Az elhallgatott lehallgatás III.
Az elhallgatott lehallgatás III.
A jogállam és a jogálom különböző módon kezeli a lehallgatási anyagokat. Ott,
ahol a jog csak álom, ott semmilyen korlátozás nincs a lehallgatási anyag
felhasználására:
- fel lehet használni a lehallgatott zsarolására, beszervezésére, ha a
lehallgatási anyagból kiderül, hogy szeretőt tart, - fel lehet használni a lehallgatott lejáratására, ha a lehallgatási anyagból
kiderül, hogy fura szexuális segédeszközöket rendelt, - fel lehet használni az ellehetetlenítésére, ha a lehallgatási anyagból
kiderül, hogy munkát keres, - fel lehet használni a lehallgatott személy ismerősei ellen, ha a lehallgatási
anyagból kiderül, hogy kapcsolatot tartanak egy lehallgatott személlyel,
ami önmagában gyanús, és végül, de nem utolsó sorban: - fel lehet használni bármilyen bűncselekmény bizonyítására, még ha a
lehallgatási anyagból nem is derül ki semmilyen bűncselekmény
elkövetése, mert akkor bizonyára ügyesen konspirál a lehallgatott, és még
veszélyesebb a társadalomra.
Ott ahol a jog csak álom, ott a lehallgatás maga a büntetés. Ezzel szemben egy
jogállamban a lehallgatás során az állam szigorú korlátokat állít föl magának, és
tartja magát ehhez, még akkor is, ha ez ellentétes a bizonyítás érdekeivel. Ez a
korlátozás sokszor azzal jár, hogy egy bűncselekmény nem lesz bizonyítható,
pedig a lehallgatási anyagban ott van feketén-fehéren. Vegyünk néhány példát:
A lehallgatott fölhív valakit, és kínos precizitással beszámol az általa elkövetett
bűncselekményről. Szépen sorban megválaszolja a kriminalisztika alapkérdéseit:
mikor, hol, hogyan, kivel, milyen célból vagy milyen indokból, milyen módon
követte el a bűncselekményt, hogyan fog védekezni, ha gyanúsítottként
kihallgatják. Beszélgetőpartnere ennek alapján még be is sorolja a
bűncselekményt a Btk. megfelelő formulája szerint, és elmondja, hogy szerinte
máshogy kellene védekezni. Mintha csak az ügyész munkáját szeretnék
megkönnyíteni. Azután megérkezik az ügyvédi meghatalmazás, és kiderül, hogy
a lehallgatott személy beszélgetőtársa az új meghatalmazott védő. Az ügyész
nemhogy nem használhatja föl a beszélgetést a bizonyításnál, de a bírónak még
csak nem is utalhat arra, hogy volt egy ilyen beismerés, hiszen itt a védekezés
jogáról van szó. Ha az ügyész megküldené a bíróságnak az anyagot (hogy a bíró
is lásson ilyet egyszer), akkor a bíró nem hivatkozhatna rá az ítéletben.
Ugyanakkor nem tudná kirekeszteni a tudatából azt a tényt, hogy az elkövető
beismerte a cselekményt az ügyvédjének (pszichés jelenség, minél jobban
kérnek valakit, hogy ne gondoljon a fehér elefántra, annál erősebben fog
megjelenni a fehér elefánt a képzeletében. Kérem a Tisztelt Esküdtszéket, ne
vegye figyelembe a fehér elefánttal kapcsolatos bizonyítékot.) Ha egy kicsit is
inog a bizonyítás, a bíróság a vádlott terhére fog dönteni még akkor is, ha
magára a védővel folytatott beszélgetésre nem utal.
Ugyanez a helyzet, ha a lehallgatott személy közeli hozzátartozójának – például
feleségének – számol be az általa elkövetett bűncselekményről. A lehallgatott
beszélgetés nem lesz felhasználható. (Persze, ha a férj beismeri a nászajándékba
kapott váza porolgatása közben elkövetett bűntettét, a váza eltörését, a vallomást
az asszony fel fogja használni ellene.) A jogalkotó abból indult ki, hogy egy
normális család olyan véd- és dacszövetséget jelent, amelynek fennmaradásához
erősebb érdek fűződik, mint a bűnössel szembeni bizonyíték felhasználásához.
Ráadásul az állam nemcsak a lehallgatott személlyel szemben korlátozza
önmagát, hanem mindenkivel szemben, aki olyan szerencsés, hogy tudtán kívül
egy lehallgatott személyt hív föl. Amennyiben egy ilyen beszélgetés során a
bírói engedélyben nem szereplő személy a bírói engedélyben nem szereplő
bűncselekményről számol be a lehallgatottnak, ez a beszélgetés is megy a
kukába, kivéve, ha a törvényben felsorolt legsúlyosabb bűncselekmények
valamelyikéhez tartozik. Mondok egy példát: Valakit lehallgatnak korrupciós
bűncselekmény miatt. Az illetőt fölhívja egy barátja, és beszámol egy általa
elkövetett garázdaságról, például arról, hogyan tört össze egy kukát a téren több
járókelő szeme láttára. Vagyis beismeri a garázdaság vétségét némi rongálás
szabálysértéssel. Ezek a cselekmények nem tartoznak azon súlyos
bűncselekmények közé, amelyek esetén a beszélgetés tartalma felhasználható
lenne az elkövetővel szemben. Ha a nyomozóhatóság a haját tépi (a sajátját, nem
az elkövetőét), akkor sem.
Ilyen a játék egy jogállamban.
(vége)
