Miért nem szóltak?
Agatha Christie regényeiben gyakran vált áldozattá az a szereplő, aki mindenkinek utalgatott arra, hogy sejti ki a gyilkos, de juszt sem mondja el személyiségi okokból nem mondhatja el, hogy ki az, amíg nem bizonyos benne. Azután meg jól csodálkozik, hogy őt is megölték.
Ennél is jobb krimifordulat, amikor maga a detektív utal arra, hogy már van elképzelése, hogy ki a gyilkos, sőt, arra is utal, hogy ki lesz a következő áldozat, de amíg nem szerez bizonyítékot, addig… Perdöntő bizonyíték nélkül vádaskodni csúnya szokás, nem tesz ilyet egy nyomozó.
Aztán amikor a tettes ismét gyilkol, gyilkosság után összehívunk mindenkit, elmondjuk, hogy ki, miért volt gyanús, ki, miben hazudott nekünk, lehetőleg egy életre megszégyenítjük a megjelenteket, majd egy váratlan fordulattal rámutatunk arra, hogy mi már a kezdetektől gyanakodtunk az igazi tettesre, aki
- ráveti magát a detektívre,
- több tanú előtt elmondja, hogy bizony így történt,
de úgy sem tudják majd bizonyítani, hihihi.
Vajon perdöntő bizonyíték nélkül bebuktatható-e egy nyomozás, avagy az már maga a bűnpártolás, ha hatósági személy tesz olyat, ami miatt a bűncselekmény elkövetése elmarad. Vannak olyan bűncselekmények, aminek az előkészülete is büntetendő, és vannak olyan bűncselekmények, amelyeknél az elkövetőnek legalább kísérletet kell tennie a bűncselekmény elkövetésére, mert maga az előkészület nem büntethető. Az előkészület jellemzően olyan cselekmény, amely megkönnyíti, segíti a bűncselekmény későbbi elkövetését, de ha az elkövető a későbbiekben nem tesz további lépéseket, akkor a bűncselekmény elmarad. Például, ha valaki beszerez egy tőrt a haragosa ledöféséhez, az előkészület, ha ezt a tőrt a sértett felé hajítja, az már kísérlet, ha a sértettet eltalálja és meghal, akkor befejezett az emberölés.
Az emberölés előkészülete is büntetendő, de az elkövető jóval nagyobb büntetést kap, ha meg is kíséreli megölni az áldozatát, ha pedig sikerrel jár, és a sértett meghal, akkor az ügyészség maximalizálhatja a büntetést. A logika tehát azt diktálná, hogy ha a hatóság egy emberölés előkészületéről szerez tudomást, akkor várja ki, mi lesz a végén, mint Agatha Christie detektívjei. Mert milyen nehéz bizonyítani egy előkészületet? Nemcsak a gyilkosjelöltek rendelnek tőrt, hanem a vadászok, tőrgyűjtők, cserkészek is. Bizonyítani kell, hogy a tőrvásárlás tőrvetés céljából történt, márpedig szándékot, tudattartalmat bizonyítani – ha nem is lehetetlen, de – nehéz. Ezzel szemben, ha türelmesen vár egy nyomozó, nemcsak a büntetés éveinek száma emelkedik, de a bizonyítás is könnyebb. A gyakorlat azt mutatja, hogy a tőr egyik végén van a tettes, a másik végén az áldozat, és ha végig nézzük, azt sem nehéz eldönteni, melyikük kicsoda.
Csak ne lenne az a fránya lelkiismeret, hogy a leendő áldozat is ember, hogy valakinek hiányozni fog, és mi sem örülnénk neki, ha a bravúros nyomozás csak a holttesten keresztül válna lehetségessé. Így a gyakorlat az, hogy ha az ügyész vagy a nyomozó hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy X meg kívánja ölni Y-ot, akkor bizony büntetés ide vagy oda, bizonyítás eredményessége ide vagy oda, figyelmeztetni kell Y-ot, hogy az élete veszélyben forog, sőt, védelmet illik ajánlani neki, még akkor is, ha ezzel megnehezítjük az elkövető dolgát, és dekonspiráljuk a nyomozást.
Ha pedig Y ezek után felháborodottan felhívja X-et, és számon kéri rajta, micsoda dolog, hogy X meg akarja őt ölni, akkor lőttek de nem Y-nak, hanem esetleg a bizonyításnak…
(folytatjuk)
