Időnyerő
Aki időt nyer, életet nyer. Ez a mondás a Harry Potter és az azkabani fogoly című regényben szó szerint értendő. Itt spoiler következik, aki nem akarja megtudni a poént, az ne olvassa el a könyvet, ne olvassa el a blogbejegyzést. A lényeg, hogy Hermione kap egy úgynevezett időnyerő nevű szerkezetet Dumbledore igazgatótól, hogy az eminens kislány olyan tanórákon is részt tudjon venni, amelyek párhuzamosan futnak egymással. Olyan ez, mintha iskolás koromban a fizika fakultáció mellett a vele egyidőben futó külön matekon is részt akartam volna venni, azaz sci-fi, vagy fantasy az egész. Végül Hermione és Harry az időnyerő segítségével visszaforgatják az időt, és megmentik a kivégzésre váró Csikócsőr életét, és a kivégzésnél is rosszabb sorsra ítélt Sirius életét, plusz lelkét. Vagyis akik időt nyertek, életeket nyertek. Sci-fi közhely, hogy az időgéppel nem szabad megváltoztatni a múltat, nem mintha a múlt olyan szuper lenne, hanem mert minden jelennél lehet még szarabb jelen is.
Büntetőjogi szempontból viszont érdekes problémát okozna egy ilyen készülék. Vegyünk egy gyilkosságot. A nyomozó visszamenne a múltba, bírói engedélyhez kötött leplezett eszköz segítségével titokban rögzítené az emberölést, és lejátszaná a tárgyalóteremben. Ez igazi időnyerő lenne az elhúzódó tárgyalások esetén. Ám ha már a nyomozó visszamenne a múltba, vajon nem lenne-e kötelessége megakadályozni a gyilkosságot? Például az utolsó pillanatban félreütné a lesújtó fejszét. Csakhogy ekkor az emberölésből emberölés kísérlete lenne, ami enyhébben büntetendő.
Esetleg felmerülne, hogy nem minden nyomozó vállalja, hogy a fejsze és az áldozat közé lépjen, ki tudja, hány lövetű az az időnyerő gép. Vagyis nem a lendülő kart kellene a nyomozónak elkapnia, hanem már akkor közbe kellene avatkoznia, amikor a fejszét előveszi az elkövető. Így lenne az emberölés kísérletéből emberölés előkészülete, amelynek a büntetése még enyhébb. És akkor még nem beszéltünk a bűnmegelőzési célú titkos információgyűjtésről, amelyben a nyomozó már akkor közbe avatkozhatna (lebeszélés formájában), amikor az elkövetőben még az emberölés szándéka sem alakult ki. Akkor nem maradna bűncselekmény sem. Ha a múltban eltűnik a bűn, akkor a jelenben nincs rendőr, de ha nincs rendőr, akkor ki akadályozza meg a jövőből visszajövet a bűncselekmény szándékának kialakulását?
Mielőtt valaki azzal vádolna, hogy ezt már mind megírták, csak nem képzelem, hogy föltaláltam a féregben a lyukat (értik: féreglyukat hö-hö-hö), azért az időnyerő készülék mégis jól jönne a nyomozások során, még ha a használatát nem szabályozza is a büntetőeljárási törvény.
Vegyünk egy emberölést, és azokat a tanúkat, akik saját szemükkel látták a bűncselekményt, sőt, az elkövetőt is meg tudják nevezni. A kiérkező rendőrjárőr rögzíti az adataikat. Ezt követően megérkeznek a helyszínelők, és a nyomozók is. Forró nyomon elkapják az elkövetőt, őrizetbe veszik. Innen ketyeg az őrizet 72 órája. Az őrizet legfeljebb hetvenkét óráig tart, de ebbe bele kell férnie a letartóztatási ülésnek, annak, hogy a bíró és a védő felkészüljön az ülésre. Ezt megelőzően a 72 órába bele kell férnie annak is, hogy az ügyész tanulmányozza az iratokat, megírja az indítványt a letartóztatásra. Ha az elkövetőt hétfőn hajnali 1 órakor vették őrizetbe, akkor az őrizet törvényes határideje csütörtök hajnali 1 órakor fog lejárni. A bíróság azonban hajnalban nem tart ülést, így az ülést szerda 16 óra 30 percig be kell fejezni, ehhez azonban legalább 14 órakor (általában korábban) el kell kezdeni. Az elkövetőnek és a védőnek is biztosítani kell időt a felkészülésre. Vagyis az őrizet 72 órájából 60 óra a rendőrségé és az ügyészségé. És itt van a bökkenő.
Az eljárási törvény szerint a tanú idézését oly módon kell kézbesíteni, hogy azt a címzett legkésőbb az eljárási cselekmény időpontja előtt öt nappal megkapja. A tanúkihallgatás előtti 5 nap és az őrizet 72 órája között van némi matematikai összeférhetetlenség, de csak akkor, ha a nyomozó a letartóztatást szeretné tanúvallomásokkal is megalapozni (és igen, szeretné).
A törvény tartalmaz kibúvót, amely szerint a nyomozás során, ha az eljárási cselekmény sürgőssége indokolja, az idézés oly módon is kibocsátható, hogy a címzett azt az eljárási cselekmény időpontja előtt huszonnégy órával korábban kapja meg. Ez a huszonnégy óra barátibb, mint az öt nap (120 óra), ha az őrizet 72 óráját vesszük. A gyakorlat azonban ennél bonyolultabb. A helyszínre kiérkező rendőr általában nem a nyomozó, ő biztosan nem fog idézéseket kibocsátani. A hétfő hajnalban a helyszínre érkező rendőr hívni fogja a mentőket, a szemlebizottságot, összeírja a tanúk nevét, biztosítja a nyomokat. A tanút nem lehet megfosztani személyi szabadságától vagy a helyszínen marad, vagy nem. Ha nem marad, akkor meg kell keresni, át kell nyújtani neki egy idézést. Ha a sértett nem hal bele a bűncselekménybe, gyakran megműtik, a kihallgatáshoz meg kell várni, hogy fölébredjen az altatásból. A törvény szerint ekkor kell átadni az idézést 24 órával a kihallgatás előtt. A gyakorlat szerint ekkor az iratok már az ügyésznél vannak, aki írja az indítványt, próbál időpontot szerezni a bírósági ülésre, próbálja értesíteni a védőt, stb…
Összefoglalva, a 24 órás idézési szabály lényegében tarthatatlan. Tanúvallomás nélkül letartóztatni a gyanúsítottat, vállalhatatlan. Marad az időnyerő…
