Bűn + előzési program

avagy a cél nem mindig szentesíti az eszközt

Olvasói levélből:

Tisztelt Büntetőjogész! Tíz éve rendszeres olvasója vagyok a hetilapjuknak, vagy micsudának. Lájkolom a lábuk nyomát is, annyi hasznos információt szereztem belőle. De csak kimondom – ha megsértődnek is – jobb a bűnbeelőzés, mint bűnben és mocsokban élni. A feleségem szerint paranormális skizofrén vagyok, vagy micsuda, de én ismerem a mondást: ha tudom, hogy hanyatt fogok esni, akkor jobb félni, mint megijedni! Belőlem nem lesz áldozat! Tavaly kiadtuk a tetőteret egy fiatal párnak, hát két hónapja nem kapnak egy levelet a rendőrségtől? Átvettem helyettük, szépen felgőzöltem, elolvastam, majd visszaragasztottam. Tanúkénti idézés volt! Milyen emberekkel osztom meg a hajlékom, akiknek rendőrségi ügyük van! Fogtam a pótkulcsot, bekameráztam a lakásukat, már csak megvédem a családom bűnbeelőzési célból! Persze ismerem az illemet, én is járok illemhelyre, a mosdóba csak mikrofont szereltem. Rendes embernek nincs takargatnivalója! (Kevesen tudják: csak három napig szabad őrizgetni a felvételeket emberiségi jogi szempontból.)

Vagy vegyük a munkahelyem, ahol fontos bízni a kollégákban! A főnök nemrég felvett egy muksót. No, szóltam is a rendőr sógornak; priorálja csak le gyorsan erkölcsileg a priuszát, mert olyan a feje az ipsének, hogy tíz évet szabnék ki csak felismerésre bemutatás alapján. Hát nem büntetlen volt a szentem! Na, de az apja! Az három évet ült börtönbe! És nem adócsalásért! Mert az gondtalan cselekmény! Hanem kőkemény sikkasztásért! Hálás is volt a főnök úr, még aznap kirúgta az ürgét!

Ha már itt tartunk, vegyük az új szomszédokat! Két hónapja laknak itt, de még be sem hívtak! Tuti, valamiben sántikálnak! Bűnbeelőzés! Rájuk hívtam a rendőrséget névtelenül, hogy mariskát termeszt ismeretlen tettes a kert végében. (Maguktól tudom, nem szabad néven nevezni a szomszédot, mert az hamis vádaskodás.) Nem találtak semmit, mert a kutya csak kábítószerre morog. Én persze nem veszem be a modern elméleteket, hogy ártatlanság félelme, meg Lombroso! Tuti, sárosak! Fontos tudni: a jövő héten ne újra a rendőrséget hívd bűnbeleőzésből, mert úgyse jönnek ki ilyen gyakran, hanem a katasztrófavédelmet, hogy tűzveszélyes anyagot tárolnak a sufniban. A következő héten jöhet a NÉBIH az illegális vágóhíddal, előbb-utóbb csak igazam lesz, és találnak valamit.

De itt a teázó a kocsma helyén! Forogna az öreg a sírjában, ha tudná, mit tett a lánya! Már az gyanús volt, amikor a parkolóban teraszt építettek. Na, mondom, hogy járom meg az utat kocsi nélkül ebédszünetben a kocsmáig meg vissza? Vagy álljak föl a járdára?! Törvénytisztelő ember nem tesz ilyet! De amikor az egyetlen sör, amit a teázóban mérnek a chilis-csokis cseresznyés csoda kézműves sör lett, vagy micsuda, egyből leesett, hogy ez nem is italmérés, hanem pénzmosoda! Na, mondom, nálunk a pénzmosónők korán halnak! Névtelen bejelentést tettem a rendőrségen, hogy valaki bombát helyezett el a budiban! Ha kell, minden héten bejelentem! Kedves Büntetőjogész! Csikarjon már ki nekem egy személyes találkozót azzal a drága Polt úrral, mert ő az egész országban el tudná terjeszteni az én bűnbeelőzési módszereimet, és akkor nem lesz neki több munkája! Most mennem kell, pedig vannak még ötleteim. Szmájli a fejükre!

Kedves Olvasó! Bűnmegelőzési programját felülvizsgálatra ajánlom!

Aki más levelét felbontja, elzárással büntetendő.

Aki személyes adat, magántitok jogosulatlan megismerése céljából más lakásában technikai eszközöket helyez el, és titokban megfigyeli, rögzíti a történteket, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az a hivatalos személy (és nem hivatalos személy felbujtója is), aki más bűnügyi személyes adatait jogosulatlanul lekéri azért, hogy az új munkatársat „ellenőrizze”, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Aki a rendőrségen büntetőeljárás alapjául szolgáló olyan bejelentést tesz, amelyről tudja, hogy valótlan, két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Aki a katasztrófavédelemnél, NÉBIH-nél ok nélkül hatósági eljárást kezdeményez, elzárással büntetendő.

Aki a köznyugalom megzavarására alkalmas olyan valótlan tényt állít (például nemlétező bombáról), hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

További ötleteit kérem, közölje egy ügyvéddel bűnmegelőzési célból. Üdvözlettel: Büntetőjogész