Káin bélyege: a nyomozás
Volt már róla szó a blogon, de az országgyűlési választások közeledtével nem árt ismételni; a nyomozás nem a megbélyegzés eszköze, még akkor sem, ha sokan annak szánják. A politikusok teszik a dolgukat, az újságírók teszik a dolgukat, nincsen ezzel baj, ha az olvasók is teszik a dolgukat helyén kezelik az olvasottakat.
Vannak, akik már a feljelentést is egyfajta autodafé keretében ejtik meg. Egyesek a sajtóban jelentik be, hogy feljelentenek valakit valami miatt. A feljelentés megtételéhez persze joguk van, a Be. szabályai szerint közvádra üldözendő bűncselekmény miatt bárki tehet feljelentést (feltéve, ha az nem tudatosan hamis). Sok esetben a feljelentő nincs is abban a helyzetben, hogy a bűncselekmény bizonyításához szükséges valamennyi tény birtokába legyen, tehát ha kiderül, hogy a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény, annak sem lesz feltétlenül negatív következménye a feljelentőre nézve.
Nem vitatható el a feljelentő azon joga sem, hogy nyilvánosságra hozza azt, hogy feljelentést tesz „valaki” ellen „valami” miatt, amely „valami” „valamiért” bántja őt. (Ez, a publicitáshoz való jog persze akkor igaz, ha az a feljelentett „valaki” közszereplő.) A feljelentés lényegében azt jelenti, hogy a feljelentő valamilyen cselekmény mögött bűncselekményt vél, sejt, tud, vagy szeretne látni, és kívánja az elkövető megbüntetését. Persze ha e kívánatát a sajtóban is megjeleníti, akkor az ember él a gyanúperrel, hogy a feljelentés mögött más is van, mint az igazság iránti olthatatlan vágy. Hiszen a feljelentett is olvassa a feljelentést, fel tud készülni rá, ha tényleg van vaj a fején, ellenlépéseket is tud tenni. Ha a feljelentő valóban olyan nagyon – nyilvánosan – kívánja az illető megbüntetését, ezzel aligha segíti a nyomozást. Ha más a célja, akkor rendben van, hiszen az újságíróknak meg az a feladatuk, hogy kiderítsék, mit kezdett a hatóság a feljelentéssel.
Ha a sajtóval közölt „feljelentést tettem” múlt ideje csak arra utal, hogy az illető már aláírt egy feljelentés tárgyú dokumentumot, de még nem adta postára, mert nem ért rá, és majd csak egy hét múlva adja föl a feljelentést, annak egészen vicces vagy bosszantó következményei vannak (attól függ, hogy a feljelentő vagy a hatóság oldaláról nézzük-e a dolgot). A sajtó kérdezgeti a hatóságot, hogy mit tett a feljelentéssel, a hatóság bőszen keresi, de nem találja a feljelentést, jó bürokrata még azt sem zárja ki, hogy nála keveredett el, addig is forog a hír, még nincs elbírálva a feljelentés. Egyes feljelentők azt sem árulják el a sajtónak, melyik hatóságnál tették meg a feljelentést, ez még viccesebb, mert sajtóérdeklődésre egész vertikum keresi majd az iratot járási kapitányságtól a Legfőbb Ügyészségig.
Ha a feljelentés alapján nyomozást rendel el a hatóság, akkor kigyulladnak a máglyák. Hiába írta le ezerszer az egyszeri hatóság, hogy a nyomozás elrendelése nem egyenlő a feljelentett bűnösségével, beáll az ártatlanság vélelme sérelme, a feljelentett meg van bélyegezve. Pedig a nyomozás elrendelése csak annyit tesz, hogy a nyomozó hatóság vagy ügyészség tényfeltáró tevékenységbe kezd. A nyomozás még akkor sem a feljelentett személye ellen folyik, ha a feljelentő konkrét személyt nevesített. Nagyon sok feljelentett cselekmény esetében derül ki a nyomozás során, hogy nem történt bűncselekmény, vagy történt bűncselekmény, de azt nem a feljelentett személy követte el. Tipikus eset, ha valamilyen vezetőt jelentenek fel. Egy nagyobb cég, közigazgatási vagy más szerv vezetője nem feltétlenül tud mindenről, ami a cégnél, szervnél történik, vagyis nem ő az elkövető, és ez még akkor is igaz, ha erkölcsi vagy más nem büntetőjogi felelősség (munkáltatói, igazgatási stb…) azért terheli őt.
Ha a hatóság gyanúsítottként hallgatja ki a feljelentett „valakit”, az már többet jelent, de ekkor is „csak” annyit, hogy vele szemben megalapozott gyanú áll fenn, és a hatóság már kíváncsi az ő álláspontjára is. Ekkor már beszélhetünk arról, hogy az eljárás vele szemben folyik, de tényként még ekkor sem állapítható meg, hogy bűncselekményt követett el. A vádemelés, az elsőfokú ítélet még mindig csak a bizonyosság erősödését jelzi, de nem jelenti magát a bizonyosságot. Erre egészen az ítélet jogerőssé válásáig várni kell. Ez persze gyakran évek kérdése, és akkor már kit érdekel az igazság? Csak az értelmes olvasót.
