyészi tevékenységre utal.

De mi is az az Áfel? Ezt kevesen tudják, mert az Áfel időközben nyugdíjba ment. Régen minden joghallgató fújta, hogy az ügyészség a törvényesség őre. Ha az Áfel nyugdíjba ment, akkor az ügyészség már nem a törvényesség őre? – kérdezheti az ügyészségkritikus ember. Igenis meg nem is – válaszolhatjuk. Az Áfel az ügyészség általános törvényességi felügyeleti jogát jelentette, vagyis azt, hogy az ügyészség mindig és mindenhol a törvényességet felügyelte szinte minden eljárásban.

Idős ügyész mesélte, hogy kezdő korában az ügyész részt vehetett (elvártan részt is kellett vennie) akár a községi tanács végrehajtó bizottságának ülésén is (lenini időszámítás utáni nyelven: az önkormányzat képviselőtestületének ülésén.) Az idős kolléga egyszer (lenini időszámítás előtti időben) bejelentkezett egy vb ülésre, ahol a tanácselnök elnökölt. Korábban itt még nem járt ügyész, és a tanácselnök olyan javaslatokat tárt a plénum elé, amibe még a marxista-leninista törvényesség is belesápadt. Az ügyész finoman jelezte, hogy ez így jogszabályba ütközik, de a másodállású tanácselnök (főállásban párttitkár) közölte, hogy itt ő a törvény. Erre az ügyész felállt, és törvényességi óvást jelentett be, valamint megjelölte a vonatkozó jogszabályhelyt. A tanácselnök elsápadt, mert nem tudta, hogy az óvást kivégzés előtt vagy után hajtják végre, és gyorsan visszavont mindent.

Nagyon elméleti szinten az ügyész akár egy válóperben is eljárhatott, hogy a házasság felbontása nem törvényes, ha szerinte a felek életközössége még nem romlott meg végérvényesen.

A rendszerváltás után az ügyészség ilyen jogai (nagyon helyesen) folyamatosan csökkentek. Az ügyészség általános törvényességi felügyelete szépen lassan megszűnt (ezek az EU szavai (is)), és az általános törvényességi felügyeletet fölváltotta a közérdekvédelem. Az ügyész a büntetőeljáráson kívül nem léphet föl minden ügyben törvénysértés címén, csak ha a föllépés a törvényben meghatározott közérdek védelmét is szolgálja (például, ha egy jogsértő általános szerződési feltétel a fogyasztók széles rétegét sérti).

A törvényesség őre-e még az ügyészség? Olyan értelemeben mindenképpen, hogy fokozottan kell ügyelnie a törvények betartására, és hivatalból észlelt jogsértés esetén eljárásokat kezdeményezhet (például fegyelmit). Ugyanakkor már nem a szocialista értelemben vett törvényesség őre, vagyis eljárásjogi lehetőségei a büntetőeljáráson kívül beszűkültek.

Azok számára, akik tollat/klaviatúrát ragadnának azért, hogy érdeklődjenek, mit tesz vagy tett az ügyészség egy nyilvánvalóan nem büntetőeljárásra tartozó ügyben – vagy csak, hogy tájékozódjanak, hogy mi az ügyészség közérdekvédelmi mozgástere napjainkban – a figyelmébe ajánlom a szervezet honlapján röviden (és egész közérthetően) összefoglalt anyagot: https://ugyeszseg.hu/az-ugyeszsegrol/feladata/#kozjogi_tevekenyseg

Feladata