Ismét a közérdekű adatokról
A közérdekű adatigénylést sajnos sokan a hatóságok elleni túlterheléses támadás eszközeként alkalmazzák. Az informatikában túlterheléses támadásnak azt a jelenséget hívják, amelynek célja az informatikai szolgáltatás teljes vagy részleges megbénítása. Minden online szolgáltatás, a legegyszerűbb weboldalaktól a legbonyolultabb rendszerekig, limitált számú kérést tud kiszolgálni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy informatikai rendszer a szerver adottságainak és a rendelkezésre álló sávszélességnek megfelelően, csak adott számú látogatónak képes megfelelni, egy adott korlát felett egyszerűen nem tudja elküldeni és fogadni a szükséges adatokat. Ha ez az informatikai rendszer például egy weboldal, amit program által generált álfelhasználók kezdenek el tömegesen látogatni, a támadás hatására a rendszer nagyon lelassul, elérhetetlenné válik, esetleg össze is omolhat.
Ebben a tekintetben a hatóságok működése is hasonlít a weboldalak működéséhez. Az egyes hatóságok – így a rendőrségek, ügyészségek, bíróságok is – meghatározott „látogató” kiszolgálására vannak optimalizálva. Ezt az optimalizálást a hatóság költségvetése végzi el. A költségvetési törvény határozza meg, milyen nagy a hatóság szervere, mekkora a tárhelye (hány dolgozót foglalkoztat), milyen minőségű a processzor (mekkora fizetésért milyen képzettségű munkaerőt tud felvenni). Sajnos a mindenkori jogalkotónak megvan az a rossz szokása, hogy a „weboldalra” újabb és újabb feladatokat ró, ugyanakkor a szervert magát nem növeli.
Így van ez a közérdekű adatigényléssel is, amely szögezzük le rögtön: jó dolog, megfelelő működés esetén a közérdeket szolgálja, elősegíti a hatóság működésének átláthatóságát, kiemelheti a rendszerhibákat, sőt, akár magának a hatóságnak is jó visszacsatolást jelent, ha valami félrement a működésében. Ezzel szemben a hatóságok tagjai finoman szólva sem kedvelik a közérdekű adatigénylést. Ennek oka, hogy egyesek a már említett túlterheléses támadás eszközeként tekintenek rá.
A túlterheléses támadás a normál ügyintézéstől veszi el az időt. Ha valaki például azt kérdezné meg a hatóságtól, hogy az elmúlt öt évben hány „e” betűt írt bele a határozataiba, akkor a hatóságnak tizenöt napon belül vagy össze kell számolnia a határozataiban az „e” betűket, és az adatokat kiadni az adatigénylőnek, vagy el kell utasítani a kérést azzal, hogy ez nem közérdekű adat. (A példa nem valós, de nem is légből kapott, lásd:Közpót-magánérdekű adat című bejegyzést). Látszólag ez utóbbi megoldás a jogszerű és az egyszerű. Ugyanakkor az adatigénylő fordulhat a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz és a bírósághoz, újabb hatóságokat vonva be a válaszadásba. Nincs kétség afelől, hogy talál ügyvédet, aki megindokolja, hogy a probléma közérdekű, mert megmutatja, hány „szögedi kötődésű” dolgozója van a hatóságnak. Ekkorra már nemcsak a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság és a bíróság foglalkozik a kérdéssel, hanem a botor elutasító hatóság is, akit immár két újabb hatóság fog kérdésekkel bombázni, és képviselheti magát alperesként a bíróságon a normális ügyintézés helyett.
És sajnos lesz olyan elsőfokú bíróság, amelyik kimondja, hogy a hatóság „e” betű fogyasztása nemcsak adat, de közérdekű is. Szerencsére a felsőbb bíróságok végül mind tudják, azt, ami a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság és az Európai Emberi Jogi Bíróság gyakorlata is egyben, hogy „annak meghatározása, hogy mi minősülhet közérdekűnek, az egyes ügyek körülményeitől függ. A közérdek olyan kérdésekre vonatkozik, amelyek olyan mértékben érintik a nagyközönséget, hogy az jogosan érdeklődhet irántuk, megragadják a nyilvánosság figyelmét, vagy jelentős mértékben foglalkoztatják az embereket, különösen, ha a polgárok jólétét vagy a közösség életét érintik. Ez a helyzet azokkal a dolgokkal is, amelyek adott esetben súlyosan ellentmondásosak lehetnek, amelyek fontos társadalmi kérdést érintenek, vagy olyan problémával függnek össze, amelyről a nagyközönségnek tudnia kell…” Bizony vannak ilyen kérdések, ezért hasznos maga a közérdekű adatigénylés, mint jogintézmény. Sajnos pont az ilyen kérdésektől (is) elveszi az időt, energiát az újabb közérdekű adatigénylés arra vonatkozóan, hogy a hatóság hány dolgozója vett a ruhapénzéből mintás zoknit.
A kérdés ismét leterhel minimum négy hatóságot…
