Viktimológia
az áldozathibáztatás tana
A viktimológia – magyarul áldozattan – a bűncselekmény áldozatává válásnak a folyamatát vizsgáló tudományág, a büntetőjog segédtudománya. Hogyan is lehetne az áldozathibáztatás tana? Nem is az. Napjainkban az „áldozathibáztatás” fogalma nagyon népszerű, könnyen rásütik hatóságokra, újságírókra.Mert ki az, aki ne érezne együtt egy áldozattal? Csak egy alávaló (hatósági) ember. Könnyű eljutni odáig is, hogy ha a viktimológia tárgya az áldozattá válás folyamatának vizsgálata a sértett szempontjából, akkor ez egy eleve áldozathibáztató tudomány. Ha valaki azt vizsgálja, mikéntválik valakiből áldozat, kimondva, kimondhatatlanul azzal foglalkozik, miért válik egy ember nagyobb eséllyel áldozattá, mint egy másik, mit kellett volna másként tenni, hogy ne legyen áldozat, mi volt a sértetti közrehatás. Tessék, már megint az áldozat hibáztatásánál tartunk, annál, mit kellett volna neki másképpen csinálnia! Foglalkozzanak inkább a tettessel! Nekünk jogunk van áldozatnak lennünk, neki nincs joga tettesnek lenni!
Ez igaz. Jogom van a pénztárcámat félig kilógva a farzsebemben hordani a zsúfolt villamoson, ettől még nem válik jogosulttá a zsebtolvaj kizsebelni. Tudom, az áldozathibáztatás kontra sértetti közrehatás leginkább a szexuális bűncselekményeknél vált ki vérre menő csatát. És ebben a vitában nem is kívánok igazságot tenni. Viszont pont a viktimológia az a tudomány, ami kutatja a sértett másodlagos áldozattá válásának kérdését. Rossz hírem van. Aki sértett és éppen feljelentés megtételén gondolkodik, annak tisztában kell lennie azzal, hogy a törvény és a hatóság legjobb szándéka ellenére megeshet, hogy ismét sérül (lelkileg) az eljárás során.
Nyugdíjas kolléga mesélte, még a rendszerváltás előtt történt. Vádat képviselt erőszakos „nemi” közösülés miatt. A vádlott gengszter módra az utcáról rángatta el a sértettet aterhelt lakásáig, ahol megerőszakolta. A vádlott a közösülést nem tagadta, azzal védekezett, hogy a fiatal lány is akarta, és kissé vaddá vált közöttük a szenvedély. A bizonyítékok a vádat támasztották alá, a sértett és a vádlott nem ismerték egymást azelőtt, a sértett éppen a szüleit várta, a cselekmény következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket is szenvedett. És ekkor a vádlott mesélni kezdett arról, hogy a sértettől tudja, hány éves korában kezdett menstruálni, hogy havonta jár nőgyógyászhoz, mert erős görcsei vannak, illetve tizennyolc éves korában volt az első szexuális kapcsolata. Kollégám szívverése kihagyott. A vádlott csupa olyan dolgot tudott, amit az ember lánya csak egy bizalmas kapcsolatban mond el a másiknak. A sértett harapdálta a szájaszélét. Kollégám agyába hirtelen bevillant valami, és feltette a kérdést a vádlottnak: – Mesélt a sértett Önnek olyat is, ami nincs benne az igazságügyi orvosszakértő (nőgyógyász) szakvéleményének a leletében, ami a nyomozati iratok részét képezi? A vádlott cinikusan nevetett, és a bíró kiosztotta neki a maximumhoz közelítő büntetést.
Igen, sajnos ilyen emberek is vannak. A terhelt megtagadhatja a vallomástételt, sőt, akár hazudhat is. A sértettnek mint tanúnak igazat kell mondania. A büntetőeljárás számos jogintézményt kimunkált a sértetti jogok, az áldozatvédelem érdekében, de olyan jogintézményt még nem, ami garantálja, hogy csak feljelentést kell tennünk, és vége van az egésznek. Sértettként meg kell jelennünk tanúként a nyomozó hatóságnál, a bíróságnál. Ha a terhelt védekezik valamivel – akár arcpirító hazugsággal is – a hatóságnak azt ellenőriznie kell, meg kell dönteni az „ártatlanság vélelmét”. Fontos jogi garancia, hogy az elítéléshez bizonyítottság kell, a felmentéshez viszont nem kell a bűnösség hiánya, elég a bizonyítottság hiánya is. És valljuk be, a sértett a legjobb szándék mellett is gyakran sérül újra és újra, míg a vádlott néha akkor sem törik össze, ha elítélik.
Mindezt nem azért írtam, hogy bárkit lebeszéljek a feljelentésről, de fel kell készülni rá. Ha tudjuk magunkról, hogy sérülékenyek vagyunk, készüljünk rá előre! Vegyük igénybe szakember (ügyvéd, pszichológus, jóbarát) segítségét, jelezzük akár előre írásban a nyomozó hatóságnak, az ügyészségnek a bíróságnak, hogy a Be. szerinti különleges bánásmódra van szükségünk.