Ha akarom újságíró…
ha akarom médiatartalom szolgáltató
„Kezdetben voltak a betűk, és én így szóltam: »úr ír«.” Az író ember teremtéstörténete kezdődik így Karinthy Frigyes Tanár úr kérem kötetében. Az úr tollat ragadott, és írt. Írt novellát, regényt, publicisztikát. Kellett hozzá egy úr (úrhölgy) egy toll, némi papír, egy nyomda. Az író, az újságíró tisztában volt azzal, mi a különbség az „úr ír” és az „ír úr” között, vagy ha mégsem, akkor fennakadt a szerkesztőn, nem került nyomdába a műve. Legfeljebb azzal vigasztalhatta magát, hogy ő egy meg nem értett zseni, ami részben igaz volt; a meg nem értett részben. A Tanár úr kérem a tanulók érettségi vizsga előtti eposza, az értelmiséggé válás Odüsszeiája. (Egy ilyen mondatot például a szerkesztő nem engedett volna leírni. J) Az érettségizett ember immár hordhatott hosszú nadrágot, és gimnáziumi tanulmányai alkalmassá tették arra, hogy egészséges rálátása legyen a világra: belpolitikától külpolitikáig, művészetektől a gazdasági helyzetig, társadalmi pletykáktól a bűnügyekig.
Az író ember fejlődéstörténetének mai szakasza, hogy az „úr ír”-hoz nem kell se toll, se papír, se nyomda, se szerkesztő, se érettségi. Az „úr ír” ma inkább az „úr médiatartalmat gyárt” jelentéssel bír. Sőt, ez is meghaladott, hiszen a médiatartalmat sokszor már nem is ember (úr vagy úrhölgy) gyártja, hanem mesterséges intelligencia. Idő kérdése, és MI riporter fog tájékoztatást kérni az ügyészségtől, az ügyészség MI sajtószóvivője útján válaszol, válaszát sok-sok kis MI fogyasztó fogja emésztgetni. Kicsit előre szaladtam az időben, ez még nem 2026. év realitása, ez majd csak 2027-ben lesz így.
Ma már nincsen meg nem értett zseni, legfeljebb csekélyebb elérést produkáló influenszer, blogger, vlogger, youtuber. A sajtó (bocsánat: média; bocsánat: médiaszolgáltatás; megint bocsánat: információs tartalommal összefüggő szolgáltatás) fejlődését fel lehet fogni az újságírás demokratizálódásaként is, az írott sajtó, a televízió, a rádió, az internetes sajtóorgánumok, és a médiaszolgáltatók más-más rétegeket érnek el, és az egész emberi populációt lefedik. (Igen, lassan a csecsemőket is: lásd MI által generált nyugtatózene.)
Elitista sznobként azért az érettségi hiányzik. Karinthy író ura nem kérdezett volna olyat az ügyészségtől, hogy az ügyészség letartóztatta-e az elkövetőt, vagy milyen nyomozási cselekményeket tervez az ügyészség a vádemelést követően bírósági szakba jutott ügyekben. Elitista sznobként néha a szerkesztő is hiányzik. A hitelesség szenved csorbát, ha egy médiatartalom-szolgáltató vagy információs tartalommal összefüggő szolgáltatást végző intézmény szerkesztő hiányában azt közli, hogy az ügyészség eltussolt egy olyan ügyet, amiben már gyanúsított is van, mert a szerző nincs tisztában azzal, hogy a nyomozást a rendőrség vagy ügyészség nem közvetíti élőben, és az nem eltussolás, hogy nem válaszol olyan kérdésekre, hogy kit hallgatnak le éppen, vagy kinél terveznek kutatást, szemlét.
Ha a szakmámat illetően azt észlelem, hogy egy médium hülyeségeket ír, akkor megkérdőjelezem a szakmámon kívül eső cikkek – gazdasági, orvosi, pedagógusi témákat érintő publicisztika – hitelességét is. Csak remélni tudom, hogy a közgazdászok, orvosok, pedagógusok is így vannak ezzel.
Igen, tudom, a hírverseny. Mire egy szerkesztő a maga régies módján (boomer módján) átolvas valamit, addigra a konkurenciában már meg is jelenik a hír. (Mint tudjuk, a tegnapi hír már nem is hír, a mai hír meg azért nem hír, mert nem igaz.)
Nem nyafogni akarok, mert ez van. Ma már az újság kifejezés is kiveszett magából a büntetőeljárási törvényből is, mint a nyilvánosság tájékoztatásának eszköze. Van helyette médiatartalom-szolgáltató és az információs tartalommal összefüggő szolgáltatás. Ha akarom, újságírók…
Hogy is viselkednek a „ha akarom újságírók” a büntetőeljárási törvényben? Ez itt a cliffhanger. Folytatjuk!
