Titkok titka: az államtitok
Szó volt arról, hogy ha valami nem titkos, attól még nem nyilvános; ilyen adat például a személyes adat. Vannak azonban olyan adatok, amelyek ténylegesen titkosak, mégpedig azért, mert minősített adatok. Régen minden titkok titka maga az államtitok volt. Az államtitoknak valami olyan titkot kellett volna tartalmaznia, ami ha kiderül, leomlanak a hegyek, fölforrnak az óceánok, vagy legalábbis összeomlik az állam.
A gyakorlatban az államtitkok tartalmaztak olyan adatokat is, hogy egy nyomozó hatóság lehallgatja Madárfejű Lajcsikát, aki egyébként ebben maga is biztos volt, mert recsegett a telefonja, meg recsegett a rádiója, sőt, a hűtőszekrénye is kattogott néha. (Azért persze mindent belemondott a telefonba, a rádióba és a hűtőszekrénybe is.) Szóval Madárfejű Lajcsika lehallgatása nem tűnt olyan titoknak, amire ha idő előtt (90 év) fény derül, akkor leomlik a Gellért-hegy, fölforr a Balaton, vagy megreccsen a magyar állam. De miért is volt kilencven évig szóló államtitok a köztudottan autótolvajlásból élő Madárfejű Lajcsika lehallgatása? Ki tudja. A válasz nem az autótolvajlásban keresendő…Igazából az számított Valakinek, aki valamit államtitok minősítéssel tudott ellátni. És ha egy Nagyembernek ez megadatott, akkor élt is a lehetőséggel. Így a Nagyember államtitoknak minősítette azt a szomorú tényt, hogy Madárfejű Lajcsikát lehallgatják, mert gyanú van arra, hogy üzletszerűen lopja a Trabantokat.
Néha egészen vicces dolgok is kikeredtek ebből. Például ha Madárfejű Lajcsika munkaidő után bemondta a telefonba, hogy hajnalban ellopja a művész úr Ferrariját, és csakugyan megpróbálta, akkor a rendőrség derült égből villámcsapásként megjelent a helyszínen, a rendőrök többsége sem tudta, miért van ott jelenésük (mert államtitok), és hirtelen tetten érték Madárfejű Lajcsikát, ahogy a Ferrari zárjával szerencsétlenkedik. Na mármost, ha Madárfejű Lajcsika azt állította, hogy dehogy is akart ő lopni, csak életében egyszer közelről meg akarta simogatni a kárpitot, akkor a rendőrök bajba kerültek az őrizettel, mert bár tudták volna bizonyítani az ellenkezőjét a lehallgatási anyag alapján, csakhogy az államtitok volt. (Akkoriban ez a tény akadálya volt annak, hogy az ügyész és a bíró megismerje, mert csupa megbízhatatlan alakból állt már akkor is mindkét testület.)
Szóval ekkor föl kellett volna ébreszteni azt a Nagyembert, aki „titkosította” Madárfejű Lajcsika telefonbeszélgetéseinek tartalmát, mert csak a Nagyember tudta törölni róla a minősítést. Azonban, ha valaki eljutott abba a pozícióba, amelyben már képes volt „államtitkosítani” a fél világot, akkor azt a Nagyembert nem lehetett csakúgy hajnali háromkor fölébreszteni holmi Madárfejű Lajcsika lopási kísérlete miatt.
Így Madárfejű Lajcsika és az ügyész bölcs tudatlanságban maradt abban a tekintetben, mi is cáfolja azon védekezést, hogy Lajcsi csak be akart ülni egy Ferrariba néhány percre. Persze a Nagyember nem mindig érkezett 8 órára a munkába, kávézni is szokott, meg néha gyakran át kellett ugrania a minisztériumba, az őrizet ideje meg csak telt, csak telt…
Joggal merül föl a kérdés, miért pont kilencven évre „államtitkosította” a Nagyember a nagyon fontos titkokat. Ennek legalább van észszerű magyarázata. A Nagyember mire azzá vált, legalább ötven éves volt. Tegyük föl, hogy valami nagyon el lett szabva Madárfejű Lajcsika lehallgatását illetően, például Lajcsika nem autókat, hanem autós kártyákat szokott lopkodni, és akkor most adjuk hozzá a Nagyember ötven évéhez a minősítés kilencven évét…
Így, aztán hála az államtitkoknak, az állam soha nem omlott össze.
