Az elhallgatott lehallgatás 1.
Egy lehallgatás régen nagyon titkos dolognak számított. A papírokon ott szerepelt, hogy „szigorúan titkos”, meg „államtitok”, meg „nem másolható 150 évig”, meg „le kell lőni azt, aki véletlenül meglátta”.
Na, jó, ez utóbbi kettő nem volt rajta, enélkül is meglehetősen misztikus dolog volt az egész hercehurca. Az emberek tudatában a lehallgatás összekapcsolódott a kommunizmus elnyomó diktatúrájával, az ÁVH-val, a III/egy-kettő-hármas ügyosztályokkal, a politikai rendőrséggel.
Azon szerencsések, akiknek a régi rendszerben volt telefonja, megremegtek, ha beszélgetés közben megreccsent a vonal, „biztos lehallgatnak” – gondolták, és átkozták a szerencséjüket, ami telefonhoz juttatta őket, mert akinek nem volt telefonja, azt nem lehetett lehallgatni. (Csak követni.) Érdekes módon, a köztudatban a recsegő vonal és a lehallgatás mítosza a mai napig kiirthatatlanul egymás mellett él, pedig ahogy korábban is voltak beázott vonalak, úgy ma is vannak szar olcsó telefonkészülékek.
A lehallgatás még a rendszerváltást követően is titkosszolgálati eszköznek számított, és kivétel nélkül ráütötték a minősítés pecsétjét, amitől iszonyúan titkossá vált. A legenda szerint réges-régen az egyik fáradt lehallgató összekeverte a lehallgatott bűnöző telefonszámát saját felettesének telefonszámával, és egy bűncselekmény előkészületéről szóló beszélgetést véletlenül magának a bűnözőnek jelentett. A legenda úgy folytatódik, hogy a bűnöző bár nagyon csodálkozott, de tudomásul vette, hogy valaki jelentést tett neki az általa tervezett balhé részleteiről, ennek ellenére a bűncselekményt társaival elkövette, mert ő nem hitt abban, hogy bárki le merészeli hallgatni őt.
Nagyon hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a hatóságok leszokjanak az automatikus „titkosításról”, pedig könnyű belátni, hogy a nyomozásokban gyakorlati szempontból semmivel sem titkosabb egy lehallgatás, mint egy tervezett kutatás (leánykori nevén házkutatás). Ha egy lehallgatás ténye a lehallgatott tudomására jut, legfeljebb telefont cserél (ha a rendőrségnek szerencséje van, a telefonszámát azért megtartja). Ezzel szemben, ha a kutatás jut idő előtt a tudomására, tutira megsemmisít minden bizonyítékot, ennek ellenére a tervezett házkutatást soha senki nem tette „titkossá”. Értelme sincs sok. Ha a hatóság egy tagja szándékosan kipofázza előre értesíti a bűnözőt, az titkosítás nélkül is bűncselekmény.
A jelenlegi büntetőeljárási törvényben a lehallgatás nem titkosszolgálati eszköz, hanem leplezett eszköz, egyike a lehetséges eljárási eszközöknek a sok közül. Megszűnt az automatikus minősítés kényszere is. A lehallgatás anyaga ma már csak akkor lehet minősített adat, ha a puszta tényén túl más célja is van a minősítésnek. Például az, hogy a lehallgatott személy hivatása vagy feltételezett kapcsolatrendszere miatt hozzáférhet a rendőrségi nyilvántartásokhoz, és minősítéssel kell védeni a nyomozás adatait. A minősítés ilyenkor sem automatikus, hanem a minősítő értékelő-elemző tevékenységén és külön törvény szabályain alapuló aktus. (Kellően bonyolult ahhoz, hogy ne alkalmazzák nyakra-főre.)
A mostani lehallgatások nemcsak ebben különböznek a régi idők lehallgatásaitól, hanem a garanciák sokaságában is. Attól, hogy valakit lehallgatnak, nem válik a rendőrség vagy az ügyészség prédájává. A büntetőeljárásban a lehallgatás bírói engedélyhez kötött, a bíró végzése jelöli ki a lehallgatás korlátait is. A bírói végzés ugyanis tartalmazza azt, hogy a rendőrség kit és milyen bűncselekmény miatt hallgathat le.
Az az elcsípett közlemény, ami kívül esik ezen a kereten, csak nagyon kivételesen, és szigorú törvényi szabályok megtartása mellett használható fel más bűncselekmény bizonyítására (és másra nem). Ha például kiderül, hogy a lehallgatott elkövető megcsalja a feleségét, és ennek a ténynek a bűncselekmény bizonyításához nincsen semmi köze, akkor ez a beszélgetés a lehallgatott személy titka marad, a hatóság nem fűzheti az iratok közé. Sőt, jobb esetben az ügyész vagy a rendőr sem értesül a házastársi félrelépésről. Ennek garanciája, hogy a lehallgatást nem az ügyész vagy a rendőr maga végzi, hanem egy másik szervezet, a bírói végzés és egy úgynevezett szolgálati jegy által megszabott keretek között.
Mondanom sem kell, az előző rendszerben egy olyan információ, hogy a bűnöző csalja a feleségét, milyen értékes zsarolási potenciál volt az államvédelmi hatóságok számára. Alkalmas volt arra, hogy a lehallgatott személyt informátornak szervezzék be akkor is, ha a lehallgatásból semmilyen bűncselekmény elkövetése nem derült ki. Akadt olyan bűnöző is, aki inkább beismerő vallomást tett, mert az a három-négy év leülése eltörpült az asszony életfogytig tartó dühe mellett…
(folytatjuk)
