Függhet-e a függetlenség a fizetéstől?
Mármint a bírói függetlenség a bírói fizetéstől. Kis pénz, kis foci, kis ítélet? Elsőre úgy tűnik, hogy nem, vagy nem szabadna, hogy függjön. A bírónak függetlennek kell maradnia saját fizetése nagysága ellenére, (vagy ha úgy tetszik kicsinysége ellenére), mert egy bírót nem befolyásolhat más, csak a törvény. Csakhogy a bírói fizetés törvényen alapul, ebből következően a bíró a saját fizetésétől függ, minden mástól független. Ez buta poén volt, már bánom.
Milyen egy független bíró? A szememben a független bíró az unalmas bíró, aki végtelenül kiszámítható; előre tudni nála, ha ezt teszem, akkor ez lesz a következménye, ha meg azt teszem, akkor meg az lesz a következmény. Függetlenül attól, hogy gazdag vagyok-e vagy szegény, jóképű vagy rosszarcú, művelt-e vagy sudribunkó. Az ítéletnek akkor is függetlennek kell lenni, ha a bíró jókedvvel, bőséggel ébredt, akkor is, ha balsors tépte. Az unalmas bíró nem improvizál, nem próbálja helyrehozni, amit szerinte a jogalkotó elrontott, nem kezd olyan nyakatekert jogi indokolásba, amitől másnak leesik az álla, csakhogy bekerüljön a Bírósági Határozatok halhatatlanságának tárába.
Csakhogy a feneség abban áll, hogy az unalmas bíró – ismerek ilyet többet is – ha kibújik a talárból, nem unalmas ember lesz, hanem művelt, jóhumorú, emberséges ember, akinek a világ dolgairól véleménye van, figyelemmel kíséri a társadalmi folyamatokat, kiegyensúlyozott. A bíró taláron kívül folyamatosan képezi magát, olvasott, sőt, internetezett embertípus, akinek nemcsak a jogszabályokból kell fölkészülnie, nemcsak a szakirodalomból, hanem az egész társadalomból, hiszen az egyik nap önvezető autóval elkövetett baleset ügyében ítélkezik, másnap természetkárosításban, harmadnap foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésben (bármilyen foglalkozáséban).
Nem vállalhat másodállást, délután nem zugírászkodhat egy ügyvédi irodában, de még csak esti pincérkedést sem folytathat, pedig a vádlott szép borravalót adna biztosan. Ez az embertípus vállalja, hogy öt év egyetem után fogalmazóként eltölt szakvizsgával együtt négy évet olyan fizetésért, amiért biztonsági őrt nem lehetne fölvenni, majd eltölt legalább egy évet bírósági titkárként olyan fizetésért, amelyért már föl lehet venni biztonsági őrt ( fegyvertelent), és azután jöhet a hőn áhított bírói kinevezés. Ez a bírói kinevezés (nem is olyan) régen legalább anyagi, társadalmi megbecsülést hozott magával fizetés terén. Megbecsülést írtam, nem gazdagságot. Ma egy kezdő bíró azzal szembesül, hogy nincs olyan értelmiségi vádlottja, aki rosszabbul keresne nála, de valószínűleg azonos fizetési kategóriában van a vádlottat előállító rendőrrel is. És nem a szekunder irigység beszél belőle, hanem a bírói függetlenségi vágy legalább a szülői támogatástól való függetlenség iránt, immár tízévnyi kezdő értelmiségi lét után.
Sajnos ebből nagyon hamar politikai kérdés lesz, pedig egyáltalán nem politikai kérdés ez. A rendszerváltás óta folyamatos kihívás, hogy a közszféra mely elhanyagolt elemeinek a fizetését kell felemelni, hogy azután öt évig majd csönd legyen nekik. A rendszerváltás óta nem sikerült az arányokat beállítani: ha egy egység sebészprofesszor egyenlő egy egység kúria bíróval, akkor egy középiskolai tanerő hány nyomozótisztnek felel meg.
Nyugi, a bírák fizetéstől függetlenül függetlenek maradnak, legfeljebb igazságtalanul fogják szobafogságra ítélni azt a büdös kölküket, aki ha nagy lesz, bírói pályára készül…
