Hülyejogesetek

Vannak jogesetek, amelyek megoldásához elég fellapozni a Büntető törvénykönyvet, megkeresni benne az idevonatkozó törvényi tényállást, megnézni, hogy az elkövető beszámítható-e, büntethető-e, elévült-e a bűncselekmény, stb… Vannak azonban bonyolultabb esetek, amelyek megoldásához a Kúria jogegységi határozataira is szükség van, vagy a tankönyvekre, kommentárokra, illetve bírói döntések között kell kutakodni. És vannak a hülyejogesetek…

A hülyejogeseteket egykori professzorom gyűjtötte, és olyan – állítólag megtörtént – eseteket jelölt így, amelyeknek nem volt jó, vagy igazán jó megoldásuk. Hosszú vitát követően némely hülyejogeset megoldását professzorom akként adta meg, hogy ököllel jól gyomorba kéne vágni az elkövetőt, és amikor az ütéstől előre hajol, akkor könyökkel fölütni az orrát. Persze tudtuk, hogy csak viccel.

Nem tudom, mi lett a hülyejogeset gyűjteménnyel, megvan-e még valahol. A gyűjtemény egy darabja viszont élesen megmaradt bennem, és nem tudom magamban tartani…

A legjobb házasságokban is előfordul, hogy férj és feleség veszekednek egymással. Régi bejáratot házasságokban a veszekedések megfelelő koreográfia szerint zajlanak a vita kirobbanásától egészen a kibékülés rítusáig. Történetünkben is így zajlottak a civakodások, amelynek egy pontján a feleség rendszerint fölpattant, „hazaköltözöm anyámhoz” felkiáltással távozott a lakásból, és csak néhány óra múlva tért vissza. A férjet ez rendkívül zavarta; nem tudni, hogy a távozás vagy a visszatérés zavarta-e inkább. A férj így egyszer elhatározta, hogy a legközelebbi veszekedésnél jól megleckézteti az asszonyt. Előre fölkészült, beszerzett egy színházi kötelet, amellyel a színészek a színpadon akasztást tudnak imitálni anélkül, hogy ez halálos következménnyel járna.

A mi férjünk kivárta a megfelelő alkalmat, azaz a következő veszekedést, amely menetrendszerűen be is következett azon drámai pontjával egyetemben, amikor a feleség felpattant, és „hazaköltözöm anyámhoz” felkiáltással elhagyta a lakást, még a lakásajtót sem zárta be maga után. A férj csak erre várt, leakasztotta a csillárt, a helyére fölkötötte saját magát, és előre örült annak, mi fog történni, ha az asszony visszatér, és meglátja őt, a halálba kergetett férjet a kötélen lógva. Férjünk elképzelte, amint neje zokogva borul a földre, esetleg ijedtében ájultan vagy holtan csuklik össze, vagy kétségbeesve próbálja őt újra éleszteni, vagy öngyilkosságot kísérel meg, hogy szeretett férjét kövesse a túlvilágra. (Jó, jó, tudom, ahhoz, hogy valaki férj lehessen, nem kell ész vagy jogosítvány.) Minden lehetséges variációt lejátszott képzeletében, kivéve egyet… azt az egyet nem, ami végül is történt.

Férjünk nem számolt azzal, hogy felesége helyett, a nyitva hagyott ajtón keresztül a szomszédasszony fog belépni. Férjünk kötélen lógva, szemhéja alól figyelte az eseményeket, és gondolkozott, azzal okozza-e a nagyobb bajt, ha hagyja, hogy a szomszédasszony kihívja a rendőrséget, vagy ha a kötélről megszólalva próbálja megnyugtatni a szomszédasszonyt. Arra jutott magában, hogy a nappaliban lógni még nem bűncselekmény, viszont ha megszólal, akkor a szomszédasszony halálra rémül, merthogy szívbeteg. Csakhogy a szomszédasszony – aki valóban szívbeteg volt, de nem szívbajos – eléggé el nem ítélhető módon nem a rendőrséget vagy a mentőket hívta, hanem belépett a nappaliba, kihúzta a szekrényfiókot, és magához vette a feleség ékszerdobozát. A férj ezt egyre nagyobb felháborodással figyelte szemhéjai résén át, és amikor a szomszédasszony elhaladt mellette a bejárati, akarom mondani a kijárati ajtó felé, a férj a kötélről hirtelen utánanyúlt, „mit csinálsz, Te szerencsétlen” felkiáltással.

Innen már könnyű kitalálni, hogy a szomszédasszony „szörnyethalt” ijedtében…

Na, és vajon mi lenne a hülyejogeset megoldása a most hatályos törvények alapján? Birtokvédelem? Gondatlan emberölés? Jogos védelem? Bűncselekmény hiánya? Esetleg jól gyomron kéne vágni az ilyen férjet, és amikor összegörnyed, akkor könyökkel föl kell ütni az orrát?

Az olvasóra bízom a megoldást.

Hogyan olvassunk törvényi tényállást? II.

Interjú Nyulambulamuram fülügyelővel, aki a Piroska és Farkas ügyben nyomozott

Riporter: Fülügyelő Úr! A káposztos rendőr Önt értesítette először a szörnyű hírről, hogy Farkas úr megölte Piroskát és a nagymamát is…

Nyulambulamuram felügyelő: Egyből tudtam, hogy sorozatgyilkosságról van szó. Tyúklopási ügyként indult, amit még megboldogult nagyapám – aki torzs-őrmesterként szolgált – nyomozott. Sajnos a bizonyítékok eltűntek nagyapámmal együtt, amikor tanúként akarta kihallgatni Farkas urat…

Riporter: Ha jól tudom, ezt követően az Ön édesapja vette át az ügyet.

Nyulambulamuram felügyelő: Apám eredetileg mezőgazdásznak tanult, azután állt be mezőőrnek, miután nagyapának nyoma veszett. Apámnak feltűnt, hogy a Bárányok hallgatnak, így figyelni kezdte Farkas urat.

Riporter: És mire jutott az Ön édesapja?

Nyulambulamuram felügyelő: Nem tudom, azóta nem beszéltem vele. Utolsó üzenete szerint nagyon közel került az elkövetőhöz… Nem mondom, hogy nem izgultam, amikor értesítettek, hogy Farkas úr újabb bűntett gyanúsítottja, és nekem kell kihallgatnom. Szerencsére a vadász már intézkedett, így most beszélhetünk az ügyről.

Riporter: Mit vizsgál jogi szempontból a nyomozóhatóság, amikor egy ilyen szörnyű üggyel szembesül?

Nyulambulamuram felügyelő: Szögezzük le, hogy a nyomozónak a Büntető törvénykönyv olyan, mint katonának a fegyver…

Riporter: Azzal ütik a gyanúsítottat?

Nyulambulamuram felügyelő: Szó sincs róla. Nincsen olyan nyomozás, ahol már az elején pontosan minősíteni lehetne a tényállást, ezért mindenre fel kell készülni a Btk. alapján. Mint tudjuk, van az emberölés alapesete, amit az követ el, aki mást megöl. Erre jön rá a sok minősítő körülmény, ami megemeli a büntetési tételt: például az előre kiterveltség, az aljas indok, a védekezésre képtelen idős, vagy gyermekkorú sértett és így tovább…. Én felkészültem arra is, hogy Farkas úr azzal fog védekezni, hogy véletlenül történt a dolog

Riporter: Véletlenül ette meg Piroskát???

Nyulambulamuram felügyelő: Aki a mezőőrségnél szolgál, sokféle gyanúsítotti védekezéssel találkozik. Volt két kiskorú, akik megégettek egy öreg nénit, és azt próbálták bemesélni nekem, hogy a néni akarta megenni őket. Az Önök lapja is írt róluk; a Jancsi és Juliska eset.

Riporter: Igen, emlékszem rá, azóta is ülnek…

Nyulambulamuram felügyelő: Visszatérve eredeti témánkhoz, Farkas úr védekezhet azzal, hogy véletlenül befeküdt a nagymama ágyába, és mivel nyitott szájjal erősen horkol, így beszippantotta az áldozatait…

Riporter: De hisz ez hülyeség!

Nyulambulamuram felügyelő: Igen az, de a nyomozó köteles minden gyanúsítotti védekezést ellenőrizni. Farkas úr nehezen tudta volna tagadni, hogy megette áldozatait, mivel a gyomrából kerültek elő. Sokan akarják gondatlanságra fogni gaztetteiket. A bűncselekmények jelentős részénél a gondatlanság nem is büntethető. Vagy ha mégis, a gondatlan cselekmény enyhébb megítélés alá esik, mint az alapeset. Az emberölés alapesete öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, a negyedik bekezdésben írt gondatlan emberölés „csak” egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel. Ezt hívják privilégizált esetnek.

Riporter: És ha azzal védekezne, hogy ő csak rávette Piroskát, hogy a nagymama után ugorjon?

Nyulambulamuram felügyelő: Az nem lenne jó védekezés, mert az emberölés ötödik bekezdése azt mondja ki, hogy az alapeseti emberölés szerint büntetendő, aki tizennegyedik életévét be nem töltött vagy akaratnyilvánításra képtelen személyt öngyilkosságra rábír, ha az öngyilkosságot elkövetik. Vagyis a jogalkotó ezt a fajta emberölésre rábírást kvázi emberölésként kezeli….

Riporter: Én azt mondanám Farkas úr helyében, hogy Piroska és a nagymama végül nem haltak meg, mert épen és egészségesen kerültek elő.

Nyulambulamuram felügyelő: Ilyen csak a mesékben van….

Folytatjuk…