A (ház)kutatás anatómiája
Ha lehetek őszinte, egy kutatás (leánykori nevén házkutatás) legalább olyan kellemes az elszenvedőjének, mint amilyen kellemes egy vakbélműtét, akár találnak valamit, akár nem. Vakbélműtétnél és kutatásnál is törekedni kell az érintett kíméletére, előbbit általában altatásban végzik, utóbbinál az altatás szigorúan tilos.
A kutatást főszabályként a napnak a hatodik és huszonkettedik órája között kell végrehajtani, azonban akut esetben mindkettő végezhető éjszakai vagy hajnali órákban. Vakbélműtétnél az akut eset a perforáció, vagy annak közeli veszélye. Kutatásnál is valami hasonlót jelent az akut fogalom, ha például a kutatás tárgya egy menekülő gyilkos megtalálása a lakásban, nem feltétlenül lehet megvárni vele a kakasszót, a nap hatodik óráját.
Hasonló a helyzet, ha az eljárások előkészítését nézzük. Vakbélműtétnél is szükség van előzetes információkra, a kutatáshoz is kell legalább egy bűncselekmény egyszerű gyanúja. Vakbélműtétnél nem árt, ha vannak vakbélgyulladásra utaló tünetek, kutatásnál az elrendelő határozatban meg is kell jelölni, mit keresnek az eljárásban. Mind a kutatást, mind a vakbélműtétet úgy kell dokumentálni, hogy utólag rekonstruálni lehessen, mi is történt pontosan.
Ha vakbélműtétnél az orvos nem találja a vakbelet, mert azt mondjuk korábban kiműtötték, az kínos az elszenvedőnek és az orvosnak egyaránt. Ha a kutatásnál nem találnak semmit, az nem feltétlenül kínos az érintettnek vagy a hatóságnak; lehet, hogy éppen ez bizonyítja az ártatlanságot, és ez mindkettőjüknek fontos. Persze előfordulhat, hogy a kutatásnál nem találnak semmit, és ennek nem örül az érintett. Ilyen eset, ha a kutatás tárgyai olyan nyilvántartások, számlák, amelyeknek meg kellene lenniük.
Mi van akkor, ha az eljárást végzők mást találnak, vagy mást is találnak, mint amit eredetileg kerestek? Fogalmam sincs, mi a teendő ilyen helyzetben vakbélműtétnél. Kutatásnál viszont, ha számlákat keres a hatóság, és kábítószert vagy fegyvert (is) talál, nem hagyhatja ott azzal a fölkiáltással, hogy azok nem szerepeltek a műtéti tervben.
Mindkét esetre igaz, hogy az eljárást végzőn látszani kell, hogy a személyzethez tartozik. Műtét előtt az orvos és az asszisztencia beöltözik és bemosakszik, kutatás esetén az azt végző személynek igazolványt és határozatot kell mutogatnia, az asszisztencia pedig általában egyenruhában van. Ez sajnos azzal jár, hogy a kórteremben a szomszéd ágyakon fekvők is tudják, mi fog történni ketteskével, és a kutatást is viszonylag nehéz titkolni a kíváncsi szomszédság elől. És persze mindkét esetben arra kell törekedni, hogy az avatatlanok a lehető legkevesebb információt kapják a (műtéti) eljárásról, mert biztosítani kell, hogy ne kerüljenek nyilvánosságra az érintett magánéletének, az eljárással össze nem függő körülményei vagy személyes adatai.
Nehéz az érintett kíméletének kérdése a tekintetben is, hogy mennyi ideig tartson az eljárás, és hányan vegyenek részt benne. Vakbélműtét esetén ez orvosi kérdés, addig tartson, amíg szükséges, és annyian vegyenek részt benne, ahánynak szükséges ott lennie. Kutatásnál ezt nehezebb megítélni. Ha hűtlen kezelésnél egy papírozással hivatásszerűen foglalkozó, nagyobb szervezet gazdálkodási adataira, számláira, szerződéseire, teljesítési igazolásaira van szükség, és az eljáráson több rendőr, ügyész vesz részt, akkor az érintettek egyrészt érezhetik úgy, hogy megszállták őket, és ez disznóság. Másrészt, vajon mit éreznének, ha csak egy-két hatósági személy végezné a munkát, viszont hosszú napokra beköltöznének az érintettekhez? Vajon melyik a kíméletesebb?
